2024. október 4. péntek

okt. 4
3:54
Európa egyik legrégebbi sírkertje: a házsongárdi panteon (Képmás)
"Ha felmegyünk a házsongárdi temető domboldalára Kolozsvárt, ott, a sok évszázadra emlékező, méltóságos sírkövek között, ott, a nagy törzsű, nagy lombú fák félsötétjében, amely csak foltokban engedi át a napfényt, amely növeli, burjánoztatja az árnyékkedvelőket: mohákat, páfrányokat, repkényeket, ott, abban a fölhabzó sűrű-zöldben rátalálhatunk err
okt. 4
3:54
Tradíció a modern fotográfia lencséjén keresztül – nézzétek meg a Pixel és folklór kiállítást! (egy.hu)
A hagyományok jelenidejű ábrázolása iránti érdeklődés köti össze a Hagyományok Háza Pixel és folklór – Magyar népművészet és fotográfia a 21. században című egyedülálló tárlatán kiállító, elismert fotográfusokat, akik között Korniss Péter vagy Kása Béla, a fényképész szakma "nagy öregei" mellett a fiatal generáció tekintélyei is képviseltetik maguk
okt. 4
3:54
Minden harmadik bugyi anyaga mérgező vegyszert tartalmaz (Igényesnő.hu)
Minden harmadik bugyi anyaga tartalmaz mérgező vegyszert és minden tizedik az egészségre rendkívül káros mértékben.
okt. 4
4:18
Beindult az alsónemű botrány, mérgező anyagokat találtak bennük (Femcafe)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben.
okt. 4
4:21
Az egyiptomi horoszkópod olyat fed fel rólad, amit egyik másik horoszkóp sem képes (Joy)
Az egyiptomi horoszkóp egészen másképp működik, mint a nyugati, épp ezért képes meglepő dolgokat felfedni rólad.
okt. 4
4:24
Robbie Williams bizarr életrajzi filmjének előzetesére nincsenek szavak (Igényesférfi.hu)
A Better Man című produkció Williams gyermek- és ifjúkorát is feltérképezi majd, s igazi különlegessége, hogy egy majom "alakítja" benne a kultikus brit rocksztárt.
okt. 4
4:24
Egy év múlva újranyithat a siófoki Galerius Fürdő (Balatonica)
A siófoki Galerius Élményfürdő hosszú várakozás után végre megújul. Az élményfürdő 2006 óta fogadja a vendégeket, de 2021 nyarán biztonsági okokból bezárták. A munkálatok már megkezdődtek, az ünnepélyes átadást 2025 őszére ígérik.
okt. 4
4:24
A legfinomabb árnyalat: púderrózsaszín a lakberendezésben (Bien)
A púderrózsaszín az egyik legfrissebb trend a lakberendezésben, és mi is azonnal beleszerettünk, amikor megláttuk, így megértjük, ha te is azon gondolkodsz, hogyan használhatnád a gyakorlatban, a saját otthonodban. Persze, ha a lakást egy férfival is megosztod, lehet, hogy őt már nehezebb meggyőzni egy ilyen lányos, lágy árnyalat használatáról, és
okt. 4
4:30
Ha így téliesíted a leandert, nem fog megfagyni: bőségesen virágzik majd jövőre (Femcafe)
Azok, akik tartanak otthon leandert, pontosan tudják, hogy bizony nem könnyű feladat felkészíteni a télre a cserjét, cikkünkben azonban most elárulunk néhány olyan tippet, amik nagy segítséget nyújthatnak.
okt. 4
4:30
Mikor kaphatunk végre egy igazán jó Star Wars-játékot? (InStyle Men)
Itt lenne az ideje, hogy a messzi-messzi galaxis világához méltó alkotással játszhassunk!
