Szerencsére manapság egyre nagyobb szerepet kap életünkben a mozgás, ami tagadhatatlanul annak is köszönhető, hogy szinte már vérciki nem sportolni valamit. De tudod, hogy mi a jó ebben? Mindegy, hogy szimplán divatból vagy sportszeretetből vágsz bele vagy mozogsz már egy ideje, sokrétű hatása nem marad el, amit ráadásul hamar érezhetsz is. Persze
Arról, hogy a Seiko egészen jól megüli az újrakiadás-lovat, már korábban többször is írtunk, jelen epizódunk őséről a 62MAS-ról is, itt. Most egy elérhetőbben árazott változatot mutat be a…
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az eddig megszokottnál még korábbi kiérkezést javasol a repülőterekre, még a vízvételnek is megvan a megfelelő pillanata utazáskor. A koronavírus-gyanús utasokra külön protokollt dolgoztak ki.
Megelégelte a szolgáltató, hogy az emberek szemetesnek nézik a csatornát. Még oktatóvideót is készíttetett a DRV, amellyel a helyzet súlyosságát kívánja érzékeltetni.
A két hektárnyi területen, az apróságoktól kezdve a nagyobbacska gyerekekig mindenki megtalálhatja a neki kedves játékot. A játszóteret úgy alakították ki, hogy fejlessze a gyerekek mozgását is!
Sokat beszéltünk Baselworld és a kiállítók hosszas egyezkedéséről, szenvedéséről az elmúlt években, idén pedig nagyon felpörögtek az események. Számatalan nagy gyártó kivált, és rengeteg kisebb cég is, gyakorlatilag 112 év…
Ebben az időszakban elképzelhetetlen az életünk borotva nélkül, ám érdemes néha egy kicsit félretenni, ugyanis elképesztő, hogy mi történik, ha nem ugrunk állandóan a lábunknak és a hónaljunknak a pengével.