A második világháború nem kímélte a Balaton környékét sem, hiszen ezen a területen is komoly harcok folytak. Az éppen éledező nyaralóturizmus infrastruktúráját gyakran a földdel tette egyenlővé a világégés. Az 1946-os magyar tenger így teljesen más képet mutatott, mint napjainkban, és nem csupán a rombolás miatt. Míg az újjáalakult Balatoni Intéző
Nelli szüleinek azt mondták, a lányuk egész életében vegetálni fog, ha életben marad egyáltalán. De a szülők nem adták fel. Angliáig mentek a segítségért.
Magas-Stájerország mintegy 75 százalékát erdő borítja, nem véletlenül nevezik a Semmering, Mariazellerland és a Hochschwab hegység között, illetve a Bruck an der Mur és Kapfenberg felett elterülő vidéket Stájerország legzöldebb régiójának.
A 2019-es rekord vendégszámokat ugyan nem sikerült még újra elérni, ennek ellenére, több gazdasági mutató alapján az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve – tájékoztatta a Mórahalom Szent Erzsébet Gyógyfürdővel…
A Mol biztosítja az ország olajellátásának 10 százalékát, a vecsési kút a cég belföldi termelését 10 százalékkal, az ország teljes termelését 5 százalékkal növeli.
Vannak olyan retró trendek, amelyek visszatérésének nagyon örülünk, egyes termékeket azonban legszívesebben örökre elfelejtenénk. Azt, hogy a következő ruhadarab melyik kategóriába tartozik, mindenki döntse el maga.