„Mindenkiben két ember lakik, az a másik néha napokig áll elrejtőzve, mint valami árnyék vagy kísértet a padlás kéményéhez lapulva, de nyomban lejön a padlásról az első pohár bor után.” Cserna-Szabó András
A hús olyan manapság, mint a cukor: tulajdonképpen lehetne nélküle élni, legalább néhanapján, a többség mégsem szívesen mond le a lehetőségről. De mi lesz, ha luxussá válik a húsevés?
Amikor a szemünket sminkeljük, szinte mindig a külső szemhéjunkat emeljük ki. A füstös és cicás smink mindig is divat lesz, de az elmúlt hónapokban egy másik trend is hódított. Ennél a technikánál a belső szemzug sminkelése és kiemelése a cél.
Befejezi sportolói pályafutását világkupa pontszerző női síugrónk. Vörös Virág korábbi súlyos sérülése és edzőváltása után nem érezte magában az erőt, hogy az élmezőnybe visszaküzdje magát és harcoljon az olimpiai kvótáért.
Xavi szerint csapata győzelmet érdemelt volna a Benfica ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a gól nélküli döntetlen után viszont nincs más választása, győznie kell a zárókörben a Bayern München vendégeként.
Az Országos Meteorológia Szolgálat közleménye szerint ma reggel megdőlt az idei ősz szezonrekordja. A Nógrád megyei Zabar településen mínusz 9,4 fokot mértek, amely eddig a leghidegebb hazai értéknek számít az idei ősz alatt.
Új-Zéland januártól fokozatosan újranyitja a koronavírus-járvány terjedése miatt lezárt határait. Az országban a pandémia kezdetétől fogva volt érvényben a határzár.
A hónap elejei tesztelések után mától már a normál üzemmódban beindultak a hóágyúk Szlovákia legjobb síterepén. Chopok (Jasná) az előzetes tervek szerint a december 4-i hétvégén nyitná meg az első pályákat.
Vajon mit lehet tanulni a hatvan pluszos francia nőktől? Mit csinálnak és hogyan öregednek ők, az idealizált, azonban nagyon is valóságos és átlagos francia nők? Franciaországban élő szerzőnk, Kis Zsuzsa első kézből árulja el.
Az emberi erőforrások minisztere a rádióban arról beszélt: Magyarország szerencsére jelenleg is messze van a katasztrófától, és reméli, ez így is marad.
Mivel nem mi fogjuk a kormányt, utasként sokszor nem érezzük kellőképpen át saját felelősségünket autózás során - az anyósülésen ülőknek van egy visszatérő szokásuk, amivel komolyan veszélyeztetik biztonságukat.
Björn Dunkerbeck tovább építette saját legendáját, 103,67 km/h-s sebességet érve el szörfjével a Lüderitz Speed Challenge-en. Két nagy határ van (volt) a szörfösök sebességi rekordhajhászásában. Az egyik az 50 csomó (92,6 km/h), amit a francia Antoine Albeau tört át, a másik a 100 km/h (54 csomó). És hiába kezdődött Dunkerbeck karrierje 1986-ban, h
A trauma közös, a feldolgozási mód nem is lehetne különbözőbb. Az irodalom közös, a személyiség nem is lehetne különbözőbb. Az utazás közös, a kommunikáció nem is lehetne különbözőbb. És mégis: olyan nagyon „egyben vannak”. Egy végtelenül izgalmas apa-lánya páros; Nyáry Luca író és Nyáry Krisztián irodalmár az Elviszlek magammal e heti vendégei, sz
Vannak olyan dolgok, néha szinte jelentéktelennek tűnő apróságok, amelyek nagy hatással lehetnek a hangulatunkra, ha látjuk vagy nézzük őket. Összegyűjtöttem párat, hátha más is nyugtatónak, relaxálónak vagy épp szórakoztatónak találja majd őket – nekem mindig segítenek.
Guiness-rekord kísérlettel búcsúztatja az óévet és egyben köszönti a 2022-t Ras Al Khaimah, amely az Egyesült Arab Emirátusok egy Emírsége és egyben a helyiek egyik legkedveltebb üdülőhelye. Erről az Emírségről Magyarországon…