2011. október 13. csütörtök

okt. 13
12:44
Váltsd valóra álmaidat a Kölyökparádén! (x) (Éva Magazin)
Nyerj jegyet az október 21-23. között tartandó Kölyökparádéra!
okt. 13
12:46
Hanna-blog: Örök lányok (Éva Magazin)
Hanna vagyok, sclerosis multiplexes. Ez itt a blogom 50. része, amelyben gyereket akarok.
okt. 13
12:54
Szomorú "dobogós" helyen osztozik Magyarország Kínával (Infostart)
Újabb mutató igazolta, hogy a magyarok a világ legborúlátóbbjai közé tartoznak életminőségükkel kapcsolatban: 40 fejlett és feltörekvő ország sorában Kína mellett hátulról a második helyet foglalja el az OECD új, GDP-t kiegészíteni hivatott elégedettségi mutatója szerint. Az OECD főtitkára szerint a mutatóban tükröződő állapotokat is figyelembe kell vennie a gazdaságpolitikának.
okt. 13
13:30
Feloldották az útzárat a 81-es úton, a reggeli baleset helyszínén (Infostart)
Mindkét sávon megindult a forgalom a 81-es főút 13-as kilométerszelvényében Magyaralmásnál, ahol csütörtök reggel súlyos baleset történt, és emiatt előbb teljes, majd félpályás útzárat rendeltek el - tájékoztatott a rendőrség kora délután.
okt. 13
13:45
Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva magazin – Kölyökparádé” nyereményjáték hivatalos játékszabálya (Éva Magazin)
okt. 13
13:47
Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva – Medoc Klinika nyereményjáték” hivatalos játékszabálya (Éva Magazin)
okt. 13
14:48
Kedvenc weboldalaink (Éva Magazin)
A szerkesztőségben nap mint nap a számítógép előtt ülünk, és hivatalból netezünk. Lógunk tehát a neten, de – határozottan állítjuk – nem lógjuk el a lapkészítést.
okt. 13
15:51
Gaudí – A teljes életmű (Éva Magazin)
A katalán főváros székesegyházát bemutató album. Gaudí–a teljes életmű.
okt. 13
16:54
Radírozz! (Éva Magazin)
Kezdd az őszi szezont alapos radírozással, mert az eltünteti a nyáron támadt bőrproblémákat, és arcodnak-testednek friss, egészségtől sugárzó jelleget ad.
okt. 13
17:57
Gaudí – A teljes életmű (Éva Magazin)
A képes album többek közt a Sagrada Familiát, a katalán főváros székesegyházát is bemutatja.
okt. 13
17:59
Luxus platform (Éva Magazin)
Egy pántos, pitonbőr platform még éppen belefér a nyárvégbe.
okt. 13
19:12
"Tegnap metrón utaztam egy hivatalos programra" (Infostart)
A dubaji tömegközlekedést próbálta népszerűsíteni az emírség vezetője azzal, hogy a héten, metrón ment el egy hivatalos programra - jelentette a gulfnews.com hírportál.
okt. 13
20:42
Egyre több áldozatot követel a lisztériajárvány (Infostart)
Tovább emelkedett a lisztériajárvány áldozatainak száma: már huszonhárom ember halt meg szennyezett sárgadinnye okozta fertőzésben az Egyesült Államokban, és további 116 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok - közölte a járványügyi hivatal. A múlt heti adatokhoz képest kettővel nőtt a halálos áldozatok, s héttel a fertőzöttek száma.

2011. október 14. péntek

okt. 14
10:06
Miért szeretünk kukkolni? (Blikk)
A Big Brother 2002-es indulása óta milliókat ültetnek a tévé elé az újra és újra induló „kukkoló műsorok".
okt. 14
10:08
Igazi profi készülékre vágysz? Íme a legmenőbb okostelefonok! (Blikk)
Könnyed, légies, gyors vagy elegáns? Összeállításunkban népszerű készülékeket mutatunk be.
okt. 14
10:10
Egyszerű csirkés fogások (Blikk)
Íme a gyorsan elkészíthető, ötletes ételek 4 személyre, próbálja ki ön is!
okt. 14
10:48
Ismét van tetanusz vakcina (Infostart)
A kórházakban és a rendelőintézetekben már elérhetőek a tetanusz vakcinák, amelyekből az elmúlt időszakban komoly hiány alakult ki Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Labancz László. A Sanofi Pasteur 50 ezer adag oltóanyaggal töltötte fel a hazai készleteket; ez a vállalat vezetője szerint két hónapra elegendő. A szerdán szállítmány a Hungaropharma közreműködésével juthat el az összes…
okt. 14
16:00
Gyerekprogramok október 17-23. között (Éva Magazin)
Ne ülj otthon, kapj fel egy kabátot és irány a legközelebbi programhelyszín!
okt. 14
19:48
Lehalászás - népünnepéllyel Tatán (Infostart)
A hétvégén halfőző versennyel, halvásárral és fesztivállal egybekötve halásszák le a tatai Öreg-tavat az országban egyedülálló, 400 méteres húzóhálóval.
okt. 14
20:06
Hétvégén mossák az Erzsébet hidat (Infostart)
Szombaton és vasárnap reggel hat és délután egy óra között mossák az Erzsébet hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

