Siófokon van a parti sétánynak egy szakasza, amely közterületnek számít, az ott lévő négy szálloda mégis lezárta a nagyközönség elől. Az önkormányzat egy előterjesztés nyomán elkezdte beleásni magát az ügybe, és érdekes dolgok derültek ki. A siófoki Petőfi-sétányon álló Balaton, Lidó, Hungária és Európa hotel előtti partszakasz közterület, a szállo
A spagettiwestern (vagy italowestern) legihletettebb darabjai egy végtelenül cinikus és atomizálódott Vadnyugaton játszódtak, ahol az eredeti műfaj szervezőerői - a nemzeti identitás mítosza, a közösségépítés igénye, a haladásba vetett hit - többé nem érvényesültek.
Keller Annamáriának negyven felett, ötgyerekes anyaként valósult meg (az egyik) nagy álma: Árnyanya címmel nyílt kiállítás a fotóiból. Both Gabi mutatja be nektek ezt a nem mindennapi életutat:
Az éghajlatváltozás felmérhetetlenül nagy hatást gyakorol az európai állattenyésztésre és mezőgazdaságra. Lehetséges, hogy nemsokára eltűnhetnek a boltok polcairól az öreg kontinens legkeresettebb és legszínvonalasabb élelmiszerei.
A Forma-1-es Szingapúri Nagydíj első és második szabadedzését is a Ferrari pilótai nyerték: az első szabadedzésen Charles Leclerc, a második szabadedzésen pedig Carlos Sainz Junior volt a leggyorsabb.
Akár egy extra sajtos tésztára, akár egy nagy tál nachosra vágyunk valamilyen igazán ízletes szósszal, vagy húsunkat mártogatnánk, esetleg a salátánkhoz készítenénk öntetet, ez a recept tuti befutó lesz! Negyedóra, öt hozzávaló és már kész is vagyunk vele!
Selena Gomez reakciói - amiket a héten megrendezett MTV VMA-n láthattunk tőle -, futótűzként terjednek az interneten. Köztük az is, hogy az egyetlen kollégája, aki neve hallatán nem volt hajlandó tapsolni, az Chris Brown volt. Az okát pedig egyenesen az énekesőtől tudhattuk meg.Idén szeptember 13-án rendezték meg a világ egyik legnagyobb zenei díjá
Az Európai Bizottság engedélyezte a Moderna által kifejlesztett Spikevax XBB.1.5 nevű, koronavírus elleni módosított oltóanyagának alkalmazását az Európai Unióban - jelentette be pénteken a brüsszeli testület.
Gyakran érzed magad fáradékonynak, kedvetlennek és motiválatlannak akár a munkádban, a sportban, és úgy általánosan a mindennapok során? Akkor tippjeink neked szólnak!
Tracy Walder – aki az FBI különleges ügynökeként és a CIA tisztjeként is dolgozott – elmesélte, milyen extra óvintézkedéseket kell tenni ahhoz, hogy a szállásunkat a lehető legbiztonságosabbá tudjuk tenni.
Ha Olaszországra gondolunk, sokunknak először a finom kávék jutnak az eszünkbe, például egy habos cappuccino kortyolgatása egy római teraszon. De nem mindegy azonban, hogy hol, mikor és milyen típusát rendeljük a kávénak. A cappuccino, a caffé latté és minden más tej alapú kávéital reggelinek számít Olaszországban. Ezért az említett italokat csak r
Busójárás? Húsvéti locsolkodás? A hazánkban jól ismert hagyományok nekünk teljesen természetesek, ám a külföldről érkezetteknek igencsak furcsának tűnhetnek. Épp ezért mi is összegyűjtöttünk négy olyan szokást a világ különböző részeiről, ami számunkra lehet meghökkentő.
A szőr egyáltalán nem rossz dolog a testeden, nem kellene tehát tabuként kezelned és mindent megtenned annak érdekében, hogy mind egy szálig eltüntesd.
A veszprémi Pannon Várszínház tehetséges csapata az anyagi bizonytalanság ellenére töretlen lelkesedéssel vág bele a 2023/24-es évadba, amelyben öt bemutatóval készülnek. Láthatunk majd rockfantáziát, munkásmozgalmi komédiát, izgalmas krimiket, űrhajós gyerekjátékot, és lesz még sok meglepetés.
Szeptember 20-án kezdődik a PesText irodalmi fesztivál, amelyen mások mellett Janne Teller, a Semmi című regény szerzője, Bergsveinn Birgisson, Gwenda Bond és Mathias Énardis is részt vesz.
