Kína bejelentette, hogy elsőként a világon, bevezette leggyakrabban vakcinaútlevélként emlegetett egészségügyi bizonyítvány digitális, illetve papír alapú dokumentumát. A kínai vakcinaútlevél tartalmazza az állampolgár oltási állapotát, valamint az elvégzett tesztek idejét…
„Nem tudom, hogy a bánatba hihetik azt, hogy ez olyan, mint az influenza, csak kicsit durvább?” – kérdezi kétségbeesve egy orvos abban az dokumentumfilmben, amely végigköveti, mi történik egy spanyol kórházban a koronavírus-járvány idején.
Robert Abela miniszterelnök jelentette be, hogy különböző szigorításokat tesznek, amely alapjaiban befolyásolja a máltai tartózkodást is, ha valaki éppen arra indult volna bármilyen útvonalon keresztül. Málta bezárásokat jelentett be A…
Hihetetlen, de igaz: 30 éves a film, aminek próbavetítése után néma, döbbent csönd ült a mozitermen, és bár jó pár kritikus fanyalgott, attól még világsiker lett, olyannyira, hogy még a korábbi, kevésbé sikerült első részt is újraforgatták, ezúttal csupa nagyágyúval. A bárányok három évtizede hallgatnak, hadd szóljon most értük a hangos taps, és ím
„Ebben az országban, ebben a kórházban tanultam életemben a legtöbbet. Mint nővér és mint ember is. Voltak, akik azt mondták, amikor eljöttem Magyarországról, hogy úgysem fog sikerülni, hogy késő már. Hogy egy felnőtt fát már nem lehet átültetni, és hogy már túl vagyok azon az időszakon, amikor még lehetséges új ismereteket, új tudást, tapasztalato
Csütörtök reggel Mécs Anna gondolatait tolmácsoljuk, aki a sikerhez vezető út furcsaságaira emlékeztet minket. Ne halljuk meg! Hamu és GyémántA nap idézete Mécs Annától Írással felfedezni önmagunkat Matematika szakon kezdett, majd matematika- és magyartanári diplomát szerzett, végül pedig író lett belőle. Első novelláskötete 2017-ben
Bárhova magaddal viheted ebbe a kis neszesszerbe zárt fiatalságot, hogy hosszú hétvégéken, utazások vagy csak hosszúra nyúló napok alatt felfrissíthesd bőrödet. Ha még nem ismered a díjnyertes Qms Medicosmetics termékeit, ez a szett tökéletes kezdőlépés a fiatalos, üde és egészséges bőr felé.
Párizs megér egy misét – tartja a mondás. De mennyit ér Dubrovnik? A Lord Byron által az Adria ékkövének nevezett város 1945 óta vonzza a turistákat, akiknek mennyisége az utóbbi években kritikusra nőtt. Dubrovniknak a Xiii. századtól jelentős befolyása volt a környékre, gót, reneszánsz és barokk palotái sok mindet átvészeltek – elég csak az 1667-e
A fa ültetés ideális ideje 20 éve volt. A második legjobb időpont fát ültetni, a ma. A masszázsmedencével is ez a helyzet. Egy jakuzzi minden korosztály számára értékes és minőségi kikapcsolódást nyújt, ami javítja az életminőséget és segít a betegségmegelőzésben.
Egy család mikrogazdaságának „sztárjai” a kecskék, akiknek az Instagramon megosztott történetein keresztül követhetjük a gazdaság hétköznapjait és ember-állat-természet együttélésének üdítően békés pillanatait.
Az idejét sem tudjuk, mikor ültünk be utoljára kedvenc bárunkba, hogy a barátainkkal kibeszéljük a hét történéseit. A közösen eltöltött órákról és a jó társaságról azonban - a megfelelő keretek betartásával - nem feltétlenül kell lemondani még a pandémia alatt sem. A fizikai távolság és a korlátozott lehetőségek új, szokatlan, de annál szórakoztató
„A sztárokról egyébként is azt hisszük valamiért, hogy halhatatlanok. Hogy ővelük úgyse történhet semmi, mert túlélnek mindent, aki ilyen zenéket ír, az meg pláne.” Szentesi Éva idézi fel Cipőhöz fűződő emlékeit:
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost.