2011. október 15. szombat

okt. 15
8:06
Mivel foglalkozik egy humánkineziológus? (Infostart)
A magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására, illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni képesek az egészségüket is. Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akiknek a munkáját a most megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.
okt. 15
8:42
Már a francia konyhában sem lehet bízni (Infostart)
A franciaországi éttermek zöme nem friss alapanyagokból süt-főz, hanem fagyasztottakból és félkész, sőt, olykor csak "mikrózásra" szoruló, nagyüzemi készételekből - állítja Roland Heguy a francia vendéglátóipari szindikátus elnöke.
okt. 15
10:12
Mit jelent a szívbetegnek, ha depressziós családtag ápolja? (Infostart)
A krónikus keringési elégtelenségben szenvedők állapotán tovább ront, ha a vele együtt élők között depressziós is van - állapította meg egy amerikai kutatás. Misook Chung és munkatársai vizsgálati eredményeiket az Amerikai Szívelégtelenség Társaság idei kongresszusán ismertették.
okt. 15
10:48
Odaveszett a mikulási és a karácsonyi csokoládékészlet a tűzben (Infostart)
A többi között a teljes mikulási és karácsonyi csokoládékészlet odaveszett, amikor leégett a gyártó üzem péntekről szombatra virradó éjszaka Salgótarjánban; személyi sérülés nem történt.
okt. 15
13:48
Leszakadt a troli felső vezetéke a Kerepesi útnál (Infostart)
Leszakadt a troli felső vezetéke a fővárosban, a Dózsa György út és a Kerepesi út kereszteződésében; személyi sérülés nem történt - közölte a BKV fődiszpécsere.
okt. 15
15:36
Két fiatal halt meg szén-monoxid-mérgezésben Szigethalmon (Infostart)
Vélhetően szén-monoxid-mérgezés okozta két fiatal halálát szombaton a Pest megyei Szigethalmon.
okt. 15
15:38
Kétszáz szórakozóhelyen fújják a szondákat (Infostart)
Szombat este 27 ország 200 szórakozóhelyén fújják a fiatalok a szondákat az Európai Balesetmentes Est keretében.
okt. 15
17:06
Érdeklődés hiányában elmaradt a szexfórum (Infostart)
Az érdeklődés teljes hiánya miatt elmaradt Nagy-Britanniában egy szexfórum, amelyet 60 év felettieknek hirdettek meg.
okt. 15
17:54
Tudj meg mindent a burgundiról (Blikk)
Mutasd a poharad, megmondom, mit iszol! Ha például ilyen nagykelyhű, öblös poharad van, valószínűleg burgundit szürcsölsz. De mi is az a burgundi..?
okt. 15
18:36
Titokzatos betegség veszélyezteti a fókákat (Infostart)
Egy titokzatos betegség, valószínűleg vírusfertőzés ölt meg rengeteg gyűrűsfókát Alaszka partjai mentén a helyi és szövetségi környezetvédelmi ügynökségek szerint.
okt. 15
19:12
Papír lesz az algatakaróból (Infostart)
Reménysugár a lesújtott nyaralóknak: egy olasz cég felvásárol a Franciaország bretagne-i partjainál kellemetlenségeket okozó algatakaróból, hogy papírt gyártson belőle.
okt. 15
19:48
Az ötös lottó e heti nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
okt. 15
19:50
Okostelefon véd az erőszaktól (Infostart)
Nemi erőszak veszélyének fennállása esetén használható okostelefon-alkalmazást fejlesztettek ki Indiában: a szolgáltatás egyetlen gombnyomásra értesíti az áldozat hozzátartozóit és a rendőrséget, valamint bejegyzést küld az illető közösségi profiljára.
okt. 15
20:06
Mi a dolga az olvasókutyának? (Infostart)
Úgynevezett olvasókutyákat állítanak az olvasási problémákkal küzdő gyerekek rendelkezésére finn közkönyvtárak.
okt. 15
20:42
Felnőttnek sem ciki a fogszabályozás (Infostart)
Ma már nemcsak a tinédzserek villantják fel fogszabályzóikat, hanem egyre több felnőttön is látni a szabályzó szerkezeteket. Kevesen tudják, hogy ezzel a módszerrel nem csak esztétikailag, de egészségileg is sokat tehetünk a fogainkért - még nagykorúként is.
okt. 15
21:18
Csak közösségi oldalakon keresztül lehet megszólítani a fiatal szavazókat? (Infostart)
Az amerikai törvényhozás tagjainak már jelentős része használja a közösségi média nyújtotta eszközöket, de a szakértők szerint még mindig nem elegen, és nem elég aktívan ahhoz, hogy potenciális választóikat valóban megszólítsák.

