Ingyen szállást biztosít a szardíniai Ollolai önkormányzata 3 hónapon át azon digitális nomádoknak, akik letelepednek a faluban. Az első lelkes vállalkozó Los Angelesből költözött az olasz szigetre, hamarosan pedig egy…
Katalin hercegné fényes, meleg barna hajáról ismert, amely jellemzően laza hullámokban vagy fürtökben omlik a vállaira.Eddig ritkán jelenik meg másféle hajkoronával, mint az oldalra tűzött fürtjei, kivéve egy-egy feltűzött frizurát jeles alkalmakkor. Ez azonban nemrég megváltozott: a hercegnét középső választékkal és volumenes fürtökkel látták, ame
A magyar lakosság többsége erősen bízik a tecnológiai újdonságokban, ugyanakkor egyelőre bizonytalan a mesterséges intelligencia (AI) hasznosságában, alkalmazásának jelenlegi helyzetéről pedig még kevéssé tájékozott - derül ki a Richter és a Bosch csoport közös felméréséből, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatták az MTI-t
Esküvő alkalmával felmerül a kérdés, hogy az ifjú feleség felvegye-e valamilyen formában a férje nevét, illetve a férj változtasson-e a maga vezetéknevén. Fontos kérdés ez, szimbolikusan is: a nevünk mi magunk vagyunk, identitásunk alapja, hogyan hívnak bennünket. Éppen ezért, valaki vágyik rá, hogy „né” legyen, vagy hogy a házastársával közös veze
Ebben az évben szeptember 16. és október 3. között imét rendezik meg Münchenben a 16 napig tartó híres Oktoberfestet, ahol 18 napon át folyik a sör és a nagy mulatozás.
Furcsa lények vagyunk: örömünkben sírunk, tragikus helyzetekben nevetünk, világsztárok jelenlétében sikoltozunk, a cukiság pedig agressziót, játékos morgást válthat ki belőlünk – de minderre van pszichológiai magyarázat!
A 46,5 méteres ArtExplorer a Monaco Yacht Show-n debütál, a jövőben úszó művészeti galériaként használják majd. A vitorlás kéttestűt a The Italian Sea Group (Tisg) bocsátotta vízre Marina di Carrara-i bázisán, ez az első projekt, amely a Perini Navi márkanév alatt épül azóta, hogy a Tisg 2021 végén felvásárolta, és ezzel megmentette a céget –
Minden ember álmodott már valaha, és minden bizonnyal a legtöbbünkben, ha nem is mindenkiben, felmerült, hogy mit jelenthet az álma, jó-e egyáltalán valamire az álom?
Miért lakik a komoly kapcsolatban, esetleg házasságban élő párok hat százaléka inkább külön, saját otthonában? Miért nem akarnak összeköltözni? Vagy a körülmények választják el egymástól őket?
Ébredezel, a kezed gépiesen a mobilod felé nyúl az éjjeliszekrényen. A kijelzőre rápillantva, hirtelen észreveszed, hogy elfelejtetted beállítani az ébresztőt, és félórán belül el kell indulnod. Aggodalomra semmi ok, az alábbi útmutató segítségével 10 perc alatt el lehet készülni.1. lépés: ébresztő az arcnak és a testnekHideg vízzel mossuk át alapo
Késő estére jár, mégsem az ágyat és a pihentető alvást választod, hanem inkább olvasol még néhány oldalt vagy filmezel, esetleg edzel egy gyorsat. Persze másnap hulla fáradt vagy, mégsem tudsz kitörni ebből az ördögi körből. De miért nem alszol inkább?
