2023. december 12. kedd

dec. 12
6:36
A tökéletesen krémes burgonyapürét mikróban is elkészítheted (Hamu és Gyémánt)
A krumplipüré egy örök klasszikus, és szinte minden háztartásnak megvan a saját, remekül bevált receptje. Egy kis tej? Még több vaj? Megeshet. És vajon meddig kell főzni? Ez is eltérhet, pláne, ha mikróban szeretnénk elkészíteni. Ez összesen pedig csak körülbelül 15 percet vesz igénybe.
dec. 12
6:38
Tipp a konyhába: ezért nagyon ​fontos megmelegíteni az ételünket evés előtt (Hamu és Gyémánt)
Sokáig keringett az tévhit, mely szerint az ételt csak egyszer lehet újramelegíteni, mivel utána már nem biztonságos az elfogyasztása. A tudósok szerint azonban ez nem így van. Sőt!
dec. 12
6:48
Szokatlan piruett az autópályán - kamera rögzítette a veszélyes helyzetet (Infostart)
Egy autós úgy megpördült az M3-ason, hogy az egyből felkeltette az autópálya-kezelő figyelmét.
dec. 12
6:48
Megkezdte az új Superb sorozatgyártását Pozsonyban a Skoda (Igényesférfi.hu)
Négy héttel az új Skoda Superb Prága-környéki világpremierjét követően a Volkswagen márka pozsonyi üzemében megkezdődött a negyedik „modern” modellgeneráció sorozatgyártása.
dec. 12
7:12
Az óriási akkugyárak után jönnek az óriási hidrogéncella-gyárak? (Rakéta)
.
dec. 12
7:18
Ülve pisiléssel és szexszel csökkenthető a prosztatarák kialakulásának esélye? (Igényesférfi.hu)
Évente körülbelül 1600 férfi veszíti életét prosztatarákban csak Magyarországon, pedig a betegség korai tünetmentes stádiumban jó eséllyel gyógyítható, illetve megfelelő kezeléssel és rendszeres követéssel több évtizeden át stabil állapotban tartható.
dec. 12
7:30
Megvan, mikor indulhat Európában a Threads (Infostart)
Egy sokatmondó visszaszámláló jelent meg a Threads oldalán, amit csak azok láthatnak, akiknek eddig nem volt lehetősége használni a platformot.
dec. 12
7:42
Így került Azahriah a Google élére, akinek most nincs megállás (Femcafe)
Na, persze Azahriah nem a Google igazgatósági posztját veszi át, hanem a keresőben tarolt.
dec. 12
7:48
Szívhez szóló, megríkatós reklámok az idei karácsonyi felhozatalból (WMN)
A reklámokkal általában tele van a hócipőnk, de akadnak azért köztük olyanok is, amelyeknek sikerül megérinteniük a lelkünket. Szemle:
dec. 12
7:48
Mutasd a körmöd, kiderül, mi hiányzik! (egy.hu)
Sokszor mondták nekem, hogy a körmömön található kis fehér pöttyök arra utalnak, hogy vitaminhiányom van. A Pécsi Tudományegyetemen éppen az ilyen és ehhez hasonló állítások igazságtartalmát vizsgálják – igen izgalmas eredményekkel.
dec. 12
7:54
Megfázás, influenza? Ezek a teák tényleg segítenek leküzdeni a betegséget (in.hu)
Sokan azt gondolják, hogy minden tea fajta egyformán hat, mikor megfázásról vagy influenzáról van szó, ez azonban nem így van. Egyes teák képesek lökést adni az immunrendszerünknek és megszabadítanak minket a rossz baktériumoktól. A gyógynövényes teák jótékonyan hatnak a megfázás, valamint az influenza tüneteire. De melyek ezek pontosan?Fontos, hog
dec. 12
8:06
Itt egy magyar kötődésű Forma-1-es autó, ami most meg is vehető (Infostart)
Eladóvá vált az 1990-ben magyar futamot nyerő legendás Williams-versenyautó, még kézi kapcsolású váltó található benne.
dec. 12
8:12
Így tölts el egy tartalmas karácsonyt New Yorkban! (Roadster)
Bár a város valamennyi időszakban kiérdemli az attraktív jelzőt, decemberben szinte ellenállhatatlan.
dec. 12
8:18
Friss listán a 10 legmegbízhatóbb BMW modell (Igényesférfi.hu)
A BMW autók legjellegzetesebb tulajdonsága a sportos megjelenéssel párosuló dinamikus vezethetőség. Az autóipari szakértők egyetértenek abban, hogy a kizárólag alapfelszereltségű BMW típusok is megbízhatóbbak és könnyebben kezelhetők, mint a versenytársak hasonló árkategóriájú gépkocsijai. Ez a tendencia már évtizedek óta megfigyelhető az iparágban
dec. 12
8:18
A magyar kutatók által fejlesztett kvantumeszköz Európában is egyedülállónak számít majd (Rakéta)
.