2011. október 16. vasárnap

okt. 16
8:42
Hogyan hat a kismamákra a szennyezett levegő? (Infostart)
A nagyvárosi szennyezett levegő miatt akár 30 százalékkal magasabb a koraszülés kockázata - állapították meg amerikai kutatók.
okt. 16
9:00
Mennyire toleráns az amerikai társadalom a homoszexuálisokkal szemben? (Infostart)
A nyolcvanas évek vége óta folyamatosan csökken a meleg párok házasságkötését ellenzők aránya - derült ki a Chicagói Egyetem felméréséből. Ma mintegy 131 ezer meleg pár él az Egyesült Államokban házastársakként.
okt. 16
10:12
Vigyázat: Romániában büntetnek, ha nyári gumival balesetet okoz az ember (Infostart)
Romániában elvileg november elsejétől kötelező a téli abroncsok használata, nem tudni azonban ki, mikor és milyen módon ellenőrzi a járművek téliesítését, az autóst pedig csak akkor büntetik, ha csúszós úton nyári gumival okoz balesetet.
okt. 16
17:24
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 6, 18, 20, 24, 27, 37.
okt. 16
18:54
Hogyan előzhetjük meg a csontok idő előtti leépülését? (Infostart)
A menopauza idején bekövetkező hormonális változások következtében a csontállomány egyre inkább csökkenés, ilyenkor beszélünk csontritkulásról. A csontok azonban fiatalabb korban, helytelen életmód, vagy bizonyos betegségek következtében is törékennyé válhatnak. Mire ügyeljünk, és hogyan előzhetjük meg a csontok idő előtti leépülését?
okt. 16
19:48
Így hat a bizalmunkra a szocialista múlt (Infostart)
A nyugati, demokratikus országokban élők jobban bíznak embertársaikban, mint a keleti, illetve poszt-kommunista államok lakói - derült ki egy brit és német kutatók közreműködésével készült felmérésből. Ez az eltérés Németország keleti és nyugati fele között is kimutatható.
okt. 16
20:42
Hiánycikk Steve Jobs híressé vált fekete garbója (Infostart)
Nemcsak a számítástechnika, hanem a divat világát is megbolygatta Steve Jobs halála: hiánycikk lett az Apple-főnök jellegzetes fekete garbója a ruhadarabot előállító cégnél.

2011. október 17. hétfő

okt. 17
10:09
Nyerj egészséget - egy ingyenes ct-lézer mammográfiás vizsgálatot! (x) (Éva Magazin)
Új módszer az emlődaganat korai kimutatására! A diagnosztikai berendezés a szervezetre ártalmatlan lézerfénnyel végzi a képalkotást, nem kell hozzá összenyomni az emlőt, s fiatal életkorban, valamint kismamákon is elvégezhető a vizsgálat.
okt. 17
16:48
Nyolc hosszú hétvége lesz jövőre (Infostart)
Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy összesen nyolc hosszú hétvége lesz; az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.
okt. 17
17:30
Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva – L’Occitane novemberi nyereményjáték” hivatalos játékszab (Éva Magazin)
okt. 17
18:33
Novemberi számunk témája: anti-aging (Éva Magazin)
Mit jelent ez a kifejezés és miért foglalkozunk vele ennyit? Csak nem öregszünk? :) Megjelenés október 19-én.
okt. 17
19:12
Így hatnak a valóságshow-k a lányok kamaszkori fejlődésére (Infostart)
A koruknál érettebbnek és okosabbnak, a kortársaik példaképének, illetve a céljaik elérésében szinte megállíthatatlannak tekintik magukat azok a fiatal lányok, akik rendszeres nézői a különböző valóságshow-knak - derült ki egy átfogó amerikai tanulmányból.
okt. 17
20:42
Stresszel élő nőnek nagyobb eséllyel születik lánya (Infostart)
Egy tanulmány alapján megállapították brit kutatók, hogy nagyobb eséllyel születik lányuk azoknak a nőknek, akik a fogamzás előtti időszakban sok stressznek vannak kitéve.

2011. október 18. kedd

okt. 18
7:48
Hét európai turista halt meg egy repülőszerencsétlenségben (Infostart)
Hét európai turista vesztette életét egy repülőszerencsétlenségben, Botswanában. A baleset még pénteken történt az Okavango folyó deltájában.

Keresés