2022. december 8. csütörtök

dec. 8
18:21
Elveszett sötétség – Mit tesz ez velünk? (egy.hu)
Amióta világ a világ, a nappal és éjszaka változása az egyik legalapvetőbb természeti jelenség az ember életében. Ahogy a tudósok mondanák: a Dns-ünkbe van kódolva. Mi, emberek viszont – ahogyan az lenni szokott – jócskán belenyúltunk ebbe a ritmikus váltakozásba, amikor úgy döntöttünk, hogy bevilágítjuk az éjszakát. Ráadásul iszonyatos pénzekért,
dec. 8
18:24
Rudolf Péter: a legsötétebb pillanatokban is ott lehet a játékosság (Igényesférfi.hu)
Rudolf Péter: a Szeget szeggel olyan kérdésekről szól, amikkel régóta nem tud megküzdeni a világ. Szinte amióta ember az ember. A történet középpontjában egy hatalmi játszma áll.
dec. 8
18:54
Botrányos, mit művelt a férfi a vajúdó feleségével: a felbőszült kismama végül kidobatta a szülőszobából (Femcafe)
A férfi édesanyja - a kismama anyósa - sem könnyítette meg az egyébként is feszült helyzetet.
dec. 8
19:15
Jövőre még többet fizethetünk az élelmiszerekért − legalábbis egy ideig (Hamu és Gyémánt)
A magyar élelmiszeripari vállalkozások költségei elszálltak az idén, melynek természetes velejárója, hogy a termékek ára is nő, a kereslet pedig visszaesik.
dec. 8
19:21
A Fehér Lótusz fergeteges szatíra szexről, pénzről és az emberi kapcsolatokról (WMN)
„A szereplők álomutazása szép lassan teljes káoszba és katasztrófába fullad, a néző pedig egyre jobban szórakozik, miközben a készítőknek egy olyan különleges, semmihez sem hasonlítható atmoszférát sikerül kialakítani a vásznon, ami üdítően friss a sorozatok között” – Krajnyik Cinti új, kedvenc sorozatát ajánlja:
dec. 8
19:24
Péntektől csökken az üzemanyagár (Igényesférfi.hu)
Üzemanyagár: figyelembe véve az éppen aktuális piaci árakat, amennyiben érvényesítésre kerül a kutakon a fenti árváltozás, úgy a következő átlagárakra lehet számítani a kutakon.
dec. 8
20:12
Iszonyú fájdalomra panaszkodott a férfi, sokkoló, milyen élőlényeket operáltak ki a füléből az orvosok (Femcafe)
Nem múló fej- és fülfájás kínozta a pácienst: amikor már úgy érezte, nem bírja tovább a szenvedést, végül orvoshoz fordult. A szakértők is lefagytak, amikor rájöttek, mi okozza a beteg tüneteit.
dec. 8
20:18
Új élőlényt fejlesztett ki a Honda az etanol előállításához: télen-nyáron expressz sebességgel sokszorozódik (Blikk)
Az organizmus naponta ötször szaporodik, és képes annyi biomatériát előállítani, amennyi elegendő hátteret ad a zéró kibocsátási szint eléréséhez a repülésben és a hajózásban. Legalább is a Honda számára, amely a bioüzemanyag és élelmiszer előállításra használható organizmust már szabadalmaztatta is.
dec. 8
21:00
Kihirdették, pontosan mikortól kell az Európai Unióban Usb-C töltőcsatlakozókat használni (Blikk)
Októberben az Európai Parlament megszavazta az Európai Bizottság előterjesztését, amely az unió egész területén előírja az USB-C-s töltőszabvány alkalmazását a vezetékes töltéssel működő eszközök gyártói számára. Ha életbe lép a szabályozás, sokkal egyszerűbbé válik az eszközök töltése, nem lesz szükség új töltő vásárlására, ha más gyártó termékét
dec. 8
21:06
Tudtad? Valójában ezért fázunk meg a hidegben (Femcafe)
Egy új kutatás igyekezett megválaszolni a kérdést, ami voltaképpen az ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget.
dec. 8
21:12
Ezért szárít az ajakápolód: ha ezeket az összetevőket tartalmazza, inkább szabadulj meg tőle (Femcafe)
A télnek van az a bosszantó hátránya, hogy ilyenkor sokkal szárazabb a bőrünk, és az ajkaink is könnyebben kicserepesednek.
