2021. október 10. vasárnap

okt. 10
17:03
Így (nem) viselitek el ti a szarrágókat – Történetek, amelyeken nem tudtuk, sírjunk vagy nevessünk (WMN)
Buherált vécétartály, guriga húszezressel a kezében öt forintot a kasszáson számonkérő vásárló, beosztottjainak olcsóbb kávét vásárló főnök Nem semmi sztorikat küldtetek:
okt. 10
17:09
Hivatalosan is ez a férfi az év legszerencsétlenebb embere (Femcafe)
Milliókat nyert volna a lottón, de a szelvényt már nem tudta beváltani.
okt. 10
17:21
Egy cég 2,7 millió dollárt csalt ki NFT-kel (Hamu és Gyémánt)
A digitális képek tulajdonjogát sose kapták meg a vásárlók, ugyanis a cég, amelyik eladta őket, egyik napról a másikra felszívódott.
okt. 10
17:27
Így járt az irigy banya – hallottál már a tihanyi kecskekörmök legendájáról? (Femcafe)
A tihanyi partoknál található kecskekörmökre hasonlító kavicsok egy izgalmas legendához köthetők.
okt. 10
17:33
Második virágzás - 5 nő, aki bebizonyította, hogy 40 felett is lehetünk káprázatosak (Femcafe)
Manapság anti-aging helyett egyre többet beszélünk pro-aging-ről. A cél nem az öregedés megállítása, hanem annak megélése úgy, hogy közben igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból. Ezek a 40 feletti nők fantasztikusan cáfolják meg az úgynvezett "B-oldal" elméletet.
okt. 10
18:09
Tudtad? A pletykálás valójában jót tesz a szociális életednek (Femcafe)
Nem csak arról lehet pletykálni, hogy mások mit vesznek fel, vagy éppen kivel randizgatnak. Hallottál már a pozitív pletyiről? Ez akár még jót is tehet a közösségi életednek. Mutatjuk, hogyan.
okt. 10
18:09
Nyáry Luca: Gyakran rettegek attól, hogy ha már nem lennék boldogtalan, a munkám megszűnne egyedi lenni (WMN)
A művészi zsenialitás ára minden esetben a szenvedés kell hogy legyen?
okt. 10
18:09
Kolozsvári rakott káposzta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 10
18:27
Britney Spears nyilvánosan kérte számon családját (Hamu és Gyémánt)
Egyúttal köszönetet mondott ügyvédjének, amiért kirángatta őt ebből a rémes szituációból, amibe szerettei kényszerítették.
okt. 10
19:09
Steiner Kristóf: Függés, függetlenség, szabadság, felelőtlenség – Hol húzódik a határ? (WMN)
„Van nálatok valamilyen illegális szer?” „Nincs” – feleljük Nimivel kórusban, majd összenézünk, és mintha valamiféle hangtalan nyelven kommunikálnánk, rákérdezek gondolatban: „Te mondod el nekik, vagy én mondjam el?”. Kristóf és Nimi esete a görög rendőrséggel
okt. 10
19:15
Twindémia: óriási veszélyben lehet, aki egyszerre kapja el az influenzát és a koronavírust (SzMo)
Először támad egyszerre a Covid-19 és az influenza. A megoldás a mindkét esetben az oltás lehet.
okt. 10
21:06
Stubai gleccser: elkezdődött a téli szezon (Síelők)
Az ötödik tiroli gleccseren is kezdetét vette a síszezon, Stubai október 8-én pénteken nyitott ki.

2021. október 11. hétfő

okt. 11
0:03
Újjáéled a Holt-Tisza (AQUA)
Mintegy 60 hektáron éled újjá 1,2 milliárd forint európai uniós, valamint hazai forrásból a Holt-Tisza és három holtágának élővilága a Közép-Tisza mentén Tiszakécske térségében. A Tiszakécske térségében fekvő négy holtág közül a 2-es kotrását és rehabilitációját már korábban elvégezték, a 3-as holtágé pedig részben valósult meg. A most befejezett t
okt. 11
0:06
6 ok, amiért neked is háton kéne aludnod! (Blikk)
Ezekről kevesen tudnak.