A 254 éves aukciósház, a Christie's a múlt hónapban tartotta meg történetének első, kizárólag digitális művekből - a Beeple művésznéven is ismert Mike Winkelmann alkotásaiból - rendezett árverését
A luxuscikkeket forgalmazó Caviar bemutatta a 2021-es különleges Apple-kollekcióját, amelyből idén sem spóroltak ki semmit. Idén háromféle iPad Pro és kétféle iPhone 12 Próból választhat az, aki szívesen fizetne jócskán többet a limitált darabokért. Az eredeti ár többszöröséért kínált termékek különlegességét az okozza, hogy a cég jócskán m
Az idejét sem tudjuk, mikor ültünk be utoljára kedvenc bárunkba, hogy a barátainkkal kibeszéljük a hét történéseit. A közösen eltöltött órákról és a jó társaságról azonban - a megfelelő keretek betartásával - nem feltétlenül kell lemondani még a pandémia alatt sem. A fizikai távolság és a korlátozott lehetőségek új, szokatlan, de annál szórakoztató
Itthon nem a Parlament és a Budai Vár környékén kell keresgélni. Egy filmhelyszín sokszor van annyira fontos, mint a megfelelő színészek kiválasztása, ha az alkotók egy sikeres filmet terveznek a mozivásznakra. És ahogy a jól bevált színészeket, úgy a a forgatási helyszíneket is újra és újra elővesznek. Ennek kapcsán nézett utána a NetCre
Szemöldökünk nem csupán keretet ad szemünknek, hanem meghatározza egész arcunk karakterét is. Formázását a legjobb, ha szakemberre bízzuk, azonban sminkeléssel saját magunknak is szép, természetes és elegáns szemöldököt varázsolhatunk.
Hétfőn újabb korlátozó intézkedések léptek életbe Magyarországon a járvány harmadik hulláma miatt, ez pedig ismét sokakat sarkallt pánikvásárlásra. Mutatjuk, melyek most a legkelendőbb termékek a hipermarketekben.
Megkövesedett tojásokat és embriókat rejtő fészkén ülő dinoszaurusz maradványra bukkantak a dél-kínai Csianghszi tartományban. A fosszília egy oviraptoroszaurusz, a madárszerű teropodák egy csoportjához tartozó egyed. Ezek az állatok a 145-66 millió évvel ezelőtti kréta földtörténeti korban éltek, a mezozoikus kor utolsó harmadában. Az újon
Mindig hangsúlyozzuk, hogy az ördög a részletekben rejlik. Egy-egy helyiség összképét feldobják a legapróbb design elemek is, ezúttal például a mennyezet dekorálására hoztunk néhány tippet, hogy egyhangú helyett ízléses legyen.
Akárki otthonába varázsolhatja a tradicionális, nápolyi pizzériák hajszélvékonyra nyújtott, ropogós tésztáit, egyetlen dologra van szükség hozzájuk: türelemre. Olasz pizzatésztát gyártani ugyanis egyáltalán nem bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű, a folyamat azonban viszonylag sokáig tart. A tradicionális tészta hosszú kelesztés időt igényel, ez
Még sosem volt ilyen magas az új napi fertőzöttek száma a koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kitörése óta. Megállíthatatlannak tűnik a harmadik hullám.
A Dortmund Bajnokok ligája mérkőzésén a VAR-é volt a főszerep 6 percen keresztül. Haalandtól elvett egy gólt ugyan, de később ha nincs a technológia, akkor kihagyja a büntetőt. Egészen vicces dolog történt a Borussia Dortmund - Sevilla Bajnokok ligája nyolcaddöntő visszavágóján. A 48. percben Haaland lőtt egy gólt, amit két perccel később é
A Dortmund Bajnokok ligája mérkőzésén a VAR-é volt a főszerep 6 percen keresztül. Haalandtól elvett egy gólt ugyan, de később ha nincs a technológia, akkor kihagyja a büntetőt. Egészen vicces dolog történt a Borussia Dortmund - Sevilla Bajnokok ligája nyolcaddöntő visszavágóján. A 48. percben Haaland lőtt egy gólt, amit két perccel később é
Tavaly decemberben mindenkin úrrá lett a csalódottság, amikor kiderült, hogy eltűnik a népszerű csevegőprogram, a Messenger számos funkciója. Felhasználók tömegei méltatlankodtak, amiért jelentősen szűkült a lehetőségek tárháza, most viszont végre van ok az örömre: az egyik legfontosabb feature-t visszaépítették a programba.
