Sokan asztmás úgy gondolja, hogy ez a betegség eleve kizárja a futást és a dinamikus mozgásformákat - pedig mindent lehet, már gyermekkortól kezdve, csak tudni kell, mikor és hogyan!
Végigkóstoltuk a Gasztrohegy-programsorozat szezonális kínálatát és rá kellett jönnünk, hogy a Balaton és ízei minden évszakban boldoggá teszik az embert, még a legnagyobb hidegben is. A következőkben olyan helyekre kalauzolunk, ahol kicsit félretesszük a partmenti bazársort, az olajozott lángost, ezek helyett kitárjuk a gyomrunkat és a szívünket a
Az emberek többsége szeretne tenni a környezet védelméért, a klímaváltozás megelőzéséért, azonban sokan megriadnak az ezzel járó plusz költségektől....
A lelki problémák és feszültség oldására sokan az evésbe menekülnek. A finom falatok ugyan meg nem oldják, de átmenetileg talán kisebbnek mutatják az adott problémát. Egy kutatás szerint már egészen kisgyermekkorban is tehetünk azért, hogy a gyereknél megelőzzük felnőttkorban a stresszevés jelenségét.
Egy új tanulmány szerint egyáltalán nem mindegy, melyik fajta tejet veszed le a boltban a polcról. A széles választék egyik tagja ugyanis évekkel fiatalíthat meg, méghozzá a sejtjeid szintjén. De vajon milyen tejet kellene innod?
Az emberek nagy többsége szívesebben jár fizikoterápiás kezelésekre, mint gyógytornára. Pedig hosszú távon a gyógytorna a leghatékonyabb kezelési mód a derékfájás, gerincbántalmak, hátfájás, lúdtalp, nyaki fájdalom, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok esetében.
Rengeteg dolog befolyásolhatja azt, hogy a gyermeked milyen módon jön majd világra. Az egészségi állapototok, a váratlan komplikációk, egy ikerterhesség...
Megtalálni az igaz szerelmet általánosságban véve nem könnyű feladat. Vannak persze szerencsések, akik hamar rálelnek a másik felükre és gyermekkori...
A testünket behálózó érrendszer biztosítja többek között azt, hogy az oxigénben és tápanyagban gazdag vér a legapróbb sejtjeinkhez is akadálytalanul eljuthasson, továbbá hogy onnan a salakanyag elszállítódjon és a használt vér mihamarabb felfrissülhessen. Mint oly sok mindent az emberi szervezetben, az ereket is számos veszély fenyegeti, melyek az
A feszültség és a stressz az élet természetes velejárói. A kérdés inkább az, tudjuk-e ezeket a helyzeteket megfelelően kezelni. Mit tegyünk, ha azt tapasztaljuk, hogy valakit annyira magával ragad saját gondolatainak áramlata, hogy elveszti a kapcsolatot a valósággal? Hogyan tudjuk visszahozni egy barátunkat, családtagunkat a jelenbe egy pánikroham
A járvány már az ország 13 régióját elérte, kimutatták már Makaóban, Hongkongban, sőt távolabbi országokban is. A vírus terjedése miatt a 2020-as olimpiai játékok egyes helyszínei is változhatnak.
Illatokkal átitatott ceruzák, parfümtoll vagy illatozó matrica – elmúltak már azok az idők, amikor kedvenc illatunkat csak hagyományos üvegben szerezhettük be.