A svájci óraipari szövetség adatai szerint rekordszintre emelkedett tavaly a svájci órák exportja elsősorban az amerikai kereslet megugrására és a tartósan magas kínai kereslet hatására.
Az omikron-hullám miatt árcsökkentésre kényszerül a Ryanair. Európa legnagyobb diszkont légitársasága azonban arra számít, hogy hamarosan élénkül a turizmus, így erős nyárra készülnek.
Vannak ételek, amik egyszerűségükben is nagyszerűek, és pillanatok alatt világszerte hatalmas népszerűségre tettek szert. Most hét – véletlenül született – finomság történetét meséli el Mózes Zsófi.
Nem csupán tapasztaljuk, de számtalan kutatás is igazolja, hogy életünk szinte minden szakaszát meghatározza a családi minta, amit már kisgyermekként megélünk. Az érzelmi hatások, példamutatások, a túlzott kényeztetés épp úgy, mint a hűvösebb, szigorúbb neveltetés. Másoknak pedig azt kell megélniük, hogy szüleik nélkül vagy félárván nevelkednek, am
Csak úgy záporoztak a héten a Seiko és a Grand Seiko újdonságai. A japán gyártó nem várt az áprilisi Watches & Wonders-ig, a héten minden napra jutott egy új modell.…
Manipulátorok bizony vannak, és sokszor nagyon jól rejtőzködnek, mégis szinte minden tettükkel, szavukkal arra törekednek, hogy elnyomjanak másokat, vagy előnyökhöz juttassák saját magukat. Nézzünk néhány tipikus jelet – mindenféle démonizálási szándék nélkül –, ami segíthet a felismerésben!
A szexuális tartalmak ömlenek ránk a médiából, mégis, amikor egy gyerek a menstruációról vagy a szexualitásról kérdez, a szülő sokszor zavarba jön, mert nem tudja, hogyan kezelje a témát. Nem kétséges, hogy elsődlegesen a szülő feladata, hogy olyan nevelést biztosítson gyermeke számára, amelynek köszönhetően képes lesz az egészséges kötődések kiala
A kutatók fokozottan figyelik az omikronnal közeli rokonságban álló BA.2 vírusváltozat által okozott - egyre nagyon számban detektált - esetek kimenetelét.
Hugh Hefner Playboy-birodalmának alapkövei voltak a Playboy-nyuszik. A hatvanas években felemelkedő brand modelljei az akkori kor ideálját testesítették meg, ikonikus nyuszijelmezükkel pedig örökké beírták magukat a popkultúra történelemkönyvébe. A siker, csillogás és szexi megjelenés azonban rengeteg áldozattal járt és hetven év távlatából esnek k
Hazai tájaink télen is épp olyan csodálatosak, mint a többi évszakban, és számtalan lehetőséget kínálnak arra, hogy sportoljunk, erdőt járjunk és igazi csodákat fedezhessünk fel. Következzenek tippjeink a téli sportok iránt rajongóknak és a különleges úti célra vágyóknak!
A következő évtizedekben a kínai nyelv egyre nagyobb szerephez fog jutni Európában és az egész világon, éppen ezért egyre több magyar szülő gondolja úgy, hogy előny, ha gyermeküket olyan intézménybe íratják, ahol kínaiul is tanulhat. Tóth Gábor, a HírTV Ázsia magazinjának szerkesztője és felesége évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy mindhárom gyerme
A következő évtizedekben a kínai nyelv egyre nagyobb szerephez fog jutni Európában és az egész világon, éppen ezért egyre több magyar szülő gondolja úgy, hogy előny, ha gyermeküket olyan intézménybe íratják, ahol kínaiul is tanulhat. Tóth Gábor, a HírTV Ázsia magazinjának egykori szerkesztője és felesége évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy mindháro
Az Egészségvonal teljes egészében átveszi a jelenleg működő, a koronavírus-információkkal kapcsolatos zöldszámokra érkező hívásokat, így azok a számok február 11-én megszűnnek.
Többen is érdeklődtek már a sátor iránt, amit egy erkélyén kínál kiadásra egy svájci nő. Így szeretné csökkenteni lakhatása költségeit, és úgy tűnik, a tere működik.
A női melegítő nadrág tartósan beírta magát a divatba, mint ultramodern lehetőség a mindennapokra - nem feltétlenül úgy, mint egy otthoni ruhadarab, vagy sportoláshoz. Bizonyíték a sok blogger és a divattervező, akik szeretik a melegítőnadrág összekapcsolását különböző kiegészítőkkel a tervezőktől, többé, vagy kevésbé meglepő cipővel.
Ugyan a koronavírus még mindig korlátoz minket az életünk számos területén, megfelelő oltásokkal vagy egy negatív teszttel, a célország szabályaihoz alkalmazkodva már nem kell teljesen lemondanunk az utazás örömeiről. Összegyűjtöttünk 5+1 tippet utazáshoz, amit ha betartasz, elkerülheted a reptéri várakozást és egyéb bosszúságokat.
