2024. október 3. csütörtök

okt. 3
18:24
Zendaya párizsi ruhakölteményét Emily Cooper is megirigyelné (in.hu)
Zendaya ezen a héten a párizsi divathéten folytatta a slay sorozatát. A Louis Vuitton 2025-ös tavaszi-nyári ready-to-wear bemutatóján egy szexi divatmagazin főszerkesztős ruhakölteményben lépett a publikum elé, amit az Emily Párizsban főszereplője is megirigyelne.Szőke haját rendetlen kontyba fogta, és egy szoborszerű kabátot viselt, amely a '80-as
okt. 3
18:24
A lélek ritmusa lassúbb, mint a jelen világunk. Ezért nehéz megélni a Most-ot (Bien)
Szakértőt kérdeztünk arról, hogy miért vagyunk hajlamosak a múltban vagy a jövőben keresni a boldogságot, és hogyan lehetünk képesek arra, hogy a jelenben éljük meg a pillanatot, az apróbb, boldog eseményeket ehelyett.
okt. 3
18:27
Legendás horvát konoba zárta be kapuit (AQUA)
24 év után újabb legendás horvát gasztronómiai egység vonult be a történelembe: a primošteni Konoba Torkul. A Konoba Torkul 2001 óta volt Primošten éttermi életének egyik alappillére, hagyományos dalmát konyhája révén az elmúlt két és fél évtizedben a helyiek és a turisták körében egyaránt nagy népszerűségre tett szert. Történelmi tárgyakkal – közt
okt. 3
18:30
Inkább vedd le: Egy légiutas-kísérő elárulta, hogy milyen ruhadarabok viselése miatt tilthatják meg, hogy felszállj a repülőgépre (Femcafe)
A repüléshez történő öltözet kiválasztása trükkös lehet, különösen, ha figyelembe vesszük az olyan tényezőket, mint a kényelem, a stílus, valamint azt, hogy a választott ruhadarab esetleg megakadályozhatja-e a beszállást.
okt. 3
18:30
Nem sok maradt Európa legöregebb kastélyából (Hamu és Gyémánt)
Annak ellenére, hogy Európában a mai napig rengeteg, viszonylag épen fennmaradt kastély található, számos, egykor impozáns épület romjait is megtekinthetjük szerte az egész kontinensen. A középkorban mindennapos dolognak számított a kastélyépítés. Ám az idők során a különböző háborúk és csaták, esetleg természeti katasztrófák miatt rengete
okt. 3
18:32
Aurora borealis-riadó! Újabb óriási napkitörés érheti el a Földet (Hamu és Gyémánt)
A Nap nagy durranással kezdte az ősz második hónapját: október 1-jén egy kolosszális kitöréssel indult el a Föld felé. Az X7,1-es erősségű kitörés az egyik legerősebb, amelyet valaha mértek, és amely az elmúlt 30 év 30 legnagyobb kitörései között van.
okt. 3
18:42
Gyors, egészséges és vitamindús: paradicsomos máj (egy.hu)
Pillanatok alatt elkészül, így tökéletes recept, ha egy sűrű napon meleg ételt ennénk, de nem igazán érünk rá főzni!
okt. 3
18:48
Azt hitte a magyar nő, hogy egy ismert tévés személyiségnek ad pénzt, hatalmasat bukott (Femcafe)
Abba már sokszor belefuthattunk, hogy híres személyiségek próbálnak rávenni minket valamire az interneten, de ilyenkor netes bűnözők állnak a háttérben.
okt. 3
18:51
7 szexpóz, amit minden férfi a háta közepére kíván (+18) (Joy)
Habár a férfiak elméletben minden módon, formában és mennyiségben szeretik a szexet, általánosságban elmondható, hogy ők is ráunnak dolgokra.