okt. 4
4:33
Emelkedést mutat az örökítőanyag a szennyvízben (Vital)
Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
okt. 4
4:39
Sok a baleset – ezt a tipikus hibát kell elkerülni az M0-son (Infostart)
Lehet mondani, hogy a másik sofőr volt a figyelmetlen (ami igaz is), de azért a többi sofőr is tehet valamit a maga védelméért.
okt. 4
4:48
Beatrix hercegnő babát vár (Hamu és Gyémánt)
II. Erzsébet unokája nemrég jelentette be, hogy férjével gyereket várnak. Az örömhírről II. Károly királyt is tájékoztatták, aki "el van ragadtatva". András herceg időseb lánya, Beatrix hercegnő és férje, Edoardo Mapelli Mozzi második közös gyereküket várják. Három évvel ezelőtt született meg első kislányuk, akit Sienna névre kereszteltek.
okt. 4
4:54
Már randevúzni is hívták a magyar médiatörténet első mesterséges intelligencia alkotta bemondónőjét (Képmás)
Sokan tartanak még a mesterséges intelligenciától, és a veszélyt látják benne. Bíró Ada , a Delta című televíziós műsor bemondója azonban bebizonyítja, hogy a technológia fejlődésének rengeteg haszna is van, értékek közvetítésére, jó ügyekre is fordítható, épp amilyenekhez ő is adja az arcát. Adáról Urbán Ernő producerrel és Rácz Gábor projektmened
okt. 4
4:54
3 kiváló film az amerikai elnökválasztásról (Igényesférfi.hu)
Öles léptekkel közeledik az amerikai elnökválasztás: jövő hónapban kiderül, hogy vajon Kamala Harris vagy Donald Trump irányítja-e az Egyesült Államokat a következő négy évben. A sorsdöntő esemény apropóján a múltba tekintettünk, és ismét felelevenítettük a témával kapcsolatos legnagyobb hollywoodi filmeket.
okt. 4
4:54
Vigyázat! Ezek a vitaminok megsokszorozhatják az autizmus kockázatát (in.hu)
Egy friss tanulmány rámutatott 2 olyan vitaminra, amelyek túlzott bevitele a terhesség alatt jócskán megnöveli a születendő gyermek autizmusra való hajlamát.Köztudott, hogy mind a folsav, mind a B12 fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, mivel ha a terhes anyák nélkülözik ezeket a 9 hónap alatt, nagyobb lesz a gyermeküknél a vérszegénység v
okt. 4
4:54
7 bájos sütőtökös dekoráció, amivel egyből szebbnek láthatod az őszt (Bien)
Az ősznek annyi szerethető tulajdonsága, csodálatos velejárója van, mégis sokan nehezen barátkozunk meg vele, főleg, ha a nyári hónapok és a sok napsütés állnak a legközelebb a szívünkhöz. Ha te is úgy érzed, hogy szükséged lenne még némi motivációra, hogy igazán megszeresd ezeket a heteket, hónapokat, vagy egyszerűen szívesen merülnél el az ősz sz
okt. 4
4:54
A petevezeték elzáródása, a meddőség egyik oka? Hycosy - petevezeték átjárhatósági vizsgálat (Nőiportál)
A statisztikák szerint világszerte egyre nagyobb problémákat okoz a meddőség a fiatal párok körében. A gyermekvállalás első lépései így az öröm helyett sokak számára bosszúsággá válnak, holott az orvostudomány kezében ma már egyre több hatékony módszer van.
okt. 4
4:57
A hosszú Covidban szenvedők nem tudnak teljes mértékben részt venni a társadalomban (Vital)
A hosszú Covid szindrómában szenvedők nem tudnak teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba, a betegségből visszamaradt tünetek megnehezítik az iskolába járást, munkavégzést és a társas kapcsolatokra is hatással vannak
okt. 4
5:03
6 alkalom, amikor egy női karakternek erősen szexualizált jelmezt kellett viselnie egy filmben, amitől a színésznő kényelmetlenül érezte magát (Joy)
Lehet, hogy a vásznon egyszerűen csak dögösnek tűntek ezek a szettek, de a szereplőket életre keltő sztárok azért lemondtak volna a viselésükről.
