Nem muszáj feltétlenül gyógyszerek után kapnunk néhány tüsszentés, vagy egy kis fejfájás miatt. A vitaminpótlás érdekében fogyasszunk sok gyümölcsöt ilyenkor. Lássuk, melyek C-vitamin-tartalma a legmagasabb.
Nincs az a nyiladozó öntudat, amit pusztán szülői kinyilatkoztatással kordában lehetne tartani. Vagy az én tudásom csekély, de úgy látom, hogy a szülő utána kiabál, fenyegetőzik, bűntudatot kelt vagy megszégyenít, mert nem lát más megoldást. „Azonnal gyere ide!” „Ha nem jössz ide, akkor délután nincs mese!” „Micsoda dolog az, hogy egy nagycsoportos
A híres divattervező partnerségi megállapodást kötött az Italian Sea Grouppal, és luxusszuperjachtot tervez nekik. Az Italian Sea Group az Admiral és a Technomar márkák birtokosa, az együttműködés az előbbit érinti, és egy 236 láb (72 méter) hosszú motorosban ölt majd testet, új szintre emelve a luxusszuperjachtok piacát. Nem ez az első alkalom, ho
Kehidakustány a fürdőzni vágyók mellett a természet és a vallási turizmus hódolóinak is kínál új attrakciókat, így bővítve az eddig vonzerejét. Az elmúlt időszakban fénykeresztet állítottak, elektromos járműveket vettek. A…
Az airBaltic a világ első légitársasága, amely hamarosan úgynevezett NFT-t, azaz nem helyettesíthető tokent (non- fungible token) bocsát ki, korlátozott számban. A token az Airbus A220-300 modellt, valamint az egyik…
Az árnyékolók állandó küzdelme a Nap kíméletlen sugaraival előbb-utóbb felemészti a színes vásznakat, és megjelennek a fakulás nyomai. Egy új technológiának köszönhetően ez azonban már a múlté.
Hétfő reggel Coco Chanel gondolatait idézzük, aki a bennünk szunnyadó erőre emlékeztet minket. Szárnyak nélkül születni Hamu és GyémántA nap idézete Coco Chaneltől A film 2008-ban mutatták be a Coco Chanel című életrajzi filmdrámát, melynek rendezője az Emmy-jelölt Christian Duguay volt. A címszerepet két színésznő játszotta: a fiata
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyek zárvatartása miatt idehaza februárban is rossz számok érkeztek a turisztikai ágazatból. Tavaly februárhoz képest a belföldi vendégek száma 90, a vendégéjszakáké 86 százalékkal lett kisebb. A vendégszám 42 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 123 ezer volt. Az éjszakák 61 százalékát szállo
Nehezen induló hétfők – talán a legtöbben ismerjük, hogy milyen is ez valójában. Ezeken a napokon nem elég a szokásos napindító tejeskávé, hiszen vagy többre, vagy valami különlegesebbre van szükségünk, hogy feldobjuk a hét első napját. Mutatunk is néhány, egyáltalán nem szimpla kávét. Természetesen ezekkel a különlegességekkel már találkozhattunk
A nomádok földje nyerte a legjobb film és a legjobb fényképezés díját, Chloe Zhao kapta legjobb rendezőnek odaítélt elismerést, és a főhőst alakító Frances McDormand kapta a legjobb női főszereplő BAFTA-díjat.
Pszichológusokat kérdeztünk arról, milyen változásokat tapasztalnak a praxisukban a járvány kitörése óta: hogyan vált be az online terápia, milyen tüneteket erősített fel vagy okozott a helyzet, milyen nehézségekkel szembesülnek ők a virtuális térben.
A rendezvényen Katalin hercegné és Vilmos herceg is minden évben részt vett eddig, idén azonban - érthető okokból - kihagyták a londoni eseményt. A gála rendhagyó volt a Covid-helyzetnek köszönhetően, de így is akadtak hírességek, akik kitettek magukért megjelenés terén.
Mindig nehezen indulnak a hétfőid? Ezzel nem vagy egyedül, hiszen vitathatatlanul a hét legnehezebb napjának számít, legalábbis a szakértők szerint. Több tanulmány is bizonyítja, hogy ezeken a napokon sokkal rosszabb a hangulatunk, leharcoltabbak vagyunk és közel járunk a depresszióhoz is. De mi teszi a hétfőket ennyire nehézkessé? A HuffPost mentá
Vittorio Saggiomo nápolyi születésű kémikus és holland kollégái egy egészen különleges koronavírus-tesztet alkottak meg: a találmány kávékapszulák segítségével képes kimutatni a fertőzöttséget. A Haszon Magazin cikkéből kiderül, az új fajta teszt olcsó, gyors, akár egy antitestteszt, illetve precíz és pontos, mint egy PCR teszt.Dr. Saggiomo
A válaszadók 71,7 %-a tervez utazni 2021-ben a Tárki és az Everguest felmérése szerint. Háromból két ember belföldön szeretne kikapcsolódni idén: sosem látott népszerűségnek örvend a Balaton és hatalmas lehetőséget kaphat Budapest. Belán Miklós, az Everguest turisztikai tanácsadó cég ügyvezető igazgatójának számításai szerint, akár 1 millió magyar
A Manchester United elleni vereséggel karrierje mélypontján van az egykoron a világ legjobb edzőjének tartott portugál. José Mourinho a Portoval, majd később az Interrel is Bajnokok ligáját nyert, azóta viszont igencsak lejtmenetben van a karrierje. A 2015/16-os szezon során elérte az abszolút mélypontját addigi karrierjének, amikor a Chels
A Yhangry nevű vállalat 1,5 millió dolláros befektetéshez jutott. A szolgáltatás ételek mellett séf-házhozszállítást is kínálna felhasználóinak. A privát séfek szolgáltatásait általában csak az igazán tehetősek engedhetik meg maguknak. Heinin Zhang és Siddhi Mittal azonban megálmodott egy olyan céget, amely lehetővé teszi privát séfek nyújt
Az általános iskolákban és óvódákban jövő hétfőtől újraindul az élet, azonban az oktatási intézményeknek kötelességük elfogadni a távolmaradást bizonyos esetekben.
