A félelmetes megalodon volt a valaha élt legnagyobb cápa, amely akár 20 méter hosszúra is megnőhetett, és fogai akkorák voltak, mint egy emberi kéz. Az ősi lény fogait elemző új kutatások feltárták, hogy a megalodon a csúcsragadozók legnagyobbika volt.
A hajszérumok ma már sok nő fürdőszobapolcán helyet kapnak, és ez nem is véletlen. Ezek a termékek tele vannak vitaminokkal, amelyek hozzájárulnak a haj szépségéhez és egészségéhez.
A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszulléteket. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul ki hipoglikémia. Arról, hogy miként lehet elkerülni az állapotot, dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbet
A bőrfehérítés iránti vágy kiszolgálása számos fontos problémát felvet (amellett, hogy maga az eljárás sok esetben káros az egészségre). Hogy állhat ki egy cég hitelesen a rasszizmus ellen, ha közben támogatja a vásárlóit a bőrük kivilágosításában?
Tengernyi pitypangba botlottam a hétvégén. Akadtak kisebbek, akadtak nagyobb, borzasabb fejű növények is közöttük. Úgy hajladoztak a szélben a fejükkel, mint bóbitás szép menyasszonyok a saját esküvőjükön. Mindenre készen, tele bátorsággal és életörömmel. Röppenésre vágyva, remegő akarással, az ismeretlent felfedezni vágyó kíváncsisággal.
Black bird, hornpipe, jig. Ismerős kifejezések? Számomra egyáltalán nem voltak azok, amíg közelebbről meg nem ismerkedtem az ír szteppel. Michael Flatley neve ugyan ismerősen csengett, ám mindaddig, míg el meg nem látogattam a Gaelic Thunder tánccsapat edzésére, el sem tudtam képzelni, milyen is lehet ez a sport. Elöljáróban talán annyit, hogy a lá
A nyár sok embernek egyet jelent a napsütéssel, nyaralással, sporttal és szabadidős tevékenységekkel. Vannak azonban olyan emberek is, akik számára a nyár örömök helyett megpróbáltatást és szomorúságot hoz, sőt akár súlyos depresszióba is süllyedhetnek.
Minden lakóháznak megvan a maga mindent tudó lakója, akivel elég csak egyszer találkozni, és már mindent tudni fogunk évtizedekre visszamenőleg mindenkiről.
Senkinek sem célja, hogy felbosszantsa az Airbnb-házigazdát. A legtöbben szeretnénk betartani a szabályokat és jó vendégek lenni! Te is közéjük tartozol? Íme néhány útmutató!
Úgy tűnik, hogy az algoritmusok már tudományos dolgozatokat is írhatnak magukról. A Scientific American által közzétett vezércikkben Almira Osmanovic Thunström svéd kutató egy érdekes kísérletről számolt be: az egész azzal kezdődött, hogy megnézzék, milyen jól tud írni magáról az OpenAI GPT-3 nevű szöveggeneráló.
Három grafikon sokat elárul a streaming-szolgáltatás állapotáról, a számokból pedig az is kiolvasható, hogy miért nem egyben kapjuk meg többé bizonyos sorozatok új évadjait. Például most a Stranger Things negyedik évadát, ami egy hónapos szünetre ment az utolsó két epizód előtt.
A napsugarak jótékony hatásától és a nyári vakáció alatt a tavaszi fáradtság tovaszáll, mindenki regenerálódik. Ez azonban nem érvényes a hajunkra, amit az UV-sugárzás, a hőség és a klóros víz könnyedén tönkretehet.