okt. 3
18:54
Kutyafajták, amik rövidesen végleg eltűnhetnek (Bien)
A kutyák mindig is különleges helyet foglaltak el az életünkben: kedvencek, hűséges társak és segítők lettek az évezredek során. Mára már talán meg sem tudjuk pontosan számolni, hány kutyafajtát ismerünk, hiszen megannyi célra tenyésztettük ki őket. Azonban ahogy az más állatok esetében megfigyelhető, úgy a kutyáknál is időről időre eltűnnek az egy
okt. 3
18:54
Kvíz a szocialista szlengekről: fusizás, maszek, sztahanovista – mennyit ismersz a 10-ből? (Hóvége)
Minden generációnak megvan a maga nyelvezete. Már a mai harmincasok sem nagyon értik a mostani tizenéveseket, ahogy őket sem mindig értették a náluk idősebbek. De a szleng nem csak az idő múlásának, hanem egy társadalmi berendezkedés változásainak, a történelmi eseményeknek is tükre. A magyar nyelvbe egészen érdekes kifejezéseket hozott a szocializ
okt. 3
19:18
Borzalmasan fogsz aludni, ha ezeket az ételeket eszed vacsorára (Femcafe)
Sokan esnek abba a hibába, hogy nem csak alaposan feleszik a hűtőt vacsorakor, de még rossz ételeket is választanak ehhez. Ez bizony az alvásunkba kerülhet!
okt. 3
19:24
Steiner Kristóf: Növök. Erősödöm. Tisztul a kép. Köszönet érte(m) (WMN)
"Nem voltam képes meglátni, mitől, hogyan, miért sérülök meg állandóan. Nimi pedig fáradt, szomorú és tehetetlen volt, és csak nézte, ahogy küszködöm" – emlékezik vissza korábbi élethelyzetére Kristóf, aki egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy pszichológustól kér segítséget.
okt. 3
19:24
Egyre több fiatal férfi esik bele az idősebb nőkbe (és fordítva) (Bien)
Az elmúlt években egyre inkább előtérbe került egy érdekes és izgalmas kapcsolatdinamika: minduntalan gyakoribb lett a fiatal férfiak és idősebb nők közötti viszony.
okt. 3
19:54
A világ legegyszerűbb kenyere – az írek módszere (egy.hu)
Limara receptje
okt. 3
19:54
Innen tudod, hogy szempilla atkáid vannak. Alig lehet észre venni őket! (Bien)
Gondoltál már arra, hogy a szempilláid mögött rejtőző apró lények befolyásolhatják a szemed egészségét? Lehet, hogy nem is tudsz róluk, de a Demodex atkák – más néven szempilla atkák – csendben jelen vannak, és finoman, de hatékonyan zavarhatják a napi életedet. Ebben a cikkben megmutatom, hogyan ismerheted fel, ha szempilla atkáid vannak, és mit t
okt. 3
20:06
Tovább fogsz élni, ha ezt az 5 ételt eszed: óvják a szív egészségét, és csökkentik a súlyos betegségek kialakulását (Femcafe)
Ha te is olyan étrendre vágysz, amely szuper egészséges, és még a szívedet is védi, akkor mindenképp építsd be a mindennapjaidba ezt az öt, fantasztikus egészségügyi előnyökkel rendelkező élelmiszert.
okt. 3
20:24
Ez a 3 dögös szín fogja uralni az októberi manikűrtrendeket: bárkit levesznek a lábukról (Femcafe)
Ez a hónap a dögös, letisztult, ugyanakkor elegáns árnyalatoknak kedvez, amelyért minden stílusos nő rajongani fog.