A farm, ahol Mónika és Ricsi él, a Zselic egy szinte érintetlen darabja: most szelidítik, ismerkednek vele, tanulnak együtt élni a természettel és annak törvényeivel, hiszen mindketten a városból érkeztek. Gyakorlatilag a semmiből építettek otthont egy domboldalban, víz és áram nélkül. Ma már kerttel, állatokkal, sőt, házbővítéssel rendezkednek be
Szeptember 22-én, pénteken interaktív tárlatvezetéssel várják a látogatókat a balatonfüredi Villa Gyetvaiban, ahol a We Love Balaton és Kőrösi Tamás Analógia nevet viselő fotókiállítása és a képekhez illő hangulatú, Super8-as kamerával forgatott balatoni rövidfilm lesz látható.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gyönyörű, és megéri felfedezni templomait, tájait, ízeit. De mielőtt erre járunk, készüljünk fel: sok furcsa településnévvel találkozunk majd errefelé (is). Kvízünkben ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót – és melléjük tettünk általunk kiötlött neveket. Kitalálod, melyik-melyik?
A köröm kültakarónk része, eltérései számos betegség velejárói lehetnek. A köröm hetente körülbelül egy millimétert nő, a kéz középső ujján a leggyorsabban.
A Marc Jacobs őszi, Heaven névre keresztelt kampányában Bella Hadid új avatárját mutatták be, méghozzá úgy, ahogy eddig nem láttuk!Gigi Hadid kisebbik testvére ugyanis egyáltalán nem hasonlított szupermodell önmagára a sci-fi ihletésű fotósorozaton.A 26 éves lány az egyik képen egy futurisztikus, páncélszerű fehérneműt és egy hozzá illő ezüst fejdí
Ha a nyár nagy részét az ágyban fetrengve töltötted, nyugtasson meg a tény, hogy nem vagy ezzel egyedül.A TikTok-on az ágyban "rohadás" ("bed rotting ")már több mint 162 millió megtekintést ért el, ami azt mutatja, hogy mindannyian többet szundikáltunk az elmúlt időben. A praktika lényege, hogy annyit pihenj és lazíts, amennyit csak szeretnél. Az e
Lőw Zsolt, a német labdarúgó Bundesligában címvédő Bayern München másodedzője piros lapot kapott a vendég Bayer Leverkusen elleni péntek esti, 2-2-re végződött bajnoki mérkőzés után.
Ha követed a királyi híreket, valószínűleg már tudod, hogy a királyi család tagjainak be kell tartania néhány nem hétköznapi étkezési szabályt − mind a magánéletben, mind a nyilvánosság előtt.Míg az étkezési szabályaik közül a legtöbb inkább a jó modor fitogtatásáról, a foltok elkerüléséről és a friss lehelet megőrzéséről szól, néhány szabály sokka
A régmúlt idők konyhaművészete megannyi felfedezésre váró finomságot rejt magában. Ismeretlen alapanyagok és elsőre furcsának tűnő párosítások néznek rám vissza az 1800-as évekbeli recepteskönyv oldalairól. De kipróbáltam egy-két receptet, és bár voltak kanyarok az úton, összességében nem csalódott senki!
A demencia elnevezés több különböző betegséget foglal magába, melyek a szellemi teljesítőképesség hanyatlásával és a személyiség változásával járnak együtt.
Egy lédús paradicsomnál kevés jobb alapanyag létezik szendvicsekhez vagy salátákhoz. Viszont könnyen elkövethetünk olyan hibákat, amivel mind az ízében, mind az állagában kárt szenved a népszerű zöldség.
Az első sztártenornak mondott Caruso nagyon mélyről küzdötte fel magát a világhírig. A pályája úgy kezdődött, hogy tízéves korában az utcasarkokon és a kávéházakban énekelt néhány líráért, hogy segítsen szorult helyzetben levő családján.
Velence nem kerül fel az UNESCO veszélyeztetett világörökségi listájára, miután egy testületi szavazást követően elutasításra került a szervezet szakértőinek azon ajánlása, ami szerint az úszó várost „visszafordíthatatlan” károk érik az…
Bizonyára te is ismersz olyan embert (vagy épp te vagy az), akinek meggyőződése: minden kapcsolata kudarcra van ítélve, hiszen szerettei úgyis elhagyják, megbetegszenek vagy meghalnak, ő pedig egyedül marad.