2021. október 26. kedd

okt. 26
10:12
Ariana Grande is licitált erre a magyar tervezésű ruhára a Midsommar című filmből (Femcafe)
Ari Aster Fehér Éjszakák (Midsommar) című filmjének virágruháját (amelyet egy magyar tervező készített), elképesztő összegért árverezték el.
okt. 26
10:12
„Jaj, de feledékeny vagyok! Ez már elbutulás?” – A fiatalokat is érintheti a demencia (Képmás)
Az értelmi hanyatlásra legtöbben az időskor szomorú velejárójaként tekintenek, pedig fiatalkorban is jelentkezhetnek a szellemi hanyatlás tünetei. Ilyenkor beszélünk fiatalkori demenciáról. Ebben a betegségben szenved a 37 éves Piroska is, aki, amikor egy barátnője születésnapján kivette a tortát a hűtőszekrényből, hirtelen összezavarodott, és nem
okt. 26
10:30
Lehet-e megfigyelve élni? (Képmás)
Térfigyelő kamerák, okoseszközök, műholdak… Az online világban minden egyes lépésünk és tettünk adatként rögzül. Sok emberben rossz érzést kelt, hogy megfigyelik és elemzik a viselkedését. Dr. Benczúr Andrással, a SZTAKI kutatójával, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjével beszélgettem.
okt. 26
10:33
Ez az óceánjáró 274 nap alatt az összes kontinensre elvisz (Hamu és Gyémánt)
A Royal Caribbean Ultimate World Cruise 2023-tól kezdődően 65 ország 150 célállomására viszi el az utazókat. A Royal Caribbean International a héten jelentette be az Ultimate World Cruise nevű hajóútját, amely 274 nap alatt mind a hét kontinensre elviszi az utasokat. A világ eddigi legtávolabbi körutazásán a résztvevők 65 ország 150 célál
okt. 26
10:36
Hihetetlen: a brit származású Sara 36-szor halt meg egy év alatt (Femcafe)
Egy év alatt harminchatszor került a klinikai halál állapotába egy brit nő, aki egy ritka betegségben szenved.
okt. 26
10:38
Szakértők állítják: ez a 7 legbénább karácsonyi ajándék! (Femcafe)
Nyakunkon a karácsony, a boltok pedig rövidesen hemzsegnek majd a szeretteiknek tökéletes ajándékot vadászó családtagoktól.
okt. 26
10:42
Tabuk nélkül a menzesz alatti szexről (Képmás)
Egyesek tabunak, mi több undorítónak, míg mások egyenesen különleges fűszernek tartják a szexuális életükben. De vajon tudjuk-e, milyen előnyökkel vagy esetleges kockázatokkal jár a menstruáció alatt nemi életet élni? Cikkünkben nőket és férfiakat kérdeztünk meg a saját álláspontjukról, emellett összeszedtük a téma kapcsán felvetődő legfontosabb eg
okt. 26
10:48
Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ (Képmás)
Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ az egyedülálló szülők mindennapjainak könnyebbé tételéért.
okt. 26
11:12
A gerinc kopása és a gerinccsigolyák gyakori betegségei (WebBeteg)
A gerinc minden részében relatíve korán megkezdődik a kopás, a porckorong vízkötő képessége már 30 éves kor felett igen gyorsan csökken. Ennek következtében a porckorong állománya felpuhul, csökken a magassága, és helyenként ki is boltosul.
okt. 26
11:24
Kicsordult a könnyük, amikor rátaláltak a százéves szerelmes levélre a padló alatt (Femcafe)
Egy anya és kamasz fia találtak rá arra az évszázados titkokat rejtő levélre, amely egy könnyfakasztó történet bizonyítéka.
okt. 26
11:36
A madár az ász! – Itt a WMN Family guy-kvíze! (WMN)
Azt mindannyian tudjuk, hogy a madár az ász, de vajon mennyire ismered a Family guy sorozatot? Kattints, töltsd ki a kvízünket, és kiderül!
okt. 26
11:39
Gyakorlatilag meg kellett tanulniuk másképp sétalni a Dűne színészeinek (Hamu és Gyémánt)
Volt, akinek be kellett gyakorolnia, mivel a filmben csak úgy lehet túlélni az óriásférgeket.
