2013. május 7. kedd

máj. 7
18:18
Hogyan adjunk borravalót? (Blikk)
Sosem tudjuk, hogy szokás vagy illik is adni borravalót az étteremben elköltött vacsora után? És ha adunk, akkor mennyit is számoljunk ki a pincérnek? A hogyankell.hu segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb jattal kapcsolatos tudnivalókat.
máj. 7
19:12
Bevette New Yorkot Fluor Tomi és az Animal Cannibals (Blikk)
– Számunkra New York a rapzene fővárosa, ahol szerencsére már többször is jártunk, és valahogy minidig volt velünk valaki, akinek megmutattuk.
máj. 7
19:14
Fedezzük fel az Őrség történelmi emlékhelyeit (Blikk)
Hol nincsenek kerítések? Ahol igazak az emberek, vallják az őrségiek, de a hazai turisták is hamar átérzik, hogy Vas megye délnyugati részén, illetve a szlovéniai Muravidéken található évezredes települések varázsát nemcsak a fenséges táj és a lenyűgöző történelmi emlékhelyek adják.
máj. 7
20:24
Saját Tádzs Mahalt épít egy nyugdíjas (Infostart)
Saját Tádzs Mahalt épít egy nyugdíjas postamester Indiában feleségét gyászolva, akárcsak az eredeti esetben Sáh Dzsuhán sah, aki szülésbe belehalt kedvenc felesége emlékére tervezte és építtette a híres épületegyüttest.

2013. május 8. szerda

máj. 8
9:27
Spenótos-krumplis süti sültparadicsom-szósszal (Éva Magazin)
Egészséges, vegetáriánus és gyerekek is imádni fogják annak ellenére, hogy spenót van benne! Hozzávalók: – 1 kiló lucullus vagy szilvaparadicsom – só, bors – 1 deci olívaolaj – 2 evőkanál vaj – fél kiló spenót szára nélkül, – 1 nagy tojás – 2-3 nagy szem – 10 deka parmezán vagy más reszelhető sajt – csipetnyi reszelt citromhéj – 1 deci zsemlemorzsa – 2 deci liszt – fél deci…
máj. 8
10:30
Orgona ága (Éva Magazin)
A május nem csak anyák napja ürügyén az orgona hónapja. Ilyenkor hetekig borítják fehértől sötétliláig pompázó színekbe a bokrokat kertekben, parkokban, erdők szélén. A kerteket lassan szebbnél szebb nyárindító virágok népesítik be. Jóleső érzéssel ülünk a teraszon vagy a parkban egy padon, szemünket tetszéssel legeltetjük a pompás szirmokon, virágzó cserjesorokon. Az orgona legkülönfélébb…
máj. 8
17:06
Így használja az online térképet! (Blikk)
Az őrült rohanásban a papírtérképek néha több bosszúságot okoznak, mint amennyit segítenek. Szerencsére van megoldás: kedvenc okostelefonja, táblagépe vagy más hordozható eszközének képernyőjén bármikor előhívhat egy digitális térképet.
máj. 8
17:51
Icike-picike kertészet – ötletek minikertre (Éva Magazin)
Nincs udvarod? Sebaj! Sok jó növény kis helyen is elfér! Amatőr és vérprofi kertészek, figyelem! Remek kis csináld magad könyvre bukkantunk: Emma Hardy, a sikeres enteriőrstylist nemrégiben megjelent albumára, amely a Teeny Tiny Gardening (Ici-pici kertészkedés) címet viseli. A könyv szerzője ebben az albumban ötvözi a kertészkedés és a vintázs holmik iránti szerelmét: rájött, hogy…
máj. 8
17:53
Így lesz újra tiszta a vasalód talpa (Éva Magazin)
A megoldás egyszerűbb, mint gondolnád. Kattints! Bármelyik háztartásban megesik, hogy bár tökéletesen funkcionál a gőzölős vasaló, a talpán megrakódott szennyeződések miatt mégis használhatatlanná válik. Aggodalomra azonban semmi ok: csupán öt percre van szükséged ahhoz, hogy újra ragyogjon. Mutatjuk! Fotó: Photl   Erre lesz szükséged: szódabikarbóna, desztillált víz, spatula, egy nedves…
máj. 8
17:55
MINDJÁRT PÉNTEK: programok májusi zápor után (Éva Magazin)
Rengeteg ingyenes vagy olcsó mozivetítés, vásár és fesztivál az egész családnak heti friss programajánlónkban. Fesztivál Országos rajzfilmünnep 2013. május 12. Harmadszor rendezik meg az egész napos Rajzfilmünnepet, amelynek során országszerte rengeteg rajzfilmet lehet megnézni 37 város 70 mozijában, közösségi házában, könyvtárában vagy más műintézményében. Régi és kortárs, rövid és egész…
máj. 8
19:30
Lehelet- és lábszagérzékelő robot Japánból (Infostart)
Az ember leheletét és lábszagát érzékelő és azt pozitív vagy negatív megjegyzésekkel kommentáló, a tulajdonost fogmosásra vagy tisztálkodásra ösztökélő robotokat fejlesztettek ki japán kutatók - írta az Aszahi Simbun japán napilap.

