Tavaly történt, november közepén. Szerelmes lettem. Lebegtem és rettegtem. Rettegtem, hogy egyszer majd elveszítem őt. Mindig ilyen férfiról álmodoztam, és harminchat évesen találtam csak rá.
A Time Magazin idén Taylor Swift énekesnőt választotta az év emberének. A 33 éves, tizenkétszeres Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző olyan neves személyiségeket utasított maga mögé, mint például a sztrájkoló hollywoodi forgatókönyvírók és színészek, Hszi Csin-ping kínai elnök, az OpenAI-t vezető Sam Altman, III. Károly brit király, Jerome Powel
Az arany unciánkénti jegyzése az izraeli háború kirobbanása után ugrotta meg a 2000 dolláros lélektani határt, és bár az azóta eltelt időszakban némi fluktuáció is megfigyelhető volt, néhány nappal ezelőtt olyan rekord született, amilyenre még a szakemberek sem számítottak. Minek köszönhető, és mikor érhet véget a nemesfém diadalmenete?
A Feláldozhatók-szériában egymást érik a nyaktörő akciójelenetek, a félelmetes és lélegzetelállító kaszkadőrmutatványok. Nem csoda, hogy egy-egy epizód munkálatai során még a színészek is életveszélyes helyzetekbe lavírozták magukat.
Sorra jelennek meg az új Orient modellek, már egész kollekcióvá nőtte ki magát a Bambino család, ami most egyesíti erejét a korábbi Sun and Moon modellekkel. Itt a legújabb Orient…
Ünnepeink elmaradhatatlan velejárói a szokottnál dúsabb étkezések, a sokféle hagyományos finom fogás, amivel a családtagokat és a vendégeinket várjuk. Ennek az eredménye azonban nemegyszer az lesz, hogy oly nagyon várt pihenés és feltöltődés helyett puffadt hassal, fájós gyomorral, rosszkedvűen, torkig csömörrel kezdjük utána a hétköznapokat. Nem
Figyelem, a testtekercselés önmagában nem képes csodákra, de az egészséges étrendet és az edzést szuperül kiegészítheti és felgyorsíthatja az alakformálást.
Az Életrevalók és az Eszeveszett esküvő alkotói, Éric Toledano és Olivier Nakache új filmmel, az Ennél csak jobb jöhet című hamisítatlan francia vígjátékkal jelentkeznek.
A molekuláris alapú allergiavizsgálatok pontosabb diagnózist és személyre szabott kezelést tesznek lehetővé a földimogyoró-allergiában érintett páciensek számára is. Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológust és klinikai immunológust, az Allergiaközpont munkatársát kérdeztük az új generációs allergiatesztekről.
Évente turisták milliói utaznak több ezer kilométert azért, hogy saját szemükkel csodálhassák meg a világ legikonikusabb építészeti remekeit. Számos olyan replika is található azonban szerte a világon, amely egy teljesen másik környezetben próbálta megjeleníteni az eredeti látványosság atmoszféráját és hangulatát – néhol több, néhol kevesebb sikerr
Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől - jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben pénteken.
A 23 éves dabasi származású Pásztor Bendegúz negyedéves orvostanhallgató a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, a Medikus Zenekar tagja immár két éve. Novemberben lehetősége volt másodjára a Zeneakadémián koncertezni, amely egy meghatározó élmény a számára.
Reggeli mínuszok, korai sötétedés, csapadékos időjárás. A hidegre szervezetünk is aktívan reagál, számos vitaminra, ásványi anyagra fokozottabban szükségünk van, melyeket pótolnunk kell, hogy megelőzzük a különböző hiánybetegségek kialakulását.
Jobb, ha kiragasztod a tiltólistánkat a konyhádban, mert ha bizonyos ételeket vagy italokat mikróba teszel, az árthat az egészségednek és akár fel is robbanhatnak.
Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója az amerikai szenátus bankbizottságának december 6-ai meghallgatásán azt mondta: a digitális valutákat azért kellene betiltani, mert azok csak törvénybe ütköző tevékenységekre használhatók.
Éppenhogy elkezdtetek randizni egy sráccal, akit te már az elején megkedveltél, és szeretnéd tudni, milyen rejtett jelentések húzódnak a tettei és a szavai mögött?Olyan kérdések kavarognak benned például, hogy mit jelent, ha csak üzenetet ír ahelyett, hogy felhívna? Vagy hogy akkor is tetszel-e neki, ha három napot vár a hívással? Esetleg már a ran
Ahogy egyre idősebbek és tapasztaltabbak vagyunk, úgy értékelődik fel az egészség és a szeretteinkkel töltött idő. Egy saját masszázsmedence mindkét területen hatalmas segítség! Lepd meg magatokat egy jakuzzival idén karácsonykor és mi adjuk az ajándékot hozzá!
