Jól hallottátok, a héten felszökik a hőmérséklet, akár 36 fokos csúcsokkal is a hét második felére. Miután a Balaton a méretéhez képest meglepően sekély, nem ritka, hogy a nyári kánikulában naponta 1-2 fokkal emelkedik a víz hőmérséklete. Mire számítsunk tehát a hétvégén?
Ha a legokosabb állatra kell gondolni, akkor sokunknak elsőre talán a csimpánz, a ló vagy a palackorrú delfin jut eszébe. Pedig a kardszárnyú delfinek, azaz az orkák mindhárom állatot megelőzik. Íme pár tulajdonsága, mely bizonyítja magas intelligenciáját.Regionális dialektusuk vanAz állatok különböző módon kommunikálnak, de a hideg óceánok mélyén
A Gömbkilátó, a bobpálya kalandpark, a kápolnák és a strandok mellett mostantól új attrakcióval vár Balatonboglár. 500 méteres lombkoronaösvény épült, ahonnan új perspektívából csodálkozhatunk rá a Balatonra és a feketefenyővel borított Várdomb élővilágára.
Régi hagyományhoz tér vissza a Bahart Regatta szervezője, a Yacht Charter Guru, hiszen korábban hosszú éveken át Badacsony volt a versenysorozat első állomása. Érdekesség, hogy bár Badacsony az egyik legnépszerűbb balatoni túracélpont, de vitorlásverseny helyszíneként szinte egyáltalán nem ismert. A június 24-én megrendezendő túraverseny most válto
Előfordulhat, hogy már neked is volt részed spirituális élményben, csak éppen nem is tudtad, hogy az az. Most olyan ritka jeleket gyűjtöttünk össze, melyeket ha tapasztaltál már, akkor egyértelműen áldott vagy spirituálisan.1. Volt halálközeli élményedA Psychology Today szerint a halálközeli élmény egy olyan személy tudatos, félig tudatos vagy viss
Nem mindenki tud jól bánni a pénzzel, de ezt is meg lehet tanulni, sőt, érdemes. Íme, a 5 legfontosabb pénzügyi lecke.1. Mennyit érünk?Annak ellenére, hogy a 21. században élünk, még mindig hatalmas bérszakadék van a férfiak és a nők között, mondja Laura Weston pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozó és pénzügyi coach.„Ennek megértése és a
A leukémia (fehérvérűség) egy vérképzőszervi rákos megbetegedés, amelyet a csontvelőben található fehérvérsejtek kontroll nélküli szaporodása okoz. A krónikus limfocitás leukémiáról Dr. Gaál-Weisinger Júliával beszélgettünk a Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinikájáról.
Épp elég pénzt adtál ki első lakásodra, esetleg még törlesztőt is fizetsz rá, de már a berendezésére alig vagy semmi pénzed nem maradt? Akkor mindenképp fogadd meg költséghatékony tippjeinket!
Székletinkontinenciának nevezzük a széklettartás, illetve -ürítés feletti kontroll részleges vagy teljes elvesztését, ami a széklet akaratlan szivárgását okozza a végbélből.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kötelező a győzelem a magyar labdarúgó-válogatottnak a litván csapat elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Nem ritka, hogy egy-egy magányosan, visszahúzódóan élő idős ember sokáig maga sem veszi észre, hogy a hallása már nem a régi, a családtagok figyelnek fel rá. Halláscsökkenéssel nagyon nehéz boltba járni, barátokat fogadni, az emberek zárkózottabbak lesznek, ami elmagányosodáshoz vezet. Mit kell tennünk, hogy visszanyerhessük a régi nyüzsgő életünke
Itt a nyári szezon, és mindannyian tudjuk, ez az évszak milyen forró és dehidratáló tud lenni. Bár a víz a legkézenfekvőbb megoldás, más módon is elintézhetjük a folyadékpótlást – például hidratáló ételek fogyasztásával.
1981. március 4. Egy zsúfolásig megtelt tárgyalóterem, ahol éppen Marianne Bachmeier hétéves kislányának gyilkossági pere zajlik. A levegő szinte fagyos, a vádlott nevetséges indokokkal magyarázza tettét, az anyának pedig elfogy a türelme és tüzet nyit. Az NSZK egyik legfelkavaróbb kriminológiai esete, ami mind a mai napig komoly etikai és jogi kér
Arról már sokan írtak, hogy egy édesanya mit érez és mit észlel a terhesség alatt, majd a gyermek megszületése után. Kevesebb szó esik viszont az apákról, akiknél szintén gyakran okoz depressziót az új helyzet.
Mind imádjuk a ragyogó napsütést, nyáron viszont könnyedén előfordulhat, hogy csúnyán leégünk a napon, amely nemcsak esztétikai problémákat okoz, de gyakran erős fájdalommal is jár.
Komoly hírnevet kovácsolt magának a Frederique Constant azzal, hogy elérhető áron kínálnak a svájci felsőkategóriáriára emlékezetető órákat. Később bővítették a kínálatot, feljebb léptek saját gyártású szerkezeteikkel, de megtartották relatív elérhetőségüket.…
Hogyan látják a multikulti kapcsolatukat azok a magyar nők, akik külföldiekhez mentek feleségül? És hogyan változott a saját magyarságukhoz való viszonyuk eközben? Z. Kocsis Blanka érintettekkel beszélgetett, és azt is összefoglalta, mire számíts egy multikulti szerelemnél.
