2021. március 11. csütörtök

márc. 11
18:09
Megúszós vacsoraötlet: tepsis bundáskenyér (Hamu és Gyémánt)
A bundáskenyér lehet egy igazán kiadós reggeli és egy egyszerűbb vacsora is. Ha szereted az eredetit és szívesen feldobnád a megszokott receptet, próbáld ki a tepsiben sült változatot is. Hozzávalók:5 dkg vaj4 db tojás2 dl főzőtejszínsóőrölt fehérborsszerecsendió4 szelet kenyér10 dkg sajt Egy sütőformát vagy egy kisebb tepsit vasta
márc. 11
18:11
Puskás Peti elárulta, hogy ő írta VV Zsófi Rágógumi című dalát, és meglepte, mennyire népszerű lett (SzMo)
Az énekes borzasztónak gondolta, hogy ilyen sokan nézték a klipet.
márc. 11
18:21
Öngyilkossági hullám indult a japán nők körében a koronavírus hatására (Femcafe)
A pandémia kiemelten rossz helyzetbe hozta a japán nőket.
márc. 11
18:27
Kékszalag sétány épül Balatonfüreden (AQUA)
Hamarosan kezdődik a Füred Kemping előtti útszakasz felújítása, pihenőpadokkal, sok zöldfelülettel, hangulatos szigetsávokkal, a Kékszalag tókerülő vitorlásversenyt megidéző látványelemekkel. Két héten belül kezdődnek meg a munkálatok, amelyek várhatóan négy hónapot vesznek igénybe. Az új sétány a Kempinget köti majd össze a Széchenyi sétányon kere
márc. 11
18:39
Összefügg az agyméret az intelligenciával? (Hamu és Gyémánt)
Sok tévhit kering arról, hogy az agy mérete dönti el, mennyire okos valaki. Ha nem a méret számít, akkor micsoda? Az eddigi kutatások alapján az agy abszolút méretének nincs köze az intelligenciához. A relatív méretének, tehát testhez viszonyított méretének viszont lehet némi köze. Ám a tudósok a mai napig nem tudják, mit kezdünk a felesleg
márc. 11
18:45
Zöld utat kapott a Johnson&Johnson; vakcina az Eu-tól – Magyarország is rendelt már az egydózisú oltóanyagból (Femcafe)
Engedélyezte az amerikai vakcina uniós forgalmazását az Európai Bizottság. A Johnson & Johnson csoportba tartozó cég vakcinája a negyedik, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
márc. 11
19:09
Borrajongó vagy? Ezekkel a termékekkel egészítheted ki a kollekciód (Hamu és Gyémánt)
A jó minőségű borok fogyasztása nemcsak öröm, hanem presztízs is. Ráadásul a bor – természetesen mértékletes – fogyasztása élettanilag is jó hatással lehet ránk, így nem csoda, ha néhányunk borhoz fűződő kapcsolata egy idő után már-már rajongásba csap át. De vajon milyen tárgyakkal emelhetjük új szintre ezt a furcsa „barátságot"? Mutatjuk! Ffe
márc. 11
19:39
Bruno Mars is fellép a Grammy-díjátadón (Hamu és Gyémánt)
Méghozzá új formációjával, a Silk Sonic-kal, ami belőle és Anderson .Paakból áll. A napokban az Amerikai Zeneakadémia bejelentette az idei Grammy fellépőinek listáját, ahogy arról mi is beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy ez még nem az összes sztár lesz, aki az élő műsor során zenélni fog. Most ugyanis kiderült, hogy Bruno Mars is előad egy dalt
márc. 11
20:09
Te be mernél menni? Ezek a világ legfélelmetesebb templomai (Femcafe)
Mindegyik épülethez vér tapad.
márc. 11
20:11
Kétségkívül a legszexibb fazon - a nadrág, ami uralja a tavaszi szezont (Femcafe)
Ma már rengeteg fazon és stílus közül válogathatunk, ami a nadrág változatokat illeti, mégis van egyetlen darab, amely soha nem megy ki a divatból, és egyértelműen a legdögösebb verzió, amit egy nő viselhet.