dec. 12
8:36
Alig várod már, hogy síelhess? Így készülhetsz fel, hogy elkerüld a sérüléseket (Femcafe)
Az utóbbi évtizedben nem volt olyan téli hangulat hazánkban, mint ami az idei síszezont jellemzi. A téli sport több mint 300 000 hazai híve felszerelést vásárol, szállást keres – de jól teszi, ha testét is felkészíti a havas lejtők meghódítására, hogy elkerülje a felesleges sérüléseket.
dec. 12
8:36
5 elengedhetetlen tápanyag a ragyogó bőrért (Hamu és Gyémánt)
A ragyogó bőr alapja nemcsak a drága kenceficék, hanem a kiegyensúlyozott étrend is kulcsfontosságú. Épp ezért összegyűjtöttük az öt legfontosabb tápanyagot, amelyekről a tudományos kutatások és a szakértők egyöntetűen úgy gondolják, hogy segíthetnek a bőrápolásban.
dec. 12
8:54
Jancsó Miklós egyik alkotása is ott van Yorgos Lanthimos kedvenc filmjei között (Igényesférfi.hu)
Láttad már Jancsó Miklós Csillagosok, katonák című filmjét? Ha még nem, akkor érdemes lehet egy esélyt adni neki, mivel a Szegény párák és A homár rendezője, Yorgos Lanthimos listáján is benne van a top négy legjobb filmben.
dec. 12
8:54
Olyan luxus hajápolási termékcsaládot találtunk, amivel évtizedeket fiatalíthatsz a hajadon (Roadster)
Megtaláltuk a hajápolási termékek Tesláját, ami nem véletlenül a hollywoodi világsztárok kedvence, ellenben megengedhető áron hozzájuthatsz, a hatás pedig már egy mosás után egészen döbbenetes.
dec. 12
9:06
Újra megnyílt három budapesti oltópont, ahol be lehet adatni a koronavírus elleni oltást (Telex)
Újra lehet időpontot foglalni az oltásra, a vírus örökítőanyagának koncentrációja 14 városban emelkedett a szennyvízben.
dec. 12
9:30
Alig várod már, hogy síelhess? Így készülhetsz fel, hogy elkerüld a sérüléseket (Femcafe)
Az utóbbi évtizedben nem volt olyan téli hangulat hazánkban, mint ami az idei síszezont jellemzi. A téli sport több mint 300 000 hazai híve felszerelést vásárol, szállást keres – de jól teszi, ha testét is felkészíti a havas lejtők meghódítására, hogy elkerülje a felesleges sérüléseket.
dec. 12
9:45
Botrány a Farm Vip-ben: csúnyán meglopták a sárga csapatot (Blikk)
Óriási konfliktus alakult ki.
dec. 12
9:48
Masnimánia: ez lesz 2024 legnagyobb hajtrendje (in.hu)
Az új év 12 hónapnyi új smink- és hajtrendet jelent, és a trend-előrejelzők már most azt találgatják, mit hoz majd 2024. A hajkiegészítők használata már régóta szórakoztató módja annak, hogy feldobjuk a frizuránkat, és trenddiktátorok szerint a jövő év a masnik halmozásáról fog szólni.A Pinterest 2024 Predicts jelentése szerint "az ezredfordulósok
dec. 12
10:00
Ezt a repülőteret naponta többször is elmossa a tenger (Hamu és Gyémánt)
Megszoktuk, hogy a repülőterek kifutópályáit jó minőségű aszfalt borítja, amelyen a nap bármelyik szakaszában fel- és leszállhatnak a menetrend szerinti járatok. Egy apró skót szigeten fekvő repülőtér azonban teljesen másképp működik, ugyanis Barrán a repülőgépek a homokos tengerpartra landolnak és kizárólag a nap azon szakaszaiban, amikor éppen ni
dec. 12
10:18
Az új Bugatti Chiron gyönyörűen megidézi a márka mindenkori csúcsautóját (Igényesférfi.hu)
Az 57 SC Atlantic a mai napig egyik legértékesebb és legelegánsabb Bugatti. A luxusautó különlegessége, hogy csupán négy példány készült belőle. Az autógyártó most az 57 SC Atlantic mítoszát eleveníti fel a Chiron Super Sport 57 One of One névre keresztelt kupéjával.
