Zack Snyder szerint a durva erőszak és a káromkodás miatt is 18-as karikás lesz a bukott blockbuster négy órásra újravágott változata. Zack Snyder 2017-ben családi tragédia miatt távozott az Igazság ligája rendezői székéből forgatás befejezése előtt, helyét pedig Joss Whedon vette át. Whedon próbált több humort vinni a filmbe, de a vége kri
Az utóbbi időben jelentek meg írások karanténnal kapcsolatos álmokról, valamint koronavírusos betegek álmairól is. Ám mi van azokkal az álmokkal, amelyek a karácsonyhoz kötődnek? Létezik egy óriási adatbázis, amelyben különböző álomtartalmakkal kapcsolatos kutatásokat találhatunk. A honlapon a konkrét álmokat is kedvünkre olvasgathatjuk. K
Európa bizonyos országaiban az emberek a jobb, más országokban a bal kezükön szokták hordani a jegygyűrűt hagyományosan. Van, ahol komplikáltabb. A MapPorn alredditben megosztottak egy térképet Európáról, amiben vizuálisan látható, melyik országokban hogyan hordják a jegygyűrűjüket hagyományosan. Míg Magyarországhoz hasonlóan Orszoszországb
Ezt pedig a rideg számok is megmutatják, két hét alatt ugyanis többen bringáztak Budapest legnépszerűbb biciklis útvonalán, mint tavaly egész decemberben.
Milyen szerepe lesz az irodalomnak a jövőben? – Háy Jánost többek közt erről is kérdeztük a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában. A magyar kulturális és közélet öt meghatározó szereplőjével készítettünk interjút változásról, tapasztalatokról, a jövő jó és rossz forgatókönyveiről. Irodalmi megközelítés Hamu és GyémántAz író szerint mi
Gyárfás Dorka utánajárt, hogy miként alkalmazkodtak a pandémiához a művészeti galériák, hogyan alakult át a piac, a vásárlási szokások, milyen művekre van most nagy(obb) kereslet, és mi lehet ennek az oka. Riportjában a műkereskedelem neves szakemberei mesélnek a tapasztalataikról: Virág Judit, Spengler Katalin, Pados Gábor és Schneller János.
Többször olvashatunk mobiltelefonok csodával határos módon történő „túléléséről". Ezek a sztorik többnyire iPhone készülékekről szólnak, nem véletlen, hogy minden egyes új modell bemutatásakor az egyik leginkább várt rész, amikor azok törhetetlenségét demonstrálják. Most azonban az élet hozott példát. Egy repülőgépen ülve fújta ki egy dokum
Valószínűleg ettől a lépéstől nem pöccent most be annyira Nolan. Az idei gyér mozikínálat üde színfoltja volt Christopher Nolan Tenetje. Nem is volt nagy meglepetés, hogy a Covid-érában az első, és talán utolsó nagy bevételi sikert Nolan filmje aratta. Ám a Warner Bros és a rendező viszonya az elmúlt hetekben látványosan megromlot
2017-ben a NASA űrszondái hatalmas, ember által készített buborékot fedeztek fel a Föld körül. Néhány tesztelés nemrég megerősítette, hogy ez a burok bolygónk légkörén túl is hatással van az űr időjárására. Emberi létezésünkkel nem csak bolygónkra vagyunk hatással, megváltoztatjuk az űrt is. Ám a jó hír az, hogy a buborék, amit létrehoztun
Mit nekik Párizs, amikor ott egy egész kietlen sivatag bemutatni a legújabb kollekciót. A koronavírus-járvány beköszönte után a Saint Laurent volt az első nagy divatmárka, ami úgy döntött, hogy kihagyja a szokásos köröket és például nem vesz részt a Párizsi Divathéten sem a többi nagy fontos esemény mellett. Mint akkor közleményükben írták,
Ünnepi meglepetésként Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét teszi elérhetővő december 24-én és december 25-én a Magyar Állami Operaház. Az OperaLive-közvetítéssorozat különkiadásában látható felvétel december 24-én 15 órától másnap éjfélig lesz ingyenesen megtekinthető – közölte a Magyar Állami Operaház kedden az MTI-vel. E. T. A. Hoffm
2021 január elsejétől az online kasszát használó kereskedők kötelesek lesznek elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani a vásárlóknak. Becslések szerint ez minimum 60 ezer üzletnél még nem megoldott, és vészesen közeleg a határidő. Pedig van megoldás, mellyel nemcsak a törvénynek felelhetnek meg a vállalkozások, hanem hosszú távon akár egyszerű
Nem a legrészletesebb vázlatok, amiket eddig láttunk, de úgy látszik a Samsung ilyen irányba gondolkodik. A Samsung Display látványos és futurisztikus terveket osztott meg a lehetséges jövőbeli készülékeiről. Ugyan a gyártó már így is nagyot dobott az összehajtható kijelzővel, amit a Galaxy Fold és a Galaxy Z Flip telefonokon mutattak be, de úgy tű
Hogyan érthetjük meg hétköznapi emberként, hogy miről szól valójában a divat, honnan tudhatjuk mi éppen a trend, kitől vásároljuk, milyen ma Magyarországon a tervezői kínálat?
