Tíz évig volt a román vívóválogatott tagja, egy orvosi műhiba miatt azonban le kellett mondania fényesen felfelé ívelő sportkarrierjéről Osváth Richárdnak. Jobb lába lebénulása után teljesen összeomlott, ma viszont kétszeres elszántsággal készül első paralimpiájára. Az egész környezetvédelmi felügyelőség érte izgul.
Megköszönte az alapellátás finanszírozásának emelését a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az egészségügyi államtitkárnak csütörtökön egy budapesti egészségügyi konferencián, de megjegyezte: szeretnék, ha még szeptemberben megkezdenék a tárgyalásokat a további, akár még erre az évre szóló emelésről is. Szócska Miklós erre reagálva azt mondta: ősszel mindenképpen szeretné…
Ennél jobb családi szórakozás nincs is – főleg esős hétvégi délutánokon. Pizzatészta Előkészítési idő: 15 perc kelési idő: 45 perc Hozzávalók (6 kis pizzához vagy 2 nagyobbhoz): 30 deka liszt • 1 zacskó szárított élesztő • fél kávéskanál cukor • 1 kávéskanál só • bő fél deci olívaolaj • 2 evőkanál meleg víz (+ fél pohár extra) 1. Egy tálkában keverd össze az élesztőt a cukorral és a meleg…
Magyarországon körülbelül 100 ezer hepatitis C vírushordozó él. A HCV felelős hazánkban évente körülbelül 3000 beteg májzsugorának kialakulásáért és 600 májrákos esetért.
Ennél jobb családi szórakozás nincs is – főleg esős hétvégi délutánokon. Pizzatészta Előkészítési idő: 15 perc kelési idő: 45 perc Hozzávalók (6 kis pizzához vagy 2 nagyobbhoz): 30 deka liszt • 1 zacskó szárított élesztő • fél kávéskanál cukor • 1 kávéskanál só • bő fél deci olívaolaj • 2 evőkanál meleg víz (+ fél pohár extra) 1. Egy tálkában keverd össze az élesztőt a cukorral és a meleg…
A Keszthelyi-hegység lábánál található Gyenesdiás egész évben változatos programokkal várja a vendégeket. (x) Hétpecsétes kalandok Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában A Keszthelyi-hegység lábánál található Gyenesdiás egész évben változatos programokkal várja a vendégeket a Nyugat-Balaton régió egyik legszebb részén. A Balaton-parti település gyönyörű természeti környezetben…
Cianózis alakulhat ki a vér oxigéntartalmának csökkenése és a szén-dioxid tartalmának emelkedése miatt. Ennek következtében a bőr illetve a nyálkahártyák, a körmök kékes-lilásan elszíneződnek.
Sok statisztika és tanulmány bizonyította, hogy a kövérek korábban és gyakrabban halnak meg szív-és érbetegségben, mint a karcsúak, ám egy új vizsgálat adatai azt jelezik, hogy nem a súlytöbblet az igazi veszély, hanem az, ha valaki hasra hízik.
Nem fért be egy kínai férfi álmai kanapéja lakása tömbházának ajtaján, ezért 75 tonnás toronydaruval emeltette be az utcáról a bútordarabot - 140 ezer forintnyi jüanért.
A csúcson kell abbahagyni - nyilatkozta a WEBBetegnek Szabó Nikolett látássérült paralimpikon, aki ha elhozza Londonból az aranyérmet, befejezi az élsportot. Judo kategóriában Szabó Nikolett mellett Papp Gábor versenyezhet a nyári játékokon.