márc. 11
20:39
Tompa Andrea: És látta Isten, hogy ez (Hamu és Gyémánt)
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Tompa Andrea egyik novellájának részleteit olvashatjuk. És látta Isten, hogy ez jó. Ezt mondja Isten saját művére. Minden egyes alkalo
márc. 11
20:45
A Jokernek öltöző japán kormányzójelölt betiltaná a szemét szót (Hamu és Gyémánt)
Emellett a térsége himnuszát is megváltoztatná a Jégvarázs című film népszerű dalbetétjére. Yuusuke Kawai Japán 6.3 milliós Chiba prefektusának kormányzói pozíciójáért, nemrég pedig prezentálta a hivatalos programját, méghozzá Jokernek beöltözve arcfestésben. Miért? Ezért:Tekintve, hogy a bohóc amolyan sötét hős, azt gondoltam, ezzel elnyer
márc. 11
20:51
Fotókon a legnagyobb magyar fürdőfejlesztés: Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő (Spabook)
A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő területén Magyarország legnagyobb fürdőfejlesztése zajlik. A munkálatok 2021 januárjában kezdődtek meg Győrben, a Rába partján. A vízi élménypark létrehozására 21,3 milliárd forintot biztosítanak…
márc. 11
21:03
A legegyszerűbb paradicsomos spagetti, amit valaha láttál (Hamu és Gyémánt)
Rachel Roddy receptje igen egyszerű, csak egy pár összetevőre lesz szükségünk hozzá. Ez a recept 5 perc előkészületet és 20 perc főzést vesz el a napi teendőinkből, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (4 főre):1 fokhagymagerezd (összetörve, ha enyhébb ízt szeretnénk, vagy vékonyan felszeletelve az erősebb ízért)1 x 400 g konzerv egész p
márc. 11
21:33
Szoptatós képpel mutatta meg újszülött gyerekét Emily Ratajkowski (SzMo)
Még a kisfiú nevét is megtudhattuk.
márc. 11
21:39
Nincs bizonyíték, hogy vérrögöt okoz az AstraZeneca oltása az Európai Gyógyszerügynökség szerint (SzMo)
Ausztria továbbra is használja a vakcinát, holott onnan jelentették az első, oltás utáni halálesetet.
márc. 11
21:51
Újabb vakcinaszállítmányok érkeztek Magyarországra – Változott az oltási stratégia (Femcafe)
Csütörtökön 450 ezer adag Sinopharm- és 55 200 adag AstraZeneca-vakcina érkezett.
márc. 11
21:51
Így fest Lady Gaga és Adam Driver a Gucci-házaspárként (Hamu és Gyémánt)
Ők lesznek a főszereplői Ridley Scott Gucci-gyilkosságról szóló filmjének. Ridley Scott filmet készít a legendás Gucci-gyilkosságról House of Gucci címmel, amiben Adam Driver és Lady Gaga fogja alakítani a főszereplő házaspárt. A film Gay Forden The House Of Gucci: A Sensational Story Of Murder, Madness, Glamour, And Greed című könyve alapj
márc. 11
22:03
Miért ne adjunk aszpirint gyermekünknek? Itt a meglepő válasz (Femcafe)
Amikor lázzal, vagy valamilyen erős fájdalommal küzdünk, akkor óhatatlan, hogy az első gondolatunk az aszpirin lesz, amivel semmi gond nincsen, azonban a gyerekeknek nem éppen ajánlott, sőt akár súlyosabb problémákat is okozhatunk vele. A szakértők szerint akár még egy ritka és veszélyes betegség kialakulásának a kockázata is fennáll.
márc. 11
22:39
Megdöbbentő videóval mutatta be az Instagram-sztár, milyen könnyű becsapni az embereket (Femcafe)
A manipulált fotók már a múlté, ez sokkal durvább!

2021. március 12. péntek

márc. 12
0:03
Két jó és egy rossz hír a Balatonra készülőknek (Infostart)
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával.
márc. 12
0:03
„Elfelejtettünk összeházasodni” – Szórakozottságunk leghajmeresztőbb történetei (WMN)
Ha akarsz igazán nagyokat röhögni, akkor ne hagyd ki ezt a gyűjtést – és persze oszd meg velünk a te történetedet is!
márc. 12
0:07
Zacher Gábor: Elgondolkodtam rajta, hogy ebbe én is belehalhatok – Bátorságlabor Hesnával (WMN)
Mentőorvosként és a Covid–19-osztályon Zacher Gábor nap mint nap szembesül a járvány súlyosságával. A stúdióba is épp egy huszonnégy órás ügyeletből érkezett, ennek ellenére a tőle megszokott elánnal beszélt a munkájáról és a munkafüggőségéről, arról, hogyan hatott a Covid–19 az egészségügyre. A Bátorságlabor Hesnával podcastsorozat legújabb epizód
márc. 12
0:11
A szexuális fétisek titkos világa: hajlam, örökség vagy trauma áll mögöttük? (WMN)
A fetisizmust a pszichológiában sokáig a gyógyítandó pszichés betegségek közé sorolták. A megítélése mára sokat változott, mégis rengeteg tabu övezi a mai napig. De vajon mit jelentenek pontosan a szexuális fétisek? Hogyan alakulhatnak ki, és mitől függ, ki mire gerjed a szexben? Szerzőnk pszichológus szakértővel tekinti át a legfontosabb kérdéseke
márc. 12
5:12
Maradék szövetanyagokból készített új kapszulakollekciót a Fjällräven (Igényesférfi.hu)
A svéd Samlaren kifejezés magyarul annyit tesz, “gyűjtő”.