A barlangászok jófajta őrültek, akik bírják, sőt szeretik is a nehéz helyzeteket, mondja Zádor Zsófia, a Törökországban csapdába esett amerikai barlangász életét megmentő orvos. Hazaérkezése után arról kérdeztük őt, átérezte-e a súlyát annak, hogy milliók drukkoltak az ezer méter mélyen súlyos állapotba került Mark Dickey megmentéséért, és hősnek t
Olivia Rodrigo fergeteges fellépése az MTV Video Music Awards-on sokakat zavarba hozott.A 20 éves énekesnő előadásának felénél úgy tűnt, hogy a színpad meghibásodik: a mennyezetről leesett egy világítóberendezés, és a pirotechnika felrobbant, és Rodrigót rövid időre le is vezették a színpadról. A meghibásodás azonban szándékos volt, és az énekesnő
A streaming-korszak azzal az ígérettel kezdődött, hogy a nézettségi nyomástól és a gyors törléstől való félelem nélkül mindig elérhetőek lesznek a felkerült filmek és sorozatok. Hamarosan azonban a szolgáltatók brutális sebességgel kezdték el kigyomlálni az elérhető tartalmakat, a saját gyártásaikat sem kímélve. Egy új felmérés ezt a jelenséget ele
A farm, ahol Mónika és Ricsi él, a Zselic egy szinte érintetlen darabja: most szelidítik, ismerkednek vele, tanulnak együtt élni a természettel és annak törvényeivel, hiszen mindketten a városból érkeztek. Gyakorlatilag a semmiből építettek otthont egy domboldalban, víz és áram nélkül. Ma már kerttel, állatokkal, sőt, házbővítéssel rendezkednek be
Betegnek lenni a legrosszabb. A köhögésen és az orrduguláson kívül a a megfázás vagy az influenza egyik leggyakoribb tünete az étvágytalanság. Náthásan viszont még fontosabb, hogy megőrizd az energiaszintedet, ezért összeszedtük azokat a finomságokat, amiket betegen mindenképpen érdemes fogyasztani - sőt még a betegségmegelőzésben is segítséget nyú
Rekord számú fizetési számlát vezettek a bankokban a magyarok az idén, a magas infláció miatt visszaszorul a készpénzhasználat, viszont egyre többen fizetnek a mobiljukkal. Eközben a visszaélések száma is nőtt, a kár több százmillió forint
Még a sportág őstehetségeinek tündöklése sem tarthat örökké. De milyen perspektívák kínálkoznak egy Forma-1-es autóversenyző számára, ha úgy dönt, hogy befejezi profi pályafutását?
A világhírű síközpontoktól kezdve a gyönyörű falvakon és tavakon át rengeteg lenyűgöző látnivalót tartogat számunkra a hűvösebb évszakokra északi szomszédunk. Mutatunk most négy olyan helyet, amit nem szabad kihagyni, ha az osztrák hegyek felé visz az utunk.
A címből kimaradt: Engels tér! Tartsatok ma is velünk, mert bemutatunk NÉGY új Seiko Prospex Speedtimer 1/100-ad másodperces kronográfot. Ezek között van panda, és ami még fontosabb, van kifejezetten a…
A városi élet zűrzavaros forgatagában és a pörgős munkával teli hétköznapokban egyre többet beszélünk a harmóniáról, a kiegyensúlyozott párkapcsolatról és a belső béke megőrzéséről. Csak azt nem vesszük észre, hogy ezek eléréséhez sosem lépünk ki abból a digitális buborékból, ami lehetetlenné teszi a valódi elmélyülést. Pedig a megoldás karnyújtásn
A növényi olajok a zsiradékok tápanyagcsoportjába tartoznak, melyeket magas olajtartalmú növényekből, magvakból állítanak elő. Kiváló zsírsavösszetételük miatt az emberi szervezet számára hasznos és szükséges tápanyagforrásnak számítanak.