Bill Gates, Jeff Bezos és Elon Musk is komoly földvásárlásokba kezdtek. Vajon miért? A népességnövekedés és klímaváltozás miatt növekvő szükség van az élelmiszerekre és egyéb mezőgazdasági termékekre. Ahogyan nőnek az igények, úgy nő a mezőgazdaság technológiai fellendülése is. Megnő a modernizáció, az automatizálás és a gépesítés. Bill Gat
Az ízletes rament otthonunkban is elkészíthetjük. A ramen leves otthoni elkészítése elsőre ijesztőnek tűnhet, de elmondható róla, hogy egyáltalán nem igényel sok munkát. Összesen három különlegesebb ázsiai alapanyagot kell beszerezni hozzá. Emellett rá kell szánnunk némi időt, hogy a japánok kedvenc levesét elkészítsük. Güler Handi receptjé
A Tisztítsuk meg az Országot! programhoz kapcsolódva a közelmúltban keletkezett út menti illegális szemét összegyűjtését végzi a héten a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a közútkezelő az út menti növényzet hamarosan esedékes kaszálása előtt összehangoltan, országosan gondoskodik az újratermelődő hulladékhalmok felszámolásáról. A társaság hétfő
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk róla, április 4-én landolt a Mars felszínén az Ingenuity névre keresztelt kísérleti helikopter, mely pár nappal később el is készítette az első színes fotót a vörös bolygóról. A különleges légieszköznek a hétvégén kellett volna először a levegőbe emelkednie, ez viszont végül elmaradt. A NASA közlemény
A családnevek Magyarországon a 13. század végén jelentek meg, először csak szórványosan, a nemesség körében. A jobbágyság körében a kételemű név csak a 16. század elején vált általánossá. A vezetéknevek szerepe kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése volt, így gyakran a foglalkozással azonosították. Vajon a te vezetékneveddel hány
A francia törvényhozók hétvégén megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében betiltja azokat a belföldi repülős útvonalakat, amelyek vonattal két és fél óra alatt megtehetők. Az intézkedésről még…
85 éves korában elhunyt Szabó László, a Tévémaci és sok más legendás figura megalkotója. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó László 85. életévében, 2021.04.10.-én tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket"- olvasható a család közleményében. Szabó László a magyar televíziózás történelmének leghíresebb bábfig
Elcsent és véletlenül elsült fegyver, horgászat kézigránáttal, időutazás az 1800-as évekbe, örmény és erdélyi konyhaművészet, Korniss Péter fotói és Nagy László versei, Aczél György emigrációs javaslata, nacionalizmus és hazafiság – és persze néptánc, néprajz, önképzőkör és egy „botcsinálta” koreográfus, aki megváltoztatta a magyar kultúrtörténetet
Gyógytornászként azt szoktam tanácsolni, hogy ha van valakinek fájdalma, panasza, az napi szintű odafigyelést, mozgást igényel. Ha a panaszok csökkennek, a mozgások javulnak, az életminőség is javul, a napi rutin valamelyest csökkenthető. Azonban nagyon fontos, hogy a fájdalom eltűnése után is heti rendszerességgel tornázzunk, mozogjunk, sportoljun
Néhány alkalmazáson belül kedvünkre változtathatunk arcunk vonásain, és rengeteg filterezett arccal találkozhatunk látunk nap mint nap. Vajon ez jó nekünk? A plasztikai sebészek arról számolnak be, hogy van egy fiatal ügyfélréteg, akik a különböző képszerkesztő programok, applikációk által meglátott képbe szeretnek bele és azt kérik tőlük,
Ezek a növények amellett, hogy mutatósak, nagyon hasznosak is - az álmatlanságot például tényleg kezelheted a segítségükkel. Négy olyan darabot hoztunk, amelyre számíthatsz.
A kórházi Covid-osztály nem az a hely, ahova bárki szeretne bekerülni, de vannak, akik nap mint nap oda járnak dolgozni. Néhány anyuka összefogott, hogy a kegyetlen napi pörgésben adjon pár perc örömet a Covid elleni küzdelem élharcosainak.
Egy nemzetközi program során 20 éven keresztül vizsgálták, hogy mennyi földön kívüli anyag jut el a bolygónkra. A válasz: sok. Naprendszerünk kifejezetten poros, ezek az űrben keringő részecskék különböző égitestekről – a legtöbb esetben üstökösökről – származnak. Földünk mozgása miatt kikerülhetetlen, hogy találkozzunk ezekkel az anyagokk
Duda Éva szerint figyelnünk kell testünk jelzéseire. A TEDX 2020 novemberében indított online programsorozatot Szabadság? Másképp címmel. A sorozatban olyan nők és férfiak kaptak megszólalási lehetőséget, akik hivatástudatukkal példaképként szolgálnak más emberek számára. Korábban már írtunk Szabó T. Anna előadásáról. Most Duda Éva tartott
Idén talán még nem is ejtettünk szót tetoválás trendekről, pedig a tavaszi/nyári divat igencsak finom és elegáns darabokkal kecsegtet. Ezeket még akkor is megcsináltathatod, ha egyébként nem vagy nagy rajongó.