márc. 12
5:54
Puha arcbőr percek alatt (Spa Trend Online)
Az arckrémek, hidratálók és szérumok csak akkor képesek kifejteni hatásukat, ha bejutnak a bőrbe. A bőr felszínén megülő elhalt hámsejtek azonban akadályozzák a hatóanyag mélybe jutását, így hiába a drága készítmény, nem érzed majd a hatását. Mit tehetsz?
márc. 12
6:03
Mi ez a felhajtás Meghan és Harry interjúja körül? Avagy a kis hableány visszakapta a hangját (WMN)
Mi van ebben a sztoriban a szaftos udvari pletykákon túl? Mentális betegségek, rasszizmus és egy elavult rendszer. Körösi Ivett elemzéséből az is jobban átlátja, miért fontos a hercegi pár interjúja körüli hajcihő, akit hidegen hagy a bulvár.
márc. 12
6:09
Napindító gondolat – 03.12. (Hamu és Gyémánt)
Péntek reggel George R.R. Martin gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy a megbocsátást minden esetben beismerésnek kell megelőznie. Nincs egyik a másik nélkül Hamu és GyémántA nap idézete George R.R. Martintól Animált Trónok harca-sorozat? Egyike a számtalan Trónok harca-szériának, amin jelenleg az HBO dolgozik.
márc. 12
6:12
A Billboard 63 éves történetében először fordul elő, hogy egy dal egy teljes évig szerepelt a top 10-ben (Igényesférfi.hu)
Habár az áhított Grammy-díjat nem kapta meg, Abel Tesfaye - művésznevén The Weeknd - történelmet írt, miután Blinding Lights című száma már egy éve minden héten ott van a legjobbak között.
márc. 12
6:33
Decemberben teljes napfogyatkozás lesz látható (AQUA)
A napfogyatkozás látványa önmagában is lenyűgöző, de az élmény fokozható, ha különleges helyről nézzük. 2021. december 4-én történetesen az Antarktiszról. Az ember fejében végtelen jégmezők képe és a szinte elviselhetetlen hideg érzete jelenhet meg a hetedik kontinensről, ahová csak hős felfedezők jutnak el. Pedig az Antarktisz sokkal több ennél: v
márc. 12
6:57
Jó, ha tudod, mielőtt útnak indulsz - ezeken a szakaszokon számíthatsz fennakadásokra (Femcafe)
Az M3-as és az M6-os autópályán is baleset történt ma reggel.
márc. 12
7:12
Az Őrség legújabb gyöngyszeme: Úri koma Vendégház (Igényesférfi.hu)
Az Őrség a turisták paradicsoma.
márc. 12
7:21
Rossz hírt az autósok számára: mától ismét emelkedik a benzin ára (Femcafe)
Ráadásul a gázolajért is többet kell majd fizetni a hazai közutakon.
márc. 12
8:03
Bronzkori uralkodónő sírjára bukkantak Spanyolországban (Hamu és Gyémánt)
A lelőhelyen dolgozó régészek szerint a nők komoly politikai hatalommal bírtak 4000 évvel ezelőtti bronzkori társadalomban - éles ellentétben azzal, amit eddig gondoltak a szakértők. A spanyolországi kutatás során az úgynevezett Argar-kultúra (El Argar) maradványait vizsgálták, melyet az időszámítás előtt 2200 és 1550 között létező közösség
márc. 12
8:09
A nap, amikor elloptam Liza Minnellit – Rendhagyó köszöntő az énekesnő 75. születésnapjára (WMN)
„Néhány nappal a koncert után fényes nappal lopásba keveredtem az Oktogonon. Mármint elkövetőként.” A ma 75 éves Liza Minnellihez fűződő viszonyáról Csepelyi Adri vall.
márc. 12
8:15
Egy perc pihenőt sem engedélyez nekünk a vírus - máris megjelent egy újabb mutáció (Femcafe)
Miközben hazánkban a brit mutáció okoz a korábbi vadvírusnál súlyosabb megbetegedéseket, a világban már egy újabb változat terjeng. Mutatjuk, mit érdemes tudni a nigériai variánsról.
márc. 12
8:18
Maserati Ghibli Hybrid: Egy luxus alternatíva (Igényesférfi.hu)
Szívvel és lélekkel - főleg ekkorával -, ma már csak kevesen tudnak négykerekűt gyártani.
