Sokan dilemmáznak, hogy karácsonykor a vágott fenyőt vegyenek-e, vagy műfenyőt. Ezt mindenki maga dönti-e el, viszont mi megmutatjuk, melyik a környezetbarátabb.
A Willow nevű chip a Google szerint áttörést jelent a kvantum-számítástechnikában: az általa elvégzett feladat tovább tartott volna egy szuperszámítógépnek, mint amennyi idős az univerzum. Ráadásul a rendszer kevesebbet hibázik, ahogy nő a mérete.
Hogyan juthat pénzhez egy ötéves? Mit tanulhatnak a mai felnőttek a tinédzser gyerekeiktől a pénzről? Milyen korban alakul ki a gyerekek úgynevezett pénzügyi attitűdje? Kinek merjük bevallani, ha anyagilag nehéz helyzetben vagyunk és ki tudja, hogy mennyit keresünk? Ezekről és további tudatos pénzügyi neveléshez kapcsolódó kérdésekről készült egy v
Az óriási kereslet miatt az áruházlánc vásárlási korlátozást vezetett be. Mostantól egy vásárló legfeljebb 2 dobozzal vásárolhat a dubaji csokiból a Lidl-ben – írja a Hvg.hu alapján a Telex.A népszerű édesség – melynek receptjéről itt írtunk, ha mi magunk készítenénk el – kilogrammja közel 25 ezer forintba kerül az áruházban, a százgrammos kiszerel
Még mielőtt Hailey Bieber kihirdette volna, hogy itt a “cinnamon roll" trend, már akkor sejteni lehetett, hogy a fahéj mázas körmök hamarosan mindenhol fel fognak tűnni. Ez a meleg, édes árnyalat egyszerre hozza el a téli hangulatot és egy kis extra csillogást, amitől minden pillantás rád szegeződik. Következzen 10 olyan inspiráló manikűr, amikkel
Gyakran álmodod ugyanazt, és nem tudod rá a magyarázatot? Az álmokkal kapcsolatban sok nézet él évszázadok óta, mindig is foglalkoztatta az embereket – néhány visszatérő képnek például az alábbi jelentéseket tulajdonítják. Miért álmodunk? Az álmoknak, és magának az álmodásnak többféle megközelítése is létezik – a materiálisabb magyarázatok szerint
A Beliczay mézeskalács egykor fogalom volt Pesten. A négygenerációs mézeskalács-készítő család történetét, amely egy mesebeli fordulattal kezdődik, a Kiscelli Múzeumban ismerheted meg, ahol szó van még a mézesbábok formájának titkos jelentéséről, a mézkészítés folyamatáról méh szempontból és arról, a sütőpor megjelenésével hogyan koptak ki a szépen
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
Összesen 78 étterem részesült elismerésben, köztük 2 étterem Két Michelin-csillagot, 8 étterem Egy Michelin-csillagot, valamint 11 Bib Gourmand minősítést kapott.
A fülkagyló pótlására mintegy 60 gyermek vár az intézetben. A kórház a hazai ellátás mellett a jövőben európai központja szeretne lenni a fülkagyló-helyreállító műtéteknek.
Családi összejövetelek, töltött káposzta, fénysor és éneklés. A karácsonyban azt szeretjük többek között, hogy tradíciója van. A történelem során azonban voltak olyan karácsonyok, amelyek egészen másképpen alakultak.
"Észak karácsonyi városaként" hívogatja télen a látogatókat az egykori Hanza város, Lübeck. Ragyogó ünnepi pompájában, a Világörökség részeként tisztelt óváros karcsú tornyai tövében tényleg mesében érezhetjük magunkat. Az ünnepi csemege, a marcipán is innen indult világhódító útjára. Van hozzá egy nagyon jó receptünk is!
Az ünnepi készülődés nem csupán akkor szólhat az újrahasznosításról, ha spórolnod kell, vagy ha igazi zero waste-fan vagy. Ha meglátod ezeket a díszeket, garantáltan megjön a kedved a kreatív projekthez!
"Te vágod amúgy, hogy két hét múlva már itt a karácsony?" – szegezte nekem a kérdést a minap egy ismerősöm, és hirtelen éreztem, ahogy végigfut rajtam a jól ismert csillámos, piros-zöld-arany színű, jeges rémület. Valami egészen elképesztő, hogy ezen minden évben ugyanúgy képes vagyok meglepődni.
Pauline Courtois és a Normandy Elite Team nyerte a 2024-es női párosverseny világbajnokságot Szaúd-Arábiában, méghozzá igen magabiztosan. A december 5-8. között zajló regattán a Pauline Courtois, Maëlenn Lemaitre, Louise Acker, Sophie Faguet, Laurane Mettraux ötös mind a huszonegy futamát megnyerte, esélyt sem adva az ellenfeleinek. Dominanciájukat
Nem mondunk senkinek sem újat azzal, hogy a téli évszakban másképp viselkedik az autónk, mint nyáron. Van azonban egy végzetes berögződés, amit még mindig sokan csinálnak.
