Vízparti üdülések Skóciától Floridáig, háborítatlan privátszférával. Ki ne álmodott volna ilyesmiről? Jelentjük, hogy az álom megvalósítható! Robinson Crusoe közel harminc évig élt egy napfényes, lakatlan szigeten, volt ideje elsajátítani a belső béke művészetét. Márpedig a belső béke mindannyiunkra ráfér, és bár a valódi életben hajótörötté válni
Mától valamivel könnyebb lesz a helyzet a szlovák szálláshelyeken. A hivatalos változat szerint eddig OP+ rendszerben fogadhattak vendégeket a szállások, mától ez módosul az OTP-rendszerre.
Németország megkezdi a koronavírus-járvány 5. hulláma miatt bevezetett szabályok visszavonását, március 20-ig a legtöbb korlátozást megszüntetik – jelentette az MTI. Olaf Scholz kancellár a 16 tartományi kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott…
A szlovákiai Skalka igen népszerű úti cél lett idén. Rengeteg helyi és külföldi sífutó keresi fel a hóban gazdag és jól előkészített pályákat. Ez tényleg jó hír. Azonban a síközpont megközelítése és a parkolás egyre nehézkesebb lett a hétvégeken.
Március 5-től minden megváltozik. Teljesen eltörlik a 2G/3G szabályozást, amely azt jelenti, hogy semmilyen igazolást nem kérnek a síeléshez, a szállásokhoz vagy a vendéglőkhöz. Az élet nagyjából visszatér a régi, járvány előtti, kerékvágásba.
Svájc február 17-től szinte az összes korábban bevezetett járványügyi korlátozást eltörli. Lényegében csak a maszkkötelezettség marad meg néhány esetben.
Kolumbiáról sokaknak egyből a drogkartellek és a gerillák ugranak be, pedig az ország közbiztonsága az elmúlt 15-20 évben jelentősen javult. Manapság Kolumbiát az egyik legsokszínűbb turisztikai desztinációnak tartják a régióban, ami nem véletlen: 5000 méter feletti Andok, Karib-tenger, Csendes-óceán, koloniális falvak, lüktető nagyvárosok, káv
A magyar Európa legelhízottabb nemzete. Magyarország kiemelten jódhiányos terület, hiányzik a talajból és a vizeinkből, ezáltal úgy az állati, mint a növényi táplálékból is! Egy endokrinológus szemével jelentős összefüggés van a jódhiány és a túlsúly között!
Mikor és milyen tesztet érdemes végezni? Mi a különbség az otthoni nyálteszt és az orron át végezhető gyorsteszt hatékonysága, pontossága között? Miért kaphatunk negatív eredményt, ha valójában már vannak tüneteink? És miért van az, hogy hetekkel a tünetek megszűnése után is lehet pozitív a tesztünk?
Nem a kilátás az egyedüli, amit meg kell fizetni. Párizsban az új Bulgari Hotel mellett, az Avenue George V sugárútján található egy nyugodt, kétszintes penthouse, kilátással az Eiffel-toronyra – ír a luxuslakásról a Robb Report. A tetőig érő ablakokon keresztül mindkét emeletet elárasztja a napsütés.A lakás másik nagy vonzereje – amelle
A legtöbb ember életében előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor megházasodik, majd megszületik az első gyerekük, akit követhetnek a testvérek. A család nagyságától függően szeretnénk kényelmesen élni, esetleg nagyobb házba költözni vagy nagyobb autót vásárolni. Adókedvezmények, változó mértékű támogatások és hitellehetőségek segíthetik a családalapít
A világ legnagyobb szállodaláncát üzemeltető Marriott International adózott eredménye tavaly 1,1 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 267 millió dolláros veszteséggel, az éves bevétel 31 százalékkal, 13,86 milliárd dollárra…
A kormány a szerda este megjelent rendeletével arról döntött, hogy a Covid-19 megbetegedés ellen külföldön kapott védőoltásokat be lehet jelenteni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe. – vette észre a Portfolio.…
Szokatlan formák, magas minőség és rendhagyó teraszkép - pár hívószó az idei trendekhez. A jól ismert formák mellett egyre nagyobb a választék a bohókás vagy éppen természetközeli megjelenésűbútorokból, hogy az egyediséget kutató vásárlók is megtalálják a számításukat.
A magyar tenger vízminőségének és vízszintszabályozásának a javítását egyaránt szolgálja a Sió csatorna jelenleg is zajló részleges rekonstrukciója. A csaknem százhuszonegy kilométer hosszú, a Balatontól a Dunáig húzódó Sió nem csak a tó többletvizének a levezetését szolgálja: a csatorna egyben a Közép-Dunántúl vízrendszerének a gerince. Így az imm
A magok a Psyllium (jelentése:bolha), latin nevén Plantago ovata nevű növénytől származnak. Az apró magvak az érést követően bolhához hasonló módon kiugranak...