dec. 12
10:48
A magyar oktatás lejtmenete historikus megközelítésben (Kölöknet)
2022-ben Raj Chetty, indiai-amerikai közgazdász, a Harvard közgazdasági professzora nyerte el a Rajk Szakkollégium Neumann-díját. Chetty kutatási fókuszában az egyenlőtlenségek állnak, de sok más oktatás- és munkagazdaságtani kérdéssel is foglalkozik. A kutató idén tavasszal Budapestre látogatott, ahol a díjátadó előadást követően egy blokkszeminár
dec. 12
11:00
Jamie Lee Curtis már ezerszer megbánta, hogy plasztikáztatott (Femcafe)
Jamie Lee Curtis, a Halloween című kulthorror főszereplője még karrierje delelőjén, a nyolcvanas években döntött a plasztikai beavatkozások mellett. Azóta belátta: élete legnagyobb hibáját követte el.
dec. 12
11:24
Meryl Streep majdnem lecsúszott Az ördög Pradát visel című film szerepéről (in.hu)
Meryl Streep színészi karrierjének egyik legmeghatározóbb szerepe Az ördög Pradát visel című filmben alakított Miranda nevezetű karaktere volt – de majdnem lemaradt a híres alakításról. A film egyik producere, Wendy Finerman a Hollywood Gold nevezetű podcast december 6-i epizódjában szerepelt, ahol elárulta, hogy az emberek őrültnek nevezté
dec. 12
11:48
Csoki helyett sport az adventi naptárban – így bírd mozgásra rossz időben is a gyerekeket (WMN)
A WHO ajánlása szerint napi minimum egy óra mozgásra szükségük van a gyerekeknek. Ezt télen nem mindig egyszerű teljesíteni. De némi találékonysággal nem reménytelen. Ebben segítünk:
dec. 12
11:48
Fél év börtönt kapott a YouTuber, aki szándékosan lezuhant a repülőjével, hogy megtekintéseket generáljon (Rakéta)
.
dec. 12
12:18
Egy különc grófnő, egy horrorisztikus történet és a legtisztább patak vár Cinkotán (egy.hu)
Talán nem sikkes ide, Budapest Xvi. kerületének keleti végébe kirándulni, pedig legendák és krimibe illő történetek színhelyeit rejti. Van itt csordogáló kis patak, tájház, ami a fővárosban az egyetlen, továbbá van itt valami vidéki báj. Őrzi Mátyás király, Petőfi, Aulich Lajos, Batthyányi Ilona emlékét: látogass el Cinkotára!
dec. 12
12:30
2024 elején napkitörések sorozata éri el a Földet: emberemlékezet óta nem volt példa arra, ami most jön (Femcafe)
A jövő év is nagyszerűen indul: az aktuális napciklus 2024 elején érheti el a maximumát, ezt pedig sajnos mi is meg fogjuk majd érezni.
dec. 12
12:48
4 karácsonyi dal az elmúlt 20 évből, ami a klasszikusoknál is jobb (Hamu és Gyémánt)
Az adventi időszakban a karácsonyi dalokkal teli lejátszási listák a napok nélkülözhetetlen kellékei. Persze a sok klasszikus mellett olykor megjelenik 1-1 újabb ünnepi nóta is, melyek néha jobban, néha pedig rosszabbul sikerülnek az elvárhatónál. Cikkünkben az előbbi listából ajánlunk most 4 olyan szerzeményt, melyek nem idősebbek 20 évnél, mégis
dec. 12
12:54
Ezek a legpiszkosabb részek a repülőgépen a légiutas-kísérők szerint (in.hu)
Naponta több millióan utaznak repülőgéppel szerte a világon. De vajon mit jelent mindez a higiénia szempontjából?A repülőgépeknek általában gyorsan vissza kell fordulniuk, miután beérkeztek, és bár az elkötelezett takarító személyzet mindent megtesz, hogy minden ülést lesikáljon, mielőtt a következő utasok beszállnak, néha előfordulhat, hogy bizony
dec. 12
13:06
Nagy viták zajlanak az ENSZ klímacsúcson a fosszilis energiahordozók sorsáról, ma születik döntés a témában (Rakéta)
.
dec. 12
13:12
Egy kattintással ingyen a miénk lehet ez a bájos amerikai karácsonyi ajándék (Roadster)
Jól jönne egy 2024-es naptár? Íme!
dec. 12
13:36
Rebellis francia konyakkészítő remekműveit kóstolhatjuk a Virtu Restaurantban (Hamu és Gyémánt)
Alexander Gabriel 1989-ben alapította meg Maison Ferrand nevet viselő márkáját, melyet mára a világ egyik legjelentősebb butikpárlat-gyártójaként, valamint a történelmi szeszesitalok mozgalmának megteremtőjeként tartunk számon. A lázadó konyakkészítő legnemesebb termékeinek közreműködésével ismerhetjük most meg a rum- és konyaktörténelem legfontosa
dec. 12
14:12
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod (Roadster)
Legyen az játékos, elegáns, művészi, minimalista vagy épp merészen excentrikus, ebben a legendás formatervezők által megálmodott lámpákat összegyűjtő válogatásban biztosan megtalálod az otthonodhoz és a személyiségedhez legjobban illő asztali lámpát. Vagy inkább lámpákat, mi ugyanis nem egybe szerettünk bele azonnal és reménytelenül.