okt. 26
12:06
Várostűrő, kevés gondozást igényel, és télen is gyönyörű: ezt tudd a szivarfáról (egy.hu)
Van, aki esetleg szerelembe esne egy szívlevelű szivarfával? Megesik, mert a kertbarát szíve nagyot dobban a pompás korona, a hatalmas, szív alakú levelek és a hosszan tartó, illatos virágzás láttán. Én legalábbis így voltam vele.
okt. 26
12:24
Korhűen öltözött dögös csajok pózoltak: kiderült, ki a legszebb magyar pin-up girl (Ripost)
Pin-up girl szépségversenyt tartottak nemrég Budapesten, a híres veteránautó találkozóval egybekötve. Mondanunk sem kell, hatalmas sikert arattak a lányok…
okt. 26
12:30
Dűne – 2021 legjobban várt filmje nagyszerű kezdete egy örökérvényű történetfolyamnak (Képmás)
Hosszú várakozás után idén októberben bemutatták a Dűne című filmet, amely amerikai–angol–magyar–kanadai koprodukcióban készült, és jelentős részét Magyarországon forgatták. Ha sikeres lesz, az a forrásként szolgáló, kultuszt teremtő tudományos-fantasztikus műre is felhívhatja újra a közönség figyelmét. De vajon mennyire érdemes megfilmesíteni egy
okt. 26
12:33
Négy meghökkentő információ a kiszivárogtatott Facebook-dokumentumokból (Hamu és Gyémánt)
Nyugtalanító információk láttak napvilágot a Facebook belső dokumentumainak gyűjteményéből, amelyet az amerikai adatmérnök, Frances Haugen szivárogtatott ki, és amelyet 17 hírügynökség vizsgált át. Történeteik egy javíthatatlanul összetört vállalat képét festik le, amely a különféle botrányok ellenére még mindig képes sokkolni.
okt. 26
12:42
Ezek a csillagjegyek találhatnak szerelemre a héten! Mutatjuk a heti horoszkópot (Metropol)
Ahhoz, hogy végre izgalmas, szerelmes élete legyen a Skorpiónak, kockáztatnia kell. Lépj ki a komfortzónádból és megváltozhat minden!
okt. 26
12:42
Egyszerű fülfájásnak hitte, még az orvost is elborzasztotta, amit a hallójáratában talált (Femcafe)
Ezt még az ellenségünknek sem kívánnánk…
okt. 26
12:54
Hamarosan sokkal könnyebb lesz bejutni az Egyesült Államokba (Femcafe)
Joe Biden aláírta a külföldiek beutazására vonatkozó korlátozások feloldásáról szóló rendeletet.
okt. 26
13:06
„Mosolygó nézés és jól nevelt arc” (Képmás)
„Nagyon ritkán találkozom olyan operett társulattal, ahol ilyen kollektív szenvedély érezhető a művészeti ág iránt. Mindegy, hogy színpadmester, zenekari tag vagy kórustag, mindenkinél érezhető a szenvedély. Számomra ez a műfaj leginkább azt jelenti, hogy hatunk az emberekre, meghatjuk őket, és hogyha közben még nevetni is tudunk, akkor az még inká
okt. 26
13:12
A depresszió tünet is lehet (WebBeteg)
A depresszió olyan betegség, amely a folyamatos szomorúság és érdektelenség miatt az érintettek egész életére rányomja a bélyegét. A megfelelő kezelés fontosságán túl dr. Hubina Erika, endokrinológus azokra a betegségekre hívta fel a figyelmet, amelyek hangulatzavarokat okozhatnak.
okt. 26
13:36
Ezt a 7 dolgot a férfiak titokban nagyon dögösnek találják (Femcafe)
Kiteregették a férfiak titkait: egy kutatásból egyértelműen kiderült, mik azok a dolgok, amiket nagyon szexinek találnak a teremtés koronái. Igaz, titkolják őket!
okt. 26
13:48
Feleségül ment szerelméhez a japán hercegnő, ezért le kellett mondania a rangjáról (Femcafe)
Régóta sejteni lehetett, hogy ez bekövetkezik, néhányan mégis az utcára vonultak tüntetni a frigy ellen.
okt. 26
13:54
Sokkoló: a Gucci a legmenőbb cipőmárka Európában - pedig hihetetlenül csúnya cipőket árul (Femcafe)
Teljesen meghökkentő, már-már bizarr cipőket árul az olasz Gucci - holott egy felmérés szerint ez a legnépszerűbb cipőmárka egész Európában! Nem, egy kicsit sem vagyunk lesokkolva!
