A borsodi gyilkosság SEM szerelemféltésből történt. "A kegyetlenség célja sokszor a férfiasság bizonyítása, hiszen a visszautasítás miatt az agresszor ezen a területen érzi magát megalázva. A fenyegetés lényege a hatalomszerzés, a gyilkosságé pedig az, hogy biztosan ne legyen a másé a kipécézett lány." Szakértők beszéltek arról, mi vezet az ilyen b
A spanyol divatcég még nyáron találta ki az új kampányt, és egy héttel a Hamász támadása előtt volt a fotózás, ezért a hasonlóság szerintük csak véletlen egybeesés.
Premierdátum és előzetes is érkezett a népszerű sorozat 3. évadához.A Netflix kedden bejelentette, hogy A Bridgerton család 3. évada 2024 nyarán debütál két, négy epizódos részben, ami nagy újdonság a franchise számára.Az első rész premierje 2024. május 16-án lesz, amit a tervek szerint 2024. június 13-án követ a második rész. A dátumok közzététele
Az okoseszközök és a mesterséges intelligencia utat törtek a hálószobánkba. Legyen szó robotokkal való szexről, vagy arról, hogy avatárként virtuális randevúkra megyünk, mielőtt személyesen találkoznánk a másikkal, a lehetőségek száma ma már gyakorlatilag végtelen.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége az Év Vitorlázójának választotta Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt, az Év Ifjúsági Vitorlázójának a Fehér Boróka–Fehér Szonja párost és Héder Benedek Barnát. Érdi Mária tizenegyedik alkalommal nyerte el az Év Vitorlázója címet női kategóriában. Mári a sportág történetében először, magyar női vitorlázóként aranyérm
A kínai nagy fal a világ egyik legismertebb történelmi látványossága. Az ázsiai ország északi határán épített erődítményrendszert azonban féltik a tudósok az egyre szélsőségesebbé váló környezeti hatásoktól. Ennek kapcsán a megfelelő védekezés módját kutatták egy új tanulmányban.
Képzelj el egy zuhanyfejet, amelyet, ha kezedbe veszel, automatikusan elkezd meleg vizet engedni. Képzelj el egy olyan WC-t, amely abban a pillanatban felnyílik, amint belelépsz a vécébe. Egy tükröt, amely a reggeli rutinod közben megtervezi a napodat. Nem sci-fi, hanem egy fürdőszoba 2024-ben.Öntisztító WC fűtésselA mai technológia a WC-t luxus tr
Anne Hathaway bebizonyította, hogy a téli időszakban is megállják a helyüket a világos színek: a színésznő nemrég egy káprázatos fehér ruhába bújt, ami egészen fantasztikusan mutatott rajta.
Greta Gerwig neon-komédiája lehet az idei Golden Globe díjkiosztó gála legnagyobb szenzációja lehet, ha jelöléseit sikerül díjra váltani: a Barbie összesen kilenc Golden Globe-jelölést kapott.
Nincs olyan szülő-nagyszülő kapcsolat, amely tökéletesen ki tudná zárni a feszültségeket. Még akkor is, ha mindent megteszünk ennek érdekében és igyekszünk magunkat elfogadtatni a szülőkkel és az unokákkal, ha mi vagyunk a világ legjobb nagymamája is, lesz olyan helyzet és terület, ami súrlódásokat eredményezhet. Öt helyzetet gyűjtöttem össze, amel
A Pantone immáron huszonötödik alkalommal mutatta be az év színét. A 2024-es év színében benne van minden, amire idén vágytunk: a Peach Fuzz (13-1023) kényelmet, kedvességet, gyengédséget sugároz. Egy lágy, meleg, púderes árnyalat, amely a rózsaszín és a narancssárga között helyezkedik el és melegséget áraszt.
Nem csak a kenyér mellé, de a tenger mélyén is jól jön a Delma, főleg ha nehezéket keresünk. A svájci márka 2011-ben indította Blue Shark elnevezésű nehézbúvár kollekcióját, akkor még…
A krumplipüré az egyik legkedveltebb köret, melyet gyerekek és felnőttek is szívesen fogyasztanak. Frissen elkészítve a legfinomabb, azonban olykor előfordul, hogy a szükségesnél jóval több adagot főzünk, ami így a nyakunkon marad.