A Nasa és az Olasz Űrügynökség közös projektje, az Imaging X-Ray Polarimetry Explorer (Ixpe) a Tejútrendszer egyik leghíresebb szupernóvájára szegezte tekintetét, ami nem más, mint a Cassiopeia A.
Az origami és a scrapbook a legtöbbek számára jól ismert technika. De vajon mindenki tudja, mi az a quilling, a tesszaláció, a paverpol vagy épp a könyvművészet? Cikkünk egy varázslatos világba nyújt betekintést!
„Bíró úr, de hát legyen szíve!” – hangzik az ismerősen csengő mondat. És valóban: az igazságszolgáltatás bármennyire is a tények és objektív tényezők terepe, elengedhetetlen része az emberi faktor is, hiszen minden ügy, minden történés és minden egyes körülmény egyedi a maga nemében. Minden tett egy emberi történet, minden ítélet egy sors első lépc
A legendás befektető, Charlie Munger álláspontja továbbra is stabil a tőzsde jelenlegi állapotával és a napi kereskedéssel kapcsolatban, amit a 98 éves szakember leginkább a hazárdjátékhoz hasonlít.
Sokan panaszkodnak fokozott gázképződésre, kínosan puffadt, feszülő hasra, étkezések közötti felfúvódásra. A haspuffadás, a bélgázosság több betegség velejárója is lehet, érdemes hát ismerni a leggyakoribb kiváltó okait.
Nemcsak a normál közúti autók, hanem a popkulturális jelentéssel bíró, ikonikus kellékautók másolatai is elektromos meghajtásúvá válnak. Üldözd a Batmobile-lal, természetesen környezettudatosan a rosszfiúkat!
Kihirdették a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait. A Múosz Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik.
A depresszió világszerte a megbetegedések egyik vezető okává vált. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint 2030-ra a depresszió lehet a betegségek globális terhének fő okozója.
Tegnap véget ért a New York-i divathét, ahol a legnagyobb márkák mutatták be a 2022-es őszi-téli kollekciókat. A Carolina Herrera show kifejezetten különleges volt, elképesztő ruhakölteményeket láthattunk a kifutón.
Vezetőként nem vagy felelős azért, hogy mindenki mindig boldog legyen, de az rajtad is áll, hogy a bizalom és az általános mentális biztonság része lesz-e a vállalati kultúrának. Hogyan kezelheted vezetőként a csapaton belüli frusztrációt?
Édességgel fogyni? Miért ne? Végre egy olyan diéta, amiről szívesen hírt adunk! Nem túlzás, hogy ez a fogyókúrás módszer lesz az új kedvencünk, hiszen nem kell hozzá más, mint egy nyalóka.
A vegán életmód nem egyszerűen egy diéta. Ez egy környezettudatos életmód, amely a bioélelmiszereket részesíti előnyben és száműzi a konyhából az állati eredetű termékeket. A környezetvédelem, a fenntarthatóság társadalmi igénye egyre népszerűbbé tette ezt a felfogást. A vegán életmód számos pozitív egészségügyi hatással bír, azonban jó ha tisztába
Második világháborúból itt maradt szovjet repeszgránátot találtak az esztergomi bazilikában a felújítás közben. Fokozott óvatossággal folytatják a felújítás, mert több robbanótest is lehet még a kupolában.
Egy operációt megelőzően gyakran felmerül a kérdés: mekkora és milyen heg marad a műtétet követően. Érthető az aggodalom, hiszen a hegek, kiváltképpen a feltűnő helyen lévők, érzelmileg megterhelőek, zavaróak lehetnek. A seb-illetve heggyógyulás folyamata akkor lesz zavartalan és a heg akár alig észrevehető, ha tisztában vagyunk a hegkezelés alapv
15 év után pont kerülhet a Madeleine McCann ügy végére. Meglehet az elegendő bizonyíték ahhoz, hogy végre bíróság elé állítsák az eltűnt kislány elrablásával gyanúsított Christian Brücknert.
„Nem kell jómódúnak lenni ahhoz, hogy segíthess. Némi kreativitás nem árthat, de ennyi” – vallja szerzőnk, aki kedves és vicces rajzain is megmutatja, miről szól valójában az állatvédelem.
Újítanál a ruhatáradon? Fel szeretnéd valamivel dobni az öltözékedet? A mostani szezon egyik legmenőbb mintája a zebraminta, amiből nemcsak különleges ruhákat és felsőket, hanem nagyon szexis csizmákat és táskákat is találhatsz most a boltok polcain. Meg is mutatjuk a legjobb változatokat belőle!
A „hús márpedig kell” mítosza viszonylag újkeletű dolog, ahogy a gyerekek döntéshez való joga is. Az olyan úri huncutságok, mint a mindennapos sonka és a szabad akarat kétszáz éve még nem igazán léteztek. Mit mond ma erről a tudomány, és mit az átlagember?