okt. 4
5:03
Tévhitek és tények a vérnyomással kapcsolatban - Mi az igazság? (WebBeteg)
A vérnyomással, hipertóniával és hipotóniával kapcsolatban számos téves információ és elképzelés kering a köztudatban. Tisztázzuk a félreértéseket!
okt. 4
5:21
Több ezer önkéntest keresnek egy magyar kutatási programba (Vital)
Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.
okt. 4
5:24
Tudtad, hogy egy náci szimpatizáns volt a világ első Oscar-díjasa? (Igényesférfi.hu)
Az Amerikai Filmakadémia díjának csaknem százéves története megannyi különleges epizódot rejt. Az első gálára 1929-ben, a Hollywood Roosevelt Hotelben került sor, az aranyszobrocskát pedig egy kibírhatatlan természetű, náciszimpatizás színész szoríthatta magához elsőként.
okt. 4
5:24
A zellerpüré felmagasztalása (egy.hu)
A zellerpüré nem hivalkodó. Megbújik a tányéron, ügyet sem vetünk rá a pecsenye mellett. Ám az ínyenc tudja, hogy nem ok nélkül kerül a háttérbe. Oly elemi erővel borzolja össze az ízeket, olyan finom íz-összhangot teremt, amit nem is lehet szavakkal körülírni. Sőt, elképzelni is csak nagy gyakorlattal. Amikor beköszöntenek a hűvös napok, szeretem
okt. 4
5:24
Sáfrány Lilla: "Ahhoz, hogy több kismamát foglalkoztassanak a cégek, szemléletváltás kell és edukáció" (Nőiváltó)
A WHC-nál abban hiszünk, hogy nincs jelentősége annak, valaki férfi vagy nő: a szakmai tudás, a mindset, a tapasztalat és az ambíció az, ami számít.
okt. 4
5:24
Kihirdették Az Országház Bora verseny idei győzteseit (Balatonica)
A 2024-es eseményen 18 magyarországi és 2 határon túli borvidék 89 borászata vett részt 185 borral. A rendezvényen kilenc kategóriában adták át az elismeréseket, ebből többet is balatoni márkák vittel el.
okt. 4
5:24
A britek több ezer kilométeres sövénnyel akarták megállítani az indiai csempészeket (Telex)
És ehhez még macskákat is be kellett vetniük. A 19. században évtizedeken át dolgoztak a nagy vámvonal kiépítésén, de az olyan költséges és macerás volt, hogy végül feladták.
okt. 4
5:24
Ödémás láb: a szív, a vese vagy májprobléma okozza? Így deríthető ki (EgészségKalauz)
A felpüffedt végtagok hátterében számos betegség húzódhat meg. Többek között visszérbetegség, a szívbetegség, a májbetegség, vagy a veseproblémák, és a nyirokrendszer problémája, a nyirokkeringés zavara is. Mutatjuk, hogyan lehet felismerni!
okt. 4
5:24
Ha a következő 5 tulajdonság megvan benned, magas az érzelmi intelligenciád (Bien)
Többféle intelligencia létezik, melyeket számszerűsíteni, tehát mérni tudunk. Akinek magas az IQ-ja, vagyis az intelligenciahányadosa, az elvileg okosabb az átlagnál. Az IQ mindig izgatja az embereket, az érzelmi intelligencia viszont rendszerint háttérbe szorul, pedig ugyanolyan fontos. Pedig az EQ (emocionális kvóciens) azt mutatja meg, milyen sz
okt. 4
5:30
Már a gyermekek harmada rövidlátó - ezt tehetjük a megelőzés érdekében (InStyle Men)
Ráadásul ez az arány egyre csak növekszik, Ázsiában tűnik a legrosszabbnak a helyzet.
