„Nem érti, mert gyerek. Nem fog emlékezni rá, mert gyerek. Engem is megütöttek, mégis rendes ember lettem – neki sem árt »annyira«, mert még gyerek”... Ez csak három, van még ott, ahonnan ezek jöttek. Gyurkó Szilvi a gyerekkor legnagyobb tévhiteiről:
Tegnap a legmagasabb cukortartalmú gyümölcsöket mutattuk be, most pedig itt vannak a legalacsonyabbak. Már az előző cikkünkben megírtuk, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekkel ellentétben, a gyümölcsök kizárólag természetes cukrot, úgynevezett fruktózt tartalmaznak. A gyümölcsök ráadásul hidratálnak – a legtöbb gyümölcs 90%-ban vízből á
Világszerte hivatalos mérőállomások százai gyűjtik az adatokat azzal kapcsolatban, hogy milyen levegőt szívunk valójában: mennyire nevezhető frissnek és tisztának az éltető oxigén, és milyen környezeti feltételek mellett éljük mindennapjainkat. Pár évvel ezelőtt azonban a már működő rendszer reményteli fejlődésnek indult: háztartások, civilek is cs
Paige Railey kétszer nyert Pánamerikai Játékokat, ehhez képest az olimpián még éremig sem jutott soha. Tokió után összetört, de fel akar állni – újra. A női egyszemélyes dingiben (Ilca 6) versenyző Railey a 2012-es, 2016-os és 2020-as játékokon képviselte az Egyesült Államokat, 8., 10. és 37. helyezést érve el. Most 34 éves, rendszeresen küzd sérül
Sergio Ramos kihagyja a Paris Saint-Germain keddi, hazai mérkőzését, amelyet jelenlegi együttese a spanyol futballista előző csapatával, a Real Madriddal vív a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának nyitányán.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es bizottsága három sprintfutamos versenyhétvége megrendezését javasolja az idei világbajnoki sorozatban, és ezeken a rövidtávú futamokon az első nyolc helyezett szerez majd vb-pontokat.
Márta néni minden reggel 6-kor kel, megeteti a cicát, aztán kávézik, reggelizik. Utána sétál egyet a parkban, olvas vagy rejtvényt fejt, rajzol – ahogy éppen kedve tartja. Szeret énekelni, időnként fellép egy-egy kulturális eseményen. Napi programjai között szerepel a séta, a torna és persze a sok-sok beszélgetés, néha egy kis pletyka a barátnőkkel
Úgy tűnhet, mintha csak csúsznának lefelé. Pedig nem. John Eric Goff, a Lynchburgi Egyetem fizikaprofesszora a sport fizikáját tanulmányozza. Legújabb cikkében utánajárt a hatalmas sebességet igénylő sportoknak a téli olimpiáról.Mint írja, a sebesség önmagában is az a tényező lehet, amely sok sportrajongót vonz a bob, a szánkó és a szkelet
Barrett Riley egy balesetben hunyt el, miután elvesztette az irányítást Tesla Model S típusú autója felett, és közel 200 km/órás sebességgel egy betonfalba csapódott a floridai Fort Lauderdale-ben.
Ha nem próbáltad még az ombre manikűrt, akkor itt az idő. Nem muszáj ellátogatnod a körmösödhöz, hiszen akár te magad is elkészítheted otthon. Mutatunk néhány képet, amelyekből bátran meríthetsz inspirációt.
Ha ezeket a tüneteket tapasztalod koronavírus-fertőzésen átesettként, akkor mindenképp keresd fel az orvosod! Poszt-Covid panaszok hónapokkal később is jelentkezhetnek, nőknél és férfiaknál egyaránt.
Hatvan évet várt arra, hogy a művészvilág elismerje, de nem hiába. Carmen Herrera még több mint másfél évtizedig élvezhette a sikert, 106 évesen halt meg.
Egy whisky esetében az életkor jóval több, mint egy egyszerű szám. A The Macallan legújabb Single Malt whiskyjét például éppen ez teszi igazán különlegessé: a 81 éves ital a márka eddigi legidősebb palackja.
Hallottál már a glamping kifejezésről? Ha kíváncsi vagy, mit jelent ez az új trend, vagy arra, hogy hazánkban hol próbálhatnád ki, akkor olvass tovább!
Egy operációt megelőzően gyakran felmerül a kérdés: mekkora és milyen heg marad a műtétet követően. Érthető az aggodalom, hiszen a hegek, kiváltképpen a feltűnő helyen lévők, érzelmileg megterhelőek, zavaróak lehetnek. A seb-illetve heggyógyulás folyamata akkor lesz zavartalan és a heg akár alig észrevehető, ha tisztában vagyunk a hegkezelés alapv
Egyre többen választják a magyar tervező, Sándor Szandra kreációit a legnagyobb hollywoodi szupersztárok közül is. Justin Bieber például egy Nanushka napszemüvegben élvezte a vasárnapi Super Bowl döntőt.
A fogyókúra sikere nagymértékben függ a zsíranyagcserétől! Sokan nem tudják, hogy a jó zsíranyagcsere pedig a jó emésztéstől, a megfelelő enzimtermeléstől, az elégséges epesav kiválasztástól, és a jó májműködéstől függ többnyire.
A gyűlölet tüze - ez a címe Asghar Khamseh iráni fotós képsorozatának, amelyben savtámadások áldozatait örökítette meg. A felvételek kendőzetlenül mutatják meg, milyen pusztítást végzett a maró folyadék a nők, férfiak és gyerekek testén - szavak nélkül, kavargó érzésekkel lehet csak szemlélni a képeket.
