Friss levegő, zöldellő természet, üdeség, csend… Ajándék, amire a mai zaklatott, rohanó, zakatoló világban a legtöbben kimondva és kimondatlanul vágynak. Ajándék, ami akár kortyok formájában is megtapasztalható. A Folly Arborétum és Borászat eddig is híres volt arról, hogy a szőlőtőkéket tisztelettel, odaadással kezelte, mint a természet egységének
Súlyos betegségek kialakulásához, ritkább esetekben pedig halálhoz is vezethet, ha bizonyos ételeket újramelegítünk a mikrohullámú sütőben, éppen ezért jobb, ha nem kockáztatunk egyes fogásokat illetően.
A dán szállodák és éttermek szövetsége, a HORESTA, amely a Magyar Szállodaszövetség helyi megfelelője, ultimátumot adott a Bookingnak, közölve, hogy a helyzet elfogadhatatlan. A dán szállodaszövetség nyilatkozatát változtatás nélkül közlöm:…
A biztonsági felvételek tanúsága szerint a 120 centiméter magas, több mint 100 kilós szobrot hajnalban lopták el, miután a tolvaj egy bérelt furgonnal tolatott be a galéria felhajtójára, és áttörte a kaput.A Los Angeles-i Barakat Galériából ellopott, az Edo-korszakból származó bronz Buddha-szoborról Paul Henderson, a galéria igazgatója azt állítja,
Ma a dán DR közszolgálati televízió híradójában foglalkoznak a Booking késedelmes fizetésével, a szállásadóknak járó pénz visszatartásával. Élesen bírálta a szállásportált a dán gazdasági miniszter, a dán szállodaszövegség pedig pert…
November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat mindannyiunk számára.
Illatos és nagyon egészséges gyümölcs, magas C-vitamin-tartalma segíti az immunrendszert az őszi, megfázásos időszakban. Pektintartalma miatt az emésztésre is jótékony hatással van, rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vércukor- és a koleszterinszint, antioxidánsai lassítják az öregedési folyamatokat. Nemcsak édes receptekhez ajánljuk, fanyarab
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, az eredmények egyelőre felülmúlják a terveket – derült ki a Széchényi fürdőben megrendezett sajtóbeszélgetésen. A BGHY az őszi-téli időszakban nagyszabású…
A 150 éves fővárosban 2023. november 17-én 150 forintért lehet majd bejutni minden fürdőbe. Az aznapi délelőtti, valamint délután fürdőzési szekciókkal a budapesti fürdők maximális kapacitása 12.000 fő lesz, így…
Budapest Főváros 2023. szeptember 27-én megtartott Közgyűlése határozott a Rác Fürdő rekonstrukciójáról, mely alapján indítható a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására. A Rác Fürdő Budapest történelmi-kulturális értéke, hasonlóval kevés európai…
"Eddig kellett volna okosnak lenni, a következőre már hiába húzza fel" – köpi oda a pénztáros, mikor egymás után olvassa be a szalagon lévő óvszer és a terhességi teszt vonalkódját. Ezek után nem meglepő a statisztika: sok fiatal épp a szégyenérzet miatt dönt úgy, hogy inkább lemond a fogamzásgátló szerekről. Nyáry Luca írása.
Sajnos előfordulhat, hogy két utazó csapat közötti időben nem takarítják ki rendesen a szálláshelyeket.Diana Cruz öt éve indította el a saját vállalkozását, amely azóta is pörög. A professzionális Airbnb-takarító szerint az alábbi intő jelekre kell figyelni egy szálláson, amikor megérkezünk.Ha ez a pár hely nincs rendesen letakarítva, azonnal jelez
A Dubai Travels vendégek programjai elsősorban az újonnan érkezők igényeihez igazodnak akik egy hét alatt nagyon tartalmas programok során fedezhetik fel Dubai különleges világát.
Magyarország talán legismertebb tényfeltáró újságírója. Bűnügyi szakíróként négy könyv szerzője; amelyek a magyarországi szervezett bűnözés történetét, a kábítószer-kereskedelmet és a titkosszolgálatok működését tárják fel. Ő maga a világtól elvonultan él, ott, ahová csak csónakkal lehet eljutni. És már megszokta, hogy valószínűleg lehallgatják. De
Napjainkban megannyi szokást gyakorlunk a mindennapokban, ami egykor a múltban a frászt hozta az emberekre. A különféle hiedelmek vagy akár egyes ételek megítélése teljesen átalakult a modern időkre. Épp ezért nehezen elképzelhető, hogy a történelem során volt idő, amikor az emberek rettegtek a paradicsomtól. De miért volt rossz híre a mindenki ált
Sorra kérdezem az anyukákat a környezetemben, milyennek képzelték ez anyaságot előtte. A válasz legtöbbször fájdalmas, zavart pillantás – mondani sem kell, én is tudom. Köszönőviszonyban sincsenek az anyasággal kapcsolatos előzetes fantáziák a mindennapok valóságával.
"A múlt, a jelen és a jövő élővilága" című kreatív ökológiai foglalkozások alkalmával a gyerekek egy izgalmas, képzeletbeli világba csöppenek, ahol az emberiség nélküli természet újra mindent visszahódítani látszik...
Főleg a Raiatea és Tahaa szigetek vizein zajló tevékenységek exponenciális növekedése indokolta a Miniszterek Tanácsának döntését. Francia Polinézia Tengerészeti Igazgatósága (Dpam) bejelentette, hogy a Társaság-szigetek közül kettőnél (Raiatea és Tahaa) horgonyzási tilalmi övezeteket hoztak létre a tenger alatti kábelek és a kivizetések környezeté
Miért dönt úgy egy igazságszerető, örök lázadó tanár, hogy aláírja a státusztörvényt, és az elnyomó rendszer ellenére marad, ahol volt, a szeretett osztályteremben? És mit gondolna róla az egykori kamaszénje? "Büszke lenne? Vagy szégyenkezne?" – teszi fel ő is a kérdést.
Veszélyesen kialvatlan vagy, túl sok a dolgod, és a teljes kiborulás szélén állsz?És akkor valami teljesen váratlan (és még stresszesebb) dolog történik. Mielőtt szabadeséssel belezuhannál a stresszspirálba, próbáld ki az alábbi gyors trükkök egyikét, hogy a dolgokat perspektívába helyezd. Íme 5 módszer, ami segít optimistává válnod még a legrossza
Az emberi kreativitás és a technológia találkozása új dimenziót nyitott meg a képzőművészet területén. A mesterséges intelligenciák algoritmusai már régóta képesek rajzokat generálni, napjainkban azonban ijesztően valósághű, már-már fotószerű képek is születhetnek segítségükkel. Ezen a területen pedig népszerű választás a Harry Potter-univerzum, am
Bár a hajmosás elég egyszerű műveletnek tűnhet, de a fodrászok szerint az egyik leggyakoribb hajápolási hiba, ha rosszul használod a kondicionálót.Először is: igen, a kondicionálás valóban fontos lépés, szóval semmiképp se hagyd ki a hajmosás után.Valójában a kondicionáló segít helyreállítani a hajad állagát a mosás után. A sampon eltávolítja a zsí