Az Egyesült Államok történetében először többségbe kerültek a kisebbségi (nem fehér) újszülöttek, jelezve azt a változást, amelynek eredményeként népességkutatók szerint a század közepére az egész amerikai társadalomban megfordul a többség-kisebbség arány.
A C- vitamin (aszkorbinsav) az emberi szervezetben sokrétű védőszerepet tölt be. Fontos szerepe van a kötőszövet, a fogak, az íny és a csontok felépítésében, a stressz kivédésében.
A fogyáshoz az alapokkal mindenki tisztában van, hogy hetente négyszer mozogjon legalább egy órát, figyeljen oda a táplálkozásra és legyen türelmes, mert a fogyás beindulásához és a látványos eredményekhez legalább 2 hónap kell. De ez kevés támpont ahhoz, hogy tudjuk, mit sportoljunk. Ebben segít az alábbi néhány ötlet, amely útmutató a zsírégető edzés elkezdéséhez.
Megisszuk, fürdünk benne, mégsem betegszünk meg. Ha azonban a vízpermetet belélegezzük, akár bele is halhatunk a Legionella baktérium által okozott kórba. Mi mindent érdemes tudni a legionellózisról?
Július elsejétől csaknem hatszáz tb-támogatott gyógyszer térítési díja változik: csaknem kétszáz gyógyszer olcsóbb lesz, majdnem 350 készítmény viszont többe kerül majd.
A rák több mint kétszáz fajta betegséget magában foglaló gyűjtőfogalom, s egy-egy fő típuson belül is számos altípust különböztetnek meg: nem mindegy, hogy egy mellrák az emlő melyik részében fejlődik ki, hogy egy tüdőrák kissejtes vagy nagysejtes, hogy egy leukémia akut vagy krónikus.
Gyakrabban fordul elő tüdőgyulladás azok körében, akik sok alkoholt isznak - állapították meg több tízezer emberre kiterjedt követéses felmérésükben dán kutatók.
A nyári hónapok általában megteremtik a pihenés és kikapcsolódás lehetőségét sokak számára, azonban az egészségügyi problémákkal küszködőknek ebben az időszakban, az önfeledt feltöltődés közben is több dologra kell ügyelniük. Különösen igaz ez a szív- és érrendszeri panaszokban szenvedők esetében, akiktől a szélsőségesen meleg időjárás még nagyobb odafigyelést kíván meg.
Kiállítások egész sora közül szemezgethetsz a következő héten. Ha pedig mozgóképre vágysz, választhatsz a vászon és a színpad közül. Vagy legyen mindkettő?
A németországi járványéhoz hasonló súlyos hasmenéses tünetekkel nyolc felnőtt betegedett meg a dél-franciaországi Bordeaux környékén. Közülük öt személyt ápoltak pénteken kórházban, s egynél már bebizonyosodott, hogy a kóli baktérium egyik válfaja, az EHEC bélbacilus okozta a betegséget - közölte a bordeaux-i kórház.
Aki szereti a gyümölcsöt, és sok zöldséget is fogyaszt, az sokkal ritkábban fejezi be életét szívroham következtében, mint az, akinek étrendjében kevés fordul elő ezekből az egészséges ételekből.
Amilyen könnyű és finom étel a felfújt, annyira nem tűnik egyszerűnek az elkészítése. Pedig amikor van rá időd, érdemes elbíbelődni vele, ha valami különlegeset szeretnél tálalni.
Tíz olvasónk tízféle fürdőruhát mutat be. Figyeld meg a részleteket! Fontosak idén a strandkiegészítők, például a kalapok és a fa- vagy műanyag ékszerek.
A kontaktlencsét viselőknek a vizek mellett különösen óvatosnak kell lenniük. A legfontosabb szabályokról dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa beszélt.
A németországi járványéhoz hasonló súlyos hasmenéses tünetekkel nyolc felnőtt betegedett meg a dél-franciaországi Bordeaux környékén. Közülük öt személyt ápoltak pénteken kórházban, s egynél már bebizonyosodott, hogy a kóli baktérium egyik válfaja, az EHEC bélbacilus okozta a betegséget - közölte a bordeaux-i kórház.
Manapság nagy az érdeklődés a szájzuhany alkalmazása iránt. Több tanulmány is alátámasztotta a feltevést, miszerint a szájzuhany rendszeres használata jótékony hatással van az egészségre.
Az Escherichia coli (röviden E. coli) baktérium törzsei általában a melegvérű állatok és az ember normál bélflórájának természetes baktériumai, ahol fontos szerepet töltenek be; részük van vitaminok (K2, B) termelésében, és jelenlétükkel általában gátolják más, kórokozó mikroorganizmusok elszaporodását. Néhány, kívülről a szervezetbe bejutó E.coli törzs azonban megbetegítő tulajdonsággal…
Egymillió jüanért - több mint 28 millió forintnyi összegért - kelt el egy másfél literes, 2008-as évjáratú cahors-i bor csütörtök este Pekingben - közölte a Henrik hercegnek, II. Margit dán királynő férjének tulajdonában lévő szőlészet igazgatója.
Váratlan látogatóként lepte meg a helyieket, most azonban már a wellingtoni állatkert kórházában ápolják a világsajtóban csak a Happy Feet (Táncoló talpak) néven emlegetett császárpingvint, amely a Déli-sarkról tévedt Új-Zélandra.
Aki szereti a gyümölcsöt és mindenféle változatban sok zöldséget is fogyaszt, az sokkal ritkábban fejezi be életét szívroham következtében, mint az, akinek étrendjében kevés fordul elő ezekből az egészséges ételekből. Tíz európai ország lakóinak vizsgálata igen meggyőző adatokat szolgáltatott ehhez a következtetéshez, amely a European Heart Journal szaklapban közzétett tanulmányban olvasható.