Az ezeket a táplálékkiegészítőket és vitaminokat szedő emberek egyes esetekben képesek voltak fogyni anélkül, hogy más életmódbeli változtatásokat hajtottak volna végre.Az inulin szedését, a D-vitamin-pótlást és az alacsony zsírtartalmú tej fogyasztását többször is összefüggésbe hozták a fogyással, számol be róla PsyBlog.Az inulin, a táplálékkiegés
Idén ünnepli 20 éves évfordulóját a SpaTrend Kft., amely két évtizede viszi a hírét és örömét a kültér wellnessnek a hazai felhasználókhoz. A jakuzzizás és a kerti kikapcsolódás pozitív élettani hatásairól azóta már több, mint 4000 családot sikerült meggyőzniük, akik boldog jakuzzi tulajdonosként hódolnak a hidromasszázs élményének. A 2003-ban indu
Te is egyből kétségbeesel, ha a szobanövényed minimális hanyatlásnak indul? Pánikra semmi ok, néhány fajta konkrétan kiérdemelné a drámakirálynő címet, ugyanis csak egy kis figyelem kell nekik ahhoz, hogy visszatérjenek az "életbe".
Sok szakértő szerint a szibériai macska az őse a norvég erdei macskának és a Maine Coonnak, sőt más hosszúszőrű fajtáknak is, mint a perzsa és az angóra.
Az utóbbi években gyökeresen megváltoztak az adóhatóság ellenőrzési módszerei: míg a korábbi években a revizorok egy megbízólevéllel „kopogtattak”, addig ezt felváltották az úgynevezett asztal mellől végezhető „desk audit” eljárások.
Az Agatha Christie regényeiből, David Suchet főszereplésével készült egész estés Poirot-filmváltozatok sokszor elképesztően jó, komplex krimikre sikeredtek. Minden adott is ehhez: csodás szereposztás, gyönyörű látkép, erős operatőri munka, pazar díszlet és jelmez, Christie remekbe szabott történetei az arisztokratákról. Ott sem stimmelt minden a sz
Az olasz filmművészet gigásza mindig is őszinte csodálattal töltötte el az 1992-es amerikai blockbuster rendezőjét, Tim Burtont. De mégis hogyan hatott Federico Fellini életműve az egyszerre éjsötét és vidámpark-hangulatú Batman visszatérre?
A lakásfelújítás és dekorálás koronázatlan királyai - ismertebb nevükön a Scott ikrek - megnevezték az évtized legnagyobb konyhai trendjét és azt kell mondanunk: teljes mértékben egyetértünk!
Az elmúlt hónapokban számos olyan híresség tűnt fel a mozivásznon, aki néhány éve – vagy akár néhány évtizede – valóságos szupersztárnak számított, ám az elmúlt esztendőkben kevesebbet lehetett hallani róla. Most azonban újra eljöhet az ő idejük! Az alábbi cikkben ennek apropóján 5 olyan színészt sorolunk fel, aki 2023-ban visszatért a reflektorfén
Éld át a vitorlázás élményét és légy részese a közösségnek! A Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzser és sportszakmai referens állásaira várja a jelentkezőket. A Magyar Vitorlás Szövetség, mint sportági szakszövetség sportszakmai területen munkatársakat keres. A meghirdetett munkakörök: Versenysport-menedzser A rá váró feladatok egy része:
Az öltözködésen át történő társadalmi identitás létrejötte két szakaszból áll: az egyik, amikor felöltözünk, és a másik, amikor a társadalom "jóváhagyja" ezt. A félelem, gátlás, öncenzúra általában a másodikból fakad. Interjú Csalár Bence divatszakemberrel az öltözködés pszichológiai aspektusáról.
Ha már unjuk a boltban kapható szószokat, érdemes kipróbálni ezt a pofonegyszerű francia hagymás-tejfölös mártogatóst, ami garantáltan a család új kedvence lesz.
Martin Scorsese soron következő alkotása David Grann Killers of the Flower Moon című 2017-es dokumentumregényét dolgozza fel, és az 1920-as évek zűrzavaros időszakába vezet, amikor az FBI egy indián olajbárók ellen elkövetett gyilkosságsorozat ügyében nyomoz.
A Star Wars sokak szerint minden idők egyik legkiválóbb filmsorozata, George Lucas nevét pedig a legnagyobb alkotók között szokták emlegetik. A produkciók azonban közel sem lettek tökéletesek, sőt, több olyan jelenet is van, amit maga a direktor is kifejezetten utál. Hogy melyek ezek? Az alábbi cikkből kiderül!