márc. 12
9:09
Kihalófélben van ez a különleges lepkefaj (Hamu és Gyémánt)
Nem csak a lepkefajok, az összes rovar veszélyeztetett állapotban van. Kihalásukkal az ökoszisztémák és élelmiszer-ellátás összeomlására számíthatunk. A rovarok gyakran zavarhatnak bennünket, mégis elmondható, hogy nélkülük lehetetlen lenne az élet ezen a bolygón. Friss kutatások szerint a rovarállomány 40 százaléka jelentősen csökkenőben
márc. 12
9:33
Minden ötödik frontvonalban dolgozó depresszióval vagy PTSD-vel küzd a járvány óta (SzMo)
Az orvosok és ápolók mentális egészségére sincs éppen jó hatással a vírushelyzet.
márc. 12
9:39
Rendkívüli! 9000-nél is több fertőzöttet találtak Magyarországon egyetlen nap alatt (Femcafe)
Immáron naponta dőlnek a negatív rekordok - a harmadik járványhullám felszállóágában vagyunk, intenzív növekedésnek indult az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is. Jönnek a pénteki statisztikák.
márc. 12
10:03
Az amerikaiak kedvenc desszertje: mogyoróvajas keksz (Hamu és Gyémánt)
A mogyoróvajas keksz nem meglepően Amerikából származik, hiszen a lehetőségek országában hatalmas népszerűségnek örvend földimogyoróból készült krém. Ebből adódóan sok mindenhez felhasználják, de ez az egyik legkedveltebb a recept. Ez a keksz pedig nem csak azért remek választás, mert könnyen elkészíthető, hanem mert egyszerűen minden napsz
márc. 12
10:09
Övek, amelyekkel nem lehet mellélőni - a gardrób alap kiegészítői (Femcafe)
Egy outfit kiegészítő hiányában olyan, mint egy szép nő smink nélkül - elegáns, de nincs meg az a plusz, amelytől a megjelenés tökéletes lesz. Egy szetthez sokat hozzá tud tenni egy jól megválasztott öv - legyen az derék- vagy hagyományos változat. A gardrób alapdarabja.
márc. 12
10:39
Szabályosan kiborítja az embereket ez a rejtvény, senki sem tudja megfejteni - neked sikerül? (Femcafe)
Legújabb facebookos képrejtvényünk következik.
márc. 12
11:03
Újabb életrajzi alkotás a láthatáron: érkezik a Bee Gees-film (Hamu és Gyémánt)
Kenneth Branagh rendezésében készül a világhírű angol popegyüttesről, a Bee Geesről szóló film. A produkció a zenekar pályafutását mutatja be, azt, hogy az alapító fivérek, Barry, Maurice és Robin Gibb miképp jutottak el a szupersztárságig. Miután első számuk, a How Can You Mend a Broken Heart befutott, és a slágerlista élére került, a Bee
márc. 12
11:09
A hagyományos falszín lejárt - az új trend luxust varázsol bármely szobába (Femcafe)
Egy helyiség megtervezése mindig a fal színével kezdődik, hiszen ehhez tudjuk igazítani a design többi részét. Tavasszal egy különleges trend lesz porondon, az úgynevezett hamvas árnyalatok hódítanak.
márc. 12
11:15
Anrdroidod van? Azonnal töröld ezt a 8 applikációt - A pénzed bánhatja (Femcafe)
Valós veszély mind.
márc. 12
11:33
Egy gyerekszóbából került elő az eltűnt játszótéri csúszda (Hamu és Gyémánt)
Egy 181 kilós szerkezetről beszélünk, amit egy házkutatás során találtak meg váratlanul egy szobában felszerelve. Még decemberben eltűnt a Washingtonban található Pasco egyik játszóteréről egy nagyjából 181 kilós hatalmas csúszda. A helyi rendőrség sokáig tehetetlen volt az ügyben, aztán teljesen váratlanul most rábukkant az eltulajdonított
márc. 12
11:39
Jövő szerdán két évre lezárják a Lánchidat a gyalogosok elől (Femcafe)
Hamarosan kezdetét veszi a Lánchíd korszerűsítése Budapesten, ezért a március 17-i, részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is - közölte a Bkk.
márc. 12
11:51
Az 5 legmenőbb szabadtéri játék a legvidámabb barakkból (SzMo)
Adj király katonát!, gumizás, számháború és még mi minden más! Vajon játszanak még ilyesmit a gyerekek vagy az ilyen játékok már cikinek számítanak?
márc. 12
12:03
A friss esküvői képeket böngészve eszmélt rá: a legnagyobb divatbakit követte el az oltár előtt (Femcafe)
Egy menyasszonynak nem csupán a teste, de a lelke is díszbe öltözik, ha végre oltár előtt, színes vendégsereg szeme láttára - és persze álomszép ruhában - fogadhat örök hűséget szíve választottjának. De mi történik akkor, ha az ifjú ara utólag, az esküvői képeket nézegetve ébred rá, hogy egy hatalmas divatbakit követett el a ceremónián, melyre még

Keresés