A Független Benzinkutak Szövetségének számos tagja még nem kapta meg a jogszabályban meghatározott kormányzati támogatást, emiatt arra kell számítani, hogy benzinkútjaiknál készlethiány lép fel a hatósági áras termékekből.
Kisebb csúszással, de 10 óra után nemsokkal megkezdődött a kormányinfó, ahol azt is bejelentették, mely termékek kerülnek még hatósági áras kategóriába.
Ahogy zajlik életünkben az idősödés (ageing) folyamata, egyre több olyan egészségügyi problémát tapasztalunk saját magunkon, amelytől életterünk, mozgásunk egyre inkább beszűkülhet. Komoly derékfájdalommal vagy vizesedő lábbal nem lehet sokat gyalogolni, s ha enyhe vagy erősebb inkontinencia-problémák lépnek fel, szintén kiszolgáltatottá válhatunk,
Évtizedes működés után az Airbnb meghallotta a felhasználók panaszait és alapjaiban változtat a találatok megjelenítésén, valamint az árazás feltüntetésén. Ezzel lényegében átveszi a Booking által hagyományosan használt megoldást. Az Airbnb…
A Családbarát Magyarország Központ és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat fórumán Hornung Ágnes hangsúlyozta: az örökbefogadásra várakozók egyre...
Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy hozzájáruljunk egy élet megmentéséhez. Még csak sok idő sem kell. Mindössze annyi, hogy ne menjünk tovább, frissítsük tudásunkat és legyünk tudatában annak, hogy képesek vagyunk segíteni – támasztotta alá egy friss kutatás.
Az igen gyakori, kölcsönösen gátló hatású antibiotikum-kombinációk eddig ismeretlenek voltak a kutatók előtt, mert az antimikrobiális kezeléseket csekély számban,...
Európa országai már régen eltöröltek minden beutazási korlátozást, de a nagyvilágban jócskán vannak még helyek, ahol valamilyen feltételnek meg kell felelni a beutazáshoz. A teljes Egyesült Arab Emírségek is közéjük…
Egyre népszerűbbek itthon is az ún. “vitaminbárok”, melyek vitamin- és tápanyag infúziókat kínálnak bárkinek, aki fittebb, energikusabb kíván lenni, vagy...
Az aviofóbia, avagy a repüléstől való félelem sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Hatvan százaléka az emberiségnek nem repül teljes nyugalomban, egyharmada pedig jelentősen szorong, ha repülőre kell szállnia. Van, - aki lemondások árán ugyan, de - együtt tud élni vele, mások életét viszont jelentősen megnehezíti. A Simflite "Fear of Flight"
Macerás elkészíteni, ugyanis kézzel kell kavarni, fakanállal, kétszer fél órán át. De nagyon megéri! Akik szeretik a különböző, felvert habokat, ezt is imádni fogják! Rakjuk be a kedvenc sorozatunkat, és hajrá!
„Alig tudok boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatról a környezetben és a praxisomban” - mondta el dr. Piczkó Katalin pszichiáter, akit ezen felismerés sarkallt arra, hogy ingyenes minisorozatot tegyen közzé az eltűnő szerelemről. A kisvideókban ismert színészek tűnnek fel, a jelenetekben pedig visszaköszönnek mindazok a játszmák és apró manipuláció
Shannon Estill vadászpilótát eltűntnek nyilvánították a II világháborúban – és mivel a lánya születésekor már harcolt, sosem találkozhattak. A lány ma már 77 éves nagymama, aki minden követ megmozgatott, hogy megtalálja és hazajuttassa az apja maradványait.
Mutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg a kajaszagú, sokszor már elviselhetetlen bűzű műanyag ételhordó dobozoktól – egy biztos, többé nem kell majd megküzdened ezzel a problémával!
Miközben körbeautóztuk Budapestet – és életének fontos helyszíneit a Dohány utcai zsinagógától a gyerekkori házig –, Dr. Máté Gábor magáról, a családjáról és a feleségével való kapcsolatáról is sokkal többet mesélt, mint amennyit szokott. Hogyan betegít minket a társadalom, miért vannak veszélyben a nők, hogyan választ helyettünk párt a gyerekkori
A növényekkel való füstölés ősi múltra tekint vissza. A készen kapható ilyen füstölő pálcák és rudak alapja legtöbb esetben a fehér zsálya, ami nálunk nem található meg, de van egy sereg olyan gyógynövény a kertünkben, amelyekből magunk is készíthetünk füstölőt. Lássuk, hogyan!
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton – adta hírül a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
„Nem volt szerencsés ruhaválasztás” – írta egy Insta-poszt alá egy kommentelő Kristófnak, célozgatva ezzel arra, hogy szerinte az hordjon szűk nadrágot, akinek nagy a pénisze. Kristóf pedig tollat ragadott, és megírta, milyen fronton érdekes csak szerinte a méret:
A New Zealand Yacht Squadron november 9. és 13. között rendezi meg a Barfoot & Thompson Női Páros verseny világbajnokságot (Wmrwc). A Waitemata Harbourban zsinórban a második héten kerül sor világszínvonalú vitorlázásra, lévén a világbajnokságot a múlt hétvégi versenyképes Új-zélandi Női Páros verseny Bajnokság előzte meg, amit a nemrég Európa-bajn
Bár 1921-ben ítélték neki oda, de csak 1922-ben, pont 100 éve vehette át fizikai Nobel-díját a tudós, akinek az idővel és a térrel kapcsolatos elméletei megváltoztatták a világot és azt, hogy mit gondolunk az univerzumról.
Svájcban sok mindent nem kell reklámozni, a síterepek is ezek közé tartoznak. Néhány ismert és népszerű terep az idén olcsóbban elérhetővé válik azoknak, akik bevállalják, hogy vonaton érkeznek síelni. Akár 20-30%-os kedvezmény is jár a síbérletből a környezetbarát utazásért.
A leveles zöldek, a cseresznye, az avokádó és a friss halak azok az élelmiszerek, amelyek eszünkbe jutnak, amikor a legjobb gyulladáscsökkentő élelmiszerekről beszélünk.
A világ tele van csodálatos helyekkel, de még mindig sok olyan távoli szeglete van bolygónknak, amelyet csak kevesen ismernek. A Remote Experiences: Extraordinary Travels from North to South című könyvben David De Vleeschauwer fotós és Debbie Pappyn utazó újságíró a világ 12 legrejtettebb, feltérképezetlen és távoli, a turizmus által viszonylag éri
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jó minőségű magyar sütőtök, pedig csökken a termőterülete. A termesztési folyamat eleve munkaigényes, de az éghajlatváltozások sem kedveznek neki.
Sri Lanka az Indiai óceán gyöngyszeme, az a trópusi sziget, amelyet nem csupán a híres „dőlős” pálmás strandjai miatt látogatnak. Több ezer éves írott történelme számos érdekes és izgalmas látnivalót, hogy stílusosan mondjuk, gyöngyszemet hagyott maga után a mai kor embere számára.
A vintage Doxák között a legritkább és az egyik legérdekesebb, leglátványosabb az 1970-es években készült katonai, a számlapján Army feliratot viselő Doxa Sub változat. Az elmúlt évek néhány nem várt…
Keddi műtétje után csütörtöktől kezdi a rehabilitációs időszakot a magyar válogatott Schäfer András, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Union Berlin középpályása, aki klubcsapatának jövő évi első bajnoki mérkőzésén már szeretne pályára lépni.
A Lánchíd aszfaltozása szerdán befejeződött, a híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).