dec. 8
21:15
Kóros D-vitamin-hiány: az angolkór (WebBeteg)
A szervezet számára nélkülözhetetlen D-vitamin felelős a csontok szilárdságáért. Ha ez nincs vagy nagyon alacsony a szintje, akkor különböző csontdeformitások alakulhatnak ki már csecsemőkorban.
dec. 8
21:48
Megszületett a végeredmény: ez lett idén az ország legjobb pálinkája (Femcafe)
Összesen 16 pálinkaház nevezett 103 tétellel - máris mutatjuk, mely pálinka lett idén az ország legjobbja.
dec. 8
22:45
65%-kal olcsóbban is lehet belépőt venni a budapesti fürdőkbe decemberben (Spabook)
Akár 65%-os megtakarítást is elérhetsz Budapest történelmi termálfürdőiben! Vedd meg fürdőbelépőd 3200 Ft-ért decemberben, de figyelem, mindössze 1 jegyárusító ponton tehet ezt meg, mivel ez egy speciális akció! FRISSÍTÉS 12.10. 14:00-kor:…

2022. december 9. péntek

dec. 9
0:12
A születésed napja mindent elárul rólad: még azt is megmutatja, hogy milyen életre születtél (Blikk)
Gondoltál már valaha arra, hogy a születési órádból megtudhatod, hogy milyen életed lesz, de arról is pontosabb képet kapsz, hogy milyen különleges személyiségi jegyekkel rendelkezel?
dec. 9
0:15
Januártól még egyszerűbben utazhatunk Horvátországba (Utazási Élmények)
Az Európai Tanácsban megszavazták, hogy 2023 január 1.-től Horvátország is a Schengeni övezet tagja lehessen. Ez  a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy többé nem fognak majd határátkelésnél senkit sem ellenőrizni a Magyarország és Horvátország közötti határátkelőkön.
dec. 9
4:18
Mol-székház: Magyarország legmagasabb, legmodernebb irodaháza képekben (Igényesférfi.hu)
Mol-székház: megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, Magyarország energiaellátásán.
dec. 9
4:48
Ezért támadja Oroszország az ukrán infrastruktúrát (Igényesférfi.hu)
Az orosz hadsereg azt követően kezdett el csapásokat mérni Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, hogy merényletet követtek el a Krími híd ellen.
dec. 9
4:51
Különleges világ, tele műalkotásokkal: a karon nem viselhető órák (Kronometer)
Érthető módon a karórák a leggyakrabban használtak és legjobban ismertek. Könnyen magunkkal vihetőek, sok mindent tudnak és sokféle van belőlük, lehetetlen az összes márkát, típust megismerni. A karórák tömegesen a…
dec. 9
5:03
Súlya miatt akarták ellehetetleníteni karrierje elején Kate Winsletet (Hamu és Gyémánt)
Kate Winslet története, amelyben a média és a filmipar megszégyenítette a testét, egyszerre nevetséges és túlságosan is releváns napjainkban.
dec. 9
5:18
Fontos tudnivalók, mielőtt karácsonyi csomagot rendel (Infostart)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy minél hamarabb kézhez kaphassuk a csomagjainkat.
dec. 9
5:51
Kedves, elvált szülők, a karácsony szervezésekor a gyerekre figyeljetek! (WMN)
Fel kellene ismerni, hogy a karácsony nem arról szól, hogy „nekem mi jár szülőként”, vagy „a másiknak hogy tudok betartani, mert korábban ő is milyen rosszat tett velem”, hanem arról: mi lenne a legjobb a gyereknek. Gyurkó Szilvia tanácsai elvált szülőknek az ünnepekre:
dec. 9
5:54
Te is rosszul írod? Ez a 3 leggyakoribb helyesírási hiba a magyar nyelvben (Femcafe)
A magyar nyelv köztudottan nem az egyszerűbbek közé tartozik, nem véletlen hát, hogy a helyesírással sokan megküzdünk. Íme a három leggyakoribb hiba.
dec. 9
5:54
Vízválasztó évek következnek a magyar cégek életében (Igényesférfi.hu)
5 digitalizációs trend, ami meghatározza majd 2023-at: a hazai vállalkozások ötöde digitalizációval győzné le a válság kihívásait.
dec. 9
6:21
Egyből jobb hely lesz az otthonod, ha tudod, a négy típus közül melyik rendszerezési mód illik hozzád (egy.hu)
Mindegy, mekkora az otthonunk, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk rendben tartani azt. Egy kisebb lakásnál azonban ez fokozottan fontossá válhat: akár már az asztalon felejtett papíroktól vagy két mosatlan tányértól is úgy érezhetjük, rendetlenség van körülöttünk. Pedig lehetne mindig rend is – mutatjuk, hogyan!
