„A »heroin chic«, vagyis a lehető legsoványabb, súlyos drogfüggők alkatát imitáló, gyakran egészségtelen mértékben vékony testek kultusza 15 év után visszatért a köztudatba (bár ha engem kérdeztek, sosem tűnt el teljesen), és a közösségi média korában talán még nagyobb pusztítást fog okozni, mint anno” – jósolja Luca, aki mind a divatszakmát, mind
A Bermuda-háromszöget keveseknek kell bemutatni: a nagy óceáni területen – Florida, Puerto Rico és Bermuda között – az elmúlt évszázadok során több tucatnyi hajó és repülőgép tűnt el rejtélyes körülmények között, ami miatt a helyszín megkapta az „Ördög-háromszöge" becenevet is – nem mellesleg, számos elmélet született a misztikusnak tartott terület
Mi történne, ha lenne egy termék, amelyet lefekvés előtt felvihetsz a bőrödre, hogy másnap reggel frissnek, ragyogónak és egy kicsit fiatalabbnak tűnj?
A vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) Észak-Európa skandináv részein őshonos, apró, piros bogyós gyümölcs. Hazánkban is megtalálható néhány helyen, például a Zempléni-hegységben, a Mecsekben, valamint a Nyugat-Dunántúl egyes részein. Íze enyhén édes, inkább fanyar, ezért kevésbé fogyasztják önmagában, inkább feldolgozott formában, illetve aszalván