okt. 26
14:24
Puskás Peti egy szóval árult el mindent. Ő marad otthon a kicsivel? (Blikk)
Óriási a változás náluk.
okt. 26
14:24
Torockó – az egy Isten és a két napfelkelte faluja (Képmás)
A generációmra jellemző elkésettségérzést sokan és sokféleképpen leírták már. Nekünk például nem alapélményünk az a fajta Erdély-járás, amely a rendszerváltás környékén jellemezte a magyarországi értelmiségieket. Számos történetet hallottam nagy stoppolásokról, szalmakazalban alvásról, illetve arról, milyen öröm volt az egyszeri vándoroknak befogad
okt. 26
14:45
Slash érdekes dolgot árult el a Guns N' Roses-ról (Hamu és Gyémánt)
Az újraegyesült Guns N' Roses már több mint öt éve járja a stadionokat és arénákat világszerte. A zenekar gitárosa, Slash elmondása szerint azonban a sok együtt töltött idő ellenére még mindig nem kezdtek el új dalokat írni.
okt. 26
14:47
Most már biztos: Hawaii megnyitja a határait november elsején (Hamu és Gyémánt)
Hawaii bejelentette, hogy november 1-től hivatalosan is visszavárja a turistákat.
okt. 26
15:00
A kismama nem ment orvoshoz - A szülés pillanatában mindenki sokkot kapott a látványtól (Femcafe)
A fiatal leendő anyuka úgy döntött, hogy csak a szülésnél keresi fel a kórházat - nagy hiba volt!
okt. 26
15:06
A szakemberek a koronavírus-járvány tapasztalatairól tanácskoztak (WebBeteg)
Egyebek mellett a koronavírus-világjárvány tapasztalatait vitatták meg a szakemberek azon a szakmai kongresszuson, melyet nemrégiben tartottak Debrecenben.
okt. 26
15:06
Budapest szigorításra készül a negyedik hullám miatt (Femcafe)
Augusztus vége óta ismét hetente ülésezik a Fővárosi Operatív Törzs, mely most újra korlátozó intézkedésekről dönthet Budapesten.
okt. 26
15:06
Diós mennyország: kakastaréj (egy.hu)
Langyos tejjel tökéletes napindító!
okt. 26
15:30
Most jelentette be a Tv2. Döntöttek a sorozat sorsáról, nagy változás jön (Blikk)
Hatalmas bejelentést tett a TV2.
okt. 26
16:12
Gyilkos szavak, megalázó játszmák: a verbális agresszió ezer arca (WMN)
„Mikor elvettem, negyven kiló volt. Ki gondolná, igaz?”
okt. 26
16:48
Kemenesi Gábor szerint a vakcina mellett van egy másik jelentős védelmi megoldás is (Metropol)
A szakember egy külföldi tudományos cikkre hivatkozva magyarázta el, hogy mennyire lényeges a maszk hordása az utazások alkalmával.
okt. 26
16:57
Az a bizonyos jelenet a Dűnéből és 9 cool dolog az internetről (Hamu és Gyémánt)
Ismét rengeteg izgalmas érdekességet tartogatott számunkra az előző hét: megtudhattuk például, hogy milyen bizarr módon gyászoltak a viktoriánus korban, hogy hamarosan nem lesz majd elég kék szín, továbbá – a rendező, Denis Villeneuve tolmácsolásában – megismerhettük a Dűne egyik legikonikusabb jelenetének kulisszatitkait. A viktoriánus temet
okt. 26
16:59
40 millió dolláros nyitóhétvégével kezdett a Dűne (Hamu és Gyémánt)
Denis Villeneuve rendező Dűne című alkotása 40,1 millió dolláros (12,6 milliárd forint) nyitást ért el az amerikai jegypénztáraknál, annak ellenére, hogy az Észak-Amerikában "kettős vetítéssel" kellett megküzdeniük, mivel a premierrel egyidőben az HBO Maxon is megjelent a film.
okt. 26
17:00
Veronai buszbaleset: megszületett a jogerős ítélet, mutatjuk a részleteket (Femcafe)
Kiderült, milyen büntetést kapott a Veronánál balesetet szenvedett busz vezetője.