A Raynaud-kór egy viszonylag gyakori kórkép, a lakosság mintegy 5-8 százalékát érinti, a betegek háromnegyede nő. Azért nagyon fontos a Raynaud-betegség és a Raynaud-szindróma között különbséget tenni, mert a prognózis és a kezelés a két esetben eltér egymástól.
Novemberben a munkáspárti brit képviselőnőt, Stella Creasy-t arról tájékoztatták, hogy vétett a szabályok ellen, amikor bevitte gyermekét a parlamenti vitára. Az ügy nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, a közbeszédbe újra bekerült a kérdés, hogy mekkora hátrányt jelent nőként politizálni.
Egy fiatal szerelmespár esküvője nemcsak önmagában fontos és megható esemény, de olykor-olykor bizony régi, sziklaszilárdnak hitt barátságok, mély, stabil emberi kapcsolatok szakítópróbája is lehet.
Február elején indul a Bethesda Gyermekkórház egészség-kihívás programja 200 munkatársnak, akik nemcsak a gyógyítással, hanem saját példájukkal is segíteni szeretnék a gyermekek egészségének megőrzését.
A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezet számára, ugyanis több mint 300 enzim működéséhez szükséges, melyek - többek között - a sejt energiatermelő folyamatait katalizálják.
Idén is megjelent a morbid online jóslatként is funkcionáló halállista, azaz DeathList. A 2022-ben felkerült 50 hírességet az oldal bizottsága az év kezdete előtt választotta ki. Kettő, a listán szereplő név sajnos már be is igazolódott.
Eddig pletyka szinten keringett ez a pikáns információ, de most a tudomány is alaposan megvizsgálta a kérdést. Az biztos, hogy sokan meglepődnek majd az eredményen...
Te is sokszor gondolsz rá, hogy összepakolsz mindent és új országban próbálsz szerencsét? Akkor érdemes végigpörgetned az alábbi listát, mert ezen a hét helyen még pénz is állhat a házhoz, ha odaköltözöl.
A fenntartható otthon saját tapasztalataim alapján olcsóbb otthon is egyben, és bár nehéz számszerűsíteni, mennyit spórolok meg a zöldebb életmóddal, azért megpróbálkozom vele. Hosszú, de érdekes cikk következik!
Héder Benedek Barna (Spartacus Ve) ötödik lett a spanyolországi Torreviejában, a 14. Trofeo Euromarina nemzetközi Optimist versenyen. A 14 magyar induló közül Bite Pál Előd (Balatoni Yc) is bekerült az arany csoportba, és 17. lett. A két legjobb eredményt elért magyar fiúnak jól jött a január 30-i utolsó nap: mindketten jelentősen javítani tudtak e
Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan ünnepelték régen és ma a Valentin-napot Angliában, Németországban, Japánban és a világ számos országában. A legérdekesebb hagyományok és szokások kerülnek terítékre.
A légiutas-kísérők élete sem fenékig tejfel: bár sokan irigylik őket, mivel idejük jelentős részét a fellegek között töltik, munkájuk pedig amúgy is rugalmas, sokszínű és izgalmas, olykor mégis fel kell készülniük a legváratlanabb helyzetekre is.
Dánia a britek példáját igyekszik követni, csakhogy a jelenlegi járványügyi adatok nem indokolják a lazítást. Megszüntetik a maszkviselési kötelezettséget, és az oltási igazolványokat sem ellenőrzik majd a jövőben.
A granuloma annulare (GA) egy ritka, változatos módon megjelenő bőrbetegség. Az esetek felében a panaszok 2 éven belül spontán elmúlnak, kezelésre esztétikai okok miatt lehet szükség.
Végre megtudhatjuk, mi rejlik Almodóvar rettenthetetlen hősnői mögött, akik minden filmjét uralják – és hogy miért fog Penélope Cruz Oscar-díjat kapni ismét.
Románia egyszerűsítette a beutazási feltételeket és egységesítette az eddigi gyakorlatát. Február 1. keddtől megszüntetik az országok járványügyi – vörös, sárga, zöld jelzésű – kockázati besorolását. – jelentette az MTI. Az…
A Wizz Air bejelentette, hogy autókölcsönzési jutalomprogramot indít a Green Motion-nal, amely a világ egyik vezető online autókölcsönző platformjával, a Rentalcars.com-mal együttműködésben fog megvalósulni. Akár 10 százalékos készpénz-visszatérítésben is részesülhetnek…
Örülhetnek a Google dolgozói, ugyanis az óriáscég úgy döntött, hogy jelentősen megnöveli a gyermekgondozási szabadságot, illetve a munkavállalói juttatások átalakítása miatt a gyermektelen alkalmazottak is kaphatnak extra szabadnapokat.