Töltött káposzta, rácponty, mézeskalács és bejgli nélkül szinte elképzelhetetlen a magyar karácsonyi asztal. A fogások rendje vidékenként és családonként is változik, de az ünnepi menü ízvilága jellegzetes, fűszeres aromái által teszi igazán meghitté a karácsonyt. Vannak fűszerek, amelyekből ilyenkor fogy a legtöbb, sőt, vannak fűszerkeverékek, ame
"Tudják-e, hányan vannak, akik számára elfogadható narratíva lett, hogy ha nem értünk egyet, jöhet az erőszak? És gondolnak-e azokra, akik mindezt elszenvedik majd?"
Harper Beckham ismét bebizonyította, hogy remek stílusérzéket örökölt divattervező édesanyjától – a 13 éves sztárcsemete most egy zseniális fast fashion kabátban nyűgözött le sokakat.
Jennifer Lopez és Ben Affleck idén nyáron erősítették meg szakításukat, miután hónapok óta keringtek róluk a szakítási pletykák. A hír nyomán újra felszínre kerültek Ben megjegyzései az összeférhetetlenségükről, és arról számoltak be, hogy J.Lo "nem akart" elválni a színésztől, de úgy érezte, "nincs más választása".Bár J.Lo és Ben az elmúlt hónapok
Beköszöntött a dackorszak, és nem tudsz megbirkózni a látszólag ok nélküli hisztivel, makacskodással? Vagy már oviba jár a gyereked, és úgy érzed, a konfliktusok kezelése és a fegyelmezés felemészti minden idődet, energiádat? Túl gyakran kiabálsz, pedig szeretnéd nyugisan, lazábban venni a nevelést? Nyugi, van megoldás — szó szerint! Füstös Móni fr
A tudósok felfedezték, hogy az űrből érkező rejtélyes rádiójelek akkor keletkezhetnek, amikor aszteroidák becsapódnak a neutroncsillagoknak nevezett sűrű, elpusztult csillagokba. Egy ilyen ütközés elegendő energiát szabadít fel ahhoz, hogy az emberiség energiaszükségletét 100 millió éven át ellássa, írja a Live Science.
A karácsony az év azon időszaka, amikor a szeretet, a meghittség és az ajándékozás áll a középpontban, az pedig nem is kérdés, hogy a lehető legjobb ajándékot szeretnénk választani a szeretteink számára. A luxusajándékok ebben az esetben kiváló választások lehetnek. Az alábbiakban mutatjuk, mikből érdemes válogatni!
Bár bolti verzióban is elérhető, a tojáslikőr otthon készített változata páratlanul finom – éppen ezért akár karácsonyi meglepetésnek is tökéletes lehet. Mutatjuk az egyszerű receptet.
Egyre többen fordulnak a természetes gyógymódokhoz annak érdekében, hogy javítsák az egészségi állapotukat. A gyógynövényes teák számos előnyt kínálnak, kiváló alternatívák erre, hiszen nemcsak az elalvás megkönnyítésében, hanem számos más egészségügyi probléma kezelésében is segítenek. Az alábbiakban olyan teákat gyűjtöttünk össze, amelyek segíthe
Rengetegen ingáznak napi szinten Ausztriába, közülük pedig a legtöbben autóval indulnak útnak. 2025-től viszont nemcsak Magyarországon, de Ausztriában is magasabbak lesznek az autópályadíjak – mutatjuk, mekkora áremelkedésre érdemes számítani.
A világ vezető étteremkalauza, a Michelin Guide 2024. december 10-i magyarországi díjátadóján az őriszentpéteri Pajta újoncként nyerte el első Michelin-csillagát, miközben minden korábbi csillagos étterem újra kiérdemelte már kivívott elismeréseit. Hatalmas, a teljes magyar gasztronómiát érintő siker, hogy a korábbi hathoz képest közel megduplázódo
El kell, hogy engedj. Darabokra törted a szívem. A szabadság vándora. Jégszív – klasszikus dallamok, amiket mindenki ismer. Adjunk hozzájuk fűszerként egy csipetnyi szerelmi történetet a Balaton partjáról, és meg is kapjuk az idei év hangulatos és érzelmes magyar musicaljét, amelyre akár még több évtized múlva is kellemesen emlékszünk majd vissza.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2025-re eláraszthatják az eget a repülő taxik Kínában – a Robb Report szerint 2030-ra pedig akár a 100 ezret is elérheti a sci-fibe illő járművek száma a távol-keleti országban.