okt. 11
5:42
VAN szükség lánygyerekek világnapjára (itthon is) – Elmondjuk, miért (WMN)
Mire a gyerekek elérik a tízéves kort, a fiúknak több lehetőség áll rendelkezésükre az élet valamennyi területén, míg a lányok esélyei egyre csökkennek. Világszerte 129 millió lánygyerek az iskolába sem jut el. De nem csak ez a baj. Szakértői cikk:
okt. 11
5:48
Ez vajon hogyan jutott a sofőr és az utasok eszébe? Hajmeresztő videó az M0-sról (Infostart)
Egy lerobbant furgon utasai választottak életveszélyes módot a segítségkérésre.
okt. 11
6:06
A tökéletes jakuzzi ülőmunkát végzőknek (Spa Trend Online)
Az ülőmunka nem tűnik fizikailag különösebb kihívásnak, de ma már pontosan tudjuk, hogy az órákra egy helybe szegezett testtartásmég a könnyű fizikai munkánál is károsabb számunkra. A gerincen kívül az izmokra, inakra és belső szervekre is kedvezőtlenül hat a folyamatos ülés, amit ellensúlyozhatunk hidromasszázzsal!
okt. 11
6:09
Esik az eső, süt a nap – Változékony időre számíthatunk a héten (Femcafe)
Többször is fagypont körül alakulnak a minimumok a héten.
okt. 11
6:12
De vajon ki volt Shakespeare felesége? Öt érdekesség Anne Hathaway-ről (Hamu és Gyémánt)
Igen, a világtörténelem egyik legnagyobb drámaírójának feleséget pontosan úgy hívták, mint korunk egyik legsikeresebb színésznőjét, Anne Hathatway-t. Bár azt gondolhatnánk, hogy valami furcsa történet áll a névazonosság mögött, a valóság viszont sokkal egyszerűbb: az Oscar-díjas színésznőt szimplán a drámaíró felesége után nevezték el. Ettől függet
okt. 11
6:12
10 öltözködési baki, amitől idősebbnek tűnhetsz (egy.hu)
Mind ismerünk olyan nőket, akik mindig csodásan néznek ki és önbizalommal viselnek minden ruhadarabot. Mások meg olykor mintha saját öreganyjuknak öltöznének. Az előbbiek praktikáit, utóbbiak hibáit gyűjtöttük össze ebben a cikkben.
okt. 11
6:33
Fedélzeti wellness a szuperjachtokon (AQUA)
Napjainkban különösen fontos az egészségmegőrzés, így a fedélzeti wellness egyre inkább előtérbe kerül a szuperjachtok tulajdonosai számára, a világ legnagyobb jachtépítői pedig jó néhány újszerű megoldással próbálnak megfelelni ezeknek a kihívásoknak. AquijoAz Aquijo cikkünk egyetlen vitorlása. A Vitters és Oceano együttműködéséből született csoda
okt. 11
7:00
Borral, sonkával és fantasztikus hangulattal indult az ősz a Maxcityben (Spa Trend Online)
Az ősz beálltával a kültéri mulatságok java már mögöttünk van, de a SpaTrend Outdoor Design Maxcity most tartotta őszköszöntő ünnepét finom sonkával és borokkal. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező kültéri wellnessre szakosodott cég ugyanis jól tudja, hogy a hideg sem lehet gátja a minőségi időtöltésnek a kertben!
okt. 11
7:12
Neymar szerint a következő lesz az utolsó VB-je (Hamu és Gyémánt)
Pedig 2026-ban még csak 34 éves lesz, de a brazil szupersztár nem érzi már magában a dolgot.
okt. 11
7:18
A Forma-1 nem adja adja be derekát az elektromosításnak, inkább 100%-ban fenntartható üzemanyagot fejleszt (Igényesférfi.hu)
A tervek szerint már a következő szezonban átvált a Forma-1 a tisztább E10 üzemanyagra, de az ígéretek szerint 2025-re ennél is zöldebb lesz az egyébként nem túl környezetbarát rendezvénysorozat.
okt. 11
7:36
Ha csak egy könyvet olvasol el a szülésről, ez legyen az! – Szabó Anna Eszter ajánlja (WMN)
Mindegy, hogy első, második, harmadik, vagy akárhányadik szülésedre készülsz, Anna szerint ezt a könyvet olvasd el.