Vicces módon pont az a kedvenc jelenete a trilógiából, amihez a legkevesebb köze volt. A hatalmas Tolkien-rajongó Stephen Colbert komikus készített egy interjút a Gyűrűk ura-filmek rendezőjével, Peter Jacksonnel, ahol kifaggatta alaposan őt róluk. Jackson pedig elárulta, hogy a kedvenc jelenete a trilógiából Gollum legendás monológja a Két
A humoristák legrangosabb kitüntetését idén nem az író születésnapján adták át, mivel a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak az év végére halasztani azt. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó Karinthy-gyűrű idei díjazottja, Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. „Apám mindig azt mondta, amit Rejtő J
Szinte csak üvegből áll az az 1954-ben épült modern, ám valahol mégis erdei stílusú villa, amelyet Eliot Noyes, a Harvard Five építészeinek egyike tervezett. A grandiózus házban jelenleg is a szakember leszármazottai élnek. A villát a connecticuti New Canaan település koronaékszerének nevezte a műemlékvédelmi Connecticut Trust, az épület ug
Világszerte újra hódított az elmúlt évek során a Pokémon: az első nagy visszatérése 2016-ban volt, amikor megjelent a piacon a Pokémon Go nevű játékalkalmazás. Ezt követően már nem volt megállás, Ash Ketchum legendává vált, a játékkártyák pedig aranyrögökké. Legutóbb egy Charizardot ábrázoló kép döntötte meg a korábbi csúcstartó, egy Pikach
Utah manapság tele van különös eseményekkel, nemrég ugyanis egy titokzatos monolit bukkant fel a délnyugati állam egyik távoli régiójában, melyet megannyi fémoszlop felbukkanása követett. Most pedig a Hold kukucskált be egy utahi homokköves boltíven, egy főnixi fotográfus pedig fantasztikus fotót készített róla. Halloween hétvégéjén
A technológiai cég nemrég jelentette be, hogy a kártyalapú fizetési megoldások mellett az azonnali fizetési rendszer előnyeit kiaknázó számlalapú szolgáltatása is elérhetővé vált. Ez a Pay by Account, amivel a vásárlók a kártyás és mobilos fizetéseknél megszokott gyorsasággal, biztonsággal és egyszerűséggel fizethetnek majd.
Sok logikus magyarázat létezik, de eddig még mindegyik csak feltételezés. Most egy kutatócsoport kizárta az egyik legkézenfekvőbbet. Az USA-ban is több száz éve hallani különös, hátborzongató, dörömbölő morajlásokat, amiket mára már a világ szinte összes pontján észleltek és videóra is vettek. Idén azonban a szokásosnál is több jelentés ér
Miskolctapolca érdekes nevű új fürdője gőzerővel készült, és a strandfürdő második üteme immáron műszaki átadás előtt áll. Bár a tesztüzem ezután akár már meg is kezdődhetne, sajnos a koronavírus válság…
Víz alatti robotműszerekkel és mintavevő eszközökkel vizsgálja majd a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) vezette tudóscsoport, hogy hogyan befolyásolja környezetét az A68a nevű jéghegy. Az Atlanti-óceán déli részén elhelyezkedő 3900 négyzetkilométeres jégóriást a James Cook nevű kutatóhajón közelítik meg. Az A68a a Déli-sarkvidék Larcen C
Majdnem napra pontosan a három évvel ezelőtti rekordját döntötte meg a kriptovaluta. Eltartott egy ideig, de végül megtörtént: egy Bitcoin értéke jelenleg meghaladja a 20 000 dollárt. A szám különös jelentőséggel bír a kriptovaluta hívei számára, hiszen 2017. december 17-én egy intenzív növekedés után a Bitcoin elérte elérte a 19 783 dollár
Korábban írtunk már a szakáll hasznáról, most pedig néhány kutatást tekintünk át arról, hogy hogyan látjuk a testszőrzetet. Mi a valóban vonzó számunkra, a szőrös, vagy a szőrtelen? James Bond klasszikus ábrázolásánál megfigyelhetjük, hogy a férfiaknál a borotvált arc, és a szőrös mellkas az ideális férfiábrázolás. Ám a testszőrről való gon
Az őskorból való több mint 40 romot, 60 barlangot és 200-nál is több kőtárgyat fedeztek fel régészek Pingtingsanban, a közép-kínai Honan tartományban. A felfedezés segíthet megérteni, hogy milyen kapcsolat volt a korszak kulturális cserekapcsolatai és környezeti átalakulásai között. A kutatók a talált tárgyak sajátosságai, például a kőeszk
Az Északi-sark jege az elmúlt két évben erőteljesen megfogyatkozott. Egy tundrai cserjékről nemrég készült tanulmány kimutatta, hogy a tengeri jég eltűnésével az Északi-sark egyre zöldebbé és barnábbá válik. Az Északi-sarkvidék tengeri jegének rohamos csökkenése a melegedés és a csapadékváltozás következménye. A tundra cserjék éghajlati sz
A Femcafe.hu Fashion és Home&Design rovatainak sikkes rovatvezetője legalább olyan sokszínű egyéniség, mint írásai. Majoros Mirtillt kérdeztük a karácsonyi készülődésről és a jövőbeli terveiről.
Sokáig azt hitték, hogy nyoma veszett a több mint ötezer éves műtárgynak, de végig egy szivarosdobozban volt. Véletlenül találtak rá egy skóciai szivardobozban arra az ötezer éves fadarabra, ami a gízai nagy piramishoz köthető. Egy három darabból álló tárgyegyüttes egyik tagjáról van szó, melyet Waynmann Dixon brit vasútmérnök fedezett fel
A változókor rendszerint 45-50 éves kor után köszönt be, ám az is előfordul, hogy ennél jóval előbb, 30 éves korunk körül ér el bennünket a menopauza. Ez az állapot a gyermekvállalást is nagyban megnehezíti. A legtöbben 30-35 éves korban még fittnek és fiatalnak érzik magukat, így meglehetősen rosszul érinti őket, ha esetükben ketyegni kezd