2013. május 9. csütörtök

máj. 9
12:45
Oké, ki ez a facebookozó, twitterező űrhajós? (Éva Magazin)
Chris Hadfield az internet legnagyobb sztárja pillanatnyilag. Egy űrhajós, aki Facebook- és Twitter-oldalán közvetíti, hol jár éppen. Lebegve. Az 53 éves kanadai űrhajós, Chris Hadfield tudja, mitől döglik a légy. Az ezredes 2012 decembere óta él az űrben, méghozzá a Nemzetközi Űrállomáson, ahol – mint azt neve is mutatja – egy nemzetközi űrhajós team parancsnokaként tevékenykedik. A Nemzetközi…
máj. 9
14:24
Itt a grillszezon! 5 egyszerű recept (Blikk)
Visszavonhatatlanul megkezdődött a szabadtéri sütés-főzés szezonja. Ennek jegyében az elmúlt hétvégén Salgótarjánban adtak randevút egymásnak a bográcsozás és a grillezés kedvelői.
máj. 9
14:42
Az eltűntnek hitt magyar turisták előkerültek (Infostart)
Megvannak a Macedóniában eltűntnek hitt magyar turisták - tudta meg az InfoRádió.
máj. 9
14:51
Bevásárolni csak jóllakottan... (Éva Magazin)
Éhesen többet vásárolunk – régóta sejtettük, de most egy kutatás is bizonyította. A Cornell egyetem 68 felnőttet vizsgált egy kutatásban, amely arra kereste a választ, hogy vajon többet vásárolunk-e, ha éhesen indulunk a közértbe vagy sem. Két csoportra osztották a vizsgált mintát: az egyik kapott ételt, mielőtt elküldték bevásárolni, a másik nem. Az végeredmény pedig a következő lett: 19…
máj. 9
15:54
Nagy nyári körömlakkteszt – 1. rész (Éva Magazin)
Összeszedtük, kipróbáltuk, megmutatjuk: íme a legmenőbb körömlakkok a nyárra! A nagy hőségben az ember nem szívesen visel vastag sminket, bonyolult frizurát, de egy jó körömlakk nem hiányozhat kezünkről-lábunkról. Végigbogarásztuk a márkák kínálatait, és kiválasztottuk kedvenceinket a nyárra. Azért van olyan köztük, amit még ősszel is hordani fogunk... És télen is... :) Fotó: photl.com Zöldek…
máj. 9
16:12
Tizenhárom magyar bor kapott érmet a Monde Selection versenyén (Infostart)
Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén.
máj. 9
16:57
Nyárköszöntő családi szuperakció (Éva Magazin)
A nyár legkedvezőbb ajánlata a hévízi Hotel Európa fit-ben: 2 felnőtt + 2 gyermek 66 600 Ft/2éj! Nyárköszöntő családi szuperakció a hévízi Hotel Európa fit-ben! A nyár legkedvezőbb ajánlata: 2 felnőtt + 2 gyermek 66 600 Ft/2éj! Szobák korlátozott számban! Részletekért KLIKK ide!
máj. 9
19:48
Így ösztönöznék a gyermekvállalást Japánban (Infostart)
Tinédzsereknek szóló terhességi és gyermekvállalási kézikönyv kiadására készül a japán kormány, hogy szülésre ösztökélje a fiatalokat a fogyó népességű országban - írta csütörtökön a Maincsi Simbun japán napilap.

