Az Island Sailing Club kilencvenegyedik alkalommal rendezte meg az Isle of Wight körüli regattát, amelyet sokszor emlegetnek Nagy-Britannia kedvenc vitorlásversenyeként. A 91. Round the Island Race június 25-én, szombat reggel nyolckor rajtolt, a jelzéseket a Royal Yacht Squadron rajtágyújával adták le. Több mint 1100 hajó próbálkozott az 50 tenger
A hihetetlenül színes tengeri élővilág és a nyugodt türkizkék vizek harmóniája olyan élményt nyújtanak, amibe könnyű beleszeretni. A búvárkodás elsőre egyeseknek fantasztikus kalandnak tűnik, másoknak pedig nagyon ijesztőnek. Cikkünkből mindenki megtudhatja, hogy mire számíthat, amikor először próbálja ki a búvárkodást.
Az izzadság a bőr izzadságmirigyeiből kiválasztódott folyadék. Mértéke lényeges különbséget mutathat emberek között (ugyanúgy, mint bizonyos életkorban, illetve öröklött tényezők hatására, valamint eltérő lehet mértéke a két nem között is), illetve túlzott formája - hyperhidrosis - lehet jele belszervi betegségeknek is.
A kísérletben ugyan csak fekete, fehér és vegyes rasszú arcok véletlenszerű mintáját mutatták meg, de korábbi kutatások is hasonló eredményekre jutottak más rasszoknál. Egy kutatás szerint a vegyes rasszú arcokat ítéljük a legvonzóbbnak, szemben az „egyszerű" fekete és a fehér arcokhoz képest – szemlézi röviden a tanulmányt a PsyBlog. Mich
Míg a legtöbben azt kérdezik: „mit tegyek?", amikor az etikáról gondolkodnak, sok filozófus úgy közelíti meg a kérdést, hogy „milyen embernek kellene lennem?". Ezek a gondolkodók gyakran az erényetika felé fordulnak a válaszokért. Arisztotelész pedig, – minden idők egyik legnagyobb hatású filozófusa – az erényetika átfogó rendszerét dolgozta ki, am
Az alufólia nem a konyhában, de még csak nem is a háztartás területén bukkant fel, hanem egy akkoriban igen kedvelt versenyen: a hőlégballonok megmérettetésén. A kérdés csak az, hogy vajon van-e okunk örülni annak, hogy mégis oda került?
Az ingatlan, ahol a beruházás megvalósulhat, része a Balaton-felvidéki Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területének, valamint országos jelentőségű tájképvédelmi övezetnek is. A tihanyi rév közelében, a Kenderföld utca 10. alatt, az 1842-es helyrajzi számon létrejövő tömb vegyes rendeltetésű lesz, az elképzelések szerint az álland
Törökország beleegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába, a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra.
A 20. század elején a színes filmek bevezetése a mozgóképekben soha nem látott módon kápráztatta el a közönséget. Bár a koncepció nem volt új - az ókori egyiptomiak már tanulmányozták a színek hatását az emberi hangulatra és érzelmekre -, nem kellett sokáig várni arra, hogy a filmkészítők a színpszichológiát használják filmjeikben a történetmesélés
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat Imvanex nevű, himlő elleni oltóanyagának folyamatos felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a vakcina használatát kiterjessze az emberek majomhimlő betegséggel szembeni védelmére is - jelentette be az uniós ügynökség.
Ritkán olvasunk zeneművész-monográfiákat, pedig izgalmas történeteket tartogatnak laikusok és zenerajongók számára egyaránt, nem utolsósorban pedig egy korszak kulturális látleletét nyújthatják. Az első világhírű magyar karmester, Richter János életrajzát 1996-ban írták Angliában, idén pedig az átdolgozott kiadásának fordítása is megjelent, a Győri
Ronald Koeman 2020 augusztusa és 2021 októbere között volt az FC Barcelona edzője. A katalánoknál eltöltött viharos időszakról most az Esport3 kérdésére mesélt.
Júliusban a legtöbben a strandra és a napfényre vágynak, ám a mozi szerelmesei sem fognak unatkozni. Az alábbi cikkben négy olyan filmet mutatunk be, ami júliusban érkezik a mozikba.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 411 804 fő, közülük 6 198 798 fő a második, 3 884 105 fő a harmadik, 305 216 fő már a negyedik oltását is felvette.
