Van valami furán vonzó a hajóroncsokban. Talán az idő múlása, ami elemi erővel vágja pofon az embert, ahogy ránéz egy ilyen fotóra. Talán az a kibékíthetetlen disszonancia, ahogy az emberi civilizáció egyik csúcsteljesítménye szépen lassan beolvad a természetbe. Vagy talán az a baljós titokzatosság, ami minden roncs mögött felsejlik. Hogyan süllyed
Már 2017 nyarán kezdetét vették a munkálatok, tavaly augusztusban felhúzták a kötélpályát és megjelentek az első kabinok az MK névre keresztelt kabinos felvonó, ami Kaprun üdülőfaluból visz Maiskogel síterepére. A felvonó egyben fontos kapocs az összeköttetésben.
Az amerikai Középnyugaton és a keleti partvidéken dúló téli viharok nyolc halálos áldozatot követeltek az elmúlt napokban, a Niagara-vízesés egyes részei pedig befagytak keddi tudósítások szerint.
Január közepén került ki az internetre egy rövid videó az idén a 94. életévét betöltő Máriáról, aki a magyarok által is sűrűn látogatott karintiai Gerlitzen Alpe síterepén húzza az íveket.