A szellemi és a fizikai munka eltérő megítélése egy a sok törésvonal közül, amely táborokra osztja a társadalmat. Az egyik értékesebb lenne, mint a másik? Az előítéletek mindkét irányban hatnak.
„A gyógyítás kapcsolatban jön létre, amelyben az orvos a teljes személyiségével vesz részt” – vallja Dr. Erdélyi Kamilla háziorvos, mentálhigiénés szakember, az Egy háziorvos naplója blog létrehozója. Az alapellátás szerelmesével a kezdetekről, a háziorvoslásról, családról, énidőről, valamint a hit és a gyógyítás kapcsolatáról beszélgettünk.
Több mint 99 százalékkal csökkent a Japánba érkező külföldi látogatók száma szeptemberben a 2019-es év azonos hónapjához képest. Az ország január óta megtiltotta a külföldi utazók többségének a beutazást az országba, kivételt képeznek azok, akiknek különleges okuk van a belépésre.
Egy Boeing 747-es Trent 1000 turbóventilátoros hajtóműve – amelyet a Rolls-Royce gyárt – kizárólag nem-kevert bioüzemanyaggal működött, amely 80%-kal csökkentette a gép szén-dioxid-kibocsátását.
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A járvány miatt mindenki jobban figyel arra, hogy megerősítse az immunrendszerét; de vajon honnan lehet tudni, ha le van gyengülve? Bizonyos jelek pontosan megmutatják, ha ez a helyzet...
Egy esküvő két ember egymás iránti elköteleződésének, szerelmének és szeretetének kinyilvánításáról szól. Rokonok, ismerősök és barátok gyűlnek össze, hogy a fontos pillanatban osztozzanak a párral, s igyekeznek ruházatukkal is megtisztelni az eseményt és őket. Nem árt azonban körültekintően kiválasztani az alkalmi szettet, nehogy kínos pillanatoka
Tizenegy gyermeke született, sosem hagyta el magát, csak a közöny és az emberi méltóság semmibe vétele keseríti el. Darvas-Tanácsné Novák Esztert kamaszkora óta megérintik a nehéz sorsok, arra törekszik, hogy mindig megtegye, amit csak lehet – akkor is, ha lehetetlen. Legutóbb a balassagyarmati befogadóállomáson tartózkodó embereknek gyűjtött és vi
Illatgyertyát készíteni nem nagy ördöngösség és emellett nem csupán az elkészítésében, de a használatában, aromájában is örömünket lelhetjük. Mutatjuk, hogyan kezdj neki.
Hetekkel ezelőtt a 16 éves vajai fiú öngyilkosságának híre felrázta az egész országot. Pedig nem egyedi esetről van szó. A 24 év alattiak körében az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a baleset után. Az élettől búcsúzni kívánó korosztályok közül a 35-45 évesek és a 75 év felettiek emelkednek ki. Hende Borbálával, a Péterfy Kórház-Rendelőin
25 éves koromban egy majdnem végzetes balesetben nemcsak az egyik gerinccsigolyám törött szilánkosra, hanem az úgynevezett életem is. A csontokat fixálták, de a helyzet adta leckéket egyedül kell megtanulnom. Leckéket, amelyek tapasztalataira egy új életet építhetek.
A hasnyálmirigy (pancreas) a hasüregben lévő szervünk, amely elsősorban az emésztésben részt vevő enzimeket és különböző hormonokat termel. A szerv megbetegedése (gyulladás, daganat következtében) súlyos következményekkel jár - hívja fel a figyelmet Dr. Ujj Zsófia Ágnes belgyógyász.
A vikingek erős és hatalmas emberek voltak, ám ahhoz, hogy a tengereken harcolhassanak és országokat hódítsanak, egészségesen kellett étkezniük. A vikingek étrendje fehérjében, friss gyümölcsökből és zöldségekből állt. Innen is látszik, hogy a lehető legjobban kihasználták a rendelkezésre álló erőforrásokat, hogy biztosítsák számukra a szükséges tá
Tudósok bebizonyították, hogy tényleg nem Kolumbusz Kristóf volt az első európai hajós, aki átkelt az Atlanti-óceánon, hanem viking felfedezők egy csoportja.