okt. 4
5:33
A mozgás és az aktív életmód gyógyító erejű lehet (Vital)
A mozgás, az aktív életmód szoros összefüggésben van az egészségünkkel, sőt akár gyógyíthat is
okt. 4
5:48
Krausz Ferenc: "Könnyen tanultam, érdekeltek is bizonyos dolgok, amihez már csak egy-két nagyon jó tanár kellett” (Kölöknet)
2023-ban a közmédia által az Év Emberének választott Nobel-díjas Krausz Ferenc gyerekkoráról, családjáról és munkájának fontosságáról a Kossuth Rádió Nagyok című portréműsorában beszélt.
okt. 4
5:48
Egy légiutas-kísérő elárulta a legbizarrabb dolgokat, amiket valaha az utasok mondtak neki (Roadster)
Akadnak köztük egészen kínosak is.
okt. 4
5:54
Péter Bence Párizsban kezdi őszi turnéját (Igényesférfi.hu)
Párizsban kezdi őszi turnéját Péter Bence világhírű zongoravirtuóz, ahol a 2700 férőhelyes legendás Grand Rex koncerthelyszínen lép fel péntek este.
okt. 4
5:54
"Fáj a fejem. Lehet, hogy rákos vagyok?" – Tanácsok és tippek egészségszorongóknak (Képmás)
Az internetnek hála egyre könnyebben férünk hozzá számunkra fontos információkhoz, ám úgy tűnik, minél többet tudunk, annál jobban félünk. Különösen igaz ez az egészségünkkel kapcsolatos aggodalmainkra, amelyek sokak életét szükségtelenül megnehezítik. Mit tehetünk, hogy egy fej- vagy hasfájás esetén ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra? Schindler
okt. 4
5:54
"Azt érzékeltették velem, hogy kár értem" – túlsúlyos gyerek a családban (WMN)
Mit érdemes tanácsolni egy túlsúlyos gyereknek, ha nem szeretnénk belegázolni az önértékelésébe, ha szeretnénk, ha figyelne az egészségére, de nem gondoljuk, hogy csak akkor értékes, ha sovány? Szakértők és egykori érintett segítségével vesszük végig.
okt. 4
5:54
A menstruációs ciklus fázisai hatással vannak a mindennapjaidra – így egyél és mozogj! (Life&Body)
A ciklustudatosságba az étcsoki evés is beletartozik. A női menstruációs ciklus fázisai 4 szakaszból épülnek fel. Tudd meg hogyan hozd ki a legtöbbet a mindennapjaidból! Fotó: Shutterstock Feszülő mellek, erős alhasi görcsök és állandó kívánósság? A legtöbben régi ismerősként üdvözlik minden hónapban a PMS-tüneteket… De vajon azt tudod, hogy miért
okt. 4
5:54
10 utánafordulós frizura 40 felett (Bien)
Attól, hogy belépünk a negyedik x-be, még nem kell lehúzzuk a rolót, hiszen egy vadító stílussal és kellő magabiztossággal ugyanolyan gyönyörűek és ellenállhatatlanok lehetünk, mint azelőtt. Lépj ki a komfortzónádból, és újíts be te is egy vagány frizurát, ami után garantáltan megfordulnak utánad az utcán!
okt. 4
6:03
Végre megtörténik, amit olyan sokan vártak a Kelet-Balatonnál (Infostart)
Beszámoltak arról, mi és hogyan újul meg a 2021-ben bezárt siófoki Galerius Élményfürdőben.
okt. 4
6:03
Vizuális kommunikáció sikere a tervezői workshopon (Spa Trend Online)
A kreatív tartalomgyártás kapott főszerepet a SpaTrend Tervezői Workshopján. A kültéri kikapcsolódás és wellness témakörében fontos vizuális megoldásokról szóló előadások nagy sikerrel zárultak.
