Élelmiszerboltban hideg élelmiszert is lehet vásárolni SZÉP kártyával 2023. augusztus 1-től december 31-ig a kormány döntése értelmében, amelynek részletszabályai hétfő este jelentek meg kormányrendelet formájában. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a…
Különösen az idősek és a gyengébb immunrendszerű, más betegségekkel is küzdő személyek, valamint a várandós nők viselik nehezen a mostanság igen gyakran változó időjárási frontokat, de a gyerekek, sőt, az állatok is élénken reagálhatnak a változásokra. Sok folyadékra van szüksége a szervezetünknek, hogy ne legyünk rosszul a kánikulában.
Egy amerikai kutatócsoport gépi tanulással működő mesterséges intelligencia segítségével már 97 százalékos pontossággal meg tudja jósolni, mely dalok lesznek igazi nagy slágerek.
Ezzel a fotóval kívántak minden édesapának remek napot.A walesi herceg irtó cuki közös fotókat posztolt apák napja alkalmából. A képet Millie Pilkington készítette az év elején. A felvételeken pedig láthatjuk, ahogy remekül szórakoznak György és Sarolta felnéz az apjukra, a kis Lajos pedig átkarolja Vilmos vállát. See on Instagram A fotók
„Rika, Rika!” Utáltam, hogy Rikának hív, ez olyan lányos… A kialakulását persze ismertem, Flóriánból Flóri, majd Flórika lettem, apám ekkor már közbeszólt, „papagájnév”, tehát a Fló lenyisszantódott, maradt a Rika, rémes, de szerencsére csak anyám használta. „Rika, ébredj! Biciklis futárok jelentkezését várják!”… Hivatal… Romoknál... Értesíteni… Ép
A gyerekek 25 százaléka számol be rendszeresen, legalább havi gyakorisággal fejfájásról egy új hazai kutatásban megkérdezett szülők szerint (1). Az online oktatás pedig még gyakoribbá tette a problémát csaknem minden tizedik gyermeknél. A felnőttek számára nem mindig egyértelmű, hogy gyermeküknek fáj a feje, hiszen a tünetek sokszor szinte láthatat
Ahogy a reggeli napsütés megvilágítja a hegyeket, és a hó a csúcsokon ragyogó fehérségbe borítja a tájat, a serpák csendben és határozottan vezetik az expedíciókat a hegyek között. Az ő nevük egyet jelent a hegymászással, de mit is csinálnak pontosan? Mi teszi őket olyan különlegessé és misztikussá?
Te melyik csapatot erősíted, azokét, akik grammra pontosan ragaszkodnak mindenhez egy adott receptben, vagy azokét, akik ki sem nyitják a szakácskönyvet, csak mennek a saját fejük után, lesz, ami lesz alapon?
„Rika, Rika!” Utáltam, hogy Rikának hív, ez olyan lányos… A kialakulását persze ismertem, Flóriánból Flóri, majd Flórika lettem, apám ekkor már közbeszólt, „papagájnév”, tehát a Fló lenyisszantódott, maradt a Rika, rémes, de szerencsére csak anyám használta. „Rika, ébredj! Biciklis futárok jelentkezését várják!” … Hivatal… Romoknál... Értesíteni… É
Az eredmények ismételten megerősítették, hogy az alvásnak kiemelt szerepe van az agy egészsége szempontjából és ha csak a hétvégéken is, de érdemes beépíteni a fél órás délutáni sziesztát a rendszerbe.
Ha nagyon tetszik az illető, akivel épp randevúzni készülsz, és azt szeretnéd, hogy legyen még folytatás, jobb, ha tisztában vagy azzal, miket nem tanácsos a másik félnek mondani az első találkozás alkalmával.
Válságos időkben megnövekszik azon idősek száma, akik nem tudják a számláikat fizetni, de az is előfordul, hogy idős hozzátartozónk egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy önállóan ellássa magát. Ilyenkor természetes a döntés: költözzön hozzánk, sok jó ember kis helyen is elfér. Ez a helyzet viszont a más életritmus miatt akkor is feszültségeke
Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat! Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” (Mt 8, 21-22) Halottak a halottakat, azt mégis hogyan? Mindegy, gondoltam gyorsan meglesz, apám végakaratában úgyis dísztelen, egyszerű temetés szerepel, kevés résztvevővel, nem lesz nagy dolog megszerv
A Bridgerton család a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, mely óriási nézettségi rekordokat döntött a streaming felületén. Szerencsére már nem kell sokat várnunk a folytatásra, ugyanis szeptemberben érkezik a Bridgerton család 3. évada, melyről most megmutatjuk az első fotókat.A harmadik évad középpontjában a család középső fiúja, Colin Bridgerto
Nemrég Balatonbogláron adtak át egy lombkoronasétányt, amely legalább tényleg fák között halad, még ha ennek nincs is túl sok értelme. Tanösvény is akar lenni, de az élővilág helyett sokkal inkább a panoráma ragadja meg a figyelmet.
