Szilas Rita eredetileg az államigazgatás területén szerzett diplomát, majd elvégezte a jogi egyetemet. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Divatiskola kurzusait is látogatta, végül a hobbiból főfoglalkozás lett.
Együnk almát, körtét, banánt vagy karfiolt szélütés ellen! Ezt tanácsolják holland kutatók, akik 20 ezernél több felnőtt egészségét követték nyomon tíz éven át.
A tudósok már évtizedekkel ezelőtt bebizonyították: egyes vitaminok sokkal jobban hasznosulnak szervezetünkben a bőrben felszívódva, mint az emésztőrendszeren keresztül. Így válhat például a szépítő-kényeztető kezelések kitűnő alapanyagává a sokoldalú méz vagy a tápláló tejszín. Íme néhány példa, miként használhatjuk fel ezeket.
A párlatok és borok világában vannak néhányan, ebben a percben egészen pontosan 299-en, akiket a borbarátok nagy áhítattal egyszerűen csak „Jediknek" becéznek, mert szinte emberfeletti a tudásuk a világ borairól, és mert az ő zárt, elit csapatukba is nagyjából olyan nehéz bekerülni, mint egy ifjú padavannak Jedi mesterré válnia.
Minden ember saját belső óráját követi. Ez határozza meg, hogy milyen ritmusban éljük napjainkat. De mi történik, ha a belső és a külső óra összhangja megszűnik?
Az erős munkahelyi nyomásból eredő stressz 46 százalékkal növelheti az érelmeszesedés folyamatának előrehaladását azokban az emberekben, akik különösen érzékenyen reagálnak a stresszre - derült ki az amerikai School of Public Health in Berkeley kutatói által elvégzett tanulmányból.
Fiatal felnőttek és kiskorúak bevonásával készült brit felmérés szerint sokan szeretnék, ha egyértelműbb figyelmeztetések szerepelnének az alkoholos italokon, és szigorítanák az italok reklámozási lehetőségeit.
A pollenszezon végén a szezonális allergiától szenvedők már fellélegezhetnek. Sokan vannak azonban, akik számára az allergiaszezon ősszel sem ér véget.
Senki sem tudja megváltoztatni azokat a géneket, amelyeket az őseitől örökölt, de mindenki kiválaszthatja azt az étrendet, mellyel kedvezően befolyásolhatja az örökölt kockázatot, amivel megszületett.
Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet - a Samhain-t, vagyis "a nyár végét" és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt.
A bennlakásos intézményekben van a legtöbb fejtetves gyerek, majd következnek az iskolák és az óvodák - derül ki abból a felmérésből, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) indított. A kampány célja a helyzet javítása, sok szülő ugyanis nem ismeri fel a fejtetvességet, és kezelni sem tudják - mondta az InfoRádiónak Surján Orsolya Nógrád megyei tiszti főorvos.
A fogamzásgátló tabletta szedése közel felére csökkenti a petefészekrák kockázatát - legalábbis azon nők esetében, akik minimum 10 éven át szedik a tablettát – olvasható egy, a British Journal of Cancer című szaklapban megjelent tanulmányban.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a terápiás terv szerint mennyi ideig fog tartani a kemoterápiás kezelés, s az adott gyógyszer, illetve gyógyszer-kombináció milyen mellékhatásokat okozhat. Ezekről tudjon a beteg mellett a családja is, hogy időben észlelhessék, s jelezhessék, ha valamelyik netán előfordul.
Aki alvásproblémákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek - mutatta ki egy széleskörű norvég kutatás, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.
A férfiak gyorsabban esnek szerelembe, és háromszor annyi férfi vall szerelmet elsőként, mint nő - állítja kutatásai alapján egy amerikai pszichológus.
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Debrecenben elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - tájékoztatta Vígh Vanda, a városháza sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Napi egy alma, az orvost távol tartja - hangzik az ismert közmondás. De mi történik akkor, ha éppen az alma fogyasztása miatt kell orvoshoz fordulnunk? Milyen tüneteket okozhat és hogyan kezelhetők a keresztallergia tünetei?