A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége és a nagyjátékfilmes versenyprogram zsűrijének elnöke idén Tony Gatlif lesz. A világhírű rendező munkásságát a fesztivál életműdíjjal ismeri el, melyet az alkotó a nyitóünnepségen vesz át. A CineFest az Európai mozi nagykövete-díjjal Daniel Olbrychski lengyel színészóriást tünteti ki, és posz
Kerekasztal-beszélgetés a világjárvány utáni idegenforgalmi szezonról. Égbe szökő árak, ügyeskedés versus minőségi vendéglátás. Mi változott a Balatonnál a járvány kezdete óta? A beszélgetés résztvevői: Budavári Dóra Balaton-Pr-szakértő, Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere, Németh Mátyás, a balatonedericsi Delta Büfé vezetője és Oláh Mik
Valóban létezhet hárommellű nő? A hindu harcos amazontól kezdve a floridai címlapsztáron át Eroticon Six hárommellű kurvájáig – minden, amit tudni akartál az extra keblekről.
Akár hiszed, akár nem, a következő zseniális találmányok, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy gondtalanul éljük az életünket, nem a tudatosság termékei, hanem teljesen véletlenül jöttek létre. Cikksorozatunk második része következik.
Az ökoszisztéma-mérnökök olyan fajok, amelyek jelentősen hozzájárulnak az élőhelyek létrehozásában, elpusztításában, módosításában és fenntartásában. Ezek az egyedülállóan produktív állatok olyan feltételeket teremtenek, amelyekből más fajok is profitálhatnak, például megfelelő menedékhely vagy táplálékforrás formájában. Az alábbi cikkben öt olyan
Elaine Starr nem átlagos családanya: több száz plasztikai beavatkozáson esett már át, összesen 150 ezer dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 45 millió forintot áldozott már furcsa hobbijára, azonban ahelyett, hogy vonzerejét növelte volna a műtétekkel, csupán azt érte el, hogy ma már igazi plasztikszörnyként emlegetik.
A modern grillek egyre hatékonyabbak, okosabbak és felhasználók igényeit is szinte kérdés nélkül kiszolgálják. Az Ofyr fatüzelésű grill kiötlői ezzel szemben inkább a múlthoz foldultak ihletért, mikor megalkották különleges dizájn grilljüket.
Miért nem fejlődik az oktatás? Mi a baj a pedagógusképzéssel? Mi a legfontosabb egy elsős gyereknek az új környezetben? Olvassátok el dr. Gyarmathy Éva véleményét e kérdésekben:
Az elmúlt 10-15 évben tombol a heritage láz a gyártók részéről. Régi órák modern újraértelmezéseit ömleszti ránk az óraipar. Némelyiket eltalálják, némelyik viszont igazi mellélövés. A Breitling 2007-ben bemutatott Superocean…
Nagy Nóra Erikát már nagyon régóta ismerem, jobban fogalmazva: gyerekkoromtól tisztába vagyok vele, hogy él, és beszélgettünk is, de csak néhány éve jöttem rá, ki is ő valójában. Számomra egy példakép, egy hétköznapi hős, aki bizonyította, mennyivel több rejlik egy emberben, mint amennyit kinéznek belőle a többiek.
Russell Coutts, a Sail Gp társalapítója szerint amint megszületik a névadó szponzori szerződés, a sorozat nem szorul majd Larry Ellison támogatására. Eddig nyolc csapat vett részt a Sail Gp küzdelmeiben, a közelmúlt fejleménye, hogy jelentkezett a kilencedik társaság is. Így már csak egy kiadó hely maradt, mert Coutts nyilvánvalóvá tette, hogy az F
Borcsa nemrég válaszút elé érkezett: vagy átadja magát az önfeledt semmittevésnek, és szépen lassan szétfolyik az egyre több helyen sajgó testében, vagy csinálja azt, amiben eddig is sok örömét lelte, csak immár rendesen. Ő pedig érett felnőtt módjára az utóbbit választotta, így 15 év koca-kocogás után, 44 évesen élete első futóversenyére készül. H
Bár manapság az egész világ az esélyegyenlőségtől és a nők jogaitól hangos, azért még bőven van hova fejlődni. A Földön a mai napig vannak olyan helyek, ahová nők be sem tehetik a lábukat.
