Val Saint-Côme egy felkapott síközpont Kanadában, Quebec tartományban. Így nem csoda, hogy a hólepte vidéken gyakran látni síkunyhókat, amelyek olykor inkább hasonlítanak egy luxuserődre, mint sima erdei menedékhelyre.
Nem csak az olyan egyértelmű jelzés, mint a mellkasi szorítás figyelmeztethet a szív-érrendszer zavaraira. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a menedzser életmódot folytató nők és férfiak gyanút keltő tüneteire hívta fel a figyelmet.
Az 1912-ben épült iskolát már évtizedek óta nem használták, egy jószemű építészcsapat, valamint egy nagy zsák anyagi támogatás pedig ilyen zseniális átalakulást hozott az épületnek.
Január vége felé közeledve érdemes elkezdenünk gondolkodni azon, hogy idén milyen paprikafajtát termeljünk. Néhány újdonságra hívja fel a figyelmünket a szakértő.
Az Alpok mesés világát keveseknek kell bemutatni. Az az elemi harmónia és nyugalom, ami onnan árad, még a legvadabb egyéneket is megszelídítheti, egy átszellemültebb tudatállapotba juttathatja. Aztán itt van ez a srác, aki 200 méter magasan sétálgat két hegy között egy nyamvadt kötelén, és már pusztán attól késztetést érzel a sör+xanax kombóra, hog
Piros foltokat és bőrszárazságot észleltél, amin a tél csak ront? Nem szeretnéd megvárni, hogy a tünetek annyira erősek legyenek, hogy szteroidot tartalmazó készítményeket kelljen használni?
Amikor a női diétáról beszélek, nem a hóbortos étkezési szokásokra, vagy a gyors, egészségtelen evésre gondolok, hanem olyan étrendre, amely fedezi testünk alapvető szükségleteit, és megfelelő táplálkozáshoz vezet.
A szívinfarktust napjainkban mondhatjuk népbetegségnek is, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek között az első helyen szerepel, és sajnos sok esetben halálhoz vezet.
A visszértágulatok amellett, hogy esztétikailag zavaró látványt nyújtanak, komoly szövődményeket okozhatnak, ráadásul igen fájdalmasak is lehetnek. A közhiedelemmel ellentétben nem csupán nyáron, a meleg, párás időben okozhatnak panaszokat, de télen is, főleg azok körében, akik munkájuk során sokat töltenek egy helyben ülve vagy állva.
A csecsemők és gyermekek leggyakoribb bőrgyógyászati betegsége az atópiás eredetű bőrgyulladás (atopiás dermatitis). Fő tünete a majdnem állandó jelleggel fennálló és alig csillapítható viszketés és száraz bőr.
Különösen a 35-40 év fölötti házaspárok próbálkoznak az örökbefogadással, lehetőleg pánikszerű gyorsasággal. Őket célozzák meg azok az anyák, akik azért tartják meg a gyermeket, hogy pénzt kapjanak érte.
A betegek puszta kilégzésével is terjedhet az influenza egy új amerikai kutatás szerint, a vírusok továbbadásához köhögés vagy tüsszögés sem szükséges.
Kezdd az évet sportágválasztással! 2018. január 27-én, szombaton 10-17 óra között a Vasas Jégcentrumban várják az érdeklődőket, akik a rendezvény keretében több mint 20 téli sportágat próbálhatnak ki. Látványos bemutatók is lesznek, ahol híres sportolókkal találkozhatunk és közös sportolásra is lesz lehetőség.
Minden szülő szeretné megóvni gyermeke egészségét a téli hónapokban is, ám ez nem mindig egyszerű feladat. A nappalok rövidek, hideg van. Könnyen el lehet kapni a náthát. Ebben az időszakban sokan köhögnek, tüsszögnek. Mit tehet Ön szülőként, hogy gyermekét megvédje a betegségektől? Adunk néhány tanácsot, hogy megkönnyítsük a dolgát.
Mindenki tudja, milyen érzés, ha kapar a torka, nyelési nehézségei támadnak és elmegy a hangja. A rekedtségnek számos oka lehet. De mi is történik tulajdonképpen, amikor elmegy a hangunk, és hogy kezelhető a rekedtség?
Alig van felnőtt ember, aki ne tapasztalta volna már a térdfájdalom érzését. Dr. Dobos Márta, ortopéd orvos a leggyakoribb okokról és azok kezelési lehetőségeiről beszélt.