A gyerekvárás a legszebb időszak egy család életében, különösen az első gyereküket váró anyukák élik meg nagy izgalommal ezen hónapokat. A rokonok ilyenkor kéretlenül osztják meg a jó tanácsokat, és ma már internetes fórumok történetei is segítenek a felkészülésben.
Hazánkban nemcsak a hajtatásban, de a szabadföldi termesztésben is egyre jobban elterjedt a támrendszeres művelés. Alkalmazásának legfőbb előnye, hogy a vázszerkezet kialakítása révén jelentősen növelhető a növényzet asszimilációs felülete.
Akinek van kiskertje, szívesen tölti az időt a szabadban egy kis kertészkedéssel, barkácsolással, mely nemcsak hasznos elfoglaltság, hanem a kreativitást, életkedvet is növeli, valamint a testedzésnek is igen kiváló formája. A ház körüli, illetve kerti munkáknak azonban vannak veszélyei is!
Egyre nagyobb kihívást jelent a szervezet számára, hogy nincs átmenet a tél és a nyár között, ezáltal nem tud kellemes ritmusban átállni a meleg évszakra.
A narancsbőrrel szinte minden nőnek meggyűlik a baja élete során legalább egyszer. De ahhoz, hogy felvehesd a harcot ellene, tudnod kell róla mindazt, amit a tudomány az utóbbi időben kiderített.
Napjainkban az alacsony hormontartalmú, korszerű fogamzásgátló tabletták széleskörűen elterjedtek, használatuk egyre korábbi életkortól kezdődik. Ugyanakkor a hölgyek anyagi boldogulásuk, karrierjük felépítése érdekében egyre későbbi életkorban vállalnak gyermeket. A tablettaszedési időszak tehát egyre hosszabbodik. Ezért különösen fontos azon tény
Az epekőképződést a túlzott zsírbevitel, valamint a csökkent élelmirost-fogyasztás segíti elő, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása viszont véd az epekőképződéssel szemben. Ha azonban már kialakult az epekő, az alábbi diétás tanácsok betartásával javíthatja állapotát és megelőzheti az újabb kövek kialakulásá
Nem jár el jogszerűen az a patika, amelyik nem ad ki papír alapú vényre vagy a felírási igazolásra egy gyógyszert a beteg hozzátartozójának - hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Hódít nyáron a kis kerek táska, és nem véletlenül: minden fontos dolog belefér, és szinte minden alkalomra felveheted. Ráadásul nem hétköznapi alakja miatt erőteljes stílust ad megjelenésednek. Mutatunk néhány szuper összeállítást!
A férfi nemi szervek bármilyen elváltozásával forduljon orvosához, hiszen ha időben fény derül a betegségre, akkor rendszerint kisebb beavatkozás is elegendő, és így elkerülhetőek a radikális műtéti beavatkozások!
A hidradenitis suppurativa a szőrtüszőkből eredő gyulladásos kórkép, mely betegségben a régió verejtékmirigyei csak másodlagosan érintettek, ezért az elnevezés megtévesztő. A HS általában azon szőrtüszőkben alakul ki, ahol sok a verejtékmirigy is (hónalj, ágyék és anális terület), vagy ott, ahol a bőr gyűrődik vagy egymáshoz dörzsölődik (belső comb
Sajnos még mindig gyakran előfordul, hogy sérült embertársainkat bizonyos szituációkban helytelenül ítéljük meg, és nem tudjuk, hogyan kezeljük az adott helyzetet. Legyen szó testi- vagy szellemi fogyatékosságról, az alábbiakban 5 olyan tévhitet szeretnénk eloszlatni velük kapcsolatban, amiket legközelebb már biztosan másképp fogsz gondolni.
A melegben a fülben található verejték- és faggyúmirigyek intenzívebben dolgoznak, ezért ebben az időszakban azoknál is jelentkezhet, akik egyébként nem hajlamosak a fülzsírdugó kialakulására.
Nagy sumák a kedvenc modellünk, olyan piszok csábító fotóval jelentkezett, hogy egy pillanatra el is felejtettük, hogy vb van. Egyszerűen mindent megtesz, hogy ne tudjunk a meccsekre koncentrálni.