2013. május 10. péntek

máj. 10
9:45
Használt ruháidért - kedvezmény kuponok! (Éva Magazin)
Idáig több mint 5000 ruhaadomány érkezett a Premier Outletbe és még nincs vége! Adjál - kapjál te is! Az outlet center jótékonysági akciója keretében akár 1000 gyermek és 4000 felnőtt juthat jó minőségű ruhához és cipőhöz Eddig több mint 5000 női-, férfi és gyermekruha gyűlt össze a biatorbágyi Premier Outlet Center Adománygyűjtő Pontjában, az Adok-Kapok Napok kampány keretében. A bevásárló…
máj. 10
10:48
Egy kis nyári íz: barackos bögresüti (Éva Magazin)
Még csak mérleg sem kell ehhez a sütihez, csak egy tepsi és egy bögre. Elkészítési idő: 1 óra Hozzávalók: 3 bögre liszt 1 bögre cukor 1 bögre natúr joghurt 20 deka margarin 2 csomag vaníliás cukor 4 tojás fél csomag sütőpor 1 bögre felaprított barack (ebbe a sütibe a legjobb a lecsöpögtetett befőtt) 10 deka tehéntúró 1. Először a margarint keverd simára és habosra a cukorral,…
máj. 10
10:50
Divatszerkesztőnk ajánlja: a legjobb saruk (Éva Magazin)
Nekünk most ők a kedvenceink. A saru az a lábbeli, amiből sosem lehet elég. Minden évben találunk egy-két olyan ellenállhatatlan darabot, amire egyszerűen nem tudunk nemet mondani. Divatszerkeszőnk, Balogh Viki összeválogatta jelenlegi kedvenceit - nektek melyik tetszik a legjobban? 1. Élénk színű Vagabond, 19990 Ft   2. Szegecses Springfield, 13990 Ft   3. Pasztell Buffalo, Salamander,…
máj. 10
15:00
Mikor lyukasszuk ki a gyerek fülét? (Éva Magazin)
Ti hány éves korban engedélyeznétek lányotok számára a füllyukasztást? Kislányunk jövő hónapban születik, de a leendő keresztmama már megvette számára a piros köves fülbevalót. Hogyan közöljük vele, hogy füllyukasztásról egyelőre szó sem lehet? – kérdezte olvasónk, Márti Pécsről Választhatnátok kevésbé hiperaktív keresztanyát, de akkor még nagyobb lenne a sértődés. Inkább mondjátok meg kedvesen,…
máj. 10
16:12
Könyvajánló: Környezettudatos otthon (Blikk)
A modern ember azért, hogy megóvja globális és helyi környezetét, egyre tudatosabban szervezi meg az életét, egyre nagyobb odafigyeléssel igyekszik gazdálkodni földünk véges tartalékaival.
máj. 10
16:14
Így válassz parfümöt nyárra - tippek (Blikk)
A melegben érdemes elfelejteni a nehéz, édes, fűszeres illatokat. Eláruljuk, hogyan válassz parfümöt nyárra!
máj. 10
17:06
Nassolj bűntudat nélkül! (Éva Magazin)
Olyan finomságokat mutatunk, amelyektől garantáltan nem ugrik ki a mérleg nyelve. Elhatároztad, hogy egészségesen élsz, de majd' megveszel, annyira hiányzik az étkezések közötti nassolás? Aggodalomra semmi ok: mutatunk néhány lehetőséget, hogyan csillapítsd az édesség utáni vágyadat olyan ételekkel, amelyek adagonként csupán 100 kalóriát tartalmaznak, mégis nagyszerűen helyettesítik a „bűnös…
máj. 10
19:30
Allergiások, figyelem: most jön a feketeleves! (Blikk)
Bár már túl vagyunk azokon a heteken, amikor a legtöbb növényfaj virágzott, de az allergiások még nem nagyon lélegezhetnek fel.

2013. május 11. szombat

máj. 11
8:42
Már az anyaméhben elkezdődik a nyelvtanulás (Infostart)
Már az anyaméhben elkezdődik az anyanyelv tanulása - vélik svéd és amerikai kutatók, akik születésük után 30 órával vizsgáltak újszülötteket.
máj. 11
10:57
Sajtos-mentás párnácskák (Éva Magazin)
Finom falatok, amiket felnőtt és gyerek egyaránt szeret! Érdekes ízek, amik ha egyesülnek, felejthetetlen élményt nyújtanak! Elkészítési idő: 50 perc (+30 perc kelesztés), Sütési idő: 20 perc Hozzávalók: – 40 deka liszt – 1 tojás – víz – olívaolaj – só A töltelékhez: – 20 deka fetasajt – 10 deka kemény sajt – 2 kávéskanál friss mentalevél – 2 kávéskanál friss kapor – 2 tojás –…
máj. 11
13:30
Főzzünk színesen Fásyval! (Blikk)
Kedves Olvasó! A könnyen elkészíthető leves után főételnek alföldi tányérost ajánlok. Az ízutazást követően a desszertet egy kis rummal bolondítom meg. A mai menü 1390 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!  Fásy Ádám
máj. 11
20:42
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 12, 37, 62, 82, 83.

