Az időseknek legalább annyira oda kell figyelniük táplálkozásukra, mint a gyermekeknek. Szerencsére nekik sincs szükségük varázslatra, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Adunk pár tippet.
A brit képviselőházban elrendelték a munkájukat végző képviselők helyszíni alkoholfogyasztásának csökkentését, mivel az utóbbi időben felerősödött az aggodalom a brit politikusok ivási kultúrája miatt - számolt be a The Guardian című brit napilap hírportálja.
Napjaink egyik népbetegségének tekinthetőek a különböző allergiás kórképek. Ezek lényege, hogy valamilyen külső tényező hatására a szervezet allergiás reakcióval válaszol, tehát túlérzékenység alakul ki a szervezetbe kerülő anyaggal szemben. Lehetségesek-e allergiás reakciók az egyes fogamzásgátlási eszközök alkalmazása során? Az alábbiakból kiderül.
Ahhoz, hogy a gyermek pszichésen is megfelelően fejlődjön, a központi idegrendszer optimális fejlődésére és bizonyos környezeti feltételekre is szükség van. Ha az idegrendszer működésében hiba keletkezik, vagy a környezet nem megfelelő, a pszichés fejlődésben is zavar támadhat.
Szomorú statisztikát sikerült készítenie az UNICEF Magyar Bizottságának rólunk, magyarokról: 1000 emberből mindössze 6 segítene egy magára hagyott csecsemőn!
Vannak olyan érett férfiak, akik megengedik maguknak a luxust, hogy még mindig az édesanyjukkal élnek. 1. „Anya fantasztikus asszony!” Iván 43 éves, tudományos kutató. Budapest belvárosában, egy háromszobás lakásban él 69 éves anyjával. Jelenet az Anyám nyakán című filmből (Matthew McConaughey, Kathy Bates, Terry Bradshaw) „Anya az egyetlen ember a földkerekségen, akivel egy srófra jár az…
Modern világ, rohanó élet, nem jut időm semmire… – miként ezt a Bikini együttes is énekli, életünk állandó rohanással van tele, mindennapi - munkahelyi és családi - teendőink mellett nem mindegy számunkra, mennyi időbe telik egészségügyi problémáink kivizsgálása, főként annak kezelése, esetleg műtéti úton történő orvoslása. Létezik erre megoldás: az egynapos sebészet!
Hanna vagyok, sclerosis multiplexes. Ez itt a blogom 95. része, amelyben 2012-t írunk. Juhú! Ennek örömére: elmondom, hogy milyen az a bátorcsúszda és mesélek egy vácrátóti tanyáról is.
Brit kutatók azonosítottak egy gént, amely lassítja a hasnyálmirigyrák szétterjedését, és ennek betudhatóan reményt adhat az agresszív tumor kezelésére, ha sikerül módot találni a gén "bekapcsolására".
A nem megfelelően beállított hőmérséklet, a túl nagy hőingadozás, a megspórolt karbantartás és tisztítás, valamint a nem megfelelő védekezés mind-mind hatással lehet szervezetünkre. Többszörösen összetett problémáról beszélünk, ezért jártuk körbe a témát.
Trombózisról beszélünk, ha az érrendszerben a fokozott alvadás miatt vérrög (thrombus) képződik. Ennek megfelelő kezelése elengedhetetlen, a súlyosbodás, vagy akár egy végzetes kimenetelű tüdőembólia elkerülése miatt.
A fokhagyma egyik összetevője, a diallil-szulfid százszor hatékonyabb az emésztőrendszert megbetegítő baktériumokkal szemben, mint két hagyományos antibiotikum - számolt be amerikai kutatók megállapításáról a Scientific American című ismeretterjesztő portál.