Február 24-től az újságosoknál! Hamisítatlan tavaszi lapszámmal köszönjük a márciust! A címlapon egy csokor liliomot tart olvasónk, Németh Franciska; ha megfordítva nyitjátok ki a magazint, 26 oldalas Éva Húsvét mellékletre bukkanhattok; és persze szokás szerint itt az iskolai beiratkozások, jelentkezések idénye – forróbb téma, mint valaha! –, amelynek kapcsán mi is készültünk egy-két…
Ne gyere el otthonról vagy ne feküdj le este addig, amíg ezt az 5 dolgot rendbe nem raktad, ki-, illetve le nem takarítottad. Mosogató, kézmosó csap Minden tányért és poharat moss el rögtön használat után, így soha nem fog felhalmozódni sok mosatlan. Ha pedig nincs tele piszkos evőeszközökkel, poharakkal és tányérokkal a mosogatótálca, úgy könnyen tudod áttörölni, átmosni, ha szükséges…
Az Aquaworld Resort Budapest Élményfürdő is csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség új akciójához, a "Szökjön ki egy fürdőbe" felhíváshoz. Így február 29-én – az idén ajándékba kapott szökőnapon – 50% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg az egész napos, esti és az időkorlátos belépőjegyeket is. Ha már egy nappal többet kaptunk ebben az évben miért ne ajándékoznánk meg magunkat egy szórakoztató vízi…
Krízishelyzetek, szorongások, magatartászavarok - egyre több a pszichés probléma a kisgyermekeknél és a fiataloknál. Magyarországon minden öt gyermekből egy pszichés zavarral küszködik. A Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján megnyílt a Dél-Dunántúl első gyermekpszichiátriai osztálya.
Van pár szabály, amire buzgó mozilátogatóként nagyon kényes vagyok. Legszívesebben kifüggeszteném ezeket a mozik bejáratára, sőt, akár szankciókat is bevezetnék azok ellen, akik képtelenek a kulturált, közösségi filmnézésre. Aki kicsit is ismer, tudja, hogy imádom a filmeket, és nagyon szeretem őket moziban megnézni. Van valami mágikus a mozikban, az ahogy egy csapat ember ül a sötétben és egy…
Az immunterápia kutatóinak sikerült olyan sejteket létrehozni, melyek hatására fokozódik a szervezet természetes védekezőképessége a daganatsejtekkel szemben, és a vakcinához hasonlóan élethosszig tartó hatékony védelmet jelenthetnek.
Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága kedden késő este az MTI-vel.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzése során 101 féle, csaknem 800 gyermekruháról derült ki, hogy a nem megfelelő húzózsinórok miatt súlyos kockázatot jelentenek a gyermekekre, ezért a hatóság elrendelte a termékek kivonását a forgalomból.
Mert az egészségesen élőknek is jár néha egy kis fast food! Még sokkal több hasonló recept a márciusi Éva magazinban. Hiába tudjuk, hogy egyetlen előnyük a pillanatnyi öröm, azért időnként mindannyian megkívánjuk a hamburgert vagy a pizzát. Ezekre az alkalmakra gondolva készítettük el a gyorsételek egészséges változatát, hogy ne kelljen visszafognod magad. Még 9 ilyen recept a márciusi Éva…
Olvasd el az interjút Halácsy Péterrel a márciusi Éva magazinban! Itt egy részlet belőle. Nincs osztályzás, nincsenek tantárgyak, a diákok csak azt tanulják, ami érdekli őket és még hibázniuk is szabad. A Prezi egyik alapítója, Halácsy Péter indította iskolában úgy készítik fel a gyerekeket az új világra, hogy megőrzik bennük a kreativitást és a kíváncsiságot. A legsikeresebb magyar startup…
Vajon mennyi az ideális súlygyarapodás egy kismama életében? Hatással lehet a babára is a túlsúlyunk? Ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Gajdács Ágnes, obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász, aki több mint 20 éve kutatja a fogyókúra különböző területeit.
Ne szólj szám, nem fáj fejem – ez a mondás kártékony marhaság! A főszerkesztő levele a márciusi Éva magazinban. Közöny. Na például ez az, amiből nekem elegem van. A kollektív közöny az, amit én nem tudok tolerálni. Te hogy vagy ezzel? Meddig és mit tűrsz el tétlenül? Meddig bírsz közönyös maradni? Meddig tűrsz szótlanul? Meddig játszod a közömböst? Mikor jön el az a pont, amikor azt mondod: elég…
Ismertem egy energiavámpírt, aki saját állítása szerint még a különböző akkumulátorokat is folyton lemerítette. Sosem értettem, miért meséli ezt olyan büszkén. Később aztán rájöttem, hogy azért, mert lusta volt tenni ellene, így inkább beletörődött. Nem kell hagynunk, hogy ez megtörténjen! Energiavámpírok mindenhol vannak. A baráti körünkben, a munkahelyünkön, a közvetlen szomszédságunkban, de az…
Az, hogy másfél hónapja halott, nem akadályozza meg Bowie-t abban, hogy újabb úttörő megoldásokkal álljon elő. UNBOUND: A ★ InstaMiniSeries címmel indul Insta-videósorozat David Bowie utolsó stúdióalbuma február 25-én, a Blackstar zenei és vizuális anyagának felhasználásával, jelentette be az InstaMiniSeries nevű oldal. Az InstaMiniSeries nem az Instagram saját kezdeményezése, hanem egy attól…
A vírusos gégegyulladás kezeléséhez az esetek többségében elegendő az odafigyelés és a gége, a hangszalagok kímélése. A gyorsabb felépüléshez dr. Holpert Valéria, fül-orr-gégész, foniáter ad tanácsokat.
A rákos megbetegedéseket is okozó humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a bevezetése óta eltelt tíz évben 64 százalékkal csökkentette a tinédzser lányok fertőzéseinek számát az Egyesült Államokban - derült ki a Pediatrics című folyóirat internetes oldalán közölt jelentésből.
Olvass el egy részletet online Bus István írásából, amely a márciusi Éva magazin Húsvét mellékletében jelent meg! „Zöld erdőben jártam / Kék ibolyát láttam / El akart hervadni / Szabad-e locsolni?” Bár nem a költészet csúcsa ez a versike, mégis elszavalom minden évben családom nőtagjainak. Előtte hosszan készítem fel magam a produkcióra, főleg lelkileg. Aztán egyik lábamról a másikra állok…
A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján 2016. 4. hetétől kezdődően közepes intenzitású influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon. Az elmúlt napokban mérsékelten nőtt a megbetegedések száma az előző héthez képest, a lakosság körülbelül 0,5 százaléka fordult orvoshoz influenzás panaszokkal.
A korábbi kétszeres paralimpiai bajnok úszó most új rovattal jelentkezik a márciusi Éva magazinban. Olvassatok el az első írásból egy részletet! Szerintem az anyák nagy részének ez pont olyan kellemetlen téma, mint a pasiknak a hüvelygomba. Vagy azért, mert szégyellik, hogy nem minden percüket töltik a gyerekükkel, vagy azért, mert minden idejüket velük töltik, és önmagukra évek óta egy percük…
Elég gyakran sérül a vállízület, akár egy banális esés során is eltörhet a felkarcsont vagy kificamodhat a váll. A helyreállítás jelenthet műtétet vagy egyszerű pihentető rögzítést.
Először kapott három Michelin-csillagot skandináv étterem: a koppenhágai Geranium és az oslói Maaemo is megkapta a legmagasabb elismerést, a Restaurant című brit magazin által több évben is a világ legjobbjának választott koppenhágai Nomának viszont be kellett érnie két csillaggal.
Nézd meg a Gorenje és Philippe Starck közös kollekcióját! Elegáns és innovatív konyhai kollekcióval jelentkezik a Gorenje és Philippe Starck. A világszerte elismert tervező és a háztartási készülékgyártó cég együttműködéséből inspiráló alkotás született, amely egységesíti az intelligens dizájnt a korszerű technológiával. A rozsdamentes acél és a látványosan tükröződő üveg különleges…
Újabb kórházakban van teljes vagy részleges látogatási tilalom az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) legutóbbi adatai szerint az influenzás megbetegedések miatt. Jellemzően a szülészeti, nőgyógyászati, újszülöttosztályokon és az intenzív részlegeken nem szabad a betegeket felkeresni.
Hogy boldog vagy-e, az csupán választás kérdése. Dr. Menis Yousry, az Esszencia Folyamatok megálmodója ezt állítja. És azt is, hogy valójában nem is olyan vagy, mint amilyennek látod és tartod magad. Ideje lenne megismerned a saját igazi énedet. Eljutottam egy nagyon meglepő önismereti kurzusra, ami tele volt játékkal, improvizációval, tapasztalással, csoportos helyzetfeladatokkal és egyéni…
Csehországban is megjelent a Zika-vírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó.
A magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott, állóképességi szintjük pedig lehangoló - egyebek között ez derül ki a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) 2014/2015-ös tanévének eredményeiből.
És ez mindkét félnek jót tesz! A gyerekek gyakorolják az olvasást, a kutyák pedig bátrabbak és nyitottabbak lesznek tőle. [cikk=39152] Hogy ez eddig még senkinek se jutott eszébe! (Vagy mégis?) Egy amerikai, Missouri államban működő állatmenhelyen indították el ezt a programot, amelynek keretében kisiskolás gyerekek olvasnak fel a menhelyen állomásozó kutyáknak. Mivel a félénk állatokat…
Amikor Charlie Sheen amerikai színész egy tavaly novemberi tévéadásban bejelentette, hogy HIV-pozitív, minden eddigi amerikai rekordot megdöntött azoknak a száma, akik az interneten a HIV-re rákerestek.
Négyféle genetikai hiba okozhatja a hasnyálmirigyrákot, mindegyiknek más az oka és más kezelést is igényelnek - fedezte fel egy ausztrál tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport.
Legnagyobb örömünkre a színezés nem megy ki a divatból, sőt egyre többen lazítanak ceruzával a kezükben. Ez a játékunk nekik, nektek szól. A nyertes gyönyörű táskát és orchidakiállításra szóló páros belépőt is kap a könyv mellé! Hallottál már a Kew Gardenről? A londoni Kew Királyi Botanikus Kert ma már több mint arborétum, igazi branddé nőtte ki magát. A nevükkel fémjelzett ajándéktárgyak – mint…
Milyen anya az, aki elhagyja a gyerekét? Hát, ilyen. Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg. Alapesetben a gyerek és a szerelem együtt jár. De előfordul, hogy a tervek és az álmok ellenére választani kell a kettő között. Első anya: Hamupipőke Amikor Szilvi beszállt a német rendszámú autóba, nem gondolta, hogy egy hétig ez a poros négykerekű lesz az otthona. Attila eljött…
Válltáji sérülést követően - ha az orvos megengedi a vállízület mozgatását - lassan elkezdhetjük az óvatos bemozgatást. Legszerencsésebb, ha egy gyógytornászt személyesen is fel tudunk keresni, aki személyre szabottan tanítja be a gyakorlatokat. Ha erre nincs mód, akkor az alábbi egyszerű gyakorlatokkal is biztonságosan elkezdhetjük a tornázást.
Idén legalább annyira ér ujjongani a tavasz beálltával, mint tavaly! De kivételesen jó lenne, ha a melengető napsugarakról és előbújó rügyekről nem csak az ágyunkból ábrándozhatnánk, mert már első nap sikerült megfáznunk, vagy valami hasonló nyalánkságot begyűjtenünk! Ugyan nem vagyok sem szépség -, sem pedig egészségguru, de minden tavasszal sikerül elkövetnem legalább egy apró hibát, amiből…
Íme csak néhány pontatlan, hanyag, rendetlen, nem szabályszerű dolog, ami kimondhatatlanul bosszant egy precíz, pontos, alapos embert. 1. Kócos, szélfútta, hanyagul összefogott frizura. 2. Ferde képek a falon. 3. Ha valami nem oda van visszatéve, ahol a helye van. 4. Hanyagul, nem egyformán felhajtott nadrágszár. 5. Ha tőle kívülálló oknál fogva változik valami a megszokott napi…
Jóindulatú bőrnövedékek a test bármely pontján jelentkezhetnek. Kialakulásuk helyétől függően esztétikai vagy praktikus okokból idővel az eltávolításuk mellett dönthetünk.
A magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.
A tavasszal gyakori időjárási frontok sok embernél erős fejfájást okoznak, de a hűvös, szeles időben az arcüreggyulladás miatt is fájhat a fejünk. A tünetek nagyon hasonlóak lehetnek, de utóbbi esetben a fájdalomcsillapító mellett antibiotikumra is szükség lehet.
A Dal döntője előtt néhány nappal a Parno Graszt úgy döntött, eljátssza Petruska dalát. A Nyugati téri aluljáróban adott minikoncerttel ünnepelte döntőbe jutását a Parno Graszt, és ezúttal nem saját számukat, hanem A Dal egy másik nagy esélyese, Petruska dalát adták elő – szerencsére utóbbi is „éppen arra járt”, ahogy a Parno Graszt Facebook-oldalán olvasható. Ma a Parno Graszt…
A magyar kórházak biztonságosan működnek, az egészségügyi szolgáltatások feltételei biztonságosak - jelentette ki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az országos tisztifőorvos. Szentes Tamás egyúttal leszögezte: nem igaz az az állítás, hogy többen halnak meg ma kórházi fertőzésben, mint közlekedési balesetben.
Mindannyiunk számára ismerős szituációk, amiket jó lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni! 1. Megjátszod az orgazmust Felmérések szerint 10-ből 7 nő játszotta már meg életében az orgazmust, és a nők valamivel több mint fele rendszeresen él ezzel a "csellel". Őszintén, nem teljesen felesleges ezzel strapálni magunkat? Az orgazmus a cél, de ha csak gyors menetre adódik lehetőség, amialatt neked…
A világsajtó Nemes Jeles László filmjét tartja a „legjobb idegen nyelvű film” kategória legesélyesebbjének. Minden esély megvan rá, hogy a Saul fia legyen a történelem második magyar Oscar-díjas filmje az 1981-es Mephisto óta. A legtöbb külföldi filmportál a magyar filmet hozza ki a legesélyesebbnek a cannes-i nagydíj, a Golden Globe és még millió más filmes díj után. [cikk=45672] A…
A Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban működő Harcosok Klubja a tüdőrákbetegek és hozzátartozóik rendszeres összejövetele, minden alkalommal egy-egy tünetmentes beteg és kezelőorvosa beszélgetnek a tüdőrákról, a betegség kezeléséről és minden olyan kérdésről, ami a gyógyulással kapcsolatos. A WEBBeteg.hu helyszíni riportja.
A Paper World két MOME-hallgató vizsgafilmjének készült eredetileg, és azóta több nemzetközi díjat is elnyert. Las Vegas, New York, Rio, Vancouver és Kecskemét után most bárki megnézheti ezt az origamiállatokból készült animációs kisfilmet, amely a WWF imázsfilmjének készült 2014-ben. [cikk=38534] A készítők, Ringeisen Dávid és Ruska László ugyanis a fent felsorolt városokban rendezett…
A válás a lehető legtermészetesebb dolgok egyike, de egy új partner megtalálása embert próbáló feladat. Vannak, akik szerencsésebbek, és hamarabb párra lelnek, és vannak, akik talán örökké csak keresni fognak. Mindenesetre negyven felett a párválasztásban új játékszabályok lépnek életbe. „Nem szeretnék egy kapcsolatban magányosabb lenni, mint egyedül.” (Bori, 42) Emlékszem, amikor az Úri…
Próbáld ki és tartsd be tippjeinket és meglátod, akár egy egész évtizedet is letagadhatsz életkorodból. Persze, csak ha szeretnél! 1. Aludj! A szépítő és és egyben pihentető alvásnál nincs fontosabb. Próbálj meg időben lefeküdni minden nap és aludj annyit, amennyit csak tudsz. De ha lehet, napi 8-9 órát mindenképp. Meglásd, a bőröd meghálálja majd! 2. Igyál! A bőrt majdhogynem fontosabb…