Egyesek tabunak, mi több undorítónak, míg mások egyenesen különleges fűszernek tartják a szexuális életükben. De vajon tudjuk-e, milyen előnyökkel vagy esetleges kockázatokkal jár a menstruáció alatt nemi élet élni? Cikkünkben nőket és férfiakat kérdeztünk meg a saját álláspontjukról, emellett összeszedtük a téma kapcsán felvetődő legfontosabb egés
Neki már tucatnyi betege lett covidos a negyedik hullámban, és 20-30 év közötti, oltott fiatalok is kórházba kerültek. Azt mondja, kellene a maszk, és tart attól, hogy az október 23-i ünnepségek két hét múlva mennyi áldozatot szedhetnek.
Vannak gyerekek, akik egyszerűen nem hajlandóak megenni a húst. De olyan családok is akadnak, ahol a szülők vegetáriánusok és nem szeretnék, ha csemetéjük húsevő lenne. A vegetáriánus élet lehet egészséges, ha pótolni tudjuk a szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványokat, nyomelemeket. Ez a fajta étkezés azonban nagy odafigyelést igén
„Obesity calls for actions”, vagyis Akciókat követel az elhízás! mottóval rendezte meg októberben a 8. Közép-európai Elhízástudományi Kongresszust virtuális formában a Magyar Elhízástudományi Társaság.
Eddig is a túraszervező-programgazda szerepét osztotta rám szűkebb és tágabb környezetem, de mióta hivatalosan írok programajánlókat, még természetesebbnek veszi mindenki, hogy hozzám fordul az ötletekért. Itt az őszi szünet, kirándulások sora, így összegyűjtöttem egy csokorra való jó célpontot: vadregényes, megmászós és élményekkel teli helyeket a
Az Empire State Building mindig is különleges helyet foglalt el a turisták szívében, hiszen a 86. és 102. emelet kilátóteraszairól páratlan kilátás nyílik New Yorkra.
Szakértők állították össze a Lounge Group szimulációs játékát, amely a járványhelyzethez hasonló szélsőséges és váratlan helyzetekben méri fel a vezetői képességeket.
A dohányzó szülők számos egészségügyi kockázatnak teszik ki gyermekeiket. Többek között megnövelik annak veszélyét, hogy a gyermeknél élete folyamán később reumatoid artritisz (RA), más néven sokízületi gyulladás alakul ki - különösen a lányoknál.
Mindenkit le fogsz venni a lábáról ezekben a mesés, ijesztő és már-már mesterfokon kivitelezett sminkekben. Mi már kiválasztottuk a kevenceinket, melyek lesznek a tieid?
Hollandia elbűvölő városaival, gyönyörű vidékeivel és világelső kulturális látnivalóival büszkélkedhet. A Global Finance Magazine szerint az 5. helyen áll az Európa legboldogabb országainak listáján. Ez egy elég jó helyezés, s egyben indok, hogy a nyugdíjasok miért szeretik ebben a gyönyörű európai országban tölteni hátralevő életüket. Nyito
A tudorok nagyra értékelték a divatot. S konkrét szabályokat rendeltek el azzal kapcsolatban, hogy mit lehet és mit nem lenne illő viselni. Ezzel pedig a ruhák a gazdagság, a hatalom és a státusz szimbólumává váltak.
Úgy adódott, hogy Illés Viktóriával, azaz DJ Yaminával épp a melltartómentes világnapon beszélgetett Csepelyi Adrienn, úgyhogy itt aztán nem volt pironkodás. Pánikbetegség, előítéletek, aljas kommentek és testszégyenítés: a mai Popfilterben aztán tényleg nincsenek tabuk!
A WHO legfrissebb adatai szerint kb. 1.3 milliárd ember dohányzik a Földön és közülük várhatóan minden második ezzel összefüggő betegségben fog meghalni. Évente kb. 8 millió ember halálában játszik szerepet a dohányzás valamilyen formában.
„Akkor még nem tudtam, hogy most nemcsak a magzatburok durrant ki: hanem az eddigi buborékom. Kész, nincsen tovább, minden totálisan más lesz, és nem azért, mert a világ fordul ki a négy sarkából. Hanem mert én az egész testemből-lelkemből” – egy fiatal nő anyává válásának csodás története.
Elég csak jól használni a fényeket, a színeket a rétegzést, valamint a tükröket és máris tágasabb hatású szobát kapunk eredményül. Mutatjuk, hogyan csináld.