dec. 9
6:36
Ezt használd a hajadra, ha szeretnéd gyorsan megnöveszteni: az ősi módszer, ami tényleg beválik (Femcafe)
Nem számít a haj hossza és textúrája, minden természetes frizura úgy gyönyörű, ahogy van. De ha szeretnéd megnöveszteni a hajad, akkor van egy összetevő, amit mindenképpen érdemes beépíteni a hajápolási rutinodba.
dec. 9
6:42
Még szorosabb együttműködés jön az olimpiai hajóosztályoknál (AQUA)
A World Sailing és a négy legnagyobb, olimpiai osztályok számára kiírt regatta bejelentette, hogy a sportágon belül még nagyobb együttműködésre törekednek. A résztvevők megerősítették a 2023-as és 2024-es versenyek időpontjait, minden kontinensen előnyöket biztosítva az eseményszervezőknek, a nemzeti szövetségeknek és a vitorlázóknak. A Trofeo Prin
dec. 9
6:54
7 ok, ami gigászi magasságokba emeli a 23 éves Mbappét (Igényesférfi.hu)
A Paris St-Germain támadója, Kylian Mbappé vitathatatlanul jelenleg a világ egyik legjobb játékosa, nagy kérdés, vajon hogyan állíthatja meg őt Gareth Southgate három oroszlánja. Nézzük, mi emelte gigászi magaslatokba a még mindig csak 23 éves játékost!
dec. 9
7:12
Egy gyógyszerész erre a trükkre esküszik: vegyél be egy-egy szemet ebből a három vitaminból, és azonnal elmúlik a másnapossságod (Femcafe)
A szakember szerint a kórházakban is ezt adják a másnaposságtól szenvedő pácienseknek.
dec. 9
7:15
Wonder Woman elesett, úgy tűnik, nem lesz folytatása (Hamu és Gyémánt)
Ha megszeretted az újonnan alakult DC Studios szuperhős palettáját, itt az idő, hogy ezt újragondold.
dec. 9
7:18
Ezzel az olcsó rezsicsökkentő eszközzel sokat spórolhatsz a fűtésen (Ripost)
A MVM nemcsak a rezsiszámlákat küldi ki, spórolni is segít.
dec. 9
7:36
„Amikor a testem megtámadja a szívem alatt hordott gyermekem” (Képmás)
Egy új élet várása általában boldogsággal és izgalommal tölti meg a család életét. De mi történik akkor, ha ez az időszak a vártnál hamarabb ér véget? Nagy Lívia történetében nemcsak támaszt lelhetnek a hasonló sorsú családok, hanem egyben figyelemfelhívás is a leendő anyák számára. Lívia második gyermeke, Eduard ugyanis extrém koraszülöttként érke
dec. 9
7:39
Ez az alkalmazás megmutatja, hogy milyen lenne a városod, ha lerombolná egy meteor (Hamu és Gyémánt)
Az Asteroid Launcher egy nem mindennapi weboldal, amely lehetővé teszi, hogy szimuláld, hogy egy aszteroida pontosan hogyan pusztít el egy adott helyszínt.
dec. 9
7:42
Nehéz napok jönnek, de van fény az alagút végén a Kosnak (Metropol)
A döntéseid talán túlságosan elhamarkodottak lehetnek, aminek következtében később bánkódhatsz.
dec. 9
7:51
Paraszociális kapcsolatok: hat kérdés és válasz, hogy tisztán láss egy zavaros területen (egy.hu)
Mik azok a paraszociális kapcsolatok, és miért (nem) kellene félni tőlük? Ennek jártunk utána.
dec. 9
7:57
Steiner Kristóf: Nem érdemes hajtani az életet, tudja az jól, mi az ő tempója (WMN)
Mindennek eljön a maga ideje, még akkor is, ha ez nem feltétlenül egyezik a konvenciókkal, mások vagy a mi (vágyott) bioritmusunkkal. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, mondja Kristóf, ha felfekszünk a hullámokra, és csak hagyjuk magunkat elringatni – főleg így a karácsonyra készülődve.
dec. 9
8:18
Ezeket a cipőket viseld a leggingsszel, őrült csinos leszel (Ripost)
Az ősz és tél kedvence a leggings. Íme néhány szuper szett, hogyan leszel igazán nőies.