dec. 12
14:36
Múzeumban kéne kiállítani az új Louis Vuitton táskákat (in.hu)
Frank Gehry építész csodás dizájnja és a francia divatház ikonikus Capucines táskáinak találkozása.Mi a közös a világ olyan ikonikus építészeti alkotásaiban, mint a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall, a prágai Táncház és a spanyolországi Bilbao Guggenheim Múzeumában? Két szó: Frank Gehry.A kanadai születésű amerikai építész és tervező 65 éves p
dec. 12
15:00
6 champagne-ház, amiket ne hagyj ki, ha Franciaországban jársz (Hamu és Gyémánt)
Champagne Franciaország északkeleti tartománya, ahol hangulatos, mesebeli városok, történelmi érdekességek és kulturális kalandok várják az ide látogatókat. Egy champagne-i kirándulás mégsem lehet teljes a borvidék ikonikus pezsgőházainak meglátogatása nélkül: ajánlónkban 6 fontos champagne-házat mutatunk be. Vancsik Ivett cikkének részlete a Hamu
dec. 12
15:12
Itt egy ajánlat, ami tartalmas, izgalmas és őszinte – Ráadásul ki sem kell érte mozdulni otthonról (Roadster)
Plusz kihagyhatatlan.
dec. 12
15:18
6 champagne-ház, amiket ne hagyj ki, ha Franciaországban jársz (Hamu és Gyémánt)
Champagne Franciaország északkeleti tartománya, ahol hangulatos, mesebeli városok, történelmi érdekességek és kulturális kalandok várják az ide látogatókat. Egy champagne-i kirándulás mégsem lehet teljes a borvidék ikonikus pezsgőházainak meglátogatása nélkül: ajánlónkban 6 fontos champagne-házat mutatunk be. Vancsik Ivett cikkének részlete a Hamu
dec. 12
15:30
Januárban indul a Royal Caribbean új tengerjáró hajója, az Icon of the Seas (Spabook)
Több mint 900 napig dolgoztak az Icon of the Seas nevű hajón, amely a Royal Caribbean társaság flottájának legújabb tagja. A hajó több mint 1200 fős legénységével a finnországi Meyer…
dec. 12
15:42
Ezek lesznek a legmeghatározóbb gasztrotrendek 2024-ben (Roadster)
Egészen fura ételkombinációkért fogunk rajongani jövőre egy friss kutatás szerint.
dec. 12
15:54
Óriási, felfújható rénszarvassal játszott volna a medve, de mindhiába (Hamu és Gyémánt)
Több felvétel is kering az interneten, amelyen játékos medvék kötnének barátságot a kertekben lakó szarvasokkal. A bökkenő ezekkel a helyzetekkel mindössze annyi, hogy ezek a kerti négylábúak csupán a karácsonyi időszakra kihelyezett felfújható bábúk.
dec. 12
16:00
Az haute couture egyik utolsó hazai képviselőjének nyílt kiállítása (Hamu és Gyémánt)
Kecskemétre érkezett Zoób Kati különleges kiállítása, mely a divatot és a benne rejlő művészeteket ötvözi. Az ellentétek harmóniája nevet viselő tárlat több, mint egy ruhakölteményekből álló installáció: rávilágít arra, milyen szorosan kapcsolódik a divat és az alkotás a múlthoz, jelenhez és a jövőhöz.
dec. 12
16:00
Csütörtökön érkezik a Geminidák meteorraj - akár 120 hullócsillagot is láthatunk majd óránként (Rakéta)
.
dec. 12
16:12
Magyarországon is betiltja az Európai Unió ezt az eszközt, mindenkinek fel kell készülnie (Femcafe)
Az Európai Tanács és a Parlament megállapodásra jutott.
dec. 12
16:18
Tíz év alatt megduplázódott a tüdőrákos betegek túlélési esélye (WMN)
Az elmúlt években itthon is elérhetővé váltak a legmodernebb kezelések, ezeknek hála javult a betegek túlélési esélye:
dec. 12
16:36
Ez a legjobb karácsonyi kvíz - 30 karácsonyi kérdés kezdőknek és profiknak (Édenkert)
Mennyire ismerjük a karácsony ünnepét, és az azzal kapcsolatos tényeket, történeteket? A következő kérdésekkel könnyen letesztelhetjük tudásunkat. Természetesen a kérdések után a válaszokat is megtalálhatjuk, de az emberi késztetésünket legyőzve, kezdjük előbb a kérdésekkel!

Keresés