A 12-24 éves korosztályban ötből négy betegnél alakul ki legalább egyszer akne. Bár ezt a bőrbetegséget gyakran a kamaszkornak tulajdonítják, bármely életkorban előfordulhat, így nemritkán a 20-30 éves felnőttekben is kialakulhat, sőt 40-50 éves korban is fennállhat.
E helyiség hangulatát a bútorok és a burkolatok is meghatározzák. ám lehet, hogy egy kedvenc tárgyunk dönti el, milyen apróságokat, eszközöket válogatunk ide. három stílushoz kerestünk konyhai kiegészítőket.
A március végétől június elejéig tartó időszakban a legaktívabbak a kullancsok. Az elmúlt időszak enyhe időjárásának köszönhetően elkezdődött a tavaszi kullancsszezon - mondta Zöldi Viktor, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) biológusa szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A megelőzés és a kullancsokkal szembeni körültekintő magatartás fontosságára hívták fel a figyelmet a Magyar Kullancsszövetség keddi tájékoztatóján, amelyen a témában érintett szakemberek a kullancsprevenciós lehetőségeket értékelték.
A skandináv államokban a leginkább, Sierra Leonéban és Togóban a legkevésbé boldogok az emberek az első világszintű boldogságjelentés szerint, amely alapján Magyarország a 96. helyen áll a több mint 150 országot tömörítő összeállításban.
Az időskori macula degeneratio az éleslátásért felelős sárgafolt sorvadásos betegsége, mely típusosan 50 éves kor felett jelentkezik. Vezető vaksági ok, a vakok 22-25 százaléka emiatt veszíti el látását.
A sugárterápia következtében sajnálatos módon felléphetnek különböző mellékhatások is. Cikkünkben a fej-nyaki dagantok sugárkezelésének hatására jelentkező lehetséges mellékhatásokat vesszük sorra.
Mindenki számára elérhetők az év bármely szakában, első látásra könnyen alkalmazható készítmények, melyek többségét otthoni használatra fejlesztették ki, bár kozmetikai célokra is kiválóak: az önbarnító készítmények.
A brit turisták bizarr kérésekkel, például étterem-foglalásokkal és a helybéliekkel összefüggő romantikus tippkérésekkel ostromolják a külföldi brit nagykövetségeket - panaszkodott William Hague külügyminiszter.
Klasszikusan disznósonkából készül a húsvéti sonka - mondta a Húsipari Kutatóintézet főmunkatársa. Nagy Sándorné hozzátette: annál olcsóbb, minél több benne a páclé, ugyanakkor ez az élvezetén nem változtat.
A nephropathia lényege, hogy az úgynevezett glomerulusoknak a vizelet szűrését végző hajszálerei megbetegszenek, a közöttük lévő kötőszövet felszaporodik és gátolja a hajszálerek tevékenységét.
Újra teljes vonalon közlekedik a metró a 3-as vonalon, amelynek egy szakaszán le kellett állítani a forgalmat egy szerelvény füstölése miatt - közölte a BKV fődiszpécsere.
Ugrásszerűen megnőtt a nagyrészt interneten forgalmazott, újszerű vegyületek forgalma. A héten hatályba lépett és rendeletben megfogalmazott komoly szankciók gátat szabhatnak az úgynevezett dizájner drogok internetes forgalmának.
Hideg, szeles idő lesz húsvétkor. A hőmérséklet a maihoz képest tíz fokkal csökken, az előrejelzések szerint akár 75km/h órás széllökések is lehetnek. A tavasz csak jövő hét közepétől tér vissza - mondta az InfoRádiónak Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján a biztosító csak a kárt okozó vezető 0,8 ezrelékes véralkohol szintjéig vállalja a kockázatot - figyelmeztetett a Genertel.hu internetes biztosító.
A vizsgált daganatos betegeknél a halál oka 51 százalékban a tumor volt, de a csoport 49 százaléka más okból fejezte be életét, a legtöbben valamilyen szív-és érrendszeri esemény következtében.
Idén már a második zsiráfborjúnak örvendhetnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hat héttel az előző kiszsiráf megszületése után a csapat egy másik nősténye is világra hozott egy életerős utódot.
15 éves vagyok, 172 cm magas 65 kg. Elég gyorsan nőttem, a múlt nyáron körülbelül 5 cm-t és valószínűleg ezért fájnak a térdeim, de szeretnék erről bebizonyosodni. Jó a könnyített tesi vagy majd kinövöm? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az úgynevezett „cukiságok” óriási népszerűségnek örvendenek, több millió kattintást érhet egy YouTube-on landoló kisállatos-kisgyerekes videó. Michael Jackson-rajongó kakaduk, kutyát ébresztgető kiselefántok, csengő hangon éneklő négyévesek lepik el az internetet. Az úgynevezett „cukiságok” óriási népszerűségnek örvendenek, több millió kattintást érhet egy YouTube-on landoló kisállatos-…
Az egészséges testtömeg eléréséhez általában javítani kell a táplálkozáson, fokozni kell a mozgást és gyakran életvezetési változtatásra is szükség van. Hogyan kezdjen hozzá?
A rák diagnózisa után is a teljes egészség biztosítására kell figyelni - érvelt annak az amerikai kutatócsoportnak a vezetője, amely azt vizsgálta, milyen betegségben halnak meg a rákbetegek.
A ketamin (K, Special K) nevű partidrogot használó emberek közül soknál alakul ki alhasi fájdalom, a hólyag kontrolljának zavara és más húgyúti problémák - állapították meg brit orvosok.
Az ultrahanggal kiegészített mammográfia segíti az emlődaganat pontos diagnózisát a nagyobb rákkockázattal élő nőknél - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
A Kínával kialakult feszültség enyhítésére törekszik a Palau-szigetek, miután a mikronéziai állam vizein egy rendőri akció közben leadott lövés következtében meghalt egy kínai halász. A konfrontáció helyszínére küldött, majd vélhetően lezuhant repülőgép keresését felfüggesztették.