dec. 9
8:51
Még most élvezzük ki: folyamatosan csökken az oxigén a Földön (Hamu és Gyémánt)
Egyelőre az élet virágzik bolygónkon, de ez volt mindig így − és a jóslások szerint a jövőben a légkör visszaváltozhat oxigénben szegény légkörré.
dec. 9
9:00
Megszavazták: a boltokban is vehetünk fel készpénzt (Ripost)
Nem csak az automatákból lehet pénzt felvenni díjmenetesen.
dec. 9
9:15
Ez a neurológiai betegség támadta meg Celine Diont (WebBeteg)
Celine Dion a napokban mondta le össze koncertjét, nyilvánosan mesélve az őt megtámadó neurológiai tünetegyüttesről, a Stiff-person szindrómáról. Ez a ritka betegség fájdalmas izomgörcsökkel, izommerevséggel jár, és Dion esetében ez azt is jelentheti, hogy nem teljesen ura a hangjának.
dec. 9
9:15
A 9. nap könyve – Tristan Stephenson: Rumforradalom (Hamu és Gyémánt)
Egy könyv a rumról, amely nem csak a rumkedvelőket fogja lekötni. A történet röviden A rum több évszázadot felölelő története egy kalandregényt is megtölthetne. Sötét múltjában ördögök, kalózok, csempészek és rabszolgák is kellettek ahhoz, hogy napjaink egyik legnépszerűbb égetett szeszévé váljon. A rumnaplóból mindent megtudhatunk erről
dec. 9
9:24
Smart lifestyle – Okos-életérzés a gyakorlatban (SzMo)
Az információtechnológia fejlődése az okoseszközök és okosotthonok korát hozta el. Egyre kevesebbek előtt cseng ismeretlenül a „smart” kifejezés, amely automatizált rendszerekkel teszi kényelmesebbé a mindennapjainkat.
dec. 9
9:48
Amit a mirelit pizzáról eddig nem is sejtettünk (Vital)
A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód.
dec. 9
10:09
A '60-as évek öt legikonikusabb autója (Hamu és Gyémánt)
Sokaknak hiányoznak azok az idők, amikor az autók sokkal gömbölyűbbek voltak, szemben a mai szögletes és agresszív karosszériáktól. Ezek a formákat a legjobban az 1960-as évek ikonikus autói jellemzik: gyönyörű formatervek, üvöltő V8-asok és a hajmeresztő teljesítmény aranykora. Az évtized emellett több innocáiót is hozott a versenypályákról a közu
dec. 9
10:24
Ez a neurológiai betegség támadta meg Celine Diont (Vital)
Izommerevség és görcsök jellemzik a Stiff-person szindrómát A tünetegyüttes neve árulkodó, hogy a Stiff-person nagyjából merev személyt jelent, ugyanis a szindróma...
dec. 9
10:24
Andoridos telefonod van? Hackerek törték fel a rendszert, nagy veszélyben lehet a készüléked (Femcafe)
Súlyos problémára derült fény az Android operációs rendszerrel kapcsolatban.
dec. 9
10:30
dyson cikk draft (Femcafe)
A Dyson közzétette a Dyson Zone™ fejhallgató részletes műszaki adatait. Az év elején bejelentett Dyson Zone™ fejhallgató tiszta, magával ragadó zenei élményt és menet közbeni légtisztítást biztosít.
dec. 9
11:00
Így hat az életmód a magas vérnyomásra (Vital)
A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek teljes mértékben megoldják problémát?
dec. 9
11:51
A versengés lehet együttműködés is, nem csak egymás ellen való küzdelem (WMN)
Nem az a lényeg, hogy ki győz és ki veszít, hanem hogy az eredményig vezető közös út milyen jó volt – tanították meg a gyerekei Szabó Anna Eszternek, aki természetéből adódóan mindig is ódzkodott a versengéstől.
dec. 9
12:15
A baj nem jár egyedül: az antibiotikum nemcsak az emésztőrendszert, de a hüvelyt sem kíméli! (WebBeteg)
Az egyik legfontosabb információ, amit minden nőnek tudnia kell, hogy a hüvely nem egy steril hely. Sokféle mikrobióta, így baktérium, gomba és egysejtű él itt szoros közelségben. Vannak közöttük olyanok, amelyek a hüvely védekezőképességét segítik (Lactobacillusok), és olyanok is, amelyek elszaporodása betegségek kialakulásához vezethet.

Keresés