okt. 11
7:42
Michelisz Norbert 2019 után ismét futamot nyert (Igényesférfi.hu)
Michelisz a délutáni első futamon - melyet az argentin Néstor Girolami (Honda) nyert meg - hetedik volt, így a magyar indulók közül ő volt a legeredményesebb a Mostban rendezett hétvégén.
okt. 11
7:48
„Túl nagyot vagy túl kicsit nem vállalok” – Interjú Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel (egy.hu)
Az ország egyik legismertebb és legsikeresebb plasztikai sebésze, akinek a kezei alá az elmúlt évtizedekben több ezer nő feküdt be. Mindent elért, amit a szakmájában el lehetett, magánklinikája vezetése mellett férj és apa, akinek legalább annyira fontos a minőségi pihenés, mint páciensei elégedettsége. Krasznai doktorral a sebészi pályáról, a szép
okt. 11
8:18
Öt amerikai állam, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk (Hamu és Gyémánt)
Az USA egyes városai is tárt karokkal várja azokat, akik a jól ismert kanapé vagy íróasztal helyett szívesebben dolgoznak egzotikus vagy inspiráló helyszíneken.
okt. 11
8:42
Egy magyar cég 5 napot rádob a fiatalok éves alapszabadságára (Igényesférfi.hu)
Nekik is jár a pihenés.
okt. 11
9:24
50 éve rejtély ez a növény a tudósok számára (Hamu és Gyémánt)
Az amazóniai esőerdőben található növény fura karakterisztikái miatt kifogott rajtuk.
okt. 11
9:26
Ilyenek a ferihegyi fel- és leszállások a pilóták szemszögéből (Hamu és Gyémánt)
A perspektíva, amelyből sokan szeretnének látni egy fel- vagy leszállást. Budapesti indulások és megközelítések vágatlanul.
okt. 11
9:45
Súlyos égési sérülésekkel élte túl a robbanást a Balmain sztár tervezője (Femcafe)
Olivier Rousteing tavaly súlyosan megsérült egy robbanás következtében. Idáig szégyellte ezt nyilvánosságra hozni, de egy nagyon fontos dologra jött rá a felépülése alatt.
okt. 11
9:51
Egy budapesti kerület is bekerült a világ legmenőbb városrészeinek élmezőnyébe (Femcafe)
Az előkelő hetedik helyen végzett a Time Out magazin ranglistáján.
okt. 11
10:21
3 Diy dekoráció, amivel tökéletes őszi hangulatot varázsolhatsz a lakásba (Femcafe)
Nem szükséges egyből a lakásdekor boltokba rohanni, ha őszi hangulatra vágysz. Szánj rá maximum másfél órát és saját kezűleg is elkészítheted az évszakhoz illő legszebb darabokat. Mutatjuk hogyan.
okt. 11
10:30
Egy kutatás szerint ebben a húsz városban a legnyugodtabb az élet a világon (Hamu és Gyémánt)
Mindannyian másképp választjuk ki új lakóhelyünket: van, akinek kifejezetten szüksége van a nagyvárosi hangulatra, de sok embernek a zöldövezet közelsége számít leginkább. Egy dologban viszont általában mindannyian egyetértünk: a nyugalom mindennél fontosabb. És hogy melyik a világ húsz legnyugodtabb városa? Mutatjuk!
okt. 11
11:09
Te odafigyelsz magadra? Minden tizedik magyar nőt érint a rettegett betegség (Femcafe)
Tudjuk, hogy fontos, mégsem cselekszünk. Évente egy alkalom nem a világ, mégis életet menthetünk vele, ráadásul nem is akárkiét, a sajátunkat. Az emberi hanyagság és a röntgenmammográfiás vizsgálattal kapcsolatos tévhitek sajnos egyaránt szerepet játszanak abban, hogy az emlőrák máig az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a hölgyek
okt. 11
11:21
Narancsbőr, avagy a női test első számú ellensége - Így tehetsz ellene! (Femcafe)
A cellulitisz az egyik leggyakoribb kozmetikai probléma a nők körében, melyet szinte minden harmadik nő megtapasztal. Talán ebben az időszakban minden nő irigyli a férfiakat, akik mit sem tudnak erről a problémáról.
