Soha nem élt Magyarországon, mégis akcentus nélkül beszéli a nyelvünket, s áthatja az életét a magyarságtudat. Gyuri Hollósy a második világháború után Németországban született magyar szülőktől, akikkel kilencéves korában telepedett le az USA-ban. Szobrászművész lett, folytatva a családi hagyományt, amely dédnagybátyjait – Csontváry Kosztka Tivadar
Egy fizikus szerint egyetlen önjelölt ufóleső is befolyásolhatja a Föld sorsát. Az elmúlt időszakban több olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az amerikai haditengerészet katonái különböző azonosítatlan repülő tárgyakkal találkoznak. Nem véletlen, hogy rengetegen UFO-lázban égnek, és különböző elméleteteket gyártanak a jelenség
Minden egy kerítéssel kezdődött. Megláttam, és nem eresztett. Aztán beléptem a kapun, és egy más világba érkeztem. Egy világba, ahol egyszerre kel életre a múlt és válik szebbé a jövő, ahol a páncélok alatt érző szívű, erős és végtelenül bátor emberek rejtőznek. Egy siklósi fiú története az útkeresésről, a küzdelemről, az életről. Egy élet történet
Egy orvos ismerősöm nemrég azt állította, hogy óvatosan szabad csak vizsgálni a régészeti emberi maradványokat – például a lepra nyomait viselő csontokat –, mert fertőzőképes kórokozók szabadulhatnak fel belőlük. Hogy ettől valóban kell-e tartanunk, arról beszélgettem Dr. Pálfi György antropológussal, az SZTE Embertani Tanszékének vezetőjével.
Milyen a jó újságíró és milyen szakmai fogásokat kell ismernie ahhoz, hogy a világ történéseit hitelesen és élményszerűen adja át az olvasóknak? Mitől lesz díjnyertes egy sajtófotó? Milyen változásokat hozhat, ha cikkgyártó robotok helyettesítik az internetes újságírókat? – Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak válaszokat azok, akik jelentkez
Budapest, 2021. június 15. – Hírt adott magáról az a szerencsés játékos, aki helyesen tippelte meg az Ötöslottó 13. hetében mind az 5 számot, így végül 2,8 milliárd forintot nyert. A nagynyertesek számára fenntartott kérdőív kitöltése ugyan nem kötelező, de a nyertes mégis úgy döntött, hogy megoszt magáról, lottózási szokásairól és pénzügyi terveir
Az alvászavarok szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy az érintettek ismerjék a betegségüket. A következőkben a horkolást is okozó alvási apnoe felismeréséhez nyújtunk segítséget.
Kerüld el a kínos pillanatokat és szúrós tekinteteket. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat, amelyekre mindenképpen érdemes ügyelni, ha esküvői vendég leszel.
Végre megérkezett a nyár, gondtalanul sütkérezhetünk a napon, grillezhetünk a családdal, olvashatunk a szabadban jéghideg limonádét kortyolgatva. A minőségi időtöltéshez pedig elengedhetetlenek a tökéletes szabadtéri felszerelések, amelyek nem csupán funkcionálisak, de szépek is.
A helytelenül kullancs elleni védőoltásként emlegetett készítmény alatt valójában a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) elleni vakcinákat értik, melyből kétféle létezik.
Nemrég bemutattuk az idei nyár fürdőruha trendjeit. A különleges fazonoktól a neutrális színeken át a legmerészebb stílusokig gyakorlatilag minden szerepel a repertoárban, de egyetlen darab kiváltképp megmozgatta a nőket, amely a szezon legkívánatosabbja lesz.
Nyáron különösen odafigyelünk arra, hogy jó színünk legyen, viszont fontos tisztában lenni azzal, hogy az egyes módszereknek milyen hatásai vannak a bőrünkre. A következőkben részletezzük a napozás, a szolárium és az önbarnítás előnyeit, illetve hátrányait.
A mai napon az iskolai „Akáció!” felirat végre kiegészül az ikonikus „V” betűvel, ezzel pedig kezdetét veszi a várva várt nyári szünet. Elvileg teljes az idill, de azért mégsem egészen. Dolgozó szülők milliói teszik fel ilyenkor a kérdést: mi lesz nyáron a gyerekkel?
Egy hosszú haj a rekkenő hőségben számos kellemetlen percet okozhat - talán épp itt az ideje a stílusváltásnak? Összeszedtük a legtrendibb rövid fazonokat.
Sokat beszélünk mostanában a klímaváltozásról, és a vélemények ezzel kapcsolatban eléggé eltérőek. Az nem kérdés, hiszen mérhető adatok bizonyítják, hogy a Föld átlaghőmérséklete folyamatosan növekszik. De vajon ez mennyire természetes folyamat, mennyi szerepe van benne az embernek, és milyen következményei lehetnek?
A sárga, a zöld, a kék vagy a bíbor ezernyi variációját csodálhatjuk meg akár egyetlen napon. Nem kell más hozzá, csak a természet... és egy kis nyugalom.
Vannak emberek, akiknek a napozás nem jelent örömet, épp ellenkezőleg. Ha hosszabb-rövidebb ideig a napon tartózkodnak, hólyagok, kiütések jelennek meg rajtuk, melyek viszketést okoznak.
Napjainkban a kollagén az egyik legdivatosabb szépségápolási és egészségmegőrző termék, milliók fogyasztják valamilyen formában bízva abban, hogy megtalálták az örök fiatalság forrását.
Minden évben menetrendszerűen eljön a nyári szünet, és akármilyen a járványügyi, családi, élethelyzeti státuszunk, az biztos, hogy ez az év leglazább, legprogramgazdagabb, legkalandosabb része. De közben ott lebeg a fejünk fölött a kérdés, hogy mégis mivel töltsük meg. Tóth Flóra programajánlója kisgyerekes családoknak.
Bár eredetileg úgy volt, hogy elmarad, végül mégis megrendezik a Glastunbury Fesztivált. Ha ez önmagában nem lenne elég izgalmas, akkor most érdemes figyelni: Kate Moss is kilátogat az eseményre, sőt még az is lehet, hogy elkészít néhány tetkót. Nem sokkal azután, hogy szerepelt a Self Portrait londoni divatmárka AW21-es kampányában, illet
Az Alzheimer-kór elleni védekezésre szánt kísérleti vakcina átment az emberi kísérletek legújabb szakaszán – jelentették a tudósok egy új tanulmányban.