A nyári forróság szinte mindenkit megvisel, nem meglepő, hogy amikor csak lehetőségünk van rá bemenekülünk a légkondis helyiségekbe. Az itteni nyári forróság azonban semmi a világ egyes tájainak időjárásához képest. Az alábbi cikkben öt olyan helyet mutatunk be, ahol szinte elképzelhetetlen kánikula van.
Nyáron sokszor öröm bejárni az irodába: általában mindegyik rendelkezik klímával, ami a kánikulában életmentő lehet. De ha otthonról dolgozunk, a nyár rémálom lehet, ha olyan lakásban vagyunk, ahol nincs klíma – az, hogy ez amúgy nem túl energia- és környezetbarát, más kérdés. Vannak viszont trükkök, amelyekkel lehűsíthetjük az otthonunkat, ami kén
Ki mondta, hogy nyári vakáció idején csak könnyed, súlytalan tartalmú olvasnivalókat érdemes elővenni? Hátha éppen most van időnk a mély, elgondolkodtató olvasmányokra, amelyek azután az év további részére új gondolatokkal és tudással, régi és kipróbált értékekkel, fontos felismerésekkel látnak el bennünket. Aki ezekre vágyik, nem fog csalódni, ha
Elérkeztünk a szezon első igazán forró hetéhez – ilyenkor sok helyen állandó vita tárgya a megfelelő irodai hőmérséklet: a hölgyek gyakran pulóvert visznek magukkal a munkahelyükre, míg a férfiaknak felüdülést jelent az alaposan lehűtött iroda.
Az Imvanex 2013. július 31-én kapott az Európai Unió egész területére érvényes forgalomba hozatali engedélyt felnőttek himlőfertőzésének megelőzésére. Az...
Az asztma miden évszakban kellemetlen tüneteket okoz, ám a nyári hőség még jobban megnehezíti a légúti betegséggel élők mindennapjait. Ha te is ezzel küzdesz, jó, ha időben felkészülsz. Íme a legfontosabb tudnivalók a Budai Egészségközpont allergológus szakorvosától.
Nem tudod eldönteni, hogy milyen virágot ültess az erkélyre vagy a teraszra? Nem egyszerű a döntés, hiszen mindenképpen olyan zöldet kell választanunk, amely jól tűri az időjárás kihívásait. Most bemutatunk öt különleges és igazán strapabíró növényt.
A kommunális szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban emelkedést mutat. A mintavételi helyek többségén - 15 helyszínen -...
Gazdasági tanácsadóként dolgozott a férfi, akinek összetörték a szívét, bánatát pedig likőrkészítésbe fojtotta. Az ebből született Woman Spirit nevű ital most két díjat nyert Angliában egy világversenyen.
Vannak olyan hírességek, kiknek személye már-már összeforrott a szőke hajjal, azonban talán nem árulunk el túl nagy meglepetést, ha azt mondjuk: ők sem platina tincsekkel jöttek a világra.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése lehetőséget teremt az abortusz jelentős szigorítására a tengerentúlon. A nőjogi mozgalmakból máris heves reakciókat váltott ki az ítélet, de a fejlemények a világ vezető közösségi médiás platformját sem hagyták hidegen.
Július 14-én közelíti majd meg bolygónkat, és az Oort-felhőből érkezik a nem mindennapi égitest, mely a mi életünkben még egyszer sem érintette a Naprendszer belsejét.
"A felmérésben Magyarország mellett másik négy vezető európai állam, Olaszország, Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság állampolgárainak...
Magyarországon a forró nyári napok megszaporodása miatt egyre több a hőártalommal kapcsolatos esetek száma, amelyek közül a leggyakoribb - gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek esetében is - a nagy meleg miatt bekövetkező ájulás.
Angelina Jolie-t nem gyakran kapják lencsevégre a lesifotósok, de amikor megteszik, mindig ultramenő szettben láthatjuk a színésznőt. Ezúttal bemutatta az egyik legvagányabb nyaralós szettet, ami még praktikus is.