Étcsokoládé, tejcsokoládé, fehércsokoládé, karamellás tejcsokoládé, cukormentes étcsokoládé – hosszasan tudnánk sorolni, hogy hány fajtáját szeretjük a kakaóbabból készített édességnek. Úgy tartják, hogy a csokoládéfogyasztás számos jótékony hatással bír, mégis a legtöbben inkább élvezeti faktorból majszoljuk. Július 7-én, A csokoládé világnapján a
Gyönyörködtél már a csillagos ég alatt szenvedélyes tangóban, vérpezsdítő flamencóban? Vagy voltál már tanúja cirkusz és tánc fantasztikus összeolvadásának? A Táncparkban július közepétől minden éjszaka a táncról szól – méghozzá micsoda táncról!
Megszokhattuk már, hogy Mautner Zsófi mindig kitalál valamit. Amikor a gasztronómia a vízpartokra költözik, ő a belvárosban lát vendégül este, Nemesvölgyi Attilával - közös helyükön: a Babka Deliben, miközben napközben a karácsonyra készülő szakácskönyvén dolgozik. Mindeközben társával segítenek is: azokon, akik a legjobban rászorulnak.
A haj szárítása egyike azoknak a rutinszerű és meglehetősen hétköznapi feladatoknak, amely az életünk részét képzik, és valószínűleg eléggé megszokott rutinná vált maga a folyamat. Azonban valószínű, hogy te is elkövetsz pár hibát.
Szeptember végéig lesz látható az esztergomi Erzsébet parkban az a különleges fotóinstalláció, amellyel a vizeink tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet a Magyar Suzuki. A fotótörténeti képalkotási módszert idéző köztéri alkotás 12 fotóját a nap fénye világítja át, így különböző napszakban és időjárási körülmények között más-más atmoszférá
A lebomló műanyag mítosza néhány évvel ezelőtt vert igazán gyökeret a köztudatban, amikor néhány üzlet „környezetbarát” zacskókat kezdett el felkínálni a vásárlóinak a hagyományos nejlonzacskó helyett. De vajon tényleg lebomlana a műanyag, és ha igen, miért nem? Nézzük, mit mond a tudomány!
Baktériumok, vírusok, gombák. Számos kórokozó hemzseg a strandokon, az uszodákban és a természetes tavakban. Lássuk, mekkora is valójában a fertőzés veszélye!
A Korszak második adásának vendégei, Stumpf Emese, a Dívák című díjnyertes dokumentumfilm egyik főszereplője, valamint az elismert művészetterapeuta és drámainstruktor, Szendrey Gitta, akikkel Nyáry Luca és Taraczky Mila a Z generáció lelkiállapotáról és mentális egészséghez való hozzáállásáról beszélgetnek.
Nemrégiben Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy lemond a Konzervatív Párt elnöki posztjáról, ezzel együtt pedig a miniszterelnöki tisztségről is – az utóbbiról csak azt követően miután megválasztották az utódját. Nagy-Britanniában ez már-már bevett gyakorlatnak számít, az alábbi cikkben pedig négy olyan brit politikust veszünk górcs
Kilépni egy munkahelyről, elhagyni egy várost, ami már nem felel meg az igényeinknek, vagy véget vetni egy kapcsolatnak valakivel, akit már nem szeretünk – az elmúlt évtizedekben a nyugati társadalom az ilyen jellegű, erőt adó döntésekben egyre inkább támogatta a nőket. De mi van akkor, ha egy nő úgy dönt, hogy elhagyja a gyerekeit?
2022. júliusától Ali Can Demirok tölti be a Matild Palota sales és marketing igazgatói pozícióját. A szakember Bécsben született és tanult. Az új budapesti pozíció elfogadását megelőzően értékesítési és marketing…
A kismamáknak kiemelten fontos odafigyelniük, milyen vitaminokat és ásványi anyagokat juttatnak be a szervezetükbe, hiszen a baba fejlődése és növekedése során a várandós anya testéből jut hozzá a számára nélkülözhetetlen tápanyagokhoz. Az A-vitamin egy olyan kulcsfontosságú vitamin, amelynek mind a hiánya, mind a túlzott bevitele magzatkárosító ha
Pár nap múlva kezdődik a Virtuózok V4+ 2022-es évadának forgatásai, amelynek budapesti otthona a nemrégiben megnyílt Hard Rock Hotel Budapest lesz. A szálloda biztosítja a Virtuózokban közreműködő sztároknak: Maestro Plácido…