okt. 11
11:42
Neked ez van retrográdban – Komolyan vehetetlen WMN horoszkóp-kvízszerűség (WMN)
Most végre megtudod, hogy a holdad, a Merkúr vagy mi van retrográdban ezen a héten. Előrejelzés a hétre minden jegynek. A családtagjaidét is nézd meg!
okt. 11
12:09
Top 15 legrosszabb csajozós duma, amit valaha hallottunk (Femcafe)
Ha még egyszer meghalljuk bármelyiket is, biztosan világgá rohanunk. Srácok, tudtok ti ennél jobbat is. Íme, a top 15 legrosszabb csajozós duma, amit igazán elfelejthetnénk már.
okt. 11
12:12
Hálás lehetek a férfiaknak, hogy ők is tanítanak élni (egy.hu)
Ez az írás nem a nők ellen van, sőt. Oldalakat írhatnék tele azzal, miket tanultam a nőtársaktól és mi mindent adnak az életemhez számomra fontos asszonyok. De a nők méltó elismerése mellett nem szabad elfelejtkeznünk a férfiakról sem, akiknek szintén ezer dolgot köszönhetünk. Ezekből gyűjtöttem most össze néhányat.
okt. 11
12:36
Timothée Chalamet megosztott egy fotót az új Charlie és a csokigyár-film forgatásáról (Hamu és Gyémánt)
Timothée Chalamet megosztotta az első képet a Wonka című film forgatásáról.
okt. 11
13:06
Mai napig elválaszthatatlanok a 101 éves ikrek. Így ünnepelték születésnapjukat (Blikk)
"Elképesztő, hogy megértük ezt a kort..."
okt. 11
13:42
Paul McCartney szerint John Lennon miatt oszlott fel a Beatles (Hamu és Gyémánt)
Közel 50 éve a fél világ szerint Paul McCartney felelős a Beatles 1970 április feloszlásáért. A feltételezett bizonyíték egy nem mindennapi sajtóközlemény: Paul McCartney első szólólemezét egy kérdezz-felelek öninterjúval népszerűsítette, ahol a kérdéseket egy közeli munkatársa írta össze, amelyeket McCartney megválaszolt, majd kiküldte a
okt. 11
13:48
Férfibarátok, akikért csak hálásnak lehet lenni (egy.hu)
Ez az írás nem a nők ellen van, sőt. Oldalakat írhatnék tele azzal, miket tanultam a nőtársaktól és mi mindent adnak az életemhez számomra fontos asszonyok. De a nők méltó elismerése mellett nem szabad elfelejtkeznünk a férfiakról sem, akiknek szintén ezer dolgot köszönhetünk. Ezekből gyűjtöttem most össze néhányat.
okt. 11
13:51
Tele vannak ilyen színű ruhákkal a divatüzletek - pedig nem egy tipikus őszi trendszín (Femcafe)
Nem egy tipikus őszi szín, pedig nagyon stílusosak lehetünk, ha ezt az árnyalatot viseljük ősszel - most fantasztikus ruhákat lehet ilyen színben kapni! A legjobbakat összegyűjtöttük nektek a képgalériánkban, nézzétek meg őket!
okt. 11
13:54
Gáspár Evelin üzenetét nem köszönte meg a Barátok közt színésznője. Zokogott (Blikk)
Kőkemény fordulat.
okt. 11
14:18
Nem folytatódik. Búcsúzik az Rtl Klub népszerű műsora: Máris bedobták, hogy mi jön helyette (Blikk)
Roppant sokan szerették, de vége.
okt. 11
14:42
Courtois durván beleállt az UEFA-ba és a FIFA-ba (Hamu és Gyémánt)
A játékos azt mondta, a két futballszervezetet nem érdeklik a játékosok, csak a pénz.
okt. 11
15:06
1300 magyar fiatal pályázhat ingyenes EU vasúti bérletre (Spabook)
Az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében 60 ezer vasúti utazási igazolvány talál gazdára – közölte az Európai Bizottság alapján az MTI. Október 12-e keddtől újra pályázhatnak az ingyenes vasúti…
okt. 11
15:06
Kecsketejben sült káposzta (egy.hu)
Segal Viktor receptje

Keresés