Cikksorozatunk harmadik részében ismét a 20.századi Magyarország ritkán látott fotóit gyűjtöttük össze, habár most a legismertebb művészeinkkel a főszerepben. Bajor Gizi színművésznő (jobbra) villája teraszán Elsa Merlini olasz színésznővel 1940-ben. Fortepan / Fortepan Magyar Rádió 1-es stúdiójában játszik Básti Lajos színművész 1959
Ebben a brownie receptben avokádót találunk vaj helyett. A Streetkitchen által közölt brownie receptje meglepetést tartogat számunkra, a kevésbé egészséges vaj helyett ugyanis avokádóval is működik a brownie. Hozzávalók:1 db érett avokádó140 g barna cukor100 g finomliszt50 g cukrozatlan kakaópor40 g vágott mandula3 db tojás2 ek ét
A debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) részvételével egy nemzetközi kutatócsoport megoldást talált arra a 40 éve fennálló rejtélyre, hogy miért forognak maghasadás után a hasadványtermékek akkor is, ha az anyamag nem forgott.A maghasadás vizsgálata ugyan nagy múltra tekint vissza, mégis vannak eddig fel nem tárt, izgalmas jelenségek ebben a tém
A tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője, Roger Federer 405 nap kihagyás után újra pályára lépett, és ismét bebizonyította, hogy még mindig a legjobbak között van. Nem volt könnyű dolga: a brit tenisz legjobbja ellen kellett bizonyítania. A 39 éves teniszlegenda utoljára 2020. január 30-án fogott ütőt éles helyzetben mielőtt kétszer is
Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében – derült ki a Neumann Labs-nál elvégzett több mint 1500 Pcr teszt adatainak elemzéséből. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség
Az aloe vera gyógyító, nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása jól ismert, de ezeken felül a szépségápolásban is nagy szerepe van. Cikkünkből most megtudhatod, milyen előnyei vannak a bőrre nézve, és milyen formában érdemes alkalmazni.
A tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője, Roger Federer 405 nap kihagyás után újra pályára lépett, és ismét bebizonyította, hogy még mindig a legjobbak között van. Nem volt könnyű dolga: a brit tenisz legjobbja ellen kellett bizonyítania. A 39 éves teniszlegenda utoljára 2020. január 30-án fogott ütőt éles helyzetben mielőtt kétszer is
Stephen Fry felkarolta azt a kampányt, amely egy portsmouthi épület Sherlock Holmes-múzeummá alakításáért indult. A színész, író és műsorvezető szerint a kiszemelt Edward-korabeli épület "ideális helyszíne" lenne a múzeumnak. A BBC News honlapja szerint azonban a városi tanács vezető kulturális tanácsosa "teljességgel alkalmatlannak" tartja
Jó minőségű bort fogyasztani nem csak presztízs, hanem öröm is. A bor napi – természetesen mértékletes – fogyasztásának ráadásul pozitív élettani hatásai is vannak; ez élményt pedig tovább fokozhatjuk az adott borhoz tökéletesen illő ételekkel. Cikksorozatunkban arra szántuk el magunkat, hogy a gondosan válogatott borokhoz izgalmas fogásokat ajánlj
„A hagyományos szerepeken edződött többség számára biztosan nem hangzik ez olyan félelmetesen, mint amilyen félelmetes valójában” – írja szerzőnk, aki egy hétre átvette b. neje, a mi Marossy Krisztánk helyét a háztartásban. Olvasd el cikk párját, azaz a feleség verzióját is!
Sok népszerű sorozat mellett A Grace klinika sorsa is megpecsételődni látszik, melynek oka a koronavírus-járvány lehet. A 2005 óta, Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendő sorozat idei szezonja lehet az utolsó. A világjárvány miatt a szériának egyszer már szüneteltetni kellett a forgatási munkálatait, emiatt a 16. és az éppen futó
Az első büntetést 1896-ban szabták ki, ugyanis az egyik autó sofőrje brutálisan áthágta a közlekedési szabályokat, majd ebből szó szerint egy üldözéses, akciófilmbe illő jelenet lett. Egy kerékpáros rendőr vette észre az "ámokfutót", akit végül el is kapott.
1998 őszén startolt a Hamu és Gyémánt magazin – az első lapszámok stílusa ma már nagyban eltér a napjainkban megszokottaktól, a '90-es évek nosztalgiáját azonban kár lenne letagadni. Legújabb cikksorozatunkban közösen elevenítjük fel régi olvasóinkkal az elmúlt évtizedeket, az újaknak pedig megmutatjuk, hogy a világgal együtt mekkora változáson is
1998 őszén startolt a Hamu és Gyémánt magazin – az első lapszámok stílusa ma már nagyban eltér a napjainkban megszokottaktól, a '90-es évek nosztalgiáját azonban kár lenne letagadni. Legújabb cikksorozatunkban közösen elevenítjük fel régi olvasóinkkal az elmúlt évtizedeket, az újaknak pedig megmutatjuk, hogy a világgal együtt mekkora változáson is
Izraelben a Pfizer/BionTech és a Moderna vakcináját megkapó édesanyák olyan antitesteket termeltek, amelyek a szoptatásnál átkerültek a gyerekeik szervezetébe is.