A post-covid hosszú távú hatásai a kutatókat is meglepték, ugyanakkor kiemelték, hogy a betegség lefolyásának súlyossága jelentősen növelte a későbbi kardiológiai betegségek kialakulásának kockázatát, ezért hangsúlyozták az oltások jelentőségét.
Zsibbadás, viszketés, „hangyamászkálás” A nyugtalan láb szindróma nem tartozik a könnyen beazonosítható és kezelhető alvási rendellenességek közé, hiszen nem...
Hátul pucér tévébemondók, cukrozott vatta, kis emberke a bankautomatában, Érden pedig minden ház eladó. Vigyázat, könnyezve röhögős tartalom! Kommentben várjuk a ti gyerekkori félreértéseiteket!
Még mi is alig hiszünk a szemünknek: nagyon úgy néz ki, hogy visszatért a divatba a '90-es évek egyik legnépszerűbb nadrágja, amit eddig főleg csak túrázáskor viseltünk. Készen álltok a zsebes cargo nadrágokra? Mutatjuk a legújabb változatokat!
Nem szabad beletörődni A hajhullás komoly esztétikai kihívást jelent, ami erősen csökkentheti az érintettek önbizalmát. Másrészt pedig bizonyos esetekben éppen ez...
A legtöbb cikk, amit menzeszbugyis, intimkelyhes témakörben olvastam, magyarázkodással kezdődött. Hogy előre is elnézést a gusztustalan témáért, vagy hogy nem kellemes, de fontos róla beszélni. Én pedig ezt nem értem. Ha összeadjuk a menstruációval töltött napjainkat, 40 évvel és ciklusonként 4 nappal számolva körülbelül 5,5 év jön ki. Ebből persze
A magyar rendőrség a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amiben arról írnak, hogy a Tinder-csaló mintájára kishazánkban is találunk példát. Az elmúlt időben több „romantikus” csalásos ügyet is felgöngyölítettek, és megosztották, milyen módszerekkel csalnak ki pénzt a magyar áldozatoktól.
Mozogni térdfájdalom esetén is lehet Egy komolyabb sérülés vagy az évek húzódó porcbántalmak, porckopás sokakat kényszerít a futás, vagy más mozgásforma...
Az egészséges nyelv Az egészséges nyelv halványpiros színű, nedves, felülete sima és egy vékony fehéres réteg látható rajta, ami a jó emésztés jele. Ha...
Luana Sandien szerint az állapotára a legmegfelelőbb leírás az autoszexualitás. Luana Sandien a The Sun nevű lapnak adott interjút, melyben elmondta, hogy szerelmes magába és nagyon élvezi. Állítása szerint mindig is vonzódott saját maga iránt, azonban sokáig nem tudta, hogy létezik erre az állapotra külön kifejezés. Utána talált rá az autoszexuáli
A telefonok megkönnyíthetik életünket, és hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkavégzéshez, a Honor azonban az átgondolt telefonhasználat fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet Valentin-nap alkalmával. Ezért a márka egy közelmúltban végzett kutatás eredményeit vizsgálta, hogy felderítse, hogyan hat a telefonhasználat a párkapcsolatra.
Van, ami soha nem megy ki a divatból: ilyen a világ egyik legklasszikusabb ruhadarabjának számító ballonkabát is, ami minden nő gardróbjában alapdarabnak számít. Idén is ez lesz a legmenőbb kabát, ezért érdemes lesz beruházni egy ilyen stílusos darabba - mutatjuk is a legjobbakat!
Ha hiszel a reinkarnációban és abban, hogy volt előző életed, akkor tudd azt is, hogy hibákat követtél el abban. Tudd meg mi a karmikus számod, majd javítsd ki a hibáidat!
Jobbra húznád, de valami gyanús a profiljában? Mutatunk 5 intő jelet, amire érdemes figyelemmel lenned a netes randizás világában, ha szeretnéd elkerülni a Tinder csalókat.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ múlt pénteken jelentetett meg egy friss tanulmányt, melyből kiderül, pontosan meddig hatásosak a Pfizer–BioNtech és a Moderna koronavírus elleni emlékeztető védőoltásai.
A tavalyi Oscar-gálára gyakorlatilag senki sem volt kíváncsi - köszönhetően a pandémiából fakadó rendhagyó körülményeknek -, s a lesújtó nézettségi adatok miatt a szervezők úgy döntöttek, idén fontos újításokra lesz szükség.
2022. február 15. Dinamikus ütemben zajlanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történő fejlesztések; 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben összesen több mint 70 milliárd forintot fordított a Budapest Airport kapacitásbővítésre, infrastrukturális és…
A hét bűvös szám. Hét égitestet ismertek az ókorban, hét színből áll a szivárvány, hétféle fémmel dolgoztak az alkimisták. Ennyi a napok, a Harry Potter-könyvek és a horcruxok száma is. Domi is hét szempontot gyűjtött össze, a teljesség igénye nélkül.
Egy korábban ismeretlen roncsra bukkantak Fjällbacka közelében, a svéd nyugati parton. A hajóból vett faminták elemzése alapján ez az egyik legkorábbi kogge, amelyet Európában valaha találtak. A hajót Dyngö szigeténél fedezték fel, a Göteborgi Egyetem csapata tavaly ősszel átfogó vizsgálatot folytatott a régióban, hogy megismerjék a helyi roncsokat