Evolúciós folyamatban vagyunk a vendéglátásban: örülhetünk annak, amit már elértünk, de még mindig nagyon sok az országban az olyan "erény nélküli" étterem, amelyet csak a megélhetés miatt, fásultan, lelkesedés nélkül visznek tulajdonosai - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Molnár B. Tamás, a Gault Millau Magyarország 2014 étteremkalauz főszerkesztője. Hozzátette: tény ugyanakkor az is,…
Ennek az almás pitének az egész környék a csodájára fog járni. Előkészítési idő: 45 perc Sütési idő: 1 óra 20 perc Hozzávalók (6 személyre): A tésztához: • 14 deka barna cukor • 13-13 deka sima és teljes kiőrlésű liszt • 1 tojás • 1-1 kávéskanál őrölt fahéj és sütihez való fűszerkeverék • 13 deka vaj • 2 evőkanál olívaolaj A töltelékhez: • 4 zöld alma (granny smith) • 4 sárga…
Túl sok lenne? Vagy pont jó? Nényei Borbála osztja meg velünk dilemmáját. Nagyon megijedtem. Eszembe se jutott, hogy velünk ilyen megtörténhet – hogy egyszer nem minden úgy alakul, ahogy terveztük. Őszintén szólva dühös is voltam, úgy éreztem, azért jön, hogy mindent felborítson. Mármint ő: ez az esetleges negyedik baba. A kép illusztráció, fotó: Éva magazin / Europress Még semmi sem volt…
A magyar munkavállalók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlagnál - derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című kutatásából.
A magyarországi borutakhoz hasonlóan megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése, ahol a kézműves sajtkészítők nemcsak saját portékáikat árusítják és kínálják, hanem turistákat is fogadnak - mondta a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete elnöke szombaton az MTI-nek.