Természetes, hogy mindig megnézzük az elfogyasztani kívánt élelmiszerek lejárati idejét, de eszedbe jutott már, hogy leellenőrizd, vajon mikor is jár le samponod és kondicionálód?
A probléma az Olaszországba és Olaszországból utazó utasokat érinti.A Ryanair figyelmeztetést adott ki, miután az olaszországi sztrájkok miatt kénytelen volt törölni járatait. A légitársaság közölte, hogy a munkabeszüntetés miatt törölnie kellett néhány Olaszországba tartó és onnan induló járatot, számol be róla az Express.„A 2023. június 20-i olas
Magyarországon újdonságnak számító digitális jegyvásárlási és -érvényesítési rendszert tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 100E Repülőtéri Expresszen – jelentették be a fővárosi önkormányzat, a BKK, illetve a Mastercard és…
Idén az átlagosnál jóval kevesebb cseresznye termett, ezért a szedd magad akciók megszokott helyszínei között van, amelyik viharkár, kártevők vagy fagykár miatt kénytelen zárva tartani.
„Ezek a mai fiatalok!” „Régen még lehetett bízni az emberekben” – Gyakran halljuk ezeket a mondatokat, de tényleg sokkal jobb emberek voltak szépanyáink-apáink?
A meleg nyári hónapok milliónyi csodaszép, szabadban töltött pillanatot ígérnek, van viszont egy szörnyű apróság, mely megkeserítheti a mesés nyári hónapokat: az összedörzsölődő combok.
A kutató- és mentőcsapatok versenyt futnak a Titanic roncsainak felfedezésére irányuló merülés során eltűnt tengeralattjáró megtalálásáért. Az OceanGate Expeditions nevű vállalat által üzemeltetett Titan fedélzetén öt ember tartózkodott, és a vasárnap eltűnt tengeralattjáró sikeres mentésére egyre kevesebb az esély. Az amerikai parti őrség szerint
A nyári hónapok egyik legpraktikusabb, nem mellesleg pedig legstílusosabb kiegészítői a sapkák és kalapok, melyekkel elképesztően menő szetteket állíthatunk össze.
Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban.
A kutatás és a röntgenvizsgálat kiderítette, hogy a július elején a Sotheby's londoni aukcióján árverésre kerülő festmény sokkal fontosabb, mint korábban gondolták.Sir Peter Paul Rubens Szent Sebestyén két angyal által támogatott című alkotásának becsült értéke 4-6 millió font között mozog.A festmény az 1730-as években egy tekintélyes olasz gyűjtem
Nagyjából mindenben benne van: vele kezdődik a májkrém, megbújik a kenyér tésztájában, tornyot lehetne építeni belőle, ha kockázva kivonnánk az üdítőkből, és akad bőven a vasárnapi asztal háromfogásos menüsorában is. Ő a cukor. Egy nem sok konkurenciát ismerő alapanyagunk, ami évszázadok óta viszi a prímet a családi receptkönyvekben. De nemcsak az
A Harvard Medical School új tanulmánya szerint a kutyák statisztikailag nagyobb valószínűséggel mutatnak agresszív, harapós viselkedést a forró, napos és szmogos napokon.„Az emberek több erőszakos bűncselekményt követnek el, amikor magasabb a hőmérséklet és a légszennyezettség” – olvasható egy, a Nature című folyóiratban csütörtökön megjelent tanu
A fizikai aktivitás korlátozása már a múlté. A legújabb kutatások szerint az erősítő edzések növelik az SM-betegek függetlenségét és javítják az életminőségüket is.
Az Ifremer francia tengerkutató intézet a tengeralattjáró robottal felszerelt Atalante nevű hajóját az Atlanti-óceán északi része felé irányította, oda, ahol két nappal ezelőtt a fedélzetén öt emberrel eltűnt a Titanic roncsaihoz indult kis merülőhajó - jelentette be kedden a francia kormány tengeri ügyekért felelős államtitkára.
Átlagosan havonta 5 napon keresztül tart egy felnőtt nőnek a havi vérzése, a vér színe azonban nagyon eltérő lehet, mely fontos jelentéssel bír az egészséged szempontjából.
Már nem kell sokat várni a Margot Robbie főszereplésével készült Barbie-film bemutatójáig, addig is bepillanthatunk a Mattel ikonikus babájának álomházába.A Greta Gerwig által rendezett Barbie főszereplője, Margot Robbie az Architectural Digest YouTube-csatornáján mutatta meg a filmben szereplő Barbie-álomházat.Ahogy az várható volt, a házban uralk