okt. 4
6:06
A "mézszőke" az ősz leggyönyörűbb árnyalata: megőrülnek érte a nők (Femcafe)
Természetes és dögös megjelenést kölcsönöz, így nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a fodrászától.
okt. 4
6:06
Az évszak kulcs ruhadarabja a sztárok szerint? Meg fogsz lepődni (in.hu)
Lehet, hogy már javában tombolt a nyár május végén, de ez nem akadályozta meg Isabelle Huppert-et abban, hogy a 2024-es Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén egy egyedi Balenciaga fürdőköpenyruhában sétáljon végig.Persze nem frissen lépett ki a zuhany alól; Huppert a dekoltázsát De Beers gyémánt nyakláncokkal díszítette, és további kiegészítésként
okt. 4
6:06
Orvosmeteorológia: pattanásig feszülnek az idegeink! Ez vár ránk pénteken (EgészségKalauz)
Nem tágít a kettősfront! Ez vár ránk a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
okt. 4
6:06
Az elektromosautó-ipar megkapta azt, amit a vegán startupok aligha: ez lehet a lassú növekedés oka (Prove)
Az elektromos autók és a növényi fehérjék széles körű elterjedése az éghajlatváltozás enyhítésének fontos eszközei lehetnének. Ám miközben számos hasonlóság is mutatkozik a két iparág között, a növényi fehérjék sok szempontból lemaradtak az elektromosautó-ipar mögött. Az utóbbi évek zöld technológiái közül valószínűleg a legtöbben az elektromos aut
okt. 4
6:08
3 szín, amitől luxushoteleket megszégyenítő módon fog tündökölni az otthonod (Femcafe)
Ezek a színek nemcsak eleganciát, hanem természetességet, nyugalmat és otthonosságot is sugároznak. Ráadásul rendkívül sokoldalúak, így bármilyen lakberendezési stílushoz alkalmazhatók, legyen az modern, minimalista vagy rusztikus.
okt. 4
6:12
Brutálisan csökkenti a rezsit a blackout hőzáró függöny: felébe kerül házilag készítve, mint a bolti változat (Hóvége)
A hőszigetelő függöny készítése otthon egyszerű, gazdaságos és hatékony módja annak, hogy csökkentsük az energiafelhasználást és ezzel együtt a rezsiköltségeket. A blackout hőzáró függöny nemcsak a téli hideg ellen védi a lakást, de nyáron is segít megőrizni a kellemes hőmérsékletet. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miért éri meg saját kezűleg megcsinál
okt. 4
6:14
Tuti ellenszer a csótányra: így irthatod ki őket házilag (Hóvége)
Amikor meglátod, hogy egy csótány átvág a konyhán, valószínűleg az első gondolatod nem az lesz, hogy de jó, hogy itt van– hanem inkább egy rémült ‘a francba!’. De ne aggódj, nem kell azonnal kihívni a rovarirtó kommandót, otthon is lehetőséged van felszámolni ezt a hűvös időben is túlélő jószágot. Csótányirtás házilag – itt van néhány olcsó
okt. 4
6:18
„Ez az utolsó hónap, amikor próbálok teherbe esni, aztán végeztem!” (Babanet)
Sorozatos vetélések, fizikai és lelki fájdalom – egy 40 éves nő őszintén mesél a teherbeeséssel kapcsolatos küzdelmeiről.
okt. 4
6:21
Napi horoszkóp október 4.: a Szüzekre komoly kihívás vár, a Bakok végre megoldást találnak egy bizonyos szituációra (Joy)
Érdemes a hétvége küszöbén is elolvasnod a csillagok üzenetét, akadnak bőséggel izgalmak péntekre is!
okt. 4
6:24
Ezzel az egy vizsgálattal megszüntethető a cukorbetegség miatt kialakuló vakság rizikója (EgészségKalauz)
Ráadásul egy évben elég csak egyszer kell elvégeztetni.

Keresés