2013. május 12. vasárnap

máj. 12
8:06
Kutyatetoválás az új őrület (Infostart)
A nyári melegben is különlegessé tehetik négylábú kedvenceiket a New York-i kutyatartók: "tetováltathatják" az ebet.
máj. 12
11:06
Csirkekebab (Éva Magazin)
Hogyan grillezzünk csirkefalatkákat nyárson? Íme egy alaprecept. Előkészítési idő: 15 perc, sütési idő 8 perc Hozzávalók (6 személyre): – 40 deka csirkemellfilé – só – 1 evőkanál citromlé – paradicsom és mentalevél a tálaláshoz 1. A csirkemelleket vágd kockára. Sózd, fűszerezd ízlésed szerint, és szurkáld fel a kockákat kis nyársakra. 2. Faszénparázson süsd a nyársak mindkét oldalát 4-4…
máj. 12
16:30
Szél és eső - nem sok jóra számíthatunk a hét elején (Infostart)
A jövő héten is többször megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél, többfelé várható zápor, illetve zivatar. Melegszik az idő, a hét második felében ismét 30 fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú, az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos előrejelzéséből.
máj. 12
16:48
A hatos lottó e heti nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 12
20:24
Már nem titok, mikor szül Katalin (Infostart)
Július 13-ra várható Vilmos herceg és hitvese, Katalin cambridge-i hercegnő első gyermekének érkezése - legalábbis vasárnapi brit sajtóértesülések szerint.

2013. május 13. hétfő

máj. 13
5:06
Heti horoszkóp: vigyázzunk értékeinre! (Blikk)
A hét elején, amikor a Vénusz barátságtalan kvadrát fényszöget zár be a Neptunusszal, óvjuk értékeinket, mert ilyenkor veszítik el az emberek pénztárcájukat, ékszereiket. Vigyázzunk, nehogy csalás vagy tolvajlás áldozataivá váljunk.
máj. 13
9:09
Csípős, grillezett marhasült salátával (Éva Magazin)
A salátákat kevésbé kedvelő pasikat is el fogod kápráztatni ezzel a fogással. Előkészítési idő: 20 perc Elkészítési idő: 15 perc Hozzávalók (4 adaghoz): 70 deka bélszín vagy hátszín • 10 deka salátakeverék 2-2 szál friss koriander- és mentalevél 10 deka lilahagyma vagy mogyoróhagyma 25 deka koktélparadicsom Az öntethez: fél deci citromlé 1 evőkanál halszósz 1 kis erős paprika…
máj. 13
12:18
3 elképesztő(en jó) reklámfilm! (Éva Magazin)
A hatás garantált! És még nevettünk is rajtuk. Vagy megkönnyeztük őket. Neked melyik a kedvenc reklámod? Egyre kevésbé hatnak ránk a reklámok, újabb felmérések szerint már alig olvassuk el az akciókat hirdető feliratokat a boltokban. A hirdetések áradatában immunisak lettünk; a reklámipar szakembereinek alaposan fel van adva a lecke, ha az üzenetüket tényleg el akarják juttatni a közönséghez úgy,…
máj. 13
13:21
A nap tippje: különleges asztali dekor (Éva Magazin)
Megláttuk és megszerettük – ismerjétek meg ti is a Renée Raast! Mielőtt még azt hinnétek, hogy egy méregdrága francia dizájnermárkáról van szó, gyorsan eláruljuk: a René Raas név mögött egy ízig-vérig magyar képzőművész áll, Kosaras Renáta, aki imádja a lakberendezést, a  színeket, a természetet. Új márkájának, a Renèe Raas Home & Table Decornak küldetése van, mégpedig az, hogy az étkező – a…
máj. 13
13:23
Te hová menekülsz a toronyépítés elől? (Éva Magazin)
Sokszor akkor is kütyükön matatunk, amikor egészen mással kellene foglalkoznunk. Mondjuk a gyerekünkkel… Szóltam tízszer, százszor. Kértem szép szóval, most már ordítok, de hiába. A srácok, mint akikbe az ördög bújt, megkergülve rohangálnak a lakásban. Szeretnék elszaladni, felnőttek közé, ahol nem csorog ragacsos lé az asztalon, ahol senki nem mászik fel a könyvespolcra, és már nyitom is a…
máj. 13
17:33
Fűszernövények – mit, hova, hogyan? (Éva Magazin)
Ültess bátran, ám néhány fontos szempontról ne feledkezz meg! Mibe? Fotó: tumblr.com Miből legyen a cserép? A köznyelvben cserépnek nevezünk minden virágtartót, anyagától függetlenül, és nem véletlenül: a növények legjobban a cserépből készült cserepekben érzik jól magukat, mert az égetett agyag porózus, ezért engedi levegőzni a földet és elpárologni a felesleges nedvességet. Ugyanezért remek…
máj. 13
17:35
A világ leggyönyörűbb helyei (Éva Magazin)
Türkiz jég a Bajkál-tónál, vízalatti múzeum Mexikóban és még sok-sok csoda, kattintsatok! Már több mint 760 ezer rajongója van, egy-egy posztját 10-20 ezer ember lájkolja átlagosan, pedig a Facebookon található 'Places to See Before You Die' oldal (azaz 'Helyek, amelyeket látnod kell, mielőtt meghalsz') tulajdonképpen semmi újat nem mutat, "csupán" összegyűjti a legszebb helyeket a világból. A…
máj. 13
18:36
Éva Kölyök 2013! (Éva Magazin)
Május 14-től az újságárusoknál! Az Éva Kölyök immár harmadszor jelenik meg – különszámunk idén május 14-étől kapható! Benne egész nyárra való igazi olvasmányokat találsz, amely elsősorban szülőknek szól, elsősorban gyerekekről. Kattints, lapozz és olvasd el ízelítőnket. :) --pagebreak--   Milyen lesz a jövő iskolája? És a jövő iskolásai?  Feltettük a szerintünk 6 legfontosabb közoktatással…
máj. 13
19:12
A mélyebb hangú cégvezetők sikeresebbek (Infostart)
A mélyebb hangú cégvezetők sikeresebbek, mint a magasabb orgánumúak - erre a megállapításra jutottak amerikai kutatók.
máj. 13
21:36
Új bukfencrekord született (Infostart)
Új bukfencrekord született Nagy-Britanniában: 75-öt fordult egyetlen perc alatt egy 14 éves fiú.

2013. május 14. kedd

máj. 14
6:00
Koncert a liftben (Infostart)
Az ostravai városháza páternoszterében adott különleges koncertet a város színházának operatársulata: a fülkékbe lépő énekesek szólóban vagy duettben énekeltek híres áriákat az Európai Operanapok alkalmából.
máj. 14
8:15
Syoss Oleo Intense (Éva Magazin)
100 % tisztaságú olajjal és ammónia nélkül! Hála a Syoss Oleo Intense, az ammónia nélküli Intenzív Olaj hajfestéknek, 100 % tisztaságú olajjal.  A fodrászok és színspecialisták segítségével fejlesztett és tesztelt professzionális minőségű hajfesték alapja az olaj a krémben formula professzionális színpigment keverékkel. A hajfesték csodálatos, hosszantartó, szalonszépségű eredmény biztosít a…
máj. 14
9:18
Kortárs pszichoterror: a bullying (Éva Magazin)
Életre szóló barátságok, meg­határozó élmények kötnek az iskolaéveinkhez. Vannak azonban olyan gyerekek, akiknek az iskola kínzókamra. Fotó: Éva magazin 1999 tavaszán a coloradói Columbine gimnázium rettene­tes mészárlás színtere volt: az eset alapjaiban kérdőjelezte meg a demokratikus országok iskolarendszereinek mű­ködését. A világ döbbenten kereste a választ a vérfagyasztó kérdésre, hogy Eric…
máj. 14
10:21
Pünkösd hétfőre van egy jó ajánlatunk (Éva Magazin)
Négy gasztroblogger kölcsön kapott egy tanyát. Kölyök puli kutyástúl, kemencéstűl, asztalostúl... tarts velük! A tanyán lesz négy(!) kemence, melyben az Havas Dóra azaz Lila Füge, Nagy Sándor a Hódítás a konyhában, Förödős Zé azaz a Szárnyas ízvadász és Fűszere Eszter a Fűszer és Lélek bloggere fög sütni. Részleteket ITT találsz

Keresés