Minél hamarabb próbálkozol a hajfesték eltávolításával, annál nagyobb esély van a sikerre. Ha a festék még nem száradt meg teljesen, könnyebben lemosható. Mutatjuk, hogy milyen módszerekkel!
A Consumer Reports nemrégiben elvégezte éves kutatását, mely az egyes autótípusok megbízhatóságával kapcsolatban tett érdekes megállapításokat. Sokan gondolják úgy, az elektromos autók egyszerűen a típusukból fakadóan sérülékenyebbek, mint a hagyományos kocsik, ennek a feltételezésnek azonban nincs valóságalapja. Az elektromos járművek 79%-ban több
Egy-egy karácsonyi felmosó-manó elkészítése hihetetlenül egyszerű és gyors feladat, még ha első ránézésre nem is így gondoljuk. Szóval nyugodtan kezdetek csak bele a mop-manók kreálásába, akár gyerekekkel is – meglepően könnyen megy majd!
Már a sok millió forintos önerő előteremtése is hatalmas kihívás a fiatal párok számára, a folyamatosan változó támogatási rendszerben való eligazodás, az előnyök és a buktatók mérlegelése pedig még nagyobb fejtörést okozhat.
Erhardt Péter és legénysége felborult 25-ös jollét mentett a 2022-es Félszigetkerülő vitorlás versenyen. December 4-én ünnepélyes keretek között adta át a díjait a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) Magyar Fair Play Bizottsága. Az idén a vitorlássport egyik csapatát is díjazták, a Cselekedet kategóriában. A 25-ös túrajolle mentése korántsem volt olyan
1983. december 2-án jelent meg a pop koronázatlan királyának egyik legismertebb videoklipje, a 14 perces hosszúságú Thriller. Michael Jackson felejthetetlen táncát, kultuszteremtő mozdulatsorait azóta is milliók utánozzák.
A Szaturnusz holdja, az Enceladus volt az első 2005-ben, amelynek felszínén vízpárát figyeltek meg. A Jupiter holdján, az Europán ugyancsak hasonlóra lettek figyelmesek a kutatók 2013-ban. Most a Nasa egy olyan eszközt fejlesztene ki, amely közelebbről meg tudná vizsgálni ezeket az égitesteket, ahol akár az élet jeleit is megtalálhatnák.
Az invazív fajok gyors terjedése miatt sokáig a kihalás fenyegette Új-Zéland nemzeti állatát, a kivit. Most azonban felcsillant a remény, 150 év után ugyanis először fordult elő, hogy egy kivipárnak vadon keltek ki a fiókái. Új-Zéland különböző területein öt kiviféle él, amelynek egyike a nagy barna. A megmentésük reményében létrejött szer
A színpadról ismerjük – pontosabban csak reméljük, hogy ismerjük. Csak azért, mert valaki hallott már Kimnowak-dalokat, látta őt a Megasztrárban, a Beugróban vagy a Fölszállott a pávában, esetleg emlékszik az István, a király királydombi vagy csíksomlyói Tordájára, és idén ott ült a Papp László Budapest Sportarénában, hogy le ne maradjon a 40 éves
A TikTok legújabb trendje a chia magos víz fogyasztása, amely egyesek szerint fokozza a bélrendszer egészségét és a jóllakottságot.Az egészséges zsírokkal teli magvak magas ásványi anyag-, omega-3 zsír-, antioxidáns- és rosttartalommal rendelkeznek, egy 2015-ös állatkísérlet pedig arra a következtetésre jutott, hogy a chia magok kedvezően befolyáso
Az új pályázatnál reális a 10 év körüli megtérülés, akik viszont lemaradnak, azok 20 év feletti megtérüléssel számolhatnak - mondja MANAP Iparági Egyesület elnöke. Szolnoki Ádám abban bízik, hogy előbb-utóbb újra változik a szabályozás.
A hideg évszakban gyakran hajlamosak vagyunk a radiátoron szárítani a ruháinkat. Leginkább azért, mert akár néhány óra alatt megszáradnak a cuccok, a vékonyabb anyagból készült darabok még rövidebb idő alatt.
Joker, Snow elnök, Demóna – napjainkra filmes trenddé vált annak bemutatása, miért lett valaki gonosz. Mik az előnyei és a veszélyei ennek a műfajnak? És mi a helyzet a valós sorozatgyilkosok bemutatásával? Ők érdemelnek ennyi képernyőidőt? Wilson Luca a kegyetlenség eredettörténeteiről.