Az A-vitamin - hétköznapi nevén retinol - a zsírban oldódó vitaminok családjába tartozik, és az egyik legfontosabb funkciója, hogy a szürkületben való látást biztosítsa. A szem ideghártyájában a fény érzékeléséért felelős rodopszin vagy látóbíbor képződéséhez szükséges.
Egészséges életmóddal csökkenthető a prosztatarák kockázata. Ehhez hozzátartozik az egészséges testsúly, a rendszeres testmozgás, a könnyű, változatos étrend és az alkoholfogyasztás mérséklése.
A szem szöveteinek rugalmassága, a sejtek regenerálódási képessége az élet folyamán folytonosan csökken. A változást senki sem kerülheti el, ám mindenkinél másképp jelentkezik.
A patológusok munkájának egyik érdekes és kevésbé ismert része az úgynevezett intraoperatív fagyasztásos vizsgálat. Ennek során sürgősségi jelleggel, körülbelül 30 perc alatt szövettani véleményt tudunk mondani, mely alapján például az operáló sebész a műtét további menetéről is dönthet.
Gynecomastia. Így hívjuk idegen szóval azt az állapotot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Létrejöttében a női és férfi nemi hormonok női hormon irányába történő eltolódása áll.
Sajnos bárkivel megtörténhet, hogy bár úgy érzi, felkészült az állásinterjúra, visszautasítás a jutalma. Ilyenkor elgondolkozunk, vajon bennünk van-e hiba, mit csináltunk rosszul? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.
Lassan már hozzászokunk ahhoz, hogy 2018-at tapossuk, ami pedig az újdonságokat illeti: a Nike nem tököl, és gondoskodik arról, hogy ebben az évben is beszéljenek róluk. Na és a termékeikről. Ami pedig még fontosabb: hordják is őket.
A fagyási sérülés elsősorban a lábakat, kezeket, orrot, füleket veszélyezteti, ám komolyabb lehűlés esetén külső segítség nélkül nincs esély a fagyhalál elkerülésére.
A zsírsavak az élelmiszerekkel elfogyasztott zsírok, olajok lebontási termékei. Két nagy csoportjuk a telített és a telítetlen zsírsavak osztálya. A telítetlen zsírsavakat - néhány kivételtől eltekintve - a szervezet nem képes előállítani (esszenciális zsírsavak), ezért a napi szükséglet biztosításához nélkülözhetetlen a táplálék formájában történő
Sokan érzik úgy, hogy a negyedik, ötödik X után már esélyük sincs a fogyásra, hiszen a korábban működő diéták ekkor már eredménytelennek tűnnek. Valóban igaz, hogy ebben a korban már csak a szigorú koplalással szabadulhatunk meg a feleslegtől? Lóránth Kata a kilók elleni küzdelem leghatékonyabb módjáról beszélt.
Az éjszakai alvásból felébresztő szívdobogásérzés, a napközbeni erős kalapálás, - amikor majd kiugrik az ember szíve a mellkasából - szívritmuszavarra utal. Ilyenkor gyakori, hogy a nyakban, a fülben is érezhető a szívdobogás. Arról kérdeztük dr. Sztancsik Ilonát, a Kardioközpont kardiológusát, hogy melyek a szívdobogásérzés leggyakoribb kiváltó ok
A hüvelygomba a leggyakoribb nemi fertőzések egyike. A betegség leggyakoribb kórokozói élesztőgombák, azok közül is főként a Candida albicans nevű faj. Melyek a betegség tünetei, és hogyan kezelhető?
A horkolást okozhatja a megnagyobbodott pajzsmirigy, de kialakulhat a pajzsmirigy-alulműködéssel gyakran társuló elhízás következtében is. Prof. Balázs Csaba, endokrinológus a horkolás és a pajzsmirigybetegség közti kapcsolatra hívja fel a figyelmet.