Gondoltad volna, hogy sokunk kedvenc reggeli párosítása akár káros is lehet hosszútávon egészségünkre nézve? Nos, a táplálkozási szakértők szerint bár a tojásnak és a kávénak is megvannak a maga jó tulajdonságai, mégsem érdemes őket együtt fogyasztani a nap első étkezéseként.
Egyre fokozódik a konkurenciaharc az elektromos autók európai piacán, ezért a jövőben egyáltalán nem számít majd szokatlannak, ha egyes nagy gyártók - a költséghatékonyság szempontját szem előtt tartva - közösen fejlesztenek és dobnak majd piacra új termékeket.
A természetesen ragyogó bőr alapja nemcsak a megfelelő tökéletes bőrápolási rutin, az étrend is kulcsfontosságú szerepet játszik benne. Az alábbiakban összeszedtük az öt legfontosabb tápanyagot, amelyekről a tudományos kutatások és a szakértők egyöntetűen úgy gondolják, hogy segíthetnek a ragyogó bőr támogatásában. A tápanyagokban gazdag élelmiszer
Elstartolt az Útszámkereső, a segítségével az országos közúthálózatba tartozó utakról lehet pontos információkat kapni az adott út üzemeltetőjére, nevére, számára vonatkozóan.
Milyen a jó macskajáték? Szerencsére nem feltétlenül drága és egyszer használatos. Otthon is könnyedén eszkábálhatunk cicánknak tuti játékokat! Csak pár kidobásra szánt alapanyag szükséges.
Március 11-én osztják ki a jövő évi aranyszobrocskákat a 96. Oscar-gála keretein belül, amelynek – a hagyományokhoz híven – a Los Angeles-i Dolby Theatre ad majd otthont. Hollywood viszont már most izgatott, idén is több mint 3 hónappal a díjkiosztó előtt elkezdődtek a találgatások a legfontosabb kategóriák végső győzteseit illetően.
A cupertinói cég nemsokára vadonatúj, lélegzetelállító teljesítményre képes iPadeket és MacBook Airt dobhat a piacra - szellőztette meg egy Apple-szakértő.
Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását, ahol csökkenhet az autista gyerek állandó szorongása és a feszültsége. A mintalakást egyhetes bentlakásos formában próbálhatják majd ki a jelentkező családok.
Hogyan reagáljunk szülőként arra, ha a gyerekünk az iskolai (óvodai) közösségében bánt másokat? És ha azt tapasztaljuk, hogy nem mond igazat nekünk erről? Milyen okok állhatnak a bántalmazó viselkedés mögött, és mi segít kezelni az indulatokat? Szakembert kérdeztünk.
György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg elkísérték anyukájukat, Katalin hercegnét, hogy önkéntes munkát végezzenek a helyi bababankban.Videó is készült az eseményről, melyen Katalin és gyermekei a maidenheadi Baby Bankban a karácsonyi pizsamás felhívás részeként ajándékcsomagokat pakoltak. Emellett ruhákból és játékokból álló ajánlótáskákat
Valószínűleg az Eris nevű alvariáns terjed, ami az influenzához hasonló tüneteket okoz. A szakember azt javasolja, akinek nem súlyos az állapota, zárkózzon el a családtól, barátoktól, és ne menjen dolgozni sem.
Hunan tartományban, Kína hegyekkel körülvett, a világ többi részétől elzárt falvaiban alakult ki a nü-su nyelv, amelynek szó szerinti jelentése: a nők írása". Ez az egyetlen olyan nyelv a világon, amelyet kizárólag nők ismertek és használtak a történelem során. Miért volt szükségük saját nyelvre? Mert ezen keresztül sokkal könnyebben kifejezhették
Országszerte több termálfürdőben is éjszakai fürdőzéssel egybekötött bulival készülnek december 31-re, illetve a jövő év első óráira. Néhány fürdőben évek óta hagyomány, hogy szilveszteri esti bulival búcsúztatják az évet. Ilyenkor ez nem pusztán meghosszabbított nyitvatartást jelent, hanem különféle programokat is tartanak. Sztárfellépőkkel, élőze
Idén is elkészült a legboldogabb európai országokat felsoroló lista, egyes szomszédainkkal ellentétben azonban mi nem szerepeltünk túl fényesen ebben a rangsorban.
A nagyjátékfilmes verzióban még Angelina Jolie és Brad Pitt alakította a címszereplő házaspárt, a Prime kínálatába február elején érkező tévésorozat azonban csavar egy nagyot a 18 évvel ezelőtti thrillerkomédia alaptörténetén.