A mosolygás nem csak a környezetünkre hat pozitívan, de saját nehézségeinket is könnyebben oldjuk meg a mosolygás által közvetített életszemlélettel. Dr. Kozák Lili, az Oxygen Fogászat fogorvosa egy olyan megoldásról beszélt, amely jelentős foganyag veszteség nélkül teszi esztétikusabbá a fogakat, a mosolyt.
A melegedő idő miatt ismét gyorsan emelkedik a levegőben lévő virágpor mennyisége, így erősödhetnek az allergiások tünetei - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.
Már napi 3km megtételével is sokat tehet állapotáért a COPD-s beteg. Kutatások és klinikai tapasztalatok szerint, a rendszeres séta segít megelőzni a tünetek rosszabbodását.
A 2014-es futball világbajnokságot június 12 és július 13 között tartják Brazíliában. Mivel Brazília hatalmas ország, változatos éghajlattal, az egészségügyi kockázat is attól függ, hogy az ország mely részére utazik. A mérkőzésekre 12 különböző stadionban kerül sor, melyek akár több mint 3000 kilométerre is lehetnek egymástól.
Ez a videó kellett nekünk mára! A Pető Intézet fogyatékos gyerekei és nevelői szerepelnek a Pharrell Williams Happy című dalára készült videón. A Csibészke Csoport tagjai és a konduktorlányok együtt bohóckodnak a kamerák előtt. Happy - Pető Intézet, Budapest - Csibészke Csoport from Krisztina D. Nagy on Vimeo. A Happy-őrület, amely valamikor tavaly novemberben kezdődött, az egész világon…
Egyre több mexikói receptünk van, hisz ezt nem lehet megunni... Előkészítési idő: 10 perc Elkészítési idő: darabonként 6 perc Hozzávalók 6 darabhoz: • 35–40 deka kész grillcsirkehús • 1-1 kis avokádó és lilahagyma • 1 nagy paradicsom • 20 deka erőteljes ízű reszelt sajt • 4-5 evőkanál aprított korianderlevél • 2 kávéskanál csípős paprika (ha bírjátok) • só és durvára tört fekete…
2014. május 19-én lezárult az Astellas Pharma, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Kórházszövetség, valamint a négy hazai klinikai központ közös szervezésében idén negyedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat csoportos jelölési időszaka.
Ha nincs időd regényt olvasni, színházba menni: olvass el egy egyperces jelenetet Nényei Borbálától! Használati utasítás. Ha nincs időd, pénzed vagy bébiszittered, hogy színházba menj és megnézz egy egész estés darabot, ha otthon elromlott a tévé, a dévédé, vacakol az internet, vagy ha egyszerűen csak ahhoz van kedved, hogy beülj egy kád forró vízbe olvasni, de a férjed ellenzi, hogy igazi…
Néhány széles körben elterjedt gombákkal kapcsolatos tévhit igen veszélyes lehet, különösen akkor, ha gombamérgezés történik. Cikkünkben sorra vesszük a 16 leggyakoribb gombákkal kapcsolatos tévhitet, és eloszlatjuk a félreértéseket.
Neked is okozott már rémálmokat, hogy egyedül kellett megjelenned egy fontos eseményen? Veled is előfordult már, hogy nem találtál kísérőt egy fontos eseményre, partira, megnyitóra, ahová muszáj volt elmenned? Vagy hogy utolsó pillanatban lemondta a barátnőd (vagy elfelejtett megjelenni), te meg már ott álltál feszengve az eseményen? Mert velünk bizony előfordult már. Szakmánkból adódóan gyakran…
Okostelefonba bepötyögve vagy noteszba írva – a lényeg, hogy ezek a listák mindig kéznél legyenek. Ha te is száz dolgot csinálsz egyszerre, tele a fejed feladatok tömkelegével olyannyira, hogy azt se tudod, merre áll, segíthet rajtad, ha vezetsz néhány állandó listát. Fotó: 500px.com Mi folyamatosan írjuk az alábbiakat: 1. Éttermek, amiket szeretnénk kipróbálni Amióta az Éva Konyhába…
Lepd meg magad egy dögös bikinivel a Triumph kínálatából és a Tiéd lehet egy trendi, puha, elegáns strandtörölköző! A Triumph 2014-es fürdőruha kollekcióját dél-olaszországi híres üdülőhelyek, kampány modelljüket pedig a varázslatos hangulatú Capri szigete inspirálta. Ez a trendi, egyedülálló széria stílusos, retro virágmintákkal díszített, több népszerű fazonban elérhető idei az kollekcióban.…
Évente négyszáz halálos áldozatot követel a melanóma, azaz a festékes bőrrák Magyarországon, és a megbetegedések száma az elkövetkezendő hat évben akár másfélszeresére is nőhet - közölték szakemberek a Magyar Dermatológiai Társulat melanómáról tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.
Néhány biztos tipp fényvédő krémekhez. Sok újdonságot nem tudunk mutatni: naptejfronton minden márka biztosra megy, és ez így helyes! A bőrünk ugyanis, mint tudjuk, nem felejt, ezért fontos olyan terméket használni, amely minden nap kellemes érzetet biztosít. Nézzük, mit használjunk és mire: 1. La Roche-Posay: Anthelios XL Az egyik kedvencünk, mert nem ragad, hipoallergén és kifejezetten…
Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest 8848 méteres csúcsára, amelyet oxigénpalack nélkül készül megmászni a SPAR Everest expedíció keretében. Ha sikerrel jár, ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb hegyét.