A nem kívánt terhesség ellen ma már igen sok módon lehet védekezni, így biztosan mindenki megtalálhatja a számára legoptimálisabb fogamzásgátló módszert. A választás gyakran nehéz, így megkérdeztük dr. Murshed Mohamed főorvost, hogy kinek milyen fogamzásgátlás ajánlott.
Egy új jelentés szerint a fájdalmas endometriózis összefüggésbe hozható egy bakteriális fertőzéssel.A tudósok felfedezhették az endometriózis lehetséges okát, egy fájdalmas állapotot, amelyben a méhnyálkahártya a méhen kívül nő.A Science Translational Medicine című szaklapban szerdán közzétett új jelentés egy Fusobacterium nevű baktériumot mutatott
Takarítani kevesen szeretnek, de a friss, tiszta és illatos vízben nyakig merülni, amíg kellemes masszázs bizsergeti végig a fáradt izmokat, annál többen! Egyszerűsítsd le te is a jakuzzi takarítást ezzel a három eszközzel, hogy kevesebb legyen a munka és több idő maradjon a pihenésre!
A női test és lélek egyik alapja a folyamatos átalakulás, ami legszembetűnőbben a menstruációs ciklusban köszön vissza. Az évszakelmélet szerint a közben lefolyó hormonális változások négy szakaszra bonthatóak, amelyek a természet körforgásának felelnek meg hónapról hónapra. Ha alkalmazkodunk ehhez, kiegyensúlyozottabb, önmagunkkal szemben elfogadó
De a teljes listát is uralják az európai országok, az első helyezettet viszont messzebb kell keresni. A biztonságérzet mindig az egyik legfontosabb dolog, amikor egy idegen országba látogatunk, de az erre való igény csak nagyobb lesz, ha szólóban utazunk.Emiatt Bounce vállalat utazási és poggyászszakértői készítettek egy tanulmányt, amelyb
A nyári turisztikai szezon megvédése érdekében az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség levélben fordult az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, azt kérve, hogy a Balaton vízszintjének csökkentését halasszák őszre. A levélben arra hivatkoznak, hogy a médiából származó értesülésük szerint a Sió-zsilip június 13-i megnyitása kapcsán elkezdték a
A hadihajók egyik legnagyobb problémája, hogy zajosak, ami a tengeralattjárók esetében a legkellemetlenebb, hiszen felfedezhetik őket. Hiába fejlesztettek ki olyan hajócsavarokat, amelyek a legkisebb turbulenciát okozzák, a zajt a mozgó alkatrészek miatt lehetetlen eltüntetni. A Pentagon ezért keresi a mozgó alkatrészek nélküli haditengerészeti meg
Betört a nyár, és sokak terveinek keresztbe tett: jónéhányan hittük, hogy van még időnk a főszezonig lefogyni, de valahogy az máris elkövetkezett. Egyszóval az áhított beach bodyt nem sikerült elérni, de mi nemcsak átvészelni szeretnénk a nyarat, hanem jól tölteni. Hogyan öltözzünk csinosan, ha van rajtunk néhány kiló? Pánczél Anikó stílustanácsadó
A levendula egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógy-, és fűszernövényünk. Aki már beleszippantott a friss levendulavirág illatába, soha nem felejti és valószínű, hogy szeretné megőrizni.
A Kispál és a borz reneszánszát éli, Lovasi pedig ma ünnepli születésnapját. Tökéletes alkalom ez arra, hogy felelevenítsük a zenekarhoz kötődő legkedvesebb élményeinket, bemutatva ezzel, mit jelent(ett) a Kispál két teljes generációnak. Ha csatlakoznál, várjuk kommentben a ti sztorijaitokat is!
Mostanra valószínűleg már százszor hallottad, hogy a szolárium és a napozás mennyire káros. Azonban újabban kezdenek elterjedni a közösségi médiában a szoláriumot és a barnulást népszerűsítő videók, melyek miatt jobb, ha ismét tiszta vizet öntünk a pohárba erről a témáról. Rögtön az elején szeretnénk egy nagyon fontos dolgot leszögezni: olyan, hogy
A poggyászkárról a legtöbb embernek a repülésnél elkallódott vagy megsérült csomag jut eszébe, így a többség meg is nyugszik, ha ott minden rendben ment. Pedig a baj megtörténhet az utazás alatt bárhol máshol is, amit ugyanúgy jeleznünk kell a biztosító felé.
Pontosan száz évvel azután, hogy utoljára olimpiát rendeztek a francia fővárosban, Párizs ismét a világ legnagyobb sporteseményére készül. Ennek viszont nem mindenki örül.
Egyre többen fektetnek be „egyeurós" nyaralókba Európában. A kezdeményezésnek Olaszország áll az élén, de több ország is készpénzes kifizetésekkel próbálja fellendíteni az ingatlanvásárlosokat. Ezekre az épületekre viszont általában jócskán rá is kell költeni, és a legtöbbször oda kell költözni. Sokaknak a folyamat túlságosan macerás, ezért Travel+
A gazdaság védelme és az ipar fejlesztése érdekében a kormány 5 ezer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződéséből - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (Gfm) kedden az Mti-vel.
Az OXO Technologies hétfőn megtartott, rendkívüli közgyűlésén döntött többek között arról, hogy a szervezet távozik Magyarországról és Hollandiába helyezi át székhelyét.
Kékszalag Fesztivál keretein belül a szervezők sokszínű programokkal, látványos versenyekkel és Balaton múltját bemutató kiállítással várnak mindenkit!