okt. 26
17:06
Hesteg strongertogether – Nyerő (celeb)Páros sorozatkritika (WMN)
Amikor Instafilter nélkül kell megmutatnod magad, akkor válsz emberivé, vagy ha nem, akkor elsöpör a népítélet.
okt. 26
17:12
5 étel, amit semmilyen körülmények között ne adjunk a kutyánknak (Femcafe)
A te kutyád is igazi ínyenc? Persze a kényeztetés olykor fontos, de figyeljünk oda, hogy kedvencünkkel ne etessünk meg akármit. Íme az abszolút tiltólistások élelmiszerek.
okt. 26
17:30
Ezerből csak egy ember képes megoldani ezt az összeadást - Neked megy? (Femcafe)
Az egész világot bejárta, de sajnos a legtöbben egyszerűen elbuknak rajta.
okt. 26
17:51
Tudósok elkészítenék a tökéletes kávét – kávé nélkül (Hamu és Gyémánt)
A Fenntartható Kávé Kihívás szerint ennek a létfontosságú italnak a globális fogyasztása körülbelül 600 milliárd csésze évente. S mint sok más általunk fogyasztott terméknek, ennek is megvan a maga ára azon túl, amit a boltban fizetünk. A kávé előállításának – akárcsak a hústermelésnek, a mandulának, a kukoricának vagy szinte bármely élelmiszernek–
okt. 26
17:54
Megtalálod a macskát az ábrán? Akinek nincs 140-es Iq-ja, elbukik a teszten (Femcafe)
Lehet, hogy te a kivételek szűk táborát gyarapítod?
okt. 26
18:06
„Szoktunk mosolyogni az X-esek és a technika viszonyán” – WMN Mindent bele! podcast a generációk munkahelyi viszonyairól (WMN)
A kormány általában az X generáció kezében van, úgyhogy mi most teremtettünk egy saját kis Y/Z generáció safe space-t, és jól kibeszéltük az X-eseket. Ha X generációs vagy, azért hallgasd meg, hogy tudd, mit gondolnak a fiatal kollégáid, ha meg Y vagy Z, akkor az aha-élményekért.
okt. 26
18:48
Mesék Saint-Tropez-ből: Les Voiles – második rész (AQUA)
Société Nautique de Saint-Tropez ismét megrendezte hagyományos regattáját, a második héten a nagy méretű klasszikus és modern jachtok számára. Nulladik napFlottacsere: a klasszikusok átadják helyüket Első napSikítva rohanás Cap Camarat után. A mikrofon végén pedig egy taktikus, Philippe Mourniac, aki elárulja, amit nem feltétlenül kellene (francia
okt. 26
18:54
Jó, ha tudod: az egekbe szökik az ára ezeknek a szolgáltatásoknak és élelmiszereknek (Femcafe)
Úgy tűnik, hosszabb ideig és jelentős mértékben növekedhetnek a különböző termékek és szolgáltatások árai Magyarországon.
okt. 26
19:06
Okok, melyek hormonzavarokhoz vezethetnek (WebBeteg)
A hormonzavarok igen gyakoriak manapság, melyek kellemetlen tüneteket és veszélyes szövődményeket is okozhatnak. Arról, hogy mégis miért léphet fel a hormonális egyensúlyban hiba, dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
okt. 26
19:06
Kiszakadt, majd a Földre hullott a Hold egy hatalmas darabja (Femcafe)
3 éve akadtak rá a kőzetre, de már akár egy évezrede is itt lehet.
okt. 26
19:06
„Amikor magadnak hazudsz, de azt hiszed, hogy más is elhiszi” – Csak neked mondom 3.0: Dankó István és Kovács András Péter (WMN)
Ha egy színész és egy humorista leülnek beszélgetni, abból biztosan valami elképesztően vicces kerekedik ki, ugye? Hát, nem feltétlenül. Dankó Istvánt és Kovács András Pétert a közös munkán kívül a humor is összeköti, de nem féltek komoly témákban is belemenni. A filozófiai mélységek és az önfeledt röhögés magasságai egymást váltják a Csak neked mo
okt. 26
19:42
Ez a Budai-hegység legmenőbb sziklája – őszi programajánló (Femcafe)
A főváros közelében impozáns sziklaalakzatok találhatók, amelyek tökéletesen alkalmasak egy őszi túrához.

Keresés