A folyamatban lévő tranzakciók alapján pedig 2021 végére a magyarországi befektetési volumen elérheti az 1,2-1,3 milliárd eurót, ami éves összevetésben 25-30 százalékos növekedés.
Emlékszel még a töri órákra? Lehet, hogy az emberiség múltjának legfőbb pontjait érintettétek, de biztos, hogy vannak még olyan részletek, amiről nem meséltek!
Gyerekként az igaz szerelemről álmodoztál, azonban így, életed derekán is magányosan telnek az estéid? Félénk vagy ismerkedni és nehezen bízol meg az emberekben? Úgy gondolod, téged nem lehet szeretni? A baráti köröd, a családtagjaid nem értik, hogy miért nem találsz párt, ezért állandóan tanácsot osztogatnak, hogy mit kellene másként csinálnod, az
Most végre a saját zsebünkben turkálunk! Szentesi Éva, Fiala Borcsa, D. Tóth András és Gyárfás Dorka mesél őszintén arról, hogy az ő párkapcsolataikat hogyan határozta meg a pénz – az első randitól a válásig. Itt a WMN új podcastjának premier epizódja!
A Michelin Közép-Európában elsőként Magyarországon jelentette be, mely éttermek kapták meg idén a legnagyobb gasztronómiai elismerésnek számító Michelin-csillagokat és tányér minősítéseket.
Innentől kezdve – két hónapon keresztül – az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak van még joga a rendeletmódosítást kifogásolni vagy visszautasítani. Ha ez nem történik meg, akkor jövőre tényleg bekerülnek a gyorshajtás elleni rendszerek autóinkba.
A legendás autógyártó az ismert tervezővel, Heron Prestonnal karöltve közös kollekciót mutat be, amelynek darabjai újrahasznosított légzsákokból fognak készülni.
Az Egyesült Királyság határán 2021. október 1-től az európai uniós személyazonosító igazolványokat nem fogadják el, ettől az időponttól kezdve minden, az Egyesült Királyságba utazó európai uniós állampolgárnak útlevélre lesz szüksége…
A tudósok szerint ez a ritka cápa szűznemzés lehet az első ily módon dokumentált eset, miután a cápabébi egy kizárólag nőstények által lakott akváriumban született.
Két újabb étterem, az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot nyert a budapesti Michelin-kalauz csütörtöktől elérhető, legfrissebb kiadása szerint. Külön öröm, hogy a kritikusok hat új étteremmel is kiegészítették az ajánlott helyek listáját is.
A pandémiának esett áldozatául a Je Suis Belle. A két tervező 15 év után külön utakon folytatják, de szeretnék, ha ruhadarabjaik, kiegészítőik inkább a vásárlók életének aktív részeként, semmint emléktárgyakként maradnának fent, ezért végkiárusítást tartanak jelentős kedvezményekkel.
Sokan el sem hinnénk, hogy pusztán az agyunkkal mennyi problémára találhatunk megoldást. Az agykontroll az élet minden területén segít, még akár abban is, hogy a városban bolyongva végre parkolóhelyhez jussunk.
A harisnya nem a legkomfortosabb viselet, de meg lehet találni azokat a darabokat, melyek nemcsak csinosak, hanem a kényelmet is biztosítják. Most, hogy nyakunkon az ősz, és az időjárás egyre kedvezőtlenebb, újra elő kell vennünk a kiegészítőt.
Két sikeres fordulót követően már harmadik alkalommal hirdeti meg a termékversenyét az áruházlánc. Ezúttal is olyan magyarországi árukat keresnek, amik vagy új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek is, kiskereskedelmi láncokban még nem kaphatók. A vállalat mentorálással segíti a nyertes vállalkozókat, akiknek a termékei az Interspar áruházakban mutat
Hét Michelin csillagos étterme van mostantól Magyarországnak. A koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére is nőtt a csillagos éttermek száma. A Michelin Közép-Európában elsőként Magyarországon jelentette be, mely éttermek kapták meg idén a legnagyobb gasztronómiai elismerésnek számító Michelin-csillagokat és tányér minősítéseket.