Rendezvényekkel, programokkal és új állatfajok bemutatásával szeretné megünnepelni fennállásának hatvanadik évfordulóját a tavaly látogatószám és bevételek tekintetében is kiemelkedő évet záró, néhány éve megújított pécsi állatkert az idén.
Vannak, akik szerint a szerelem nem ismeri a kort, és amit két felnőtt ember egyformán akar, abban nem lehet semmi rossz. Mégis sokan hajlamosak furcsán...
Elvonult az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hóvihara a spanyol, andorrai és francia hegyekből. Nyomában boldog síterep-üzemeltetők ünneplik a frissen kapott méteres havat. Van, ahol csak most tudnak kinyitni először a szezonban.
Hajlamosak vagyunk egy város fejlettségét a felhőkarcolók és üveg irodaházak mérete és száma alapján megítélni. Közben viszont elfeledkezünk más, fontos szempontokról.
Nehéz elképzelni, hogyan zajlott a mosakodás abban az időben, amikor még nem volt fürdőszoba, vezetékes víz és csatornázás. Pedig mindez egészen új találmány, a magyar falvak nagy részéhez ezek az újítások csak a II. világháború után érkeztek el.
Alig kezdődtek meg a 2020-as évek, máris jött egy bejelentés a YouTube-on, ami szinte biztos, hogy az évtized comingoutja lesz. NikkieTutorials sokakat...
Arra számítani lehetett, hogy a szombati lesiklást Kitzbühelből sokan követik majd a televízión keresztül is Ausztriában. A jóslat idén is bejött, a tévénézők háromnegyede a síverseny közvetítését választotta.
Kiderült, kik palackozhatnak 2020-ból BalatonBort az első hivatalos bírálat után. Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal április 25-én lehet először...
A Duna rejtélyes világát, a régi magyaros vendéglátást, a virágairól híres falut, az egyik legjobb európai gyógyvizet vagy a buborékban alvást is megismerheted, de kiderül az is, hogy Gombóc Artúr Guinness-rekorder lett.
Ha kicsit is jártas vagy az ezotériában, akkor tudod, hogy a horoszkópodon felül még számtalan tényező befolyásolja a személyiségedet. A bolygóállások...