okt. 3
20:24
Az igazi szilvás lepény (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 3
20:24
Pontosan ennyi perccel hamarabb fő meg a szárazbab, ha előtte beáztatod (Bien)
Ha szereted a házi készítésű főételeket, akkor biztosan találkoztál már a szárazbabbal. Akár levesekhez, főzelékekhez vagy éppen pörköltekhez használod, a szárazbab előkészítése kulcsfontosságú a finom és ízletes étel elkészítéséhez. Az egyik legfontosabb lépés a beáztatás, amiről sokan nem is gondolnák, hogy mennyire fontos. De miért is jó beáztat
okt. 3
20:36
Joker 2: Arthur Fleck? Az meg ki? – kritika (Hamu és Gyémánt)
Todd Phillips az eddiginél is szabadabb kezet kapott a Warnertől, miután kasszát robbantott 2019-ben a megosztó, de minden formájában egyedi Joker-filmjével. A rendező élt a lehetőséggel, és tovább csavart antihőse portréján, minden mást viszont a kukába dobott. Köztük Jokert is. Kritika.
okt. 3
20:54
Taylor Swift kedvenc rúzsa tökéletes az őszre – Sminkese is erre az árnyalatra esküszik (Femcafe)
Taylor Swift új kedvenc rúzsárnyalata egy igazi Jolly Joker, ráadásul az énekesnő sminkese is úgy gondolja, hogy kiváló választás a szezonra.
okt. 3
21:06
Egy olasz vacsoraest tökéletes fogásai - receptek (in.hu)
Társszerzőnk, László Nicole egy olasz vacsoraestet töltött barátnői társaságában, nekünk pedig elhozta a mennyei fogások receptjeit.Be merem vallani: utálom az őszt az elmúlás és égetett avar illatával, a lehullott levelű, szomorú színpompájával, amivel halotti leplet terít a hajdan harsány zöld színekben virító tájra. Igen, nekem is megböki a szem
okt. 3
21:45
Melyik volt a leggonoszabb? Rangsoroltuk a filmes Jokereket! (Joy)
Egyértelműen Batman legismertebb és talán legrettegettebb ellenfele az őrült bohóc, de vajon ki játszotta a legjobban?
okt. 3
21:48
A visszavonult Daniel Day-Lewist hamarosan mégis új filmben láthatjuk (Hamu és Gyémánt)
Daniel Day-Lewis mindenki meglepetésére visszatér a színészethez, írja a Deadline: a háromszoros Oscar-díjas művész egy fiával közös projektben szerepel majd.

2024. október 4. péntek

okt. 4
0:15
Napi 100 litert fogyasztott az óriástök (Infostart)
Napi száz liter vízzel locsolta az óriástökét a somogyi termelő.
okt. 4
0:15
Két várandós barátnő próbára tette a lila káposzta tesztet, ami megmutatja a magzat nemét – és működött! (Blikk)
Voltak előtte ultrahang vizsgálaton.
okt. 4
0:18
Nem jó a tejem a babának? (Babanet)
Lehet olyan, hogy az anyatej összetétele nem megfelelő, vagy nem tartalmaz elég tápanyagot? A  szakember válaszol.
okt. 4
0:18
Fűszerallergia - ezek váltanak ki a legtöbbször kellemetlen reakciókat (EgészségKalauz)
Sok mindenben jelen lehetnek olyan fűszerek és illatosító anyagok, amik allergiás reakciót válthatnak ki.
okt. 4
0:19
Október 14-től visszatér a Tv2 képernyőjére az egyik legtöbb vitát kiváltó műsoruk (Blikk)
Emelik a tétet.
okt. 4
0:22
Nemcsak szív-és tüdőbetegség okozhatja azt, ha sokszor fáradt, és nehezen veszi a levegőt (EgészségKalauz)
Egy másik fontos szerv zavara is okozhatja ezeket a tüneteket.
okt. 4
0:26
Nem tudjuk elkerülni, de tehetünk ellene – hatékony tippek a stressz kezelésére (EgészségKalauz)
Akár tetszik, akár nem, a stressz életünk szerves része.
okt. 4
0:30
Az egekben a pulzusom! Miért emelkedett meg, és mit tehetek? A kardiológus válaszol (EgészségKalauz)
A pulzusunk hirtelen és hosszabb távú emelkedésének számos oka lehet a kardiológus szerint.
okt. 4
0:34
Terhességi cukorbetegség: mikor múlik el, és mikor kell aggódni? (EgészségKalauz)
Várandósság során több probléma is felléphet, mely mind a baba, mind az anya egészségét veszélyeztetheti. Ilyen a terhességi cukorbetegség is.
okt. 4
0:38
Paradox légzés - van, amikor kilégzéskor emelkedik , belégzéskor pedig süllyed a mellkas (EgészségKalauz)
Van, amikor fordítva működnek a dolgok.
okt. 4
0:42
Adrenalin, noradrenalin injekció - tudja meg, mi a különbség a kettő között (EgészségKalauz)
A noradrenalint és az adrenalint egyaránt használják a sürgősségi orvoslásban, de vajon tudja, hogy mi a különbség közöttük? Eláruljuk!
okt. 4
0:46
Gyakran érzi magát fáradtnak? A cukorbetegség első figyelmeztető jele is lehet (EgészségKalauz)
Ha az inzulinból hiány van, vagy a sejtek nem tudják azt hatékonyan használni - ez az inzulinrezisztencia állapota -, a szervezet egyszerűen nem jut elegendő energiához.
okt. 4
0:48
DM drogéria akciós újság 2024. 10.01-10.15 (Akciós Újság)
A DM akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a DM drogéria akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
0:50
Miért egyre több a daganatos fiatal? A kutatók elárulják az okokat (EgészségKalauz)
Tanulmányok szerint az 1990-es évek óta a világ számos részén az 50 év alattiak körében emelkedik a rákps megbetegedések száma.
okt. 4
0:52
Herbária akciós újság 2024. 10.03-10.17 (Akciós Újság)
Az akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
0:54
Bauhaus akciós újság 2024. 10.03-11.04 (Akciós Újság)
A Bauhaus akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Bauhaus akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
0:54
Kínzó viszketés a végbélnyílás környékén: így enyhítheti a tüneteket (EgészségKalauz)
A végbélnyílás környékén jelentkező viszketés egyik leggyakoribb oka az aranyér, ám nagyon sok más betegség is állhat a háttérben.
okt. 4
0:56
Family Market akciós újság 2024. 10.03-10.12 (Akciós Újság)
A Family Market akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Family Market akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
0:58
Family Diszkont akciós újság 2024. 10.03-10.09 (Akciós Újság)
A Full Diszkont akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Full Diszkont akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
1:00
Kifli.hu akciós újság 2024. 09.16-10.15 (Akciós Újság)
A Kifli.hu akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kifli.hu akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 4
1:30
Második világháborús bomba robbant egy japán reptéren (InStyle Men)
Szerencsére senki nem sérült meg, de közel száz járatot kellett törölni.
okt. 4
2:30
145 milliárdért adta el zenei életművét a Pink Floyd (InStyle Men)
Elképesztő összeget fizetett a Sony Music, de ez még így is messze elmarad a Queen-katalógus árától.
okt. 4
3:24
Rákellenes gyógyszert fedezett fel a mesterséges intelligencia (Igényesférfi.hu)
A mesterségesintelligencia-alapú gyógyszerkutatással foglalkozó Recursion Pharmaceuticals egyik modern MI-platformja segítségével talált rá arra a molekulára, mely úttörő lehet a különböző daganatos megbetegedések kezelésében.
okt. 4
3:30
Bud Spencernek is jól állna ez a Yamaha (InStyle Men)
A BW350 nem éppen gyakori modell, de most éppen itt egy eladó példány. Na, vajon mit jelent a BW?
okt. 4
3:54
Másfél éves mélyponton a forint árfolyama (Igényesférfi.hu)
Másfél éves mélypontra került a forint árfolyama október első napjaiban. A hazai események helyett a nemzetközi pénzpiaci hangulat és makrogazdasági adatok mozgatják a magyar fizetőeszköz árfolyamát.

Keresés