2011. október 20. csütörtök

okt. 20
20:06
Hihetetlen, hányan hisznek a betegségekkel kapcsolatos babonákban (Infostart)
Egy tanulmány szerint továbbra is sok brit hisz a kisebb betegségekkel kapcsolatos babonákban. A megkérdezett kétezer brit felnőtt zömében olyan hiedelmek élnek, hogy a répafogyasztás javítja az éjszakai látást, vagy a sok stressztől megőszül a haj.
okt. 20
20:51
Stockholm-szindróma: A kínzó és kínzott viszonya (WebBeteg)
A tartós fogvatartással járó esetekben azt gondolhatnánk, hogy az áldozatok gyűlölik a fogvatartóikat, és mindent megtesznek azért, hogy minél hamarabb szabaduhassanak. Azonban ezekben a pszichológiai helyzetekben az emberek néha teljesen másként reagálnak, mint az elvárható lenne.
okt. 20
21:54
Újabb súlyos érv, miért oltassa be magát influenza ellen a kismama (Infostart)
Nagyobb volt a kockázata a csecsemők halvaszületésének azoknál a brit kismamáknál, akik megfertőződtek az újinfluenza-vírussal 2009-ben - állapította meg egy tanulmány.

2011. október 21. péntek

okt. 21
0:00
A Waon-terápia (WebBeteg)
A csökkent teljesítőképességű szív állandó kezelést igénylő szívelégtelenséggel jár együtt, de japán kutatóknak egy új módszerrel, infraszaunával sikerült a szívműködés erejét javítani. A Waon-terápia a beszámolók szerint nem csak hatásos, hanem kellemes is a betegeknek.
okt. 21
6:00
Jó hegymászó lehetett a neandervölgyi ember (Infostart)
A neandervölgyi ember jó hegymászó lehetett - állítják a Johns Hopkins Egyetem antropológusai, akik kutatásaik eredményeit az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban ismertették.
okt. 21
6:18
Gyomorpanaszok - milyen betegségekre utalhatnak? (WebBeteg)
Élete folyamán mindenki tapasztal enyhébb vagy erősebb, rövid vagy tartós felhasi- illetve gyomorpanaszt. Ennek oka leggyakrabban átmeneti gyomorhurut, melyet okozhat stressz kiváltotta savtúltengés, vírusos vagy bakteriális fertőzés, csípős illetve fűszeres ételek, alkohol túlzott fogyasztása.
okt. 21
7:12
Leesett az első hó! (Infostart)
Leesett az első hó péntek hajnalban Magyarország magasabb hegycsúcsain - közölte Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI kérdésére.
okt. 21
8:24
Hogyan előzhető meg a terhességi cukorbaj? (WebBeteg)
A terhességi cukorbetegség egy ismert szövődmény a terhesség során. A gyakorisága népcsoportonként változó, 1 és 14 százalék között mozog, hazánkban 3-5 százalék. Előfordulása az anyai életkorral és az anyai testsúllyal együtt nő.
okt. 21
11:48
Készíts szénából ajtódíszt (Éva Magazin)
Ezt a szénából készült kis díszt gyerekek is elkészíthetik, de neked is jó móka lesz. Képes bemutatóval.
okt. 21
12:36
Pajzsmirigy rendellenesség és vetélés (WebBeteg)
A gyermekvállalásra történő felkészülés természetes részeként a leendő kismama magzatvédő vitaminokat szed, igyekszik nyugodtabb életet élni, több időt tölteni a szabad levegőn, kikapcsolódni. A várva-várt gyermekáldás azonban mégis elmarad, s ekkor, az okok feltárására vizsgálatok sorozata kezdődik meg.
okt. 21
14:42
Bálna érkezett a Fővárosi Állatkertbe (Infostart)
Megérkezett a Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegy kiállításának legnagyobb látványossága, az ország egyetlen életnagyságú bálnamodellje. Az élethűen megformázott szobrot, egy felnőtt ámbrás cetet, Csepelről három fordulóban szállíttatta a készítő, a Geanat Kft. a kiállítás helyére - mondta el az InfoRádiónak Szabon Márta, a Fővárosi Állat- és Növénykert szakmai referense.
okt. 21
14:42
A leukémiák kezelési lehetőségei (WebBeteg)
A különböző leukémiák esetén a kemoterápia a fő kezelési eljárás, amelynek célja a daganatos sejtek számának minél nagyobb mértékű visszaszorítása.
okt. 21
14:57
A francia elnök felesége (Éva Magazin)
Csütörtökre virradóra megerősítették a hírt: Nicolas Sarkozy francia elnöknek és „annak a férfifaló manökennek", Carla Bruni-Sarkozynek kislánya született.
okt. 21
16:00
Sült paprikás kosárkák bazsalikomos olajjal (Éva Magazin)
A kosárka-sütőformát ezúttal sós tészta sütésére fogjuk használni. A legfáradtabb estén is seperc alatt megvagyunk vele!
okt. 21
16:02
Grillezett bárány zöld olajbogyós salsával (Éva Magazin)
Hm, olívabogyó! Van hozzá egy remek receptünk!
okt. 21
16:04
Pikáns csirkeszeletek krumplipürével (Éva Magazin)
Zöldborstól lesz igazán pikáns ez a recept.
okt. 21
16:48
A korai szívrendellenességek gyógyítása a GOKI-ben (WebBeteg)
A betegségek korai felismerése egyfajta versenyfutás az idővel, kulcskérdés szinte valamennyi egészségügyi területen.
okt. 21
18:06
Gyerekprogramok október 24-30. között (Éva Magazin)
Színház, kézművesség, cirkusz... lesz itt minden, unatkozni egy gyerek sem fog!
okt. 21
18:54
Jó-e a csípőspaprika torokfájás ellen? (WebBeteg)
Egyre általánosabb vélekedés: a csípős fűszerek felveszik a harcot a vírusokkal és a baktériumokkal, megtisztítják és felszabadítják a légutakat. A fül-orr-gégészek szerint ez nem biztos, hogy így van.
okt. 21
19:48
A "legkötöttebb" szállodai szoba (Infostart)
A világ legkötöttebb szállodai szobáját kreálta egy brit művész: szinte mindent bevont műveivel, és még reggelit is "készített".
okt. 21
21:00
A magzat fejlődése az ötödik hónapban (WebBeteg)
A huszadik héten a baba fejének az átmérője már 47 mm, a testtömege körülbelül 30 dkg, közben a magzat hallása is egyre élesebbé válik.
okt. 21
22:03
A sarcoidosis (WebBeteg)
A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg. A sarcoidosis esetek egy részét, gyakran véletlenül fedezik fel, vagy spontán meggyógyul, de felléphet több szervi elégtelenség és akár halál is.

2011. október 22. szombat

okt. 22
6:27
Az életmód orvoslás szakértői: a humánkineziológusok (WebBeteg)
A magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására, illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni képesek az egészségüket is. Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akik munkáját mostantól a ma megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.
okt. 22
8:06
Miért veszélyes, ha a kismamának magas a vérnyomása? (Infostart)
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a hipertónia, nem pedig a magas vérnyomás kezelésére alkalmazott készítmények növelik a veleszületett rendellenességek kockázatát a terhesség korai szakaszában - derítették ki egy sokéves vizsgálat eredményeként amerikai kutatók, akik megállapításaikat a BMJ brit orvosi folyóiratban tették közzé.
okt. 22
8:33
Mammográfia: Miért fontos és hogyan történik a vizsgálat? (WebBeteg)
A nők körében a vezető daganatos megbetegedés az emlőrák. A megelőzésében fontos szerepet játszanak a szűrővizsgálatok, melynek első és elengedhetetlen lépése az önvizsgálat. A további vizsgáló módszerek közé tartozik az emlőultrahang és a mammográfia is.
okt. 22
8:42
Egyre kevesebben támogatják a halálbüntetést (Infostart)
A Gallup felmérése szerint 39 éves mélypontra csökkent a halálbüntetést támogatók aránya az Egyesült Államokban. Az ország lakosai körében jelenleg 61 százalék ért egyet egyes bűnelkövetők kivégzésével.
okt. 22
9:18
Hogyan lehet pár nap alatt ötven évet öregedni? (Infostart)
Pár nap alatt ötven évet öregedett 23 esztendősen egy vietnami nő ételallergia miatt.
okt. 22
9:36
A titokzatos asztma (WebBeteg)
Különböző tényezők együttállása okozza az egyik leggyakoribb krónikus betegséget, az asztmát, amely egyesek szerint főleg a nyugati, fejlett civilizációs országokban gyakori, mások azonban feltételezik, hogy valójában egyidős az emberiség történetével, hiszen már az ókorból is maradtak ránk utalások nehézlégzéses, zihálásos betegségekről.
okt. 22
11:42
Hangképzési zavarok - nem csak gyermekbetegség (WebBeteg)
Rekedt, fátyolos hang, állandó torokköszörülés, szárazság érzet a torokban. A hangképzési zavarok számtalan kellemetlen tünetet produkálhatnak, kezeletlen esetben pedig szervi elváltozásokat, vagy a hang elvesztését is okozhatják.
okt. 22
12:45
Hallott Ön a minden daganatot gyógyító eljárásról? (WebBeteg)
Világszenzációnak titulált gyógymódot népszerűsítő email érkezett szerkesztőségünkbe. A módszer végleges gyógyulást ígér minden daganatos megbetegedésből. Nobel-díj várományos, vagy egyszerű szemfényvesztő a szolgáltatását hirdetni próbálkozó személy?
okt. 22
18:36
Egyre több a gazdag Keleten (Infostart)
Bár a világ leggazdagabb rétegének 80 százaléka még mindig a nyugati országokban él, egyes keleti államokban jóval több a befektethető tőke, mint Európában - derül ki a TNS Global nemzetközi felmérésének eredményéből.
okt. 22
21:00
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:
okt. 22
21:18
Mi a legjobb módszer háziporatka allergia ellen? (Infostart)
A lakáson belül jelentkező allergiás tüneteket nagy százalékban a háziporatka jelenléte okozza. A tüsszögéssel, orrdugulással és köhögéssel járó panaszok a téli időszakban felerősödnek, megfelelő kezeléssel azonban mindez elkerülhető.

2011. október 23. vasárnap

okt. 23
8:06
Hogyan előzhetjük meg a visszér kialakulását? (Infostart)
A visszér főként az álló foglalkozást és többnyire női populációt érintő betegség, amely nem csak esztétikailag zavaró, de kezeletlenül súlyos szövődmények okozója lehet.
okt. 23
8:42
Kik hajlamosak leginkább az öngyilkosságra? (Infostart)
A nők, a fehér bőrűek és a harminc éven aluli fiatal felnőttek hajlamosak leginkább az öngyilkos gondolatokra és a tényleges próbálkozásra - derült ki a témában úttörőnek számító tanulmányból.
okt. 23
9:18
Tízperces méréssel megtudhatja, mekkora a stressz-szintje (Infostart)
A munkahelyi és magánéleti stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást a civilizált országokban, így Magyarországon is. A stressz, illetve az azzal való megküzdés képessége azonban szűrhető, és a kimutatott veszélyeztetettség ellen célzott lépéseket lehet tenni.
okt. 23
9:36
Minél többet keres valaki, annál jobban vigyáz a súlyára (Infostart)
Évek óta első alkalommal haladja meg a normál testsúlyú amerikaiak aránya a túlsúlyosakét, igaz, a lakosság negyede még így is súlyosan elhízott - derült ki a Gallup-Healthways Well-Being Indexéből.
okt. 23
9:45
A szifilisz - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
A szifilisz (luesz, vérbaj) a klasszikus nemi betegségek egyike. Kórokozója a Treponema pallidum, amely egy dugóhúzóra emlékeztető alakú baktérium. A fertőzés szexuális úton terjed, átvihető közvetlenül vérrel, de átmegy a méhlepényen is a fertőzött anyáról gyermekére.
okt. 23
13:57
Tippek az emésztés gyorsítására (WebBeteg)
Puffad? Gyomorégése vagy székrekedése van? Cikkünkből megtudhatja, hogyan enyhíthet tünetein.
okt. 23
17:42
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták: 2, 7, 17, 35, 38, 42.
okt. 23
19:30
Egy ország, ahol minden negyedik nő családi erőszak áldozata (Infostart)
A kínai nők egynegyede van kitéve házasságon belüli erőszaknak - derül ki egy a kínai kormány által készíttetett felmérés pénteken közreadott eredményéből.
okt. 23
21:36
A férfiaknál is ketyeg a biológiai óra? (Infostart)
A férfiaknál is ketyeg a biológiai óra, akiknél negyven fölött évente hét százalékkal csökken az apaság esélye - állítják brazil kutatók, akik vizsgálataikat az Amerikai Orvosi Reprodukciós Társaság éves közgyűlésén ismertették Floridában.

2011. október 24. hétfő

okt. 24
0:27
Milyen intenzív legyen az edzés? (WebBeteg)
Amikor a testedzés intenzitása a kérdés, a mérsékelt általában a legjobb. Mikor edz, fontos tudni, hogy mikor kell gyorsítania és mikor lassítani egy kicsit.
okt. 24
3:36
A vakbélműtét és típusai (WebBeteg)
A vakbélműtét az általános sebészet talán leggyakoribb sürgősségi beavatkozása. Napjainkban többféle technikával végezhetik a gyulladt féregnyúlvány eltávolítását, megkülönböztetünk hagyományos és laparoszkópos műtétet.
okt. 24
5:42
A munkahelyi stressz és a mobbing (WebBeteg)
Stresszhelyzetbe bárhol, bármikor kerülhetünk. Az, hogy ezekben a szituációkban hogyan cselekszünk, függ attól is, hogyan tudunk megküzdeni az adott helyzettel, mennyire bízunk önmagunkban, saját erőnkben, saját döntéseink helyességében.
okt. 24
6:36
Mit tegyünk, ha állandóan rekedt, fátyolos a hangunk? (Infostart)
Rekedt, fátyolos hang, állandó torokköszörülés, szárazságérzet a torokban. A hangképzési zavarok számtalan kellemetlen tünetet produkálhatnak, kezeletlen esetben pedig szervi elváltozásokat, vagy a hang elvesztését is okozhatják.
okt. 24
7:12
Kreatív Halloween: tökmintákat mutatunk (Édenkert)
Egyszerű mégis ötletes, a hagyományos vigyori fejtől eltérő Halloween tökfaragási mintákat mutatunk. Festéket és tökvájót a kézbe, kezdődhet a móka.
okt. 24
7:48
"Miért hagytak el?" - A pszichológus válaszol (WebBeteg)
Gyakran teszi fel sírva ezt a költői kérdést az, akit éppen elhagyott valaki. Különösen, ha ez nem először következik be, akkor nagyon nehéz megérteni és elfogadni. Sorscsapásként, büntetésként, igazságtalanságként éli meg az elhagyott fél.
okt. 24
9:54
Nagy fájdalom teszt (WebBeteg)
Töltse ki Nagy fájdalom tesztünket!
okt. 24
10:57
Olimpiára készülve (WebBeteg)
Nem kétséges, hogy a korábbi "előolimpiákhoz", vagyis az ötkarikás játékokat megelőző hónapokhoz viszonyítva a jelen helyzet - kevesebb, mint 300 nappal a londoni nyári csúcs kezdete előtt - az eddigi legígéretesebb a tiszta, értsd: doppingmentes versenyek elérésére irányuló törekvések sikerét illetően.

Keresés