2014. július 17. csütörtök

júl. 17
22:48
Jó vagy rosszindulatú? A prosztata megnagyobbodás vizsgálata (WebBeteg)
Az életkorral együtt járó, természetes folyamat, sokan mégsem fordulnak orvoshoz annak ellenére, hogy a tünetek nagymértékben rontják az életminőséget. A vizsgálatot azért sem szabad halogatni, mert habár hasonló tünetekkel jelentkezik, de a prosztata megnagyobbodás lehet rosszindulatú folyamat is. A vizsgálat lépéseit dr. Szabó Andrea radiológus főorvos ismertette.

2014. július 18. péntek

júl. 18
3:00
A legegészségtelenebb hűtőszekrényben tartott ételek (WebBeteg)
Bizonyára mindenki tudja, mekkora táplálkozási bűncselekményt követ el, amikor sajtos hamburgert rendel az étteremben. De mi a helyzet a hűtőszekrényben tartott egészségtelen ételekkel? A következő listán felsoroljuk a legegészségtelenebb hétköznapi élelmiszereket.
júl. 18
9:36
Basboussa – arab grízes süti (Éva Magazin)
Andalító édesség a Két cica konyhája bloggerétől! Előkészítés: 20 perc Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók (a tésztához): 50 g olvasztott vaj 250 g gríz 2 citrom héja és leve 250 g joghurt 2 tojás 150 g cukor ½ csomag sütőpor 5 evőkanál kókuszreszelék A bevonathoz: 2 citrom leve 2 deci víz 100 g cukor A krémhez (elhagyható, az eredeti receptben nem szerepel): 100 g mascarpone 3…
júl. 18
9:38
Cameron Diaz Szexvideója bármelyikünkkel megtörténhet (Éva Magazin)
Július végétől láthatjuk a vígjátékot. Mielőtt belekezdenénk ebbe a cikkbe, szeretnénk nyomatékosan azt tanácsolni minden kedves olvasónknak, hogy bármit csináltok, soha! soha! soha NE készítsetek szexvideót! Kivéve, ha a pornóiparban dolgoztok, persze. De ezt az eshetőséget most hagyjuk. Oké, kinek jut eszébe egyáltalán szexvideót készíteni otthon? Azaz felvenni videóra, amint szexel?…
júl. 18
10:03
Ez is a dolga lenne az allergiásoknak (Infostart)
Az allergiások a parlagfüves területek bejelentésével tehetnek a legtöbbet az allergiás tünetek megelőzéséért, csökkentéséért - közölte a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület.
júl. 18
12:27
A HCV fertőzöttség helyzete Magyarországon (WebBeteg)
A felmérések alapján Magyarországon a lakosság körében a hepatitis C vírus (HCV) előfordulása 0,5-0,7%, azaz hetvenezer ember találkozott a vírussal és közülük ötvenezer ma is hordozza, illetve terjeszti a betegséget.
júl. 18
12:45
Akiért ma a szívünk dobog: Decker Attila (Éva Magazin)
Egyetlen válogatottban két csodakapus... hát ez elképesztő! Előbb a tények, aztán az áradozás: Tény nr. 1: Tegnap a magyar vízilabda válogatott két góllal, 6-8-ra legyőzte a rettegett szerb csapatot. Tény nr. 2: A kapus, Decker Attila magasabb, mint 60%-os hatékonysággal védett. Fotó: Kovács Tamás, MTI Eszméletlenül jó volt a hangulat tegnap, július 17-én a margitszigeti Hajós Alfréd…
júl. 18
12:47
Itt a kánikula: hogyan használjuk helyesen a klímát? (Éva Magazin)
Tartós egészségügyi problémáink is lehetnek abból, ha nem megfelelően használjuk a berendezést. Nyakunkon a kánikula, ilyenkor mindenhol dübörögnek a légkondik, irodában, bevásárlóközpontban, autóban, otthon. A kellemes hőmérséklet életmentőnek tűnik, pedig a klíma helytelen használata akár hosszú távon is káros lehet az egészségünkre. Fotó: Photl.com Dr. Major Zoltán, a hévízi NaturMed Hotel…
júl. 18
13:48
Régimódi nyaralás és még rengeteg utazási tipp az Éva Pinterest-oldalán! (Éva Magazin)
Jó nagyot frissült az „Utazás" boardunk a Pinteresten – nézzétek! Ha egyetlen választ kellene adnunk a kérdésre, hogy melyek a legkáprázatosabb fotók, amelyek az Évában megjelentek, akkor biztosan az utazási rovatainkban kezdenénk el keresgélni. Ezért most úgy döntöttünk, hogy felfrissítjük az Éva Pinterest oldalán az „Utazás" boardot, és nagy élvezettel láttunk neki a munkának. Íme az eredmény:…
júl. 18
14:51
A popénekesnő, aki nem akar sztár lenni (Éva Magazin)
...de ez nem fog sikerülni neki, szemlátomást. Ugyanis milliók veszik az új lemezét. A neve Sia. Fedezd fel magadnak! Csak pár napja jött ki új albuma, de máris toplistás az Amazonon és az iTunes-on. A világ vezető popsztárai istenítik,  We all knew you were a talented songstress @Sia but this new album is on another level of amazing!! http://t.co/BeBXilmZmy So happy for you! — Britney Spears…
júl. 18
15:36
A meteorológiai szolgálat hét megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést (WebBeteg)
A nagy hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést péntekre. Ezzel együtt viszont több megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
júl. 18
15:38
Tények és tévhitek a napozással kapcsolatban (WebBeteg)
A napvédő készítményekkel és a napozással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére, amik a napsugárzás káros hatásaira és bőrünk megfelelő védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet. Az egyik legveszélyesebb tévhit például az, hogy létezik egészséges barnaság. Ennek és még öt további tévhitnek a cáfolatát olvashatják cikkünkben.
júl. 18
15:54
Menekülés Budapestről: Vászoly – rendhagyó utazás ajánló (Éva Magazin)
Te tudod, merre keresd ezt a csodás falucskát? Vászoly a Balaton-felvidék egyik gyöngyszeme a sok közül. Az aprócska falu mind a 210 lakosával az északi part fölött, Balatonfüredtől 10 km-re található. Babvölgy Pécsely és Vászoly között Legegyszerűbben a 71-es út felől Balatonudvariból közelíthető meg, de ráhangolódásképpen én az Aszófő-Pécsely-Vászoly vagy a másik irányból érkezőknek a…
júl. 18
15:56
Aranyba öntötték David Beckhamet – de most tényleg (Éva Magazin)
A jutalma egy jó nagy adag festék volt, amellyel azonnal aranyba öntötték. David Beckham nem akármilyen elismeréssel gazdagodott a Nickelodeon Kid’s Choice díjátadóján: sportlegendává választották őt a gyerekek. A jutalma pedig nem más volt, mint egy jó nagy adag festék, amellyel azonnal aranyba öntötték. Nem viccelünk. Íme a folyamatábra. 1. David Beckham megérkezik a gálára két fia, Romeo és…
júl. 18
16:36
Nyugat-Európa felszívó ereje így hat a szlovák házasságkötésekre (Infostart)
Kapósak a szlovák lányok a külföldiek körében, minden nyolcadik menyasszonyt külföldi vesz el Szlovákiában - közölte a pozsonyi Sme napilap a Statisztikai Hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva pénteken. A házasságra lépő szlovák nők esetében mindenekelőtt Nyugat-Európa "felszívó ereje" figyelhető meg.
júl. 18
16:39
Itt a kánikula: hogyan használjuk helyesen a klímát? (WebBeteg)
Nyakunkon a kánikula, ilyenkor mindenhol dübörögnek a légkondik, irodában, bevásárlóközpontban, autóban, otthon. A kellemes hőmérséklet életmentőnek tűnik, pedig a klíma helytelen használata akár hosszú távon is káros lehet az egészségünkre.
júl. 18
17:42
Az ízületkopás az egyik leggyakoribb betegség hazánkban (WebBeteg)
Az ízületkopás az egyik leggyakoribb betegségnek számít ma Magyarországon. Ezt általában sérülések, gyulladások, veleszületett kóros elváltozások okozzák. A súlyos kopások mozgáskorlátozottságot, fájdalmat, ízületi folyadékgyülemet okoznak a betegnek – ezek esetén pedig sajnos szükségessé válik a protézis beültetése.
júl. 18
19:48
Calici vírus okozta a megbetegedéseket a balatonszárszói táborban (WebBeteg)
Calici vírus miatt történt a héten a balatonszárszói gyermektáborban tömeges gyomor-bélrendszeri megbetegedés - állapította meg a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve.
júl. 18
20:48
Fövenyes strandot avattak Fonyódon (Infostart)
A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként - hangzott el a beruházás pénteki avatóján.

2014. július 19. szombat

júl. 19
0:00
Októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV elleni védőoltását (WebBeteg)
Októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltását - hangzott el csütörtökön az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) a méhnyakrák elleni védelemről tartott háttérbeszélgetésen.
júl. 19
6:18
Kezeltesse porckopását, hogy megússza a Baker cisztát (WebBeteg)
A térdhajlatban jelentkező fájdalmak több okra vezethetőek vissza, ám leggyakrabban az elhanyagolt ízületi gyulladás vagy porckopásból származó Baker ciszta áll a probléma hátterében. Dr. Váradi Éva főorvosnő, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistája kialakulásáról és kezelési módjáról beszélt.
júl. 19
10:00
Így könnyebb átvészelni (Infostart)
A nyári hőségben a legfontosabb, hogy igyunk vizet - sokat és sokszor - erre hívta fel a figyelmet az InfoRádió által megkérdezett dietetikus. Antal Emese azt tanácsolta, hogy a hűtött folyadék helyett, ha lehet, válasszunk langyosat.
júl. 19
11:33
Nyár: önfeledt, de veszélyes üzem! (WebBeteg)
A tojás nyáron önmagában is veszélyes, mint ahogy a csúszdázás vagy az önfeledt focizás is. Ám azzal kevesebben vannak tisztában, hogy egy ártatlannak tűnő rakott zöldbab, vagy a vasárnapi ebédből a szürke hétköznapokra átmentett palacsinta is lehet súlyos veszélyforrás a gyerekre nézve. A nyári szünetben azonban nem csak az egyes fertőzések, hanem a gyermekbalesetek is megszaporodnak!
júl. 19
13:39
Veszélyes a nyári meleg a cukorbetegekre! (WebBeteg)
Számos felmérés bizonyítja, hogy a cukorbetegek többsége nem megfelelően védekezik a magas hőmérséklet ellen. A cukorbetegek extra érzékenyek lehetnek a magas hőmérsékletre, és sokan nem teszik meg idejében a megfelelő óvintézkedéseket – állítja egy tanulmány.
júl. 19
14:48
ÁNTSZ: emelkedik a pollenkoncentráció (Infostart)
Az időjárás alakulása miatt a következő napokban a pollenkoncentráció emelkedésére kell számítani - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
júl. 19
15:06
Vakáció gyerekkel (Blikk)
Kismedencék, játszóterek, szórakoztató foglalkozások és gyermekfelügyelet – mindenki jól érezheti magát.
júl. 19
16:48
A hőkollapszus - Mit tegyünk az ájult emberrel? (WebBeteg)
Magyarországon a forró nyári napok megszaporodása miatt egyre több a hőártalommal kapcsolatos esetek száma, amelyek közül a leggyakoribb - gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek esetében is - a nagy meleg miatt bekövetkező ájulás.
júl. 19
17:48
Nem a kövérség a legnagyobb baj az iskolásoknál (Infostart)
Csökkent az elhízott gyerekek száma - olvasható az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet jelentésében. A háziorvosok és védőnők adatai alapján ugyanakkor emelkedett az iskolások körében a gerincferdülés, egyre több az ételallergiás és több az asztmával küzdő diák.
júl. 19
22:03
A macskaürülék élősködőjéből készítenek rákellenes oltást (WebBeteg)
A macskaürülék élősködőjéből, a Toxoplazma gondii egy laboratóriumi mutációjából készítenek amerikai tudósok rákellenes oltást, amely az emberi immunrendszert a daganatos sejtek elleni küzdelemre serkenti.

2014. július 20. vasárnap

júl. 20
16:57
Tünetek, amikkel orvoshoz kell fordulni (WebBeteg)
Számtalan olyan súlyos vagy nem túl súlyosnak látszó tünettel szembesülhetünk, amelyek megjelenése esetén tanácsos minél hamarabb orvoshoz fordulni. Melyek ezek?
júl. 20
21:09
Beteges egészség - Az egészségmánia (WebBeteg)
Egészségmániássá tesz a sok vitamin - ez derült ki a táplálkozási szakértők legutóbbi kutatásából. Magyarországon is egyre többen kerülnek a pszichiátriákra, mert úgy érzik, a sok táplálék-kiegészítő ellenére egészségtelenül élnek.

2014. július 21. hétfő

júl. 21
6:36
A hosszú utak veszélyeit érdemes komolyan venni (WebBeteg)
Az már régóta ismert, hogy a hosszabb utazás növeli a trombózis kialakulásának kockázatát. Elsősorban a repülőutakkal kapcsolatban halljuk ezt gyakran, ám a kockázat a jármű fajtájától függetlenül bármely hosszabb utazás során fokozott.
júl. 21
7:36
Balatoni éttermek: idén nyáron ilyen a minőség (Infostart)
Bár az elmúlt években jelentős és pozitív változásokon esett át a balatoni vendéglátás, még mindig akadnak olyan helyek, ahol a betérő vendégnek érdemes odafigyelnie, nehogy átverjék.
júl. 21
12:09
Lencsés rizspüré (Éva Magazin)
Recept a „ne csak bolti bébiételt" mozgalom buzgó követőinek. És mindenki másnak is. Elkészítési idő: 1,5 óra Hozzávalók (2 adaghoz): • 5 deka vörös lencse • 1 centi zeller • 5 centi répa • 1 teáskanál hagyma • 1,5 deci paradicsompüré • fél deci alaplé • 5 deka rizs 1. A lencsét áztasd be 1 órára. 2. Az apróra vágott hagymát futtasd meg kevés olívaolajon. Add hozzá a lecsepegtetett…
júl. 21
12:54
Elkaphatom ételtől is a hepatitis A-t nyaralás során? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Olvastam, hogy aki Horvátországba utazik, érdemes magát beoltatni hepatitis-A ellen, mert nem úgy készítik el az ételt, hogy mentesítve legyen a vírus ellen. Reális ez a probléma? - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 21
13:57
Felkészülten a katasztrófákra (WebBeteg)
Megkezdődött a Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi tábora Hajdúszoboszlón. Az egyhetes táborra 18 és 24 év közötti, elsősorban a Duna menti településen élő fiatalok jelentkeztek. A résztvevők testközelből tapasztalhatják meg, mi a teendő árvíz vagy más katasztrófahelyzet idején.
júl. 21
14:15
A vízilabdás lányokra is büszkék vagyunk – fotók! (Éva Magazin)
A magyar női pólóválogatott csoportmásodikként jutott tovább vasárnap. Egyáltalán nincs okunk panaszra, ami a Margit-szigeti vízilabda EB-t illeti: a magyar fiúk sikerei után a női vízilabda-válogatott is remekül játszott és vasárnap második helyen jutott tovább a saját csoportjából. A lányok 16-5-re nyertek a brit válogatott ellen. Néhány emlékezetes jelenet képekben: Keszthelyi Rita lő. MTI…
júl. 21
15:00
Amikor a szója okoz allergiát (WebBeteg)
A szójabab a benne lévő fehérje miatt igen sokoldalúan hasznosítható élelmiszernek számít. A vegetáriánusok és laktózérzékenyek étrendjének alapvető eleme a szója, és a belőle készült különféle termékek. Ám a szóját tartalmazó élelmiszerek az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthatnak ki.
júl. 21
15:06
Teszt: képesség a boldogságra (Blikk)
A boldogság mindenkinek megadatik, csak vannak, akik észreveszik a közeledtét, míg mások hagyják elmenni maguk mellett. Egyénenként változik az is, hogy kiből mi váltja ki ezt az állapotot, valamint az, hogy valaki képes-e önmagában is boldoggá válni, vagy  mások jelenlétére, közreműködésére is szüksége van hozzá. Az alábbi tesztből kiderülhet, ön melyik csoportba tartozik.
júl. 21
15:18
Könnyű nyári smink 5 perc alatt (Éva Magazin)
Így sminkelj, ha már van egy kis színed. Ha megkapott már egy kicsit a nap, és letörlődött végre az arcodról a hideg hónapok szürkesége, sápadtsága, sokkal egyszerűbb dolgod lesz reggel a készülődéssel, mivel az egészséges bőrszín csak minimális sminket igényel. Fotó: @doutzen/Instagram A legfontosabb az arcbőr előkészítése, tisztítása, hidratálása – ezután már csak némi bronzos csillogás kell…
júl. 21
15:24
Nyerjünk energiát a növényekből! (Blikk)
A kertben viruló vagy a szobát díszítő cserepes zöldek több szempontból is jótékonyan hatnak ránk. Tisztítják például a levegőt, megnyugtatnak, növelik a fájdalomküszöbünket, teljesítőképességünket, s a betegségekből való felépülést is meggyorsítják.
júl. 21
15:42
Könyvajánló: Különös véletlen? (Blikk)
júl. 21
16:21
4 apró tipp, amely pihenetőbbé teszi a nyaradat (Éva Magazin)
Kösd össze a kellemest a hasznossal, szervezd ki a házimunkát, automatizáld a bevásárlást. 1. Bevásárlás: Rendeld meg online az élelmiszere­ket. A környezettudatos Szatyorbolt közvetlenül a termelőtől vásárol és helyetted gondolkodik: idényterményekből előre összeállított szatyrok kö­zül is választhatsz. További lehe­tőségek: parasztnet.hu, driveinstore.hu, nekedterem.hu Idézetek a hatékony…
júl. 21
17:24
Interjú Szivós Márton világbajnok pólóssal a legújabb Men's Health magazinban (Éva Magazin)
Előfizetőknek döbbenetes kedvezmények! Vízilabdások. Az ország hősei, a víz urai. Őket látván a férfiak irigykednek, a nők pedig örülnek! A legfrissebb Men’s Health magazinban Szivós Márton világbajnokkal készítettünk képes interjút: nézd meg őt közelebbről is, és olvasd el, milyen keményen készült a budapesti vízilabda EB-re! További kihagyhatatlan írások a legfrissebb Men's Health-ben: *…
júl. 21
18:09
Egészséges dezodorok (WebBeteg)
Az illatszergyártó cégek dezodorok és izzadásgátlók garmadát kínálják az üzletek polcain, ám ha ismerjük ezek egészségünkre és környezetünkre gyakorolt ártalmait, már korántsem pakolgatjuk olyan nagy lelkesedéssel bevásárlókosarunkba a díszes csomagolású termékeket.
júl. 21
22:21
Cukorbetegség - Nyári veszélyek (WebBeteg)
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendelleneség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
júl. 21
22:36
A korai gyógyszeres kezelés sem állítja meg a HIV-vírust (Infostart)
Valószínű, hogy a korai gyógyszeres kezelés sem állítja meg a szerzett immunhiányos betegséget (AIDS) okozó HIV-vírust, a fertőzés után ugyanis nagyon gyorsan kiépülnek a stabil, sebezhetetlen "vírusraktárak" - derült ki egy új amerikai kutatásból.
júl. 21
22:54
Gyógyítható lehet a gyógyszerrezisztens tébécé (Infostart)
Új gyógyszer-kombinációval gyógyítható lehet a legtöbb antibiotikumnak ellenálló tébécé egy nemzetközi kutatócsoport új kutatása szerint.

2014. július 22. kedd

júl. 22
6:06
Az allergiások a parlagfüves területek bejelentésével tehetnek a legtöbbet a tünetek megelőzéséért (Infostart)
Az utóbbi napokban több médium is közreadta az Országos Környezet-egészségügyi Intézet képviselőjének nyilatkozatát, amely szerint idén már július végén megkezdődhet a parlagfűszezon, és az allergiásoknak célszerű minél előbb gyógyszereket kérniük az orvosuktól, illetve a hegyekbe menekülniük - olvasható a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület közleményében.
júl. 22
8:51
A tüdőrák nem csak a dohányosok betegsége (WebBeteg)
Tény, hogy a dohányzás növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, de ez nem jelenti azt, hogy a nem dohányzókat nem érinti. Az elvárosiasodott környezet következtében ugyanis olyan